Évösszegzésünkben a 2024-es külföldi és magyar lemezes, valamint a filmes és sorozatos listák után most a magazin szerzői is bemutatják kedvenc dalaikat az elmúlt évből. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2019-es, 2020-as, 2021-es, 2022-es és 2023-as felvonás után következzenek a 2024-es kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók egy playlistben, rövid kommentárokkal. Az harmadik dj Rónai András.
A 2024-as személyes kedvenc dallisták sorát Fekete Ádám nyitotta meg, majd Frank Olivér következett.
Elképesztően heroikus munkával szorítottam le ezt a listát mindössze 43+1 darab számra. Így például szomorú szívvel lemondtam az Oranssi Pazuzuról, pedig így idén finnek nélkül maradt a lista. Engem is meglepett viszont, hogy a svájci zene milyen erősen felülreprezentált! (Aki inkább YouTube Musicon hallgatná, itt megteheti.)
Meril Wubslin: Grands espaces
Több nagy zenei felfedezésemet a zsugoriságomnak köszönhetem. Arról van szó, hogy amikor rendelek egy lemezt, akkor rettenetesen zavar, hogy a postaköltség összemérhető magának a lemeznek az árával. A gazdasági racionalitás tehát egyenesen megköveteli, hogy egyszerre többet is rendeljek, mert úgy a postaköltség fajlagosan alacsonyabb lesz! Idén többek között a Orchestre Tout Puissant Marcel Duchamp-lemezt volt muszáj megrendelni, ezért kezdtem böngészni a Les Disques Bongo Joe genfi kiadó újabb katalógusát; így bukkantam rá erre a csodás lemezre, amiről bővebben az éves listában írtam. Több nagy kedvenc dalom is van róla; azért a Grands espaces szerepel itt, mert ennél dőlt el visszavonhatatlanul, hogy én ebbe beleszeretek.
Orchestre Tout Puissant Marcel Duchamp: Smile Like a Flower
A lehengerlő és végtelenül rokonszenves afro-funk-posztpunk-jazz-krautrock zenekar adta az év koncertjét, részletesen itt írtam az életműről, itt meg az új lemezről.
YATTA: Fully Lost, Fully Found
Egyszerre pop és kísérletezés és személyes napló-hangkollázs, törékeny és súlyos, szomorú és felszabadult.
Beth Gibbons: Beyond The Sun
Nehezebb megszeretni ezt a lemezt, mint az várható lett volna, nem a szomorúság miatt, hanem mert az ének miatt gondolnád szeretni, miközben legalább annyira fontos a sok-sok minden más, kis dolog. Itt pl. a pa-pa-pa, amiről az olasz popzene jut eszembe, és ami teljesen valószerűtlenül mégis illeszkedik ide.
Veni: Bring me to you feat. Péter Cseh & Sára Tímár
Ritka az olyan (a szemünk előtt épülő) életmű, ami ennyire sokszínűen tud ennyire mindig felismerhető és önazonos lenni. Ennek a lemeznek a nyitottsága és rétegzettsége különösen közel áll hozzám - miközben a másik kedvenc Veni-lemezem meg pont redukáltságával és koncentráltságával varázsolt el. (Ő van a nyitóképen, Molnár Csaba fotóján, a lemez bookletjéből.)
Kollár-Klemencz László & Csernovszky Márk: Budai Ilona
Népballada-feldolgozás, de több szempontból nagyon máshogy, mint azt megszoktuk. Az egész lemezt szeretem, de ebben külön döfés a szívbe, ahogy a főszereplő Budai Ilona racionálisan megindokolja, hogy miért okosabb dolog megmenteni a "kéncsös küs ládáját", mint a gyerekeit. (Ehhez képest a lemezrendelést racionalizálni teljesen normális dolog.)
Khôra: Flux and Hieroglyph
Azok a zenék külön helyet foglalnak el a szívemben, amik kifejezetten nem hívják fel a figyelmet arra, hogy mennyire rétegzettek, sokszínűek, szellemesek.
9T Antiope: Ready Player One
Poliritmikus loopok, hangszeres kaparászások, egy csodás énekesnő - és amikor azt hinnéd, hogy már nem lehet jobb, akkor jön a teljesen valószerűtlen fordulat.
Ka: Collection Plate
A 2013-as The Night's Gambitet sokat hallgattam, aztán a következő pár lemezt kevésbé, évekre el is vesztettük egymást én meg Ka, aztán meg baszki meghal!? Nem az egyetlen lemez idén, amiről érdemes leírni, hogy bár az utolsósága ad neki plusz jelentőséget, enélkül is kivételes volna.
Co Lee & Blaize: Szomorlányok
Nem túloztam, ez a lemez tényleg ilyen jó.
nyhill: Szkersziti Májndszet
Tán még sosem nevettem ennyit raplemezen. (A széncinegék magyarázatát a megelőző interlude-ban meg lehet hallgatni.)
