"Már másra rázzuk a seggünket" - Carson Coma-interjú

Az elmúlt évek legígéretesebb bemutatkozása kétségkívül a Carson Comáé volt, akik kicsattanó életkedvükkel, játékosan retró imidzsükkel és fülbemászó rockslágereikkel hamar feljátszották magukat a legnagyobb színpadokra. Októberben megjelent második lemezükön, a doo-woptól a funkyn át a bluesig ívelő Lesz, ami leszen a saját hangjukat és a magyar szövegírás szépségeit is felfedezték. Az énekes-gitáros Fekete Giorgióval és a dobos-énekes Héra Barnabással beszélgettünk. Ez az interjú először a Recorder magazin 83. számában jelent meg.

Milyennek halljátok mai füllel az első albumotokat?

Giorgio: A világtörténelem második legjobb lemezének. Azt sajnálom, hogy amikor megjelenik a következő albumunk, már csak a harmadik legjobb lesz. Fél éve hallgattam utoljára a Corduroy Clubot, és meglepődtem, milyen jó dolgokat rejtettünk a stúdióverzióba. Minden dalhoz felvettünk vagy negyven sávot, amit élőben nem tudtunk eljátszani, de a stúdióverziókat sokkal izgalmasabbá tették.

Barnabás: Örülök, hogy elengedtük a fantáziánkat. Jól szólnak a trackek, és vicces dolgokat találtunk ki a stúdióban. Kivittük például a vécébe a pergődobot. Ha kellett egy reverbös sample, nem a hangmérnök többezres gyűjteményéből válogattunk, hanem megcsináltuk magunk, hogy saját legyen a sound. Átcipeltük a padlóig lehangolt pergőt a kicsempézett vécébe, megvártuk, amíg leáll a szagelszívó, majd Bálint ráütött egyet a pergőre. Sok értelme nem volt, de így sokkal szórakoztatóbb volt a lemezfelvétel, és végül az I Don’t Mindba és a Let’s Call It a Daybe is bevágtuk ezt az egy hangot. Az is hallatszódik, hogy ekkor még nem volt rutinunk a dalírásban. A Corduroy Club volt a tanulópénzünk.

Sokat változtatok azóta?

Barnabás: Én például szőrösebb lettem. A Corduroy Clubra dzsemmelés közben írtuk a számokat, a Lesz, ami leszre már csak a karantén miatt is szinte kész ötleteket küldtünk egymásnak, amelyek a szövegekre reflektáltak, emiatt szövegcentrikusabb lett a lemez. Ahogy más zenéket hallgatunk, és másra rázzuk a seggünket, úgy más zenét is játszunk. Ez természetes.

Most mire rázzátok?

Giorgio: Én kicsit nyugdíjasnak érzem magam, ha aktuális popzenét hallgatok, de jobban megkedveltem a kattogós elektro zenéket. Rám elsősorban nem az hat, hogy épp milyen zenéket hallgatok, hanem hogy mi újság a többiekkel a zenekarban. Mire egy új dal elnyeri a végleges formáját, átmegy öt ember rostáján, akik ideális esetben belerakják a jó ötleteiket, és segítenek kiválogatni a rosszakat.

Héra Barnabás és Fekete Giorgio | Fotó: Sinco

Barnabás: A Corduroy Clubon hallatszik, hogy akkor még inkább a pszichedelikus zenékben voltunk benne. Még mindig szeretem a Mystic Bravest, az Allah Last, a Black Angelst vagy a korai Pink Floydot, de a funkot, a bluest, na meg a rock and rollt nem lehet kikerülni. Sokáig nem értettem a basszusgitárosunkat, Attilát, amikor jött a classic rockabillyvel, hogy mi a francot szeret rajta. El kellett telnie három évnek, hogy rájöjjek, ez kurva jó.

Giorgio: Kérlek, ezt a vénrocker-dumát ne írd bele az interjúba!

Barnabás: Csak azt akarom mondani, hogy a Corduroy Club idején még szűkebb keresztmetszetben láttuk a világot, de mivel barátként és zenészként is hatunk egymásra, sokat tágult a látókörünk.

Giorgio: Ez igaz. Azon is sokat dolgoztunk, hogy a Lesz, ami lesz aktuálisabban szóljon, és ne legyen mindegy, hogy 2020-ban vették fel, vagy 1980-ban.

Mégis megkaptátok, hogy kicsit túltoltátok a retro sound filtert.

Giorgio: Erre nincs objektív mérce. Lehet, hogy valakinek túl torz, de nekünk tetszik. Kísérletezni akartunk, amibe ez simán belefér. A kritika hasznos dolog, majd a következő lemeznél levonjuk belőle a tanulságokat.

Mi volt a leghasznosabb kritika, amit eddig kaptatok?

Giorgio: Az ipolytarnóci falunapon bekiabálták egy lassabb dal után, hogy „valami rokkosabbat!” Utána jött az Elmélkedések egy magasabb rendű életforma esetleges hiányáról. Nem díjazták.

Barnabás: Egy szegedi buli után Pulius Tibi, a Supernem gitárosa kedvesen kielemezte a koncertünket, és nüánsznyinak tűnő, de nagyon hasznos észrevételeket mondott a soundról. Megjegyezte, hogy még soundkeresésben vagyunk, és hogy eklektikus a zenénk, de ez nem baj, mert a Heaven Street Sevené is az volt, aztán nézzük meg, hová jutottak.

Giorgio: Én annak örülök, hogy egy kezemen meg tudnám számolni a buta és agresszív kommenteket. Az értelmes kritika tudat alatt úgy is beépül.

Mint a faterod megjegyzése, hogy ha tánczenét játszotok, énekeljetek magyarul?

Giorgio: Amikor 14-15 évesen elkezdtem szövegeket írni, természetes volt, hogy angolul írjak, mert úgy éreztem, magyarul automatikusan a kispálos vagy quimbys skatulyába tesznek majd. Amivel semmi gond, csak nem lett volna igaz. Másrészt angolul lehet középszerű szövegeket is írni, és senkinek nem lesz semmi baja velük. Magyarul magasabban van a léc, amit eleinte nehéz megugorni. Amikor megírtuk az első magyar nyelvű dalunkat, a Kreolkék pillanatokat, a többiek támogatóan álltak hozzá, és ez sokat segített. Utána már nem féltem, hogy felsülök a magyar szöveggel, és a Corduroy Clubon a két utoljára született szám már magyar volt. Sok rossz szöveget írunk, de azokat nem adjuk ki. Kritikusak vagyunk egymással, és szerencsére el is fogadjuk a másiktól a kritikát.

Barnabás: Az én első szövegem a Beragadt a hús a fogam közé volt. Tizennégy évesen még vicces számokat akartam írni. Később váltottam angolra, mert a 2010-es években tényleg volt egy hullám, amikor ha magyarul énekeltél, te lettél „a magyar Cseh Tamás” vagy a következő Lovasi. Ma már ezt kevésbé érzem.

Giorgio: Nem biztos, hogy végleges a váltás, és mostantól minden dalunk magyar lesz. Az új lemezen is van olyan szám, amire próbáltunk angol szöveget írni, csak nem jött ki jól. Meglátjuk. Mindenesetre szempont volt az is, hogy nekem nem olyan jó az angol kiejtésem, emiatt az angol ének kicsit művinek hat. Mondjuk a magyar kiejtésemre is megkaptam már, hogy miért kell a Kreolkék pillanatokban úgy énekelni, hogy „szerrrrtelen” vagy „legkönyeb”. Hát, mert így beszélek! Az olasz az anyanyelvem, nyolcévesen tanultam meg magