„Kedves és okos kopogás a mennyország kapuján” – Prieger Zsolt kedvenc 2023-as zenéi

2024.01.21. 10:03, soostamas

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal az Anima Sound System örökmozgó motorját, Prieger Zsoltot, aki tavaly Berlintől Budapestig érő turnéval, Bob Dylan-feldolgozáslemezzel és Prince hangmérnökével készült EP-vel ünnepelte zenekarának 30. születésnapját, idén pedig új albummal készül – a nagy szombathelyi festő és az Anima más hősei előtt is tisztelgő DERKOVITS-ot márciusban a Zene Házában élőben is bemutatják.

Persze, hogy minden évben ugyanaz a helyzet, ami most is: annyi lemez van, hogy nehéz választani belőlük nemhogy tízet, de százat is, úgyhogy csak találomra említek pár nagyszerű tavalyi lemezt, amiket az év utolsó napjaiban is elővettem és ajánlom betegséghez, tánchoz, vigaszként, buliba, főzéshez vagy csak simán erőt adó impulzusként.

Ryuichi Sakamoto: 12

A nagybeteg japán zeneszerző-legenda hattyúdala, mégis vigasztaló és megdöbbentő, egyszerű és szépséges világokat összesodró, imádságos ambient és keleti meditációzene, kedves és okos kopogás a mennyország kapuján.

Young Fathers: Heavy Heavy

Mindenestül archaikus és modern műalkotás, Skócia és Nigéria csúcsegyesülése. Mit válasszak, az I Saw extázisát, a Drum hipnotikus lendületét vagy a Shoot Me Down stadionénekeltetését? Egyiket sem fogom. Egyszerre Tricky és a Talking Heads nyomdokán, megunhatatlan.

Mandy, Indiana: i’ve seen a way

Poszt-punk techno, zajba mártva, Valentin Caufield bájosan beteg és fenyegető vokáljával, Baudelaire szövegszemplinggel, súlyos, szépségesen frusztrált káosz Manchesterből. Kritikánk.

Jessie Ware: That! Feels Good!

Okos diszkó, szexfunk és szofisztikált pop, Price és Ford producer-félistenek közreműködésével, az első számban meg Roisin Murphy is énekel, egy reptéri wc-ben vette fel a részét. Studio54-provokáció és múltidéző, klasszikus stúdiómágia. Kritikánk.

Sufjan Stevens: Javelin

Sufjan bármikor csinálhat bármit – Jézus dalos megvallásától az instrumentális elektronikáig – mindig a szívem közepébe talál, de ha csak ezt az egy lemezt csinálta volna meg, amit tavaly, az is elég lenne nekem, mert cseppben a tenger, benne a teljes életmű, egyszerre bibliai jövendölések és magánvallomások egy pszichiáter ágyáról, a flamingókhoz kísértetiesen hasonlító felhőkarcolók legtetejéről. Kritikánk.

Yves Tumor: Praise a Lord Who Chews but Which Does Not Consume; (Or Simply, Hot Between Worlds)

Kedvencem és inspirációm ez a beteg állat, s vele a fekete zene és experimentális szcéna őrülete, rock és soul, apokrif gospel és rock-blaszfémia, egyben: lenyűgöző romantika. Genesis P Orridge legjobb tanítványa, de tagadhatatlan minden második dalából üvöltő Bowie-imádata is. A kortárs popzene egyik legnagyobb alakja.

Sylvester: Private Recordings, August 1970

Ezek a 70-es-80-as évek korán kicsekkoló androgün diszkókirály-nagyágyújának – akinek nevéhez a You Make Me Feel című meleghimnusz is fűződik, s akit 41 éves korában ölelt magához az AIDS nevű szörnyeteg –, összegyűjtött szálzongorás miniatűrjei. Csodálatos.

Bob Dylan: The Complete Budokan 1978

Boldog vagyok, hogy ha egy évben sem maradok új Dylan-album nélkül, ez az emblematikus japán koncerthelyen rögzített legendás koncert kipótolt felvétele, micsoda dal-átalakítások, micsoda ötletek, humor, sírás, soha véget nem érő történetek.

Aïsha Devi: Death Is Home

Interdiszciplináris megamix egy svájci-nepálitól, számtalan politikai, szociológia és filozófiai aspektussal, kivételesen izgalmas posztdubstep elektronika, szirénákkal, goa-pillantokkal és darkwave-gitárokkal.

„ALÁZAT, HIT, ABSZTINENCIA, TECHNO” – PRIEGER ZSOLT KEDVENC 2021-ES ZENÉI

Nagyon sok magyar zenét is hallgatok, és persze rengeteg félét is – népzenétől a jazzig, hip-hoptól a gitárzenékig. Beton.Hofi, Pajor Tamás vagy 6363 például tavaly is meglepett pár szép sorral, de a Kispál és a Borz se csinált még ilyen jó lemezt, mint 2023-ban. Mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem vagyok a magyar alter-gitárszcéna elkötelezett híve, de mondjuk az év végén kijött 30Y X című albumán olyan szép pillanatok vannak, mint egy kései Beatles-lemezen, Szűcs Krisztián utolsó dala is nagyon vicces, aztán épp a tavalyi év elején a Nemdebárban egy zenész barátommal arról beszélgettünk, hogy milyen érdekes lesz, amikor a Carson Coma „felnő”, és belecsap a nagykorúak tematikájába. Na, ez megtörtént azóta a IV című lemezükkel. Ezek jó történések, örülök nekik.

A Jazzbois Higher Dimension Waiting Roomja szintén nagyszerű album, kocsiban kiváló, nemzetközi mulatság. Akárcsak Erik Sumo, akit régóta csodálattal és elismeréssel követek, mert tökmindegy, hogy mihez nyúl, arany lesz belőle. A legutolsó, Words Volume Two című albuma is fantasztikus. Hihetetlen ötletesség, energikusság: a magyar zenének sok Tövisházi Ambrusra lenne szüksége.

A Route8 Breaks For Better Days-e – rajta régi kedvencem, a The Beloved The Sun Rising-ja – velem volt egész évben, nagyon jó darabok. Szintén minden megmozdulásában követem a fantasztikus Dányi Krisztát, akinek végre tavaly kijött WeAreGloria alteregója alatt elkövetett Timeless című albuma is. Gyönyörű munka.