Megjelent a Recorder magazin 109. száma

2023.11.02. 16:52, vferi

fb_rec109.jpeg

Mától a szokásos helyeken tudod beszerezni (az aktuális terjesztési pontokat itt találod) vagy itt házhoz rendelni a 109. Recorder magazint, amelynek címlapjáról az első nagylemezét hamarosan megjelentető, pimaszul tehetséges Sisi néz reánk. Lássuk, mi van még az ingyenes újságban!

Tavasszal A Nagy Évem podcast adásában Sisi már elmesélte népmesébe illő felnövéstörténetét, így az első címlapos interjújában nem kellett Ádám és Évától kezdenünk. Ez amiatt is szerencsés, mert annyi minden történt Sisivel tavasz óta. Például kihozott egy EP-t, végignyomta a nyári fesztiválszezont, fellépett a Bëlga előtt a Budapest Parkban, jelenleg pedig az utolsó csiszolásokat végzi a november 24-én megjelenő első nagylemezén, aminek a címe SISTAHOOD lesz. Addig is olvasóink bepillantást nyerhetnek a magyar hiphop legszimpatikusabb jelenségének elméjébe.

recorder_sisi_20231021_005.jpg

Ahogy az minden novemberi számban lenni szokott, most is visszapörgettük húsz évvel az idő kerekét és megnéztük, mi volt a menő 2003-ban. Ezúttal kicsit variáltunk a feldolgozás módján: nem sok ember írt egy-egy dologról, hanem három ember írt sok dologról. Rónai András vitte a könnyűzene világának izgalmas történéseit, Huber Zoltán a tíz legemlékezetesebb mozibemutatót idézte fel, Huszár András pedig összeszedte, hogy milyen fontos és/vagy nagyszerű tévésorozatok indultak abban az évben.

Csak holnap kerül a magyar mozikba Taylor Swift világverő koncertfilmje, a Taylor Swift: The Eras Tour, de Selmeczi Nóra nem bírt eddig várni, már hetekkel ezelőtt beült rá Londonban és megírta róla az első magyar nyelvű kritikát. Milyen élmény végigülni ezt a 165 perces filmet? Megspórolhatjuk vele a koncertjegyet? Más emberként jövünk ki a moziteremből, mint bementünk.

taylor1.jpeg

A zenekar létezésének hatvanegyedik évében megjelent a The Rolling Stones huszonnegyedik stúdialbuma, a Hackney Diamonds. Mit lehet erre még mondani? Úgy tűnik, elég sok mindent. Greff András például három oldalban taglalja az új lemez tanulságai mellett az együttes kései korszakának (ami már több mint negyven éve tart) fentjeit és lentjeit, illetve elmereng az idő természetén.

November 17-én jelenik meg Krúbi harmadik albuma, ami nemcsak az eddig legjobbja, de az újgenerációs magyar popzene egyik csúcsteljesítménye is. Rengeteg érdekes témát érintő interjúnkban Krúbi elárulja, hogyan találta fel magát újra, mesél a zenéi mögötti traumákról, illetve próbálja megfejteni, hogyan lehet méltósággal megöregedni a magyar popszakmában.

recorder_krubi_20231014_054.jpg

Hosszabb írással jövünk Troye Sivan és Holly Humberstone új lemezéről. A magyar megjelenések közül foglakozunk Saya Noé, L.A. Suzi, a Band In The Pit, illetve Makay Anna és Kaincz Orsolya új anyagával, a külföldieknél Jay Glass Dubs, Aïsha Devi, Armand Hammer, Azu Tiwaline, a Crime & The City Solution és Drake a felhozatal többek között, valamint visszatér Nagy V Gergő, hogy a Kultsarok rovatban ajánljon egy obskúrus filmet, amit minden bevállalós embernek látnia kell.

Eredményes lapvadászatot kívánunk, december elején jön az idei utolsó szám.

rec109_cover.jpg

a 2011. júliusi REC001 Popzene és nyár 
a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek

a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség

a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz 
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop 
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013

a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014

a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015

a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016

a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017

a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White
a 2018. áprilisi REC061 Debrecen & pop
a 2018. májusi REC062 Soul & pop
a 2018. júniusi REC063 Oroszország és pop
a 2018. július-augusztusi REC064 Eurodance & Eurodisco
a 2018. szeptemberi REC065 Magyar metal
a 2018. októberi REC066 1998
a 2018. novemberi REC067 Trash & pop
a 2018. decemberi REC068 Topzenék 2018

a 2019. január-februári REC069 Nagyon svédek 
a 2019. márciusi REC070 YouTube-lányok vs hiphopcsajok
a 2019. áprilisi REC071 Tribal
a 2019. májusi REC072 Élőzene
a 2019. júniusi REC073 Halott Pénz
a 2019. júliusi-augusztusi REC074 The National
a 2019. szeptemberi REC075 Sevdaliza
a 2019. októberi REC076 Erik Sumo
a 2019. novemberi REC077 Nick Cave
a 2019. decemberi REC078 Burai Krisztián

a 2020. január-februári REC079 Saiid
a 2020. márciusi REC080 Grimes
a 2020. augusztusi-szeptemberi REC081 Fluor Tomi
a 2020. októberi REC082 Platon Karataev
a 2020. november-decemberi REC083 Carson Coma

a 2021. májusi REC084 Run Over Dogs
a 2021. júniusi REC085 Beton.Hofi
a 2021. júliusi-augusztusi REC086 Billie Eilish
a 2021. szeptemberi REC087 Dzsúdló
a 2021. októberi REC088 Lovasi András
a 2021. novemberi REC089 Bohemian Betyars
a 2021. decemberi REC090 Дeva

a 2022. január-februári REC091 Esti Kornél
a 2022. márciusi REC092 Elefánt
a 2022. áprilisi REC093 Fontaines D.C.
a 2022. májusi REC094 Mayberian Sanskülotts
a 2022. júniusi REC095 Priya Ragu
a 2022. júliusi-augusztusi REC096 AURORA
a 2022. szeptemberi REC097 Beyoncé
a 2022. októberi REC098 Nilüfer Yanya
a 2022. novemberi REC099 Mordái
a 2022. decemberi REC100 gyuris

a 2023. január-februári REC101 Miley Cyrus
a 2023. március REC102 Pogány Induló
a 2023. április REC103 Ricsárdgír
a 2023. május REC104 Azahriah
a 2023. június REC105 The Devil's Trade
a 2023. július-augusztus REC106 Jazzbois
a 2023. szeptember REC107 Desh
a 2023. október REC108 Doja Cat

https://recorder.blog.hu/2023/11/02/megjelent_a_recorder_magazin_109_szama
Megjelent a Recorder magazin 109. száma
süti beállítások módosítása