2023 legjobb lemezei a Recorder szerint

Szerelem, remény, nosztalgia, megújulás, kilátástalanság, gyász, barátság, őrület és vegytiszta örömérzet – minden van az év legjobb lemezein. A szerkesztőség közös, húszas listája mellett ismét megmutatjuk szerzőink személyes kedvenc lemezeit. Ez az összeállítás először a Recorder magazin 110. számában jelent meg.

20. The Necks: Travel

Az 1987-ben alakult ausztrál zongora-bőgő-dob trió legalább annyira táplálkozik a repetitív zenéből és az ambientből, mint a jazzből; hosszú számaikban alig történik valami, ám az varázslatosan hipnotikus. A Travels jó bevezetés az életműbe, mert több arcukat is megmutatja: dögös, romantikus, drámai, tétovázó. RA

19. Mitski: The Land Is Inhospitable And So Are We 

Az amerikai-világpolgár énekes-dalszerző angyali, puha harmóniákba foglalt disztópiával bűvöl el: az élhetetlen világ tele van furcsa és visszataszító lényekkel, akiket végtelen érzések fűznek össze eltéphetetlenül. Elégiától indie áriáig terjedő repertoárjában Mitski a terápiás tájat festi meg. SN

18. The Hives: The Death Of Randy Fitzsimmons 

Hol van már a skandináv rock and roll nagy hulláma, ki melegedne ma lángoló gitárok lobogó tüzénél?! A Hives sokadik, de a klasszikus Veni, Vidi, Vicious mellett egyetlen számottevő lemeze fittyet hány a korszakra és a trendekre, és rövid, frappáns garázs-attakokkal nyit tér-idő kaput a perfekt eszképizmus felé. GA

17. Foo Fighters: But Here We Are

Gyászterápiás dalokkal üvöltik ki magukból a fájdalmat Dave Grohlék, gyógyító energiát gyúrva dobosuk elvesztéséből. Az elengedés és továbblépés nyers, spontán felszakadó szövegeit elegáns zenei megoldások ellenpontozzák. A rádióbarát rockzenekar három évtizedes pályafutásának egyik legjobbja. HZ

16. Fucked Up: One Day

Mint nagyjából minden mai rockzenekar, a Fucked Up is elsősorban a leletmentésben érdekelt. De a Black Flag- és a Hüsker Dü-féle hagyomány őrizgetését olyan fifikásan és akkora szívvel végzi, hogy léhán legyinthetünk a haladáselvre, és valami sokkal fontosabbra: a vegytiszta örömérzetre koncentrálhatunk. GA

15. billy woods & Kenny Segal: Maps

Billy Woods igazi történetmesélő rapper, akinek ritmikai, rímelési játékai elsőre nem is tűnnek fel, annyira a sztori az első. Kenny Segal baljóslatú hangmintázós boom bapet rak alá, annyi ravasz húzással megbolondítva, hogy a lemez teljes gazdagságának felméréséhez sok hallgatás szükséges. RA

14. Queens Of The Stone Age: In Times New Roman

2023 a rockban a gyászterápia éve volt. Josh Homme minden cirádát és produceri truvájt félredobva a QOTSA karcos, bluesos gyökereihez tért vissza, hogy megmutassa, milyen zúzásba önteni azt, amikor úgy érezzük, vége a világnak, és milyen a sötétségből kivezető út. SN

13. Jessie Ware: That! Feels Good!

Jessie Ware korunk legvalószerűtlenebb, mégis legautentikusabb diszkódívája lett, pedig érett, soulos albumokkal indult el. 2020-as stílusváltásának folytatása ez az időtlen diszkólemez, ami nem puszta nosztalgia és nem csak menekülés a gondoktól, hanem megoldás is: igazi egymáshoz simulás a táncparketten. ML

12. Olivia Rodrigo: GUTS

A tiniként berobbant Olivia Rodrigóban az az üdítő, hogy esze ágában sincs felnőni. Zeneileg persze érik, gazdagodik; a Lorde-tól Avril Lavigne-ig terjedő pop/poppunk hatások mind önazonosnak hatnak. De az igazi élvezetet az okozza, amikor kajánul, haragtartón vesz elégtételt sérelmeiért, vagy csakazértis tépkedi a sebeit. HA

11. Skrillex: Quest for Fire

A mainstream dubstep atyja ismét új ösvényt taposott az elektronika erdejébe. Érett hangzásában már legalább annyira fontosak a gyakran törzsies, tág soundscape-ek, mint a stadionszaggató dropok, bármilyen műfajhoz is nyúljon ezen az ötletektől és alkotótársaktól hemzsegő, eklektikus albumon. ML

