"Kellenek dolgok, amiktől nem érzi magát mindenki elveszettnek" - gyuris-interjú

2023.01.08. 12:31, vferi

32.jpg

Az egyik legnagyobb tehetség a magyar újhullámos hiphop-színtéren, már most annyian hallgatják, mint Péterfy Borit és a Quimby-t összesen. A POWER PUFF-formációval pár hónapja a tavalyi év egyik legjobb albumát hozta ki, és most pénteken jelent meg a negyedik gyuris-lemez úton címmel. Az OTL-tag, 24 éves Gyuris Bencével beszélgettünk szívtelenségről és rivalizálásról, elszállásról és sebezhetetlenségről, a mainstream leváltásáról, az Autotune csodájáról és az ideális mértékű sikerről, de kiderült az is, hogy legszívesebben Máté Péterrel featelne. Az interjú november végén készült és először a Recorder magazin 100. számában jelent meg.

Hogyan telnek a napjaid mostanában?

Minden nap máshogy. Nagyon gyors az életem, néha ebből a pörgésből nem is tudok kiszakadni. 

Az eddigi zenéid közül a főteret járva refrénjénél éreztem először azt, hogy na, ez egy popszám. Szándékos a lépés a könnyű fogyaszthatóság irányába?

Amikor olyan zenéken dolgozom, amiket a közönségnek szánok, akkor igen, van bennem tudatosság, hogy fogyasztható legyen a cucc: kicsit fülbemászó, kicsit laza.

A negyedik lemezednél célod volt, hogy poposabb legyen?

Nem – és szerintem nem is lesz az. Azért lesz rajta pár olyan szám, amit slágernek szánok.

A new gatti című új számban mondod, hogy „beletelt jó pár év, de most eljött, amire vártam / nekem egy álom volt, hogy az lehetek, akivé váltam”. Itt mire gondoltál pontosan?

Arra, hogy ha most az öt évvel ezelőtti énem rákeresne a nevemre Google-ön, akkor azt mondaná, hogy ja, ja, ilyesmire vágyom.

Mondtad, hogy ehhez a lemezhez tízszer annyi dalt csináltál, mint amennyi végül rákerült. Amikor elvetsz egy számot, arról mindig egyértelműen látszik, hogy nem kell?

Nem, az mindig dilemma. Általában erről meg se kérdezek mást, mert mindenki azt mondja, hogy ezt is add ki, azt is add ki. Én kicsit kritikusabban szemlélem a cuccaimat: hogy miket mondok ebben a zenében, nem túl idétlen-e, nem hasonlítok-e durván valami más előadóra. Soha nem egyértelmű, de a végére eldől.

A freestyle erősséged?

Változó, hogy mikor tudok bekerülni a flow-ba. Néha tudok nagyon jókat, néha egyáltalán nem.

Volt, hogy nem tudtál, és a többiek néztek, hogy mi van a gyurissal?

Nem, igazából soha nem nézünk egymásra, ha valaki nem tud. Az az alap, hogy valaki nem tud, és ha valaki tud valami jót rakni, akkor azon kivagyunk, hogy hú, tesó, király volt. 

recorder_gyuris_20221124_002.jpg
gyuris | Fotó: Valami Hektor

 

A zenecsinálás számodra magányos dolog, vagy jobban megy, ha mások is ott vannak?

Mindkétféleképpen jól megy. Ha mások is ott vannak, abban azt szeretem, hogy nem nekem kell ülni a számítógép előtt. Meg akkor tudunk benyúlni egymástól ötleteket, tök izgalmasan tud kijönni, hogy két különböző előadó valamiért mégiscsak hasonlít egymásra. Mindkét dolognak megvan a szépsége, de ha muszáj választani, akkor inkább egyedül.

Amikor megjelenik ez az interjú, egy nappal leszel túl a 24. szülinapodon (december 8-án jelent meg ez az interjú - a szerk.). Életkorral kapcsolatos paráid vannak?

Annyira durván nincsenek, de érzem, hogy telik az idő. A 24 szarabbul fog hangzani, mint a 23, de nem annyira fontos, hogy ki hány éves.

Mit szóltál ahhoz, amikor megjelent a színen a 17 éves Pogány Induló?

Valamilyen szinten bennem volt, hogy bassza meg, hogy ennyi idősen ilyeneket rak, de igazából szegedi, ismertem is előtte, szóval inkább csak örültem neki, hogy basszus, ebből még lesznek nagy dolgok, és király, hogy még spanok is vagyunk.

Ha van az OTL-nek filozófiája, akkor mi az? 

Újítani, megfogni a fiatal generációkat, mert kellenek dolgok, amiktől nem érzi magát mindenki elveszettnek. Szerintem ez egy olyan pont, ami egyrészt biztosít egy minőséget, másrészt létrehoz egy komolyan összetartó közösséget. 

Érzel olyat, hogy menőbb lett a fiatalok számára magyar zenét hallgatni, mint amikor te jártál gimibe 7-8 évvel ezelőtt?

Igen, mert most sokkal jobbak a magyar zenék. Nagyon sok olyan visszajelzést kaptam, hogy én soha nem kedveltem egyik magyar előadót sem, de amikor megtaláltalak titeket, akkor megváltozott a hozzáállásom, és azóta már sok másik embert is felfedeztem. 

Szerinted milyen állapotban van most ez a szcéna?

Szerintem úton van. Elkezdett végbemenni egy generációváltás, és ennek nagyon izgalmas vége lehet. Régen bármit szerettünk volna, nehéz volt érvényesülni belterjes körökben. És most jönnek be a fiatalok, akik más világnézetet képviselnek, mások a kapcsolataik, jobban átlátják, hogyan fogyasztják mostanában a zenét, hogyan kell tálalni az embereknek. Most ez történik Magyarországon, és ez izgalmas lesz.

wide2_181.jpg
gyuris | Fotó: Valami Hektor | Kabát: Gemini Hot Stuff

 

Beton.Hofi Budapest Parkos koncertje után írták többen, hogy most lett leváltva a mainstream. A Wellhello, a Halott Pénz, a Punanny Massif. Te is érzel ilyet?

Érzek ilyesmit, de szerintem leváltva nem lesz a mainstream, hanem mint fogalom, lehet, hogy át fog alakulni az emberek fejében. Sokkal kevésbé lesz negatív kicsengése a szónak.

Ha felkérne mondjuk a Wellhello egy featre, azt elvállalnád?

Nem. De nem azért, mert ők mainstream előadók, hanem azért, mert nem tudok azonosulni a zenéjükkel. Egyáltalán nem egyezik a stílusunk, nem lenne értelme.

Nincs Magyarországon olyan befutott, régóta sikeres előadó, akinek megörülnél, ha hívna téged?

Máté Péter. Vele bármikor.

Bármiféle magyar zenei hagyománnyal érzel rokonságot? 

Nem.

Nincs is kedvenc Kispál-számod?

Nincs.

recorder_gyuris_20221124_043.jpg
gyuris | Fotó: Valami Hektor | Kabát: Gemini Hot Stuff

 

Van benned olyan dilemma, hogy most inkább magadat erősítsd, vagy az OTL-t, tehát a csapatot?

Nagyon szeretek tartozni valahova, és most egy olyan csapathoz tartozom, ahonnan nem szívesen mennék át máshova. Így, hogy az egyik legnagyobb előadó vagyok, nekem is érdekem, hogy ugyanannyit tegyek a közös sikerért, mint a sajátomért. És a kettő egymást is generálja.

Hogyan jelentkezik a rivalizálás más csapatokkal?

Szerintem a rivalizálás egyre inkább kezd idejétmúlt dolog lenni. Sokkal jobban működik az, ha mindenki próbálja a másikat támogatni. Legalábbis én így látom. Tök jó kapcsolatot ápolok mindenkivel, akik hasonló dologban mozognak. Azokkal a körökkel, amik távol esnek tőlem, meg simán nem foglalkozom. 

A raphez hozzátartozik az önfényezés, mindenki magát állítja be a legjobbnak. És vannak ezek a soha meg nem nevezett emberek, akiket leszóltok. Amikor ilyeneket írsz, gondolsz valakire konkrétan?

Van, hogy megírok valami csúnyát, és a fejemben van egy ember, de azt nem úgy írom meg, hogy utána kitalálható legyen, hogy kire gondoltam.

Nem nagyon vannak krónikásai ennek a szcénának. Nincsenek tartalmas írások, nincs elemzés, nincs kontextusba helyezés, nincsenek érzékletes beszámolók. Nem íródik a legenda. Te is hiányolod ezt? 

Valamennyire hiányolom. De azt is megértem, hogy mi nem az a generáció vagyunk, aki nagyon szeret utánaolvasni dolgoknak, hanem ha van egy zene, akkor vagy meghallgatom, vagy nem. Ha érdekel az előadó, akkor vagy megnézek vele interjúkat, vagy nem. Nem is érdekelne elég embert az, ha kijönne egy hosszú elemzés az albumomról. 

Téged érdekelnek az interjúk?

Ha látom, hogy kijön ezzel vagy azzal emberrel egy interjú, akkor elrakom, hogy majd egyszer megnézem, de a tizedét nézem csak meg. Ha van egy kis időm, akkor inkább hallgatok egy kis zenét vagy csinálok egy kis zenét. Jobban szeretem a saját gondolataimat, mint másokat hallgatni.

recorder_gyuris_20221124_011.jpg
gyuris | Fotó: Valami Hektor

 

Vannak visszajelzések, amik fontosak számodra?

Vannak olyan barátaim, akiknek direkt kikérem a véleményét, mert tudom, hogy nekik van fülük arra, hogy milyen dallamok működnek egymással, vagy értenek a nyelvhez, és meg tudják mondani, hogy itt ne ezt a szót használjam, hanem amazt. Biztos az is jó lenne, ha kapnék egy e-mailt Presser Gábortól, hogy szia, jó lett az albumod. De annyira durván nem befolyásolnak a visszajelzések.

Mi a különbség a gyuris-lemezek gyurisa és a POWER PUFF-lemezek gyurisa között?

A PP-nél kevésbé érzem azt, hogy képviselni kell magamat, meg az értékeimet. Ott inkább az van, hogy mi vagyunk a legjobbak, mi csináljuk a legmenőbb zenéket, és abba beleférnek olyanok is, amiket az anyukámmal beszélgetve nem mondanék. Mert nem biztos, hogy úgy gondolom, de egy rapzenében jól hangzik.

A PP2-n a Feminist című számban kisípolod a „gecim” szót. Az már azt a határt is átlépte?

Igen, nekem átlépte. Sokat agyaltam rajta. Ez volt az egyetlen dolog, ami annyira necces volt, hogy na, jó ezt már nem vállalom be.

Az a gyuris, aki a színpadra lép, hogyan viszonyul a többi énedhez?

Valahogy úgy, mint egy színész, akinek el kell játszania egy olyan szerepet, ami elég hasonló hozzá, de mégiscsak egy szerep.

A színpadon sebezhetetlennek érzed magad?

Nagy fellépéseken igen. Ott úgy érzem, hogy muszáj. Vannak a kisebb, családiasabb, vidéki bulijaink, ahol akár lemegyünk a közönségbe, és ott nyomjuk végig, meg kérdezgetünk tőlük. Más színpadi jelenlétet követel meg egy százemberes buli, mint egy 1500 emberes buli.

Amikor jó a színpadon, az mitől jó?

Akkor jó, ha eltelik a szett, és utána úgy vagyok vele, hogy úristen, én erre most nem is emlékszem. A zenék között vettem egy-két levegőt, de egyébként olyan volt, mintha beültem volna egy másik világba, és ott leéltem volna egy másik életet.

recorder_gyuris_20221124_058.jpg
gyuris | Fotó: Valami Hektor

 

Az, hogy a szövegre emlékezz, erőfeszítés nélkül megy?

Aha. Volt már egyszer-kétszer, hogy egy sort elrontottam, de olyan még nem volt, hogy elfelejtettem volna a szövegem. Gyakorolni kell. De nem azért, hogy eszembe jussanak a sorok, hanem hogy hogyan hangozzon ez a színpadon a legjobban.

Pár hete hosszú instastory-ban beszéltél egy rosszul sikerült vidéki buliról, ahol a közönség nem igazán volt vevő rátok. Amikor unott közönséggel találkozol, van benned olyan, hogy csak azért is lenyűgözöm őket?

Ott nem éreztem azt, hogy ha ebbe mindent beleadok, akkor azt visszakapom a közönségtől. Szeretném, hogy ha olyan helyre hívnának el, ahova az én közönségem jön, és az veszi meg a jegyet, aki rám kíváncsi. Szeretnék minél hamarabb itt tartani. 

Mi a véleményed az Autotune-ról? 

Az egyik legkirályabb dolog, amit valaha feltaláltak. Úgy tekintek rá, mint egy hangszerre. Úgy rángatja a hangot, amit nem lehet semmilyen énekstílussal elérni. Az nem jó, hogy valaki azért rak a zenéjére Autotune-t, mert nem tud rendesen kiénekelni valamit. Meg kell tanulni használni, rá kell érezni, és akkor tényleg hangszerként működhet.

Nem tartasz attól, hogy egy idő után elavulttá teszi a zenét?

Szerintem vannak olyan autotune-os zenék, amik ötven év múlva is frissnek fognak hangzani.

A kis- és nagybetűknek mi a jelentősége a művészetedben?

Soha nem használok nagybetűket. Mély jelentése nincs, csak szerintem sokkal jobban néz ki minden kisbetűkkel leírva.

Vágytál arra, hogy rajongóid legyenek? 

Az elején nagyon, most már egyre kevésbé.

Mondtad, hogy ha kint vagy az utcán, tíz lépést nem tudsz megtenni anélkül, hogy ne állítsanak meg egy közös képre. Emiatt kevesebbet mész az utcára? 

Muszáj kimennem, mert mindig van valami dolgom. De vannak olyan napok, amikor próbálom elkerülni az embereket.

recorder_gyuris_20221124_039.jpg
gyuris | Fotó: Valami Hektor | Kabát: Gemini Hot Stuff

 

El tudod képzelni, hogy hiányozni fog valaha az, hogy felismernek?

Valószínűbb, hogy nem fog hiányozni, ha egyszer elmúlik.

Hogyan nézne ki az ideális mértékű siker számodra?

Nem tudom, hogy van-e ilyen. Nem tudom, hogy miben lehet mérni a sikert. De sikeresnek érzem magam, és a mostani sikerem nekem elég ideális.

Gondolkoztál azon, hogy vajon alkalmas-e a lelki beállítottságod arra, hogy kezelni tudd a sikert? 

Igen, de ez egy olyan dolog, amin lehet dolgozni, és ebben én rengeteg fejlődtem. Jobban átlátom azt, hogy nem kell mindig megszeppent kisgyerekként reagálnom arra, ha valami idegen szituációba keveredem. Minél több ilyen helyzetbe hoz az élet, annál gyakorlottabb leszek, és egyre kevésbé veszem komolyan.

wide1_222.jpg
gyuris | Fotó: Valami Hektor

 

Szerintem kell egyfajta szívtelenség, szenvtelenség ehhez a szakmához és különösen a sikerhez. Te is így vetted észre? 

Igen, ezen rajta vagyok. Ennek nem kell feltétlenül az ember személyiségének a részévé válnia, de abba, amit mutat magából, bele kell tenni egy kis ridegséget. Valami olyat, amitől egy kicsit kevésbé vagy megközelíthető. Mindig nagyon örültem, ha valaki felismert, mondta, hogy imád, de aztán elkezdte mesélni a személyes történeteit, hogy neki mi a kedvence, hogy ő az exbarátjával nagyon sokat hallgatta, és milyen emlékek törnek elő belőle. Nagyon sok ilyennel találkozom, és fárasztó lenne minden ember történetét végighallgatni. 

És a szakmán belül?

Szerintem azt jól kezelem, mert nem tudok nem őszinte lenni. Ha azt látom, hogy valaki csak akar tőlem valamit, nehezemre esik jópofizni.

Az tabu, hogy mennyit lehet keresni a zenéléssel?

Ha anyukám kérdezi, elmondom, ha apám kérdezi, szájamat húzva elmondom, de igazából nem tartozik másokra, hogy mennyit keresek.

Az elszállás jeleit tapasztaltad már magadon?

Igen, de próbálom ezt egy egészséges szinten tartani. Ha észreveszem magamon, hogy egy társaságban nem úgy viselkedem, ahogy kéne, nagyon nagy szavakat használok, akkor szoktam reality checkeket nyomni magamon. 

Az egy bizonyosság benned, hogy ebben, amit csinálsz, te vagy az egyik legjobb az országban?

Kicsit külön műfajként tekintek arra a zenére, amit én csinálok. Nem tudnék mást mondani, aki kábé olyan zenéket csinál, mint én. Így elég könnyű a saját kategóriámban a legjobbnak lenni.

VILLÁMKÉRDÉSEK

Van, akiért meghalnál, hogy ő élhessen?

Hosszú a lista.

Melyik filmet tudod kívülről?

Chihiro Szellemországban.

Melyik embertől voltál eddig a legjobban megilletődve találkozáskor?

Night Lovell.

Mikor ütöttek meg utoljára?

Hát úgy rendesen… öt éve.

Rajtad kívül ki a három legjobb rapper jelenleg az országban?

Grasa, Bakpak, Pogány Induló.

Melyik híres emberrel csókolóznál a legszívesebben?

BIA.

Mikor voltál a legközelebb ahhoz, hogy csináltass egy tetoválást?

Most csináltattam hármat. Mindennap elég közel vagyok ahhoz, hogy legyen még.

Van nemeziszed a szakmában?

Nincs. 

Miről szeretnél leszokni?

Azt nem mondom, hogy a piálásról, de a sokat ivásról.

Mire jöttél rá mostanában, amit fontos lenne tudni az embereknek?

Arra, hogy nem ugyanaz az előadói énem és a hétköznapi ember, akit meglátnak az utcán. A kettőt egyre nehezebb összekötni.

Ha csak hármat tarthatnál meg a régi számaid közül, melyik három lenne az? 

A bulinak vége, Én, Képek.

Emlékszel még, miért kezdted el növeszteni a hajadat?

Úgy voltam vele, hogy jól fog kinézni.

Szerinted van értelme az életnek?

Szerintem van.

A volt barátnőid mit mondanának, mi a baj veled?

Az, hogy nem foglalkozom magammal.

Mi jut eszedbe, ha azt hallod: magyar popzenei karrier?

Off.

Gondolsz a zenéd időtállóságára? 

Igen. Most nagyon megy ez a műfaj, de én próbálok olyan zenét csinálni, ami túlmutat a trendeken, ami megmarad az embereknek. De ez nem törekvés, inkább csak egy észrevétel utólag, hogy szerintem a mi közösségünkben talán az én cuccaim a leginkább időtállóak.

Beton.Hofi beleírta azt a sort Orbánról a Bagirába ("Anyámnak írok SMS-t és az Orbán les"). El tudod képzelni, hogy egyszer te is tegyél egy ilyen direkt politikai utalást?

Nehezen. Privát emberként van, hogy részt veszek közös megmozduláson, de nem promózom a gyuris-Instán, hogy gyertek tüntetni a kormány ellen. Szerintem az külön dolog. 

recorder_gyuris_20221124_037.jpg
gyuris | Fotó: Valami Hektor | Kabát: Gemini Hot Stuff

 

Miről szeretnéd, hogy szóljon 2023 számodra?

PP3, következő album, OTL-fesztivál, és mindféle szinten level-up. Nagyobb lakásba költözni, faszább stúdiót építeni. Tenni a lépéseket, amiket eddig is tettem, és menni még feljebb.

interjú: Varga Ferenc
fotó: Valami Hektor

Köszönet Pál Fanninak (das fanni KIMONO), Stotz Natáliának (Gemini Hot Stuff), Berényi Diánának (esc studio), Vektornak és Frakknak a fotózáshoz, illetve Schwarz Ádámnak a készüléshez nyújtott segítségükért.

 

„AMÚGY AZ A DURVA, HOGY A NAGYIM LEHET, VÁGJA AZ OTL-T” – GYURIS A KEDVES LEMEZEM PODCASTUNKBAN.

https://recorder.blog.hu/2023/01/08/_kellenek_dolgok_amiktol_nem_erzi_magat_mindenki_elveszettnek_gyuris-interju
"Kellenek dolgok, amiktől nem érzi magát mindenki elveszettnek" - gyuris-interjú
süti beállítások módosítása