"Az éjszaka elnyel, kezdek feledni." Lenkke_: Törik a beton (lemezkritika)

2024.12.06. 09:51, RRRecorder

Egyfelől húzós tánczene, ami a kilencvenes éveket idézi meg; másfelől álomszerű, visszafogott dalok - ezeket az ellentéteket hozza össze Lenkke_ debütáló albuma, úgy, hogy kiderül: mi a közös pont. Ez a kritika először a Recorder magazin 120. számában jelent meg.

Ilyen ellentéteket ritkán hoz össze egy-egy lemez: egyfelől húzós tánczene, másfelől álomszerű, visszafogott dalok. A játékidőben nagyobb részt kitevő táncos részek a kilencvenes éveken belül azt az időszakot idézik meg, amikor az elektronikus zene már betört a mainstreambe, de még nagyon friss és izgalmas volt.

Nemcsak a műfajok (techno, breakbeat, tribal, hiphouse) tekintenek vissza ebbe a hőskorba, hanem a hozzáállás és a polírtalan hangzás is: bár hatásos, nem az ipari hatásvadászat később standardizált megoldásait használja, jóval bátrabb és egyben naivabb ennél. Ez a nyerseség hatásos kontrasztot képez a sokszor törékeny, elrebbenő énekhang, a népi hangszerek (doromb, furulya) finomságával.

A nyitó Éjszaka nem szájbarágós módon, de kulcsot ad ahhoz, mi hozza össze ezeket a nagyon különböző regisztereket: „megszűnt, ami bosszant, vagy csak el van rejtve”, „az éjszaka elnyel, kezdek feledni”. A tánczene eszképizmusáról van szó, ami próbálja maga mögött hagyni a valóságot (ami elől menekülni kell), de az mindig újra felüti a fejét – akár a másként eszképista, melankolikusan álmodozó (kábé) dream popban. (Érdemes még idézni a pulzálva lebegő Minek a szót: „Minek a mélység, ha van pillanatnyi mámor?” Az igazi felületesség nem tud arról, hogy ő a mélység alternatívája: nem választás. Vö. még az első Yonderboi-lemezt.) Persze ez az erős koncepció azért működik, mert a számok maguk is kifejezetten jók.

Előadó: Lenkke_