10. Boygenius: The Record

Julien Baker, Phoebe Bridgers és Lucy Dacus 2018-ban adta ki első közös EP-jét, azóta mind egyre komolyabb kritikai és kereskedelmi sikereket értek el. Debütáló albumukon a feltárulkozó folkballadáktól a harapós alt.rock-számokig mindenen átüt hármuk kivételes, biztonságot nyújtó emberi és zenei kapcsolata. RA

9. Caroline Polachek: Desire, I Want To Turn Into You

Caroline Polachek sosem kereste a közönség kegyeit, trendek helyett a saját mániáit követi. Minden igyekezete ellenére kiborítóan eklektikus, sokszorhallgatós idei lemezére rákapott a világ (még a Sziget nagyszínpadára is eljutott), de van egy olyan érzésünk, hogy a legjobb munkája még csak ezután fog jönni. VF

8. Shame: Food For Worms

Elborult Talking Heads-rajongásból és komoly turné utáni depresszióból (Drunk Tank Pink) húzta ki magát a Shame, és találta ki újra a hangzását: megható, de jól meg is pogóztató arénaposztpunk ez elcseszett, de eltéphetetlen barátságokról, félúton a Fontaines D.C. és Jeff Buckley között. Charlie Steen meg egy isten. ST

7. Lana Del Rey: Did You Know That There's A Tunnel Under Ocean Blvd

A keserédes popslágerekkel, szépia kaliforniai nosztalgiával indult Lana Del Rey mára a kortárs americana első számú krónikása lett. A hetvenes évek bűvöletében fogant, bátran kísérletező zongorás balladák újabb bizonyítékai, hogy intelligens költészettel is lehet százmilliós közönséget vonzani. HZ

6. yeule: softscars

A szingapúri Nat Ćmiel éteri ambientjébe már tavaly beemelte a glitchy elektronikát és a szintipopot. A softscarson a kilencvenes évek alterhangzása és egy csipetnyi shoegaze csatlakozik ehhez az elegyhez, így szökik be némi terapeutikus nosztalgia ebbe a gondosan építgetett, disztópikus szellemvilágba. ML

5. JPEGMAFIA & Danny Brown: Scaring The Hoes

Akkora főnyeremény ez a párosítás, hogy alighanem ők az underground rapszcéna boygeniusa. Peggy igazi samplermágusként ezúttal is kitúrja a kincseket a garázsvásáron, elborult, harsány kombinációkat találva az ezredfordulós slágerek, videójátékhangok, japán reklámok és haldokló hangszerek közti káoszban. ML

4. The National: First Two Pages of Frankenstein & Laugh Track

Elektronikus-dobgépes és kollabos kanyarok után gyakorlatilag egy dupla lemezzel leptek meg minket a mélabús indie rockerek. Sokfelé, kényelmesen, magabiztosan terpeszkedő anyag, amely meghálálja a kitartó újrahallgatást: a katartikus csúcspontok a zenekar legjobb korszakait idézik, és újabb legjobb korszakokat vetítenek előre. HA

3. Sufjan Stevens: Javelin 

Sufjan Stevens az újra és újra felragyogó remény éteri dalaival tér vissza a tiszta forráshoz. Concept art helyett megkapó őszinteséggel járja be a vágyakozástól és csábítástól az elfogadó szeretetig vezető utat, és emlékeztet rá: amikor minden rohadt kilátástalan, akkor is lehet minden jó. SN

2. Slowdive: Everything Is Alive

A kilenc éve újra önmagukra talált shoegaze-ikonok tovább építik a legendát. Az atmoszférikus gitárgerjedéseket most elektronikus minimálra tornyozzák, az összegabalyodó éteri vokálok fátyolszerű zajfüggönyök mögül kúsznak elő. A pozitív energiák és lüktető burjánzások befelé fordító csodája. HZ

1. Tirzah: trip9love...???

Tirzah képes arra, hogy egyszerre legyen díva és tűnjön úgy, mintha csak magának dúdolgatná el legbensőbb érzéseit. Közben végig egyetlen beat kalapál (bár súlypontjai folyton eltolódnak), elhangolt zongora játszik önmagukba csavarodó dallamokat, néha gitár torzul. Ebből mágikus módon egy megbabonázó lemez jön ki, ami rávesz arra, hogy közel hajoljunk: hogy ne csak halljuk, érezzük is. PD-RA

A listát Greff András, Huber Zoltán, Huszár András, Mikó László, Pawlowszky Tamás, Pernecker Dávid, Rónai András, Selmeczi Nóra, Soós Tamás, Varga Ferenc és Velkei Zoltán szavazatai alapján állítottuk össze.

SZERZŐINK SZEMÉLYES KEDVENCEI

Frank Olivér
6eyes: NVMD, FCkOF

Japán legnihilistább indie rock (vagy legalábbis onnan induló) zenekara immár közel 20 éve újul meg lemezről lemezre, és most az eddigi talán legerősebb és legváltozatosabb anyagán megmutatja, hogy hogyan kell olyan zenét csinálni, ami egyszerre végtelenül groovy és totálisan kilátástalan.

Greff András
Black Pumas: Chronicles of a Diamond

Alapvetően analóg neo-soul lemezeket figyelmesen kell hallgatni, hogy valami eredetire bukkanjunk. A Black Pumasnál fordítva van: az ötletes formák miatt csak sokadjára tűnik fel, hogy ők sem lépnek túl az 1965-72 közötti aranykoron. Mire rájövünk, a bolyhos-bársonyos hangok már rég a bűvkörükbe vontak.

Huber Zoltán
IAN SWEET: Sucker

A tengerentúlon rengeteg izgalmas fiatal énekes-dalszerző marcangolja mostanság önmagát. Az indie rockból építkező Jilian Medford popos érzékenységével, nagyívű himnuszaival és ütős szövegeivel emelkedik ki a mezőnyből. Felemelő személyes mélyfúrása szívet tépően őszinte és fájdalmasan szépséges.

Huszár András
Carly Rae Jepsen: The Loveliest Time

A tavalyi sorlemez kicsit csalódás volt kedvenc bubblegum popdívánktól, talán kicsit elegünk is lett addigra a szellős kaliforniai indiepop-vibe-okból (lásd még Solar Power). De a B-oldalas bónuszkiadvány azt bizonyítja, Carly Rae felesleges újradefiniálás helyett marad a kedves, dögös, fülbemászó szintipopnál. Istenien áll neki.

Mikó László
BIBI: Lowlife Princess: Noir

BIBI a legsokoldalúbb szólóelőadó a K-pop palettáján, aki saját útját járva nagy ívben kerüli az iparági kliséket. A Park Chan-wook inspirálta debütlemezén egymásnak adják a kilincset a komor popszámok, a latin beatek, a fülledt alt-R&B vagy akár a pop-punk, miközben hol flegma lazaság, hol elemi erő árad a hangjából.

Rónai András
DJ Danifox: Ansiedade

Sokadszorra is lenyűgöz az a látszólag szinte a nemtörődömséggel határos lazaság, ahogy DJ Danifox összedobálja a szinkópált ritmusokat, mindenféle hangszereket, furi effekteket, dudorászást, műfaji utalásokat, mifenét – és ahogy aztán csodával határos módon felszabadult, érzéki és bódító számok lesznek ezekből.

Selmeczi Nóra
Lankum: False Lankum

Fenséges, szélkorbácsolta, tükörsima, viharos: a Lankum dark folkja sokarcú, mint a tenger, és legalább olyan időtlen is. Az ír kvartett egy évtizede csiszolt hangzása a nosztalgia és érzelgősség helyett kérlelhetetlen, borongós, kiismerhetetlen: rejtély, amiben hideglelős és jó elmerülni.

Soós Tamás
Dozer: Drifting In The Endless Void

Hát mi szólna az elsivatagosodó világunk végén, ha nem sivatagi rock az apokalipszisről? Ami nagyon okosan kilövi magát az űrbe, és lesz belőle valami epikus, progresszív pszichedélia, ami a Mastodont is naggyá tette. Tizenöt év után visszatért a svéd Kyuss, amin mára túlnőtt Tommi Holappa QOTSA-je, a Greenleaf, de ez így is faszább szinte mindennél.

Velkei Zoltán
Aïsha Devi: Death Is Home

Aïsha Devi zenéjében hipermodern klubszerkezetekbe oltott ősiség és spiritualizmus ölt alakot, olyan transzformatív élményt ígérve, amit követően nagyon nehéz hasonlóan jelentőségteljes, nyomot hagyó hallgatnivalót találni. Ráadásul kevés előadó van ma, aki ennyire jellegzetes, azonnal felismerhető vokálperformanszokra képes.