Hangerő és súlyosság után fájdalmas szépségek. BIG|BRAVE

A BIG|BRAVE a hallgatót türelmesen felőrlő drone-doomból kihozta a maximumot, így a szomorú-szép folk felé fordultak – a torzítást azért nem felejtve, sőt. A zenekar május 9-én, azaz jövő csütörtökön lép fel Budapesten.

A montreali BIG|BRAVE zenéjében a legkülönlegesebb Robin Wattie rendkívül kifejező éneke. Hajlításaiban, elcsuklásaiban, éleiben mindig van valami a fájdalmas sikolyból és az eltökélten dühös kiabálásból, még akkor is, amikor szépen énekel. Így a türelmesen építkező dalok csúcspontjai még katartikusabbak: amikor megérkezünk, tudjuk, hogy ez az elejétől fogva elkerülhetetlen volt. (Többen amúgy Björköt emlegetik párhuzamként.)

A doom, a drone metal, a posztrock és -metal eszközeit hatásosan használják a kimérten, de kíméletlenül haladó, hosszú számaikban. A dob ritkán csap le, de akkor rendesen.  A két alapító tag, Robin Wattie és Mathieu Ball a gitártorzítás, -gerjesztés, általában: a hallgató módszeres felőrlésének sok módját ismeri, és tudják azt is, hogy a hangzásteret betöltő zajongás akkor hat igazán, ha megvan az ellenpontja.

2014-től 2021-ig a Southern Lordnál jelent meg öt lemezük. A 2019-es A Gaze Among Them készült először Seth Manchester producerrel, aki súlyosabb, olykor a zajzenével érintkező torzulásokat, másfelől gazdagabb textúrákat hozott a korábban nyersebb zenébe. (A Sibling például fura, elektronikus hatású pulzálásra épül.) A 2021-es Vitalon hallható először a máig velük játszó dobos, Tasy Hudson. A lemez a struktúrákat tekintve is változatosabb: az Of This Ilk például kétszer is leáll, egy ponton váratlanul groove-sludge-ipari metalba vált.

Szintén 2021-es a szintén Seth Manchesterrel dolgozó zaj-sludge duó The Body-val közös Leaving None But Small Birds (immár a Thrill Jockey-nál). Meglepetés: ez egy nagyszerű folklemez, ami úgy súlyos, hogy közben mellőzi a durvaságot (egy-két komolyabb torzulás azért belefér). Mindkét zenekartól szokatlan módon finom pszichedelikusan kavargó részek, akár egész laza groove-ok is hallhatók rajta. Robin Wattie itt hozza egyik legjobb formáját.

A 2023-as nature morte a zenekar első korszakának összegzése. A csúcson indul, majd még rá tud tekerni. A továbbiakban az építkezés többféle formáját kipróbálják: disszonáns intró, lassú felvezetés, robbanás előtti visszafogás, robbanás utáni lefojtottság stb. Az a parable of the trusting az egyenes vonalú fokozás (az elején: ritkán felbúgó gitár, kis zörgés a dobon; a végén: mindent betöltő torzulás, sújtó dobcsapások) olyan mesterműve, hogy az ember úgy érzi: ilyet többet már nem is érdemes csinálni.

Ők is úgy érezték, hogy „amit a hangerővel és súlyossággal el tudtunk érni, azt elértük”; elhatározták, hogy írnak egy csendes albumot – bár ez nem egészen jött össze. A nature morte témája „a nőiség leigázása”; párdarabja, az A Chaos of Flowers ennek az emberiségre (köztük a férfiakra) gyakorolt hatását vizsgálja, régi költőnők (például Emily Dickinson) verseivel.

Ez a zenekar legkülönlegesebb lemeze: lassú, nagyon szép és még fájdalmasabb folk, amibe azonban annyi minden kerül bele, hogy igazából már nem is az. Olykor rücskösre gerjed a gitár (aki szereti az ilyet, most azonnal hallgassa meg a quotidian : solemnity-t), máskor a torzulás a zene legmélyebb szövetébe eszi be magát.

A lassúság itt nem a hatásmaximalizálás eszköze: ez a mély szomorúság úgy tud igazán élni, hogy minden hang megkapja a neki járó időt. Van itt szívfájdító szépség (canon : in canon), finoman kaotikus zsibongás (chanson pour mon ombre), basszusnehéz neszezés (song for Marie part iii). A végén azt érzed, hogy ebből a nem is létező műfajból is kihozták a maximumot.

Rónai András

9/10

- - - - - - - - - -

A BIG|BRAVE május 9-én, csütörtökön lép fel Budapesten, a Dürer Kertben. További információk itt, FB esemény itt. Az előzenekar Kee Avil, akinek 2022-es lemezéről itt írtunk: "Sokan próbálkoznak a dalszerűség és az elektronikus kísérletezés összehozásával, Kee Avil, vagyis a kanadai Vicky Mettler az egyik legeredetibb és egyben legjobb a mezőnyben".