Lassan ható zenék, jóleső álomvilágok, reménytelien csillogó gitárjáték, grúvos utazós jazz. Úgy lehet belefeledkezni az élvezetekbe, hogy végre nem kell lemondani semmiről. Az okos elektronika, a játékos jazz és a magyar népzene határán alkotó VENI, az egykori The Unbending Trees-énekes Hajós Kristóf, és a Kiscsillagban is játszó Szesztay Dávid kedvencei tavalyról.
Bizonyos értelemben mindhárman az eddigi legszemélyesebb szólólemezüket készítették el 2023-ban: VENI hangszerek nélkül, az élete során felvett hangokra és a legkülönfélébb énekhangjaira támaszkodva alkotta újjá Az út című albumát angolul (ez lett az Escaping Game), a Santa Diver jazztrióval is erős lemezt (Morning Air) kihozó Szesztay Dávid a szorongásait engedte el a válása után született, zeneileg mégis a leginkább pozitív hangvételű albumán, amit szombaton a zenekarával is eljátszik a Lumenben (ott lesz először kapható a Félek nem félni CD-n), a régóta Hollandiában élő Hajós Kristóf pedig az álmatlanságról, hátrahagyott múltról szóló Good Morning, Nothingness után már letelepedésről, beilleszkedésről, boldogságkeresésről írt a sokféleképpen fülbemászó GEOGRAPHY-n.
Fotó: Ab al Tamimi.
HAJÓS KRISTÓF
Who to Love: The Time Experience Project
Dave Stewart (Eurythmics) nem mai gyerek, sőt. Ezt a kollaborációs lemezt hallgatva viszont egészen nyilvánvalóvá válik, hogy – megtartva jellegzetes hangzásvilágát – könnyedén marad friss és releváns.
OMD: Bauhaus Staircase
Nagy divatja van a 80s zenekarok feltámadásának. Ezek néha jól, néha kínosan sülnek el. Az OMD lemezét félve indítottam el, de nagyon kellemes meglepetés volt, ugyanúgy, mint a Dave Stewart-lemeznél, a megszokottság kellemes érzése mellett meglepő energia áramlik az egész albumból.
Björk: Oral
Mindig érdekes kísérlet, amikor egy előadó előhúz a fiókból egy régi ötletet, ilyen ez a dal is. Fantasztikus látni azt is, hogy Björk milyen konzisztensen áll ki elvei (itt a természetvédelem) mellett, használva a hírnevét, és a platformot, amit ez ad neki.
Fotó: Hegyi Júlia Lily.
SZESZTAY DÁVID
(Kiscsillag, Santa Diver)
Girls in Airports: How It is Now
Tavasszal viszonylag sokat utaztunk a Kispál-produkcióval külföldre, és kicsit tanácstalan voltam, mit hallgassak az út során, úgyhogy keresgélni kezdtem. A zenekar neve igencsak témába vágott, úgyhogy elkezdtem hallgatni a legújabb lemezüket, aztán később újra és újra visszatértem hozzá. Pont ilyesmit kerestem, instrumentális utazós jazz, nem nyüzsgő, szellős és melankolikus, mégis könnyed. A Girls in Airports egy dán indie jazz quartet, abszolút groove-központú zenét játszanak, köszönhető ez nyilvánvalóan annak is, hogy a dob mellett ütőhangszeres is játszik a zenekarban. Erős továbbá a szintetizátorok jelenléte is, a basszusok is innen jönnek, a jazzes ízt pedig számomra elsősorban a szaxofon hozza.
Kollár-Klemencz László: A folyó
Valamiért mostanában kezdtek megérinteni ezek a dalok. Főként a szövegviláguk miatt. Tetszik, hogy egyszerre tudnak költőiek és közben nyersek és őszinték lenni.
Laurel Halo: Atlas
Nemrég került utamba ez a lemez. Elkezdtem hallgatni és szép lassan teljesen magába szippantott. Nagyon szeretem a lassan ható dolgokat, legyen szó bármilyen művészeti ágról. Nagyon izgalmas, ahogy árnyaltan, néha alig észrevehetően játszik a szerző különböző zenei stílusokkal, miközben mintha végig egy film álomjelenetében lennénk. Nagyon izgalmasak számomra azok a zenék, ahol el sem tudom képzelni, hogyan jöhettek létre.
Kara Jackson: Why Does the Earth Give Us People to Love?
Ez egy nagyon őszinte hangvételű debütáló album. Egy rendkívül erős és karakteres előadótól. Vannak énekhangok, amik nálam azonnal és magával ragadóan hatnak. Kara Jackson hangja ilyen, azonnal belém vésődött. A lemez egyszerre viseli magán a folkzene egyszerűségét, nyersességét, miközben minden dalban történik valami váratlan, valami, ami érdekessé teszi a dalokat zeneileg is.
Arooj Aftab, Vijay Iyer, Shahzad Ismaily: Love in Exile
Ez a zene is lassú folyású. Hat improvizatív kompozíció hallható a lemezen, amiket élőben vettek fel és csak minimálisan szerkesztettek utólag. Arooj Aftab Amerikában élő pakisztáni énekesnő, Vijay Iyer jazz-zongorista, Shahzad Ismaily pedig multiinstrumentalista, aki főként szintetizátorokon játszik az albumon. Minimalista szerzemények, teljes összhang a három alkotó között, meditatív, mélyreható zene.
SZESZTAY DÁVID 2021-ES KEDVENCEIT ITT TALÁLOD.
Fotó: Molnár Csaba.
VENI
1. Sufjan Stevens: Javelin / Shit Talk
Szeretem azt a tiszta és jóleső álomvilágot, amit Sufjan Stevens sző körém zenéjével, a gyöngéd érzelmességet, ami megnyilvánul minden hangban, és szeretem a szövegek egyszerű őszinteségével elmondott mély mondanivalóját. Annyira érződik egy zenén, hogy a szerzőjének vannak saját és komplex gondolatai a világról és van hite, amire következetesen hallgat, és ami szerint él. Talán ez az oka annak, hogy bár azóta, amióta először hallottam a dalait, eltelt 15 év, de ez a zene még mindig megadja azt, amiért hallgatom.
A Javelinről először a So You Are Tired volt a kedvencem. Benne van az a jellegzetes melankolikus zongorasound és a hasonló hangulatú, mégis olyan reménytelien csillogó gitárjáték, sőt még kórus is van. Aztán a Shit Talk lett a kedvencem ugyanezért, meg mert szerintem is így van, hogy „In the future there will be a terrible cost for all that we've left undone.” És persze az sem mindegy, hogy mit tartunk megtenni valónak, mert ahogy a szócséplés, úgy a hadakozás sem kenyerem. „No, I don't wanna fight at all” egy kicsit sem, nem csak nagyhatalmi szinten, de a hétköznapokban sem, egy apró beszóláska, vicceske szurkálódás és bármilyen más stílusú rejtett és nyílt versengés és dominanciaharc erejéig sem. Belőlem ezek a párbajok sokkal többet kivesznek, mint amit a magamért való kiállás ad, én inkább ilyen „I will always love you” típusú ember vagyok.
2. Tímár Sára: Ének a határtalanról / Öröklét
Nyáron Kapolcson a Művészetek Völgyében kissé megfáradva sétáltunk vissza a kemping felé a barátommal, mikor egyszercsak egy jóleső hang szelte át a völgy kora esti zaját és torpedóként csapódott a lelkembe. Tímár Sára! – kiáltottam fel, megragadtam a barátom kezét, és mint egy eszelős, iramodtam meg a hang után. A Kaláka udvarba vezetett a népi szirénének, és körülbelül öt perc alatt tette helyre bennem a világot, meg engem is a világban. A hangot kiadó jelenés méltóságteljesen, szerényen, alázatosan, nagyasszonyosan állt a színpadon, és még a többi helyszínről átszűrődő, „tegyétek fel a kibaszott kezeteket!” típusú partyzajok sem zökkentették ki őt ebből a komoly, már-már szentséggel teljes jelenlétből. És csak énekelt és énekelt, olyan gyönyörűen, erősen mégis könnyedén, magabiztosan és profin, mint mindig. Csak a koncert vége felé tűnt fel, hogy ezek most nem is népdalok, hanem saját szerzésű versfeldolgozások. Az Öröklét közben arra gondoltam, hogy hinnem kell benne, hogy mindig lesz olyan zene, ami bárhol, bármikor öt perc alatt feltölti a lelket.
3. Gyárfás Attila: Minimal Distance
Ez a lemez azért kedvenc, mert nagyon szeretem az olyan zenét, ami finom ritmikából, természetes hangtájakból és atmoszférikus zajokból tevődik össze. Ez a kísérletező szellemű album ráadásul erősen intuitív és improvizatív is, ami nemcsak az izgalmakat fokozza, de még személyesebbé tesz egy ilyen jellegű alkotást. Az én 2023-as lemezem szellemiségében leginkább ehhez a típusú alkotáshoz rokonítható, és most – hogy publikáltam és az emberek elkezdtek reagálni rá – érzem át igazán, hogy mennyire minimál az a distance, ami az alkotó és befogadó között van akkor, ha a kapcsolódást biztosító hangok rendszere ennyire közvetlenül és személyesen beszél a szerzőről.
4. Cseh Péter Trió: Plains to See
Cseh Péter zenei munkásságát régóta figyelemmel kísérem, ezért nem lepődtem meg, mikor Junior Prima-díjas gitáros lett, és most sem, amikor meghallgattam a Plains to See című album dalait és kiderült számomra, hogy milyen felszabadult és egyedi dalokat ír szerzőként. Zenéje jazz a javából, de tapinthatóan sokszínű. Éppen annyira szenvedélyes, mint lírai, vad és szelíd egyszerre, felkavaró, de megnyugvást is hoz. Szeretem a sokszínűséget integráló művészetet, mert általa úgy lehet belefeledkezni az élvezetekbe, hogy végre nem kell lemondani semmiről.
5. John Frusciante: I & II
Annyira vagány és tiszteletreméltó, amikor egy senior virtuóz kvázi leteszi a hangszert és arra invitál, hogy most csak időzz el vele egy kicsit. Amikor egy világsztár azt mondja, hogy most ne akard a show-t, hanem csak csukd be a szemed és figyeld vele a csendet. Amikor egy profi azt mondja, hogy most ne várd a nagy megfejtéseket, csak engedd el magad és engedd be ezeket az egyszerű hangokat. Figyeld, ahogy az egyik átadja helyét a másiknak, ahogy az egyik egy másikká alakul szépen nyugodtan. Lassíts le és feledkezz bele ebbe a finom metamorfózisba, a szerző pedig jó ízléssel kikevert hangokkal kínál meg cserébe azért, hogy odaadod magad a formátlanságnak és időt szánsz rá, hogy együtt sodródj ezzel a céltalannak tűnő áramlással.
„ÉN ÍGY VAGYOK COOL ÉS VIDÁM, GRANDIÓZUS ÉS LAZA, FURA ÉS HÉTKÖZNAPI” – VENI 2022-ES KEDVENCEI
Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!
Még több 2023-as toplista zenészektől:
Jakab Zoltán és Makó Dávid (The Devil's Trade)
egy5egy és kisbetűs ünnepnapok
Dányi Krisztina, Triglav, Zsüd
bongor, cserihanna, Henri Gonzo, Mihalik Ábel
nyitókép: Szil Szilárd, Ab al Tamimi és Hegyi Júlia Lily.
Ajánlott bejegyzések:
-
„Szép a magyar nyelv, jók a magyar producerek!” – Ketioz, Dé:Nash és Gently Da Spittah' kedvenc 2023-as zenéi
-
„Ezzel kimenőt kapok a létezés küzdelmei alól” – Az Észlelés és a Pletyka kedvenc 2023-as zenéi
-
„A lehető legtöbb oldalról nyújt zenei kielégülést” – Dzsindzser, Dom Beats és Mehringer Marci kedvenc 2023-as zenéi
-
„Öröm látni, hogy vevők az emberek itthon az igényes elektronikus zenére” – Beatrick kedvenc 2023-as zenéi
-
„Meglepően kevesen ismerik őket ahhoz képest, hogy mennyire jók” – A Hakumba kedvenc 2023-as zenéi
