Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista –után kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös és 2016-os sorozat után itt a 2017-es daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a mai harmadik dj Rónai András (nyitóképen Sevdaliza).
A 2017-es személyes kedvenc dallisták sorát Biczó Andrea nyitotta, utána Csada Gergely, Elekes Roland, Komróczki Dia, Kálmán Attila, Lékó Tamás, Mihályi Dávid, Mika László és Németh Róbert volt a dj.
A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE RÓNAI ANDRÁSNAK A - KEDVENC 2017-ES ALBUMAI.
Az egyik számnak, amit szerettem idén, de már tényleg nem bírtam beleerőltetni ebbe az így is több mint két órába, az a refrénje, hogy "Seventeen five, same color t-shirt".* Viszont az bekerült, aminek az a refrénje, hogy "Paper error".
M.E.S.H.: Mimic
Ha csak egyetlen kedvenc számot lehetne választani, ez lenne az. Csodás ütőshangok, csodás szintihangok, még csodásabb kiállás: a szám szétesik, aztán szeretne újraindulni, de nem bírja összeszedni magát, mígnem végül kiderül, hogy ez nem is kiállás volt.
Maryam Saleh, Maurice Louca & Tamer Abu Ghazaleh: Mazzikaw Khof
Ahogy ide-oda lépnek az átlátható, tiszta dallamoktól a szövevényes, egymásba tekeredő szólamokhoz, és vissza, és közben mégis egyetlen lendület viszi a dalt.
Vince Staples: Yeah Right feat. Kendrick Lamar
Hát ennek a lemeznek mimimum a fele a legnagyobb kedvenceim között van. Azért lett ez, mert így letudtuk Kendrick Lamart (aki talán majd egyszer csinál egy lemezt, amin nem csak három-öt számát szeretem, bár azokat nagyon). Meg a basszus miatt. Meg a teljesen valószínűtlen cinek (?) miatt. A kiállás miatt. Stb. Vince Staples miatt.
Lil B: Go Stupid Go Dumb
Vigyázat, ez az egyetlen és utolsó vidám zene! Lil B hiphoptörténelmi rajongólemeze egyben kicsit sok volt nekem, de néhány szám erejéig nagyon jó: ragadós az élvezkedés, ahogy elmerül szerelmetes műfajának különféle irányzataiban.
Meridian Brothers: Como estoy en los sesenta
Na jó, ez még eléggé vidám, bár inkább abszurd, csodálatosan. Legyen az, hogy minden évben legyen új Meridian Brothers-lemez, egy Meridian Brothers-koncert Budapesten, és megígérem, hogy minden év végi listámon lesz egy Meridian Brothers-szám.
Equiknoxx: Enter A Raffle... Win A Falafel
Hogy lehet valami ennyire absztrakt-absztrahált (még a ritmusok is mintha elcsúsznának egymástól), és közben mégis ilyen dögös?
Golden Teacher: Shatter (Version)
Már nem emlékszem, hogy végighallgattam-e egyáltalán az LCD Soundsystem idei lemezét, csak elfelejtettem az egészet, vagy valahol útközben félbehagytam, és elfelejtettem folytatni. De biztos vagyok benne, hogy nincs rajta akár csak fele ennyire feszes-savas, közben ráadásul dubos szám sem.
Robert Plant: Keep It Hid
Milyen jó már együtt ez az akadozó elektronika és ez a szívmelengetően pihe-puha pszichedelikus-rockos hangzás együtt. Milyen jó már Robert Plant!
Algiers: The Underside Of Power
Milyen jó már együtt ez a nagyon klasszikus nagy éneklés és a mechanikusan zakatoló gitár!
Richard Dawson: Scientist
Én kb. itt jöttem rá, hogy ha van valami közös ezeknek a számoknak a többségében, akkor az a káosz határán egyensúlyozás, miközben valami határozott struktúra is (majdnem) fennmarad. Itt például a pszeudoközépkori avantfolkban. Lehetséges, hogy Richard Dawson adta a legjobb koncertet Budapesten 2016-ban, és 2018-ban is ő fogja?! Bizony, nagyon valószínű!
METZ: Drained Lake
Ezzel a gitárhangzással nem lehet nem nagyon jó számot írni.
Nadah El Shazly: Afqid Adh-Dhakira (I Lose Memory)
Éles váltás, de közben valahogy mégsem: ismét egy avant-arab zene, radikális vokálmanipulációkkal, a vége felé meg olyan zongorázással, amiről mindig azt hiszem, hogy valahonnan máshonnan szól.
Les Filles de Illighadad: Telillite
Az egyik túlhasznált szó zenék leírásában az, hogy "hipnotikus". Ez tényleg az.
Forest Swords: The Highest Flood
Ez az a lemez, ami első öt hallgatásra nem is tetszett, aztán meg nagyon. Arra kell ráérezni, milyen izgalmas a játék az "igazi" és "hamis" (szintetizált / az "eredetitől" teljesen eltávolított) hangokkal. Ahogy ő maga mondta: "ahogy visszahallgatom a lemezt, egy csomó mindenre már nem is emlékszem, hogy igazi vagy hamis."
Mourning [A] BLKstar: Flicker
Ez nem igazán szétesős szám, inkább olyan, amin végig érzed, hogy van ott a hangok alatt-mögött valami, ami lassan, könyörtelenül eszi az egészet belülről. Ettől aztán még sokkal-sokkal szomorúbb lesz, mint amilyen a felülete.
Bargou 08: Mamchout
Ez Tunézia egy régiójának eddig nem igazán ismert zenéjét mutatja meg a világnak, és itt is a hangzás az egyik legcsodásabb dolog: ahogy a gasba nevű fúvós együtt szól a basszussal (ami amúgy egy szinti).
Gnod: Paper Error
JUST SAY NO TO THE PSYCHO RIGHT-WING CAPITALIST FASCIST INDUSTRIAL DEATH MACHINE
Godflesh: Mirror Of Finite Light
Éjsötét, milyen lenne - de közben hallok benne valami játékosságot is. A Godflesh egyik legjobb lemeze az idei, ki gondolta volna!
Cheveu & Group Doueh: Hamadi
Egy francia posztpunk zenekar és a szaharai régió egyik intézménye találkozik. Azzal emelkedik ki az ilyen kultúrközi randik közül, hogy a franciák távolról sem ájult tisztelettel közeledtek az ősi tisztaságú afrikai zenéhez, miközben persze nem is izé, gyarmatosítottak,
El Mahdy Jr.: Primitive Methods
Az egyszerre majdnem teljesen szétcsúszó, és közben mégis erőteljes ritmusa-lüktetése miatt.
Jlin: Hatshepsut
Kevéssé ismert, ám nagyon fontos szabály, hogy ha egy jó lemeznek egy számában van hoover sound, akkor azon az a legjobb szám.
Sevdaliza: Bluecid
Ha majd egyszer a Portishead ír egy számot trap-dobokkal, akkor az jobb lesz, de addig is ez a legjobb megközelítése ennek a dolognak, amiről ki gondolta volna, hogy egyáltalán bármennyire jó lehet, nem hogy ennyire?
Future: Mask Off
Szintén klasszikus hangszer (csodás hangminták), szintén szomorúság, szintén nagyszerű énekesi teljesítmény - bár nyilván nagyon másként. Csak sokadszorra vettem észre, hogy kb. Future végig fel-le ráncigálja a hangja magasaságát.
Jabu: Let Me Know
Ezek után talán meglepő lehet, de szerintem ez a legfurcsább párosítás: végtelen szomorúsága ellenére bugyinedvesítős módon előadott soul + jéghideg, kattogó ambient.
Sote: Plural
Mondhatnám, hogy a hagyományos hangszerek és futurista algoritmusok egyedi összejátéka miatt, de valójában azért, mert ez volt a legdrámaibb szám, amit idén hallottam.
Lauri Ainala: 6
Egy pietista szertartás felvételeiből indul ki ez a lemez, ami pedig ebből lesz, az csak a Spellewauerynsherde-hez mérhetően csodálatos. Egy szám sincs, ami önmagában jó képet adna a lemezről, itt van az egész, ni. (2006 végén, az előző listaszezon után jelent meg.)
Spaceship: The Imagined View, As Yet Unblighted
Szép búcsú.
* Innen amúgy kiderül, hogy a Migos-számban a kokainra utal a művész.
RÓNAI ANDRÁS KEDVENC 2015-ÖS DALAI ITT HALLHATÓK.