6363: Elmegy az idő feat. Lusta Geri, Glsch
Annyira szerettem az alapokat, amiket Lusta Geri írt, hogy megijedtem, amikor 6363 zenekar lett - fölösleges volt, mert ez egy párját ritkítóan jó zenekar. Plusz az év legjobb kéthangos szintimotívuma (ami aztán kicsit több lesz).
1301: Későbánat feat. Signo & Efkilenc
Számomra sem egészen tiszta okból a kedvenc szövegem idén, hogy „megnyomtad a kapugombot, ebgondolat, késő bánat, most már bejöttek ilyen formák, aztán megint összecigizték a lépcsőházat”.
Mulató Aztékok: Apa feat. Odákovics
A toxikus maszkulinitásról (legalábbis annak egy bizonyos formájáról) ilyen jó számot biztos nem írtak még magyarul. Kíváncsi vagyok amúgy, hogy "karatéznak a tévében, ilyet csak apa nézhet" sort hány éves kor fölött értik az emberek.
gyuris: big boy ben
Aki gyurist hallgatva sem érti meg, mitől lehet jó ez a fajta újsulis hiphop, az tényleg feladhatja már.
Kim Gordon: The Believers
Frappáns átkötéssel a legjobb magyar újvonalas rappertől a trap műfaj fiatal amerikai tehetségére ugrottunk! Csodás drop.
E L U C I D: The World Is Dog
Kicsit belefáradtam az avanthiphop káoszos fajtájába, de itt pont az a jó, ahogy a rapper mindennek ellenére végighúz a dalon.
Tristwch Y Fenywod: Llwydwyrdd
Goth himnuszok saját építésű duplaciterával, walesi nyelven - kevés olyan jó lemez van, amit egy ilyen rövid leírással teljes mértékben le lehet fedni. Elsőre meg is állapítottam, hogy oké, ügyes trükk, aztán tovább is léptem, de hetekkel később valami visszahúzott, aztán újra meg újra meg újra.
El Khat: Commodore Lothan
Felszabadító csörömpölés csodásan féloldalas billegő groove-val.
SunMa: Sunpath
Kedvenc pillanat, amikor a basszustéma 2:05-nél megjelenik, és elsőre biztos vagy benne, hogy ez átvezetés a következő részbe, aztán valójában ez lesz a következő rész. A meglepetés, hogy amikor másodszorra, akárhanyadszorra már nem meglepetés, akkor is ugyanolyan jó.
cs. kalotas | k6: Madness
A KIX megrázó film (számomra plusz hozzátesz, hogy összes benne szereplő utcát ismerem), de Kalotás Csaba zenéje anélkül is megállja a helyét, tele van nagyszerű ötletekkel.
Àbáse: Orbit Sirius (Sunmo Mi Ee) feat. King Owusu & Fanni Zahár
A 2024-es munkáim között az egyik legjobb lett a Bognár Szabolcs-nagyinterjú, amiben segített, hogy ez a lemez az eddigi legjobbja.
Söndörgő feat. Chris Potter: Liras
Eddig inkább tiszteltem a Söndörgőt, de a Gyezz-lemezüket már kifejezetten nagyon szeretem is. Ki gondolta volna, hogy egyszer majd leírhatjuk egy számukkal kapcsolatban, hogy: hú, micsoda basszus!
Dawuna: Prayer
Érzéki és világfájdalmas sláger egy párhuzamos valóságból, ami ráadásul szép emlékeket idéz az alt. R&B hőskorából.
How To Dress Well: A Faint Glow Through a Window of Thin Bone (That's How My Fate is Shown)
És egy konkrét visszatérés a nevezett hőskorból. Nem mondom, hogy a lemez egészét közelítőleg annyiszor hallgattam, mint a 2010-es, 12-es albumokat, de például ehhez a számhoz sokszor visszatértem. Hiszen milyen szép még a vége is, igen, az a zajos rész.
BIG|BRAVE: not speaking of the ways
Nem ez a legszívmelengetőbbben rücskös torzítás a lemezen, de abból a szempontból ez a legdurvább, hogy milyen mélyre beeszi magát az alapvetően nagyon is szép dalba.
Seefeel: Multifolds
Amikor először elindítottam a visszatérő lemezt, jóleső nosztalgia töltött el. Aztán kicsit elszégyelltem magam, a nosztalgia nem illik a personal brandemhez, de egyrészt hátha nem tudja meg senki, másrészt meg a Seefeel annyira olyan, mint semmi más, hogy annak azért csak szabad örülni, amikor megint másként még mindig olyan.
Tingyela Dóri: Vihar
Például azt nagyon szeretem ebben a számban, hogy a törékenysége mögött egy nagyon határozott, bátor és szabad művészi vízió van.
Madaras: Balerina
Egyszerűnek látszó, de valójában ravaszul felépített szám egy szintén a dalforma határait finoman feszegető lemezről: miközben a kíséret nagyon egyértelmű irányokban halad (egyenesen fel, végén le), az ének és a szöveg köröket ír le, a végén meg is kettőződik.
Lenkke_: Éjszaka
Részben ez is nosztalgia, a kilencvenes évek elektronikus zenéjének nagy korszaka iránt, pedig Lenkke_ akkor még meg sem született. Meg igazából nem is nosztalgia, hanem egyéni, izgalmas hang.
DJ Lycox: Mortal Kombat
Ha már a finneket cserben hagytam, legalább a Príncipe Discost nem fogom. A Guetto Star sokszínű lemez, de speciel ez a szám majdnem olyan, mintha 2023-as nagy kedvencem, DJ Danifox lemezéről maradt volna le.
DJ Anderson do Paraiso: Joga Leite feat. MC Laranjinha & MC Laureta
A lelassított, csontvázára csupaszított baile funk már magában is pompás lenne, de ez a szegény magányosan kóválygó fúvósminta új szintre emeli a számot.
Persher: Medieval Soup From The Milkbar
Milyen kedves volt Pariah és Blawan, hogy csináltak egy lemezt, ami tökéletes átvezetés egy playlist elektronikus és torzított gitárosos részei között!
The Jesus Lizard: Swan The Dog
2009 óta van egy hivatalos Jesus Lizard-pólóm, de korábban volt egy, amit enkezemmel készítettem. Egyszer félénken megszólított egy nő, hogy milyen jó, hogy vannak még (akkor) fiatalok, akiknek fontos Jézus, de sajnos ki kellett ábrándítanom, hogy ez egy zenekar. Azt nem árultam el neki, hogy a világ legjobb zenekara. Hiszen ahogy Greff András írta a Recorderben: "Olyasféle bornírt kérdésekkel, mint hogy vajon melyik is a világ legjobb zenekara, a közmegegyezés szerint csak valóságos vagy lélekben úgy maradt hátulgombolósok, ortodox hívők és egyéb menthetetlen esetek szórakoztatják magukat és jobbat érdemlő közönségüket. A világ legjobb zenekara természetesen a Jesus Lizard."
Shellac: WSOD
Van egy Steve Albini által dedikált Shellac-lemezem (ezt bele sem írtam a róla szóló cikkbe/esszébe), de valahogy mégsem szeretem annyira a zenekart, mint amennyire kellene - mármint abban az értelemben, hogy mindazok alapján, amiket nagyon szeretek (pl. Jesus Lizard), logikusan hatalmas Shellac-rajongónak is kéne lennem. No de amikor elindítottam ezt a lemezt, nagyon örültem annak, ahogy kizárólag egy Shellac-lemezek tudott elindulni.
Couch Slut: The Donkey
Zombik! Storytelling! Csodálatosan mocskos hangzás!
Chat Pile: Funny Man
Végletekig kétségbeesett sludge-os noise rock, de az a nagy vicc, hogy ez a szám közben tényleg mókás is, vagy legalábbis kifejezetten játékos pl. a gitár bizonyos a verzék alatt.
Shum: Gázfátylak keringnek
Egy tkp. alig álcázott módon nagyon is szép-szomorú dal az év legjobb című lemezéről.
Smote: Coming Out Of A Hedge Backwards
A kavargó, hipnotikus pszicho-drone-rockból nem-stílusból ez volt idén a kedvencem, a második meg a Water Damage.
Paysage d'Hiver: Transzendenz I
Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy nagyon otthon lennék a black metalban. Az történt, hogy végighallgattam a Quietus The Best Heavy Metal of 2024 listáját, és megbabonázott ez az egyszerre agresszív és meditatív, sűrűn nyüzsgő és statikus lemez.
Germ Lattice: Misprint Maker
Szemben a korábbi súlyos, de mégis mókás számokkal, ez totál szétcsúszottan mókás, de valójában súlyos.
The Body & Dis Fig: Back to the Water
Szégyentelenül hatásvadászan "lezáró katarzis" típusú szám, csakhogy működik.
The Zawose Queens: Sauti Ya Mama
Erre tényleg a legpontosabb szó, hogy megbabonázó.
Muslimgauze: Kurds Eye View
Ez a +1 szám, merthogy nem 2024-es (először 2002-ben jelent meg, 1999 előtt készült), de mégiscsak a legtöbb időt az egyik örök legnagyobb kedvencemmel, a Muslimgauze-zal töltöttem az évben. Hallgattam lemezeket, amiket huszonplusz éve ismerek, meg amiket még sose hallottam, jegyzeteltem, rájöttem, hogy semmi értelme a jegyzetelésnek, mert az öttel ezelőtti és most meghallgatott lemezről ugyanazt írom le - hogy mi ennek a zenei értelme, mármint az elképesztően sok és valljuk be, néhány típusra szétosztható, azon belül alig megkülönböztethető lemeznek, azt itt írtam meg, és a sok jegyzetelés eredményeként kiválasztott röpke 15 lemez is ott van.
RÓNAI ANDRÁS KEDVENC 2015-ÖS DALAI ITT HALLHATÓK.
