Minden idők leghülyébb gitárszólója és más furaságok. Mandy, Indiana: I’ve Seen A Way (lemezkritika)

A Mandy, Indiana angol-francia zenekar az izzasztó, sötét ipari technót és a posztpunk zajongást keveri, de meglepően lelkesítő módon. Ez a kritika először a Recorder magazin 106. számában jelent meg.

Átverés! Szintiarpeggiókkal tereli el a figyelmet a lemez első dala; de aztán egy zajlöket átvezet a csapkodó Drag [Crashed]-be, amit pumpáló dob húz végig, jönnek rá hideg horrorgitáreffektek, sértő zajok, és a három angol srác mellé csatlakozó francia Valentine Caulfield hidegen tárgyilagos beszédből szenvedélyes kiabálásba váltó vokálja.

Fura lemez ez, nem mintha precedens nélküli volna az izzasztó, sötét ipari techno és a posztpunk zajongás keveréke, hanem mert miközben persze elidegenítő és súlyos, van benne valami baromi lelkesítő is. Például mert kicsattan a kreativitástól. A Pinking Sheers ipari hiphophoz noiserockos gitárt kever, mellé Caulfield mondókázós rapet hoz; az Injury Detail megmozgató techno lehetne (kolomppal!), csak néhány ponton az ott megszokott hang helyett zajok jönnek; az album vége felé szintipopos megoldások lepnek meg, az Iron Maidenben meg minden idők egyik leghülyébb gitárszólója stb.

Ha az ember nem ijed meg a csapkodástól és zajongástól, akkor pompásan fog szórakozni.

Előadó: Mandy, Indiana

Cím: I’ve Seen A Way

Kiadó: Fire Talk

Megjelenés: 2023. május 19.

Műfaj: elektroposztpunknoise

Kulcsdal: Drag [Crashed]

8/10

Rónai András