„Brutálisan úgy szól, mint egy jamaicai rocksteady a 60-as évekből” – Krecsmáry Zsolt kedvenc 2023-as zenéi

2024.01.18. 14:40, soostamas

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal Krecsmáry Zsoltot, aki a PASO-val kiadott egy karibi Bartók-lemezt és a zenekar 20. születésnapját is megünnepelte tavaly, a reggae legszebb, klasszikus hagyományait ápoló Manaky-val pedig játszott a Szigeten, és jobbnál jobb kislemezekkel jött ki (a műfajban híres Chezidekkel készült Watch Outról mi is írtunk) – január 19-én pedig a Három Hollóban játszanak.

Bár alig hallgatok mai zenéket, és még a lemezgyűjteményem is főleg 70-es években nyomott reggae- és soulalbumokból áll, néha találok kellemes meglepetéseket, amik be tudnak ütni.

1. Pat Kalla, Le Super Mojo: Fou de vous

Lyonban egy jam session keretein belül hallottam először Pat Kalla énekest, beszéltünk pár mondatot, és később rákerestem, milyen zenét csinál a saját zenekarával. Egészen ledöbbentem azon, ahogyan keverik a nyugat-afrikai makossa, highlife stílusokat a karibi zoukkal. Nagyon egyedi, erőteljes hangzás, aminek a tetején a főhős nagyon finoman, néha már suttogva énekel. A Hymne á la vie lemezük nagyot ment nálam az elmúlt évben, de a frissen most megjelent albumon is vannak elég jó dalok, mint például ez a 70-es évek guadaloupe-i hangzására hajazó, nekem való mulatós:

2. Doctor Bionic: Man-Kind

Az év másik nagy felfedezése számomra a Doctor Bionic zenekar, nagyon produktív csapat, az évben kiadtak három lemezt és egy EP-t. Groove-centrikus hiphop instrumentál szagú dalok, néha soul- és funkelemekkel, hihetetlen igényesen játszva, felvéve és keverve. Egy hajóban eveznek, úgy, mint mi a Manaky-ban, csak ők mást játszanak, de az attitűd szerintem megegyezik a stúdióban.

3. The Aggrovators, Jackie Edwards, Bunny Lee, Prince Fatty: The Inversion

Prince Fatty egy elég fontos szereplője a londoni reggae kultúrának, producer és analógmániás hangmérnök, az elmúlt években nagyon sok anyag jött ki a kezei közül, amik sikeresen ötvözik a hiphop vagy akár club popzenét a teljesen autentikus reggae hangzással. A legutóbbi lemez elég speciális, eredeti 70-es években rögzített reggae számokat kever újra dub műfajban saját tetszése szerint, amiket a dub egyik szülőatyja, King Tubby már anno megkevert. Csoda, hogy azok a szalagok még léteznek.

4. Yussef Dayes: Gelato

Yussef Dayes, magyar nevén Jóska Dénes elég nagy példaképe lett az utóbbi években a dobostársadalomnak, még itthon is… A virtuózitás mellett a játékában nagyon fontos a táncolhatóság, mindig felfedezhetőek az afrikai meg a karibi tánczenék elemei, amivel egyedinek számít a kortárs jazz-zenészek között. Ebben a számban speciel a dobfillektől vagyok ki a legjobban:

5. Alborosie: Redemption Dub

Most, hogy ideértem az ötödik számhoz, jövök rá, hogy az összes eddigi felsorolt előadó majdnem teljes mértékben maga csinálja a stúdiómunkálatokat, nagyon képben vannak, hogy mit akarnak hallani, és nem bízzák a véletlenre. Csakúgy, mint Alborosie, a Jamaicába emigrált szicíliai vendégmunkás, dalszerző, hangmérnök, producer és zenei polihisztor. Annak ellenére, hogy a régi lemezeit tudom csak igazán értékelni, az új dublemeze kellemes meglepetés volt.

6. The Frightnrs, Victor Axelrod: I'd Rather Go Blind

Nem különb zseni a billentyűs, producer, hangmérnök Victor Axelrod, szerintem elég fontos háttérben settenkedő kulcsfigura lehet, az összes produkció, amiben benne volt, kimagaslik az összes “oldschool analóg meleg hangzás” világjárványban. A Sharon Jones and the Dap-Kings és az Antibalas afrobeat zenekar alapítója, játszott Amy Winehouse Back to Black lemezén. Ez egy reggae válogatásalbum, annyiban speciális, hogy vannak rajta dalok, amiknek az eredeti soulvokálja alá reggae overdub instrumentálokat csináltak.

Ez a Frightnrs-szám nem overdub, hanem egy Etta James cover, viszont figyelemre méltó, hogy tényleg brutálisan úgy szól, mint egy jamaicai rocksteady szám a 60-as évekből, pedig Victor Axelrod keverte. Bármilyen hihetetlen, az énekes nem Alton Ellis, hanem Dan Klein, egy New York-i punk, aki imádta a rocksteady-t, és sajnálatos módon tragikusan meghalt nem sokkal a felvételek után szkrelózisban.