2024 legjobb lemezei a Recorder szerint

Fiatalos menőzés, közösségi eufória, nagy visszatérések, vicces vészkijárat, felemelő letargia, fuvolás döngölés, teendőlisták, bajszos nyomozók és gyönyörű nők – minden van az év legjobb lemezein. A szerkesztőség közös, huszonötös listája mellett ismét megmutatjuk szerzőink személyes kedvenc lemezeit. Ez az összeállítás először a Recorder magazin 120. számában jelent meg, az év legjobb magyar lemezeiről írt anyagunkat itt tudod elolvasni.

25. Couch Slut: You Could Do It Tonight

Az igazi horror odabent van – ám az sem kevésbé igaz, hogy a pokol a többi emberrel egyenlő. Az amerikai zenekar negyedik pusztító noise-lemezén ennek megfelelően minden irányból támadnak a démonok, amiket aljas basszussal, disszonáns gitárgyötréssel és boszorkánykántálással igyekeznek elpusztítani. Meglehetős sikerrel. Greff András

24. Nídia & Valentina: Estradas

Marimbával, ütősökkel, dobokkal, szintikkel és fúvósokkal megálmodott, géppel és kézzel rögzített futurisztikus hatású fúzió, mely csak úgy lüktet a szinkópa ritmusoktól. A szicíliai hőség szülte az ötleteket, a londoni eső áztatta tökéletesre. A kortárs elektronikus zene köszöni szépen, idén is jól van. Velkei Zoltán

23. The Last Dinner Party: Prelude to Ecstasy

Vicces vészkijárat a valóságból: barokk pop szándékosan túlzó gesztusokkal, glamúrral és horror-szentimentalizmussal; polírozott Technicolor-vonósokkal, orgonaszólamokkal, síppal-dobbal. Biztos kézzel vegyíti Kate Bush, Florence Welch, Ethel Cain világát a Queen teátrális játékosságával. Selmeczi Nóra

22. Tyla: Tyla

Nehéz eldönteni, hogy mit szeretünk jobban: egyrészt Tyla a maga 22 évével látványosan leénekel sok pop- és housedívát, ugyanakkor a dalokban rejlő produceri munka legalább annyira szenzációs. Ezzel kezdődhet az amapiano irányzat világ körüli hódító útja, és Tylát sem fogjuk elfelejteni egy darabig. VZ

21. Kim Gordon: The Collective

Az idén Budapesten is megfordult Kim Gordon második szólóalbuma igazi neurotikus energiabomba vagy művészetterápiás kollázs. A traptől az indusztriálig és asszociatív spoken wordig bezárólag mindent egy sötét prizmába gyűjt, hogy színre bontsa korunk nem túl felemelő tudatfolyamát – a teendőlistáktól az izzó gyűlöletig vezető ív mégis vonzó és szórakoztató. SN

20. Ka: The Thief Next to Jesus

Ka szívrepesztő gospelmintákra, kufárokat kergetve celebrálja ezt az útkereső konceptalbumot. Semmi falrengető basszus vagy közönségugráltatás, a loopok aszketikus ismétlődése és Ka őrlődő spoken wordje fekete közösség és kereszténység viszonyáról mégis mélyebbre megy, mint az utóbbi idők rap(meg)jelenései. Fekete Ádám

19. Seefeel: Everything Squared

Az év egyik nagy visszatérése. A Warp ambient elektronikája és a shoegaze talán soha nem szólt annyira hatásosan együtt, mint itt: intim, jelentőségteljes pillanatok gyűjteménye az Everything Squared, melyeket talán csak a legrégebbi rajongók éreznek át igazán, de ők erre vártak évtizedek óta. VZ

18. Chat Pile: Cool World

Sludge-os súlyokkal megterhelt mániákus noise rock, kitekintésekkel olykor egészen meglepő irányokba: grunge, goth, extrém metal, még morbid játékosság is van. Mindezt a frontember a világ szarságainak széles tablóját nyújtó, letaglózóan hatásos előadása emeli még magasabb szintre. Rónai András

17. Uncle Acid & The Deadbeats: Nell’ Ora Blu

Sötét sikátorok, ropogó bőrkesztyűk, hideg pengék, vörös fények, bajszos nyomozók, gyönyörű nők és egy elmebeteg kéjgyilkos. A Nell’ Ora Blu egy fiktív giallo filmzenéje, ami visszarepít a hetvenes évek olasz B-filmjeinek világába, a stoner-doom riffek meg tökéletesen kiegészítik a vendégszereplő Franco Nero érces orgánumát. Dezső Bálint

16. Godspeed You! Black Emperor: „No Title As Of 13 February 2024 28,340 Dead”

A posztrock úttörői elszakadnak a formulától, amit utánzóik ordas közhellyé koptattak. Friss, kiszámíthatatlan struktúrákba rendezik és számos új színnel (rituális felhangokkal vagy épp keringővel) gazdagítják a hozzájuk – és a nemcím által támasztott elvárásokhoz – képest pozitív és szép dalaikat. RA

15. Tindersticks: Soft Tissue

Staplesék alt-rock melankóliája egyre gazdagabb, rétegzettebb, miközben a lo-fi afrobeattel, 70s soullal és gyarmati kocsmák lassúzós popdalainak érzékenységével felvértezett románcokban továbbra is ott a védjegyükké vált, felemelő letargia. Nem a kicsapongások lemeze: körülölel, veled ring. Így húz magába. FÁ

14. The Smile: Wall of Eyes

Új Radiohead-lemez a kanyarban sincs, de a zenekar híresebb fele, Yorke és Greenwood a jazzdobos Tom Skinnerrel kiegészülve jóval több mint sima gőzkieresztős mellékprojekt. Változatos zenei hatásokat kevernek az afrikai ritmusoktól az űrrockig; lazán tekeredő énekek, játékos megoldások és váratlan dobok. Huber Zoltán

13. King Gizzard & The Lizard Wizard: Flight b741

A sztahanovista ausztrálok idén csak egy albummal jelentkeztek, de az életigenlő, repülős southern blues rock kellemes új szín a folyamatosan bővülő műfaji repertoárban. A legtöbb puskaport most zeneileg a vokálok tartogatják, ezen a fronton talán még sosem voltak ennyire ambiciózusak, hiszen még röfögnek is! DB

12. DIIV: Frog In Boiling Water

A brooklyni zenekar komoly bravúrt hajtott végre: olyan finom shoegaze-lemezt készített, ami egyszerre politikus és reményteli. A dalok lassan épülnek, a zenei témák egyszerűek, majd jönnek a keserűbb szövegek, rakódnak a gitártémák és valami törékeny szépség születik. Ha összeomlana a világ, legalább lesz mit hallgatnunk közben. HZ

11. أحمد [Ahmed]: Giant Beauty

Az év nemzetközi jazzeseménye! A kvartett ötször egy órán át döngöl-passzíroz egy-egy adott Ahmed Abdul-Malik-témát, elsöprő energiákat szabadítva fel ezzel az atonális és poliritmikus dekonstrukcióval. Kelet és Nyugat, innováció és repetíció, brutalizmus és szeánsz. Jót tesz a terjedelme, érdemes elveszni benne. FÁ

10. Trent Reznor & Atticus Ross: Challengers (Original Score)

Az év legdögösebb filmjéhez az év legdögösebb filmzenéje. Trent Reznor és Atticus Ross megidézik a régi Nine Inch Nailst és A közösségi háló borongósságát is, de mindenekelőtt szédítő iramú italo-house-techno tempót diktálnak, aminek ugyanúgy helye van a klubban hajnali kettőkor, mint a moziteremben. Huszár András

9. Blood Incantation: Absolute Elsewhere

Az agresszív death metal találkozása a progresszív űrrockkal, a Tangerine Dream-féle szintikkel (konkrét TD-taggal), ambienttel, egyebekkel. Nem is az a nagy szó, hogy például egy fuvolás-folkos finomkodásból ki tud bontakozni egy ravaszul ritmizált döngölés, hanem hogy az album olyan világot teremt, ahol ennek van értelme. RA

8. Joey Valence & Brae: NO HANDS

Piszkosul szemtelen és végtelenül jó, amit ez a két fiatal srác csinál: a Beastie Boys öröksége elevenedik meg modern körítésben, maximumra tekerve a megőrülést. Egy olyan pillanatban robbant be a NO HANDS mindenki arcába, amikor rettentően hiányoznak az új, izgalmas hangok a hiphopban. VZ

7. Jack White: No Name

A Third Man Records boltjaiban titokban a vásárlók táskájába csúsztatott vinyl, annyi információval, hogy No Name – ez tényleg egy meglepetés-megjelenés volt. És a rajta található zenének is lehet örülni: a dögös garázs-punk-blues retróerőlködés nélkül idézi meg a White Stripes legjobb korszakát. RA

6. Shellac: To All Trains

Nem Steve Albini tragikus eltávozása értékeli föl a Shellac hatodik és egyben utolsó stúdiólemezét: a redukcionista noise rock mesterei tömörebbek, célratartóbbak és pofátlanabbak, mint valaha. Ebben a szűk félórás hattyúdalban, tíz gyémántkeménységű számban több a gyúanyag, mint teljes diszkográfiákban. FÁ

5. Fontaines D. C.: Romance

Bársonyt, magasirodalmat, torzított gitárokat és magasfényű krómot egyenlő arányban keverő, high-concept album utalja sírba a Fontaines D. C. posztpunk éráját. A szívet és az elmét megbabonázni képes, bestiális és vágytól elfulladó stadionrockot kapunk, ami nem tagadja meg a gyökereket, de teljesen új jövőt ígér. SN

4. The Jesus Lizard: Rack

Nem három napot pihent, hanem 25 évet, de végül a Jézus Gyík is visszatért, s ha a világ bűneit elvenni nem is tudja, legalább katartikus formában felmutatja fegyelmezett neurózissal teli noise rockjával. A Rack megható, mint egy korláton átbukó, részeg matróz dala, amit a vízbefúlás előtt énekel. GA

3. The Cure: Songs Of A Lost World

A nyolcvanas évek egyik meghatározó zenekara az elmúlás és a gyász fájdalmán keresztül talál vissza ahhoz a sötéten ragyogó hangzáshoz, ami naggyá tette őket. Robert Smith az instant slágerek helyett éteri magasságokba emelkedő himnuszokat ír és csodálatos atmoszférákat teremt. Erre megérte 16 évet várni. HZ

2. Nick Cave & The Bad Seeds: Wild God

Az álomban látott fiúszellem üzenete egyértelmű: ideje volt, hogy a gyász és veszteség kortárs Vergiliusa végre a Paradicsomra vesse tekintetét. Nick Cave és a közreműködő művészek az elmúláson túl is átsejlő közösségi eufóriát mutatják meg katartikus dalokba öntve. Felemelő, a sajgó fájdalmat elnyugtató anyag. SN

1. Charli XCX: brat

Felejtsük el egy pillanatra, hogy mennyire szar a világ; a fiatalok hadd legyenek fiatalok, menők és érezzék jól magukat egy kicsit. Nagyjából erről szól Charli XCX új albuma, aki ezzel egész évben fénypontja volt a popnak. Utánozhatatlan, ikonikus lemez egy eddig sem akármilyen életműben. VZ

SZERZŐINK SZEMÉLYES KEDVENCEI

Dezső Bálint
GUM / Ambrose Kenny-Smith: Ill Times

Mi történik, ha az ausztrál indie rock két meghatározó figurája összeáll örömzenélni? Csak egy király pszichedelikus popalbum, tele jó groove-okkal, emlékezetes vokálokkal és némi nosztalgikus melankóliával. Ha lenne jogsim, biztosan erre kocsikáznék egy késő nyári naplementében.

Fekete Ádám
Seijiro Murayama / Jean-Luc Guionnet: Balcony Inside

A francia szaxofonos a berlini Taborkirche templomi orgonáját bütyköli. A japán ütős nagyrészt pergővel és torokhangokkal operál: berreg, szuszog, kiált, sivít. Kávák és sípok. Csontzene. A duó a csendből, a mozdulatlanságból indul ki, ebből épít túlvilági (velejéig macabre) hangperformanszt. Messiaen-rajongók előnyben!

Frank Olivér
Ålborg: The Way I See You

Kényelmes tempójával, folkos hangzásával, melankolikus gitár- és trombitajátékkal és a simogató, éteri női énekkel menekülést jelent a valóságból a nyugalom kicsit szomorkás, de magával ragadó szépségű szigetére, ahol más dolgod sincs, mint bekuckózni egy pokróc alá egy bögre teával és nézni, ahogy kint hullanak az őszi falevelek.

Greff András
Kali Uchis: Orquídeas

Nem 2024 volt a soulzene nagy éve, de Kali Uchis második spanyol nyelvű, szinti-, latin és rádiópopban áztatott lemezén pont olyan érzékien és illatosan csúszik-kenődik szét minden, ahogy száz évvel ezelőtt módosulhatott a tér és az idő valamely otthonosan kibélelt, gondosan felfűtött ópiumbárban. Ennyi azért legyen elég.

Huber Zoltán
Cindy Lee: Diamond Jubilee

Képzeljük el, hogy a Twin Peaks Bang Bang bárjában üldögélünk, a színpadon pedig pontban éjfélkor feltűnik Jim Jarmusch elveszett kishúga egy ósdi torzítóval. A kanadai Patrick Flegel színpadi alteregója gyönyörűen végigálmodja az amerikai könnyűzene történetét, úgy, hogy ebben a földöntúli két órában minden ismerős, miközben semmi sem az.  

Huszár András
Charli XCX: Brat and it’s completely different but also still brat 

Bevallom, engem nem kapott el a brat summer, habár értékeltem az instant nemzedéki lemez fékeveszett energiáját. A remixalbum sokkal inkább az én szívemhez szól: ez a bulik utolsó, márnemkéneittlennem óráinak, a hajnali hazafelé baktatásnak, a mosott szar másnapoknak a melankolikus kísérőzenéje.

Rónai András
Meril Wubslin: Faire Ça

Hipnotikusan önmagukba kanyarodó folkos-bluesos gitárok, édesen melankolikus francia férfi-női vokál, nem evilági effektek és látszólag mindehhez nem is illő, keményen kopogó ütősök. A svájci trió zenéje elsőre (szomorúságával együtt) megnyugtatóan ismerős lesz, mégis van benne valami megszokhatatlan, izgató idegenség.

Selmeczi Nóra
Vampire Weekend: Only God Was Above Us

Mi sem lehetne szebb aláfestése az eltűnt idő nyomába eredő évnek, mint egy ragyogással, puha sötétséggel és nosztalgiával teli indie album?! A Vampire Weekend melankolikus, elitista szemlélődésbe csomagolja a New Yorkhoz címzett szerelmeslevelet, ami sznob és idősebb lelkekre igazi balzsam. 

Velkei Zoltán
Claire Rousay: Sentiment

A Sentiment naplószerű dalszövegei jobbára üres hotelszobákban és társtalan hálókban íródtak, végig vágyva a másik fél jelenlétére. A helyenként emós, máskor magányos ambientbe húzó rocktémák a producer eddigi legfontosabb anyagát eredményezik. Ő végig a radar alatt dolgozva, évek kitartó munkájával került be most a köztudatba.

A listát Dezső Bálint, Fekete Ádám, Greff András, Huber Zoltán, Huszár András, Pernecker Dávid, Rónai András, Selmeczi Nóra, Soós Tamás és Velkei Zoltán szavazatai alapján állítottuk össze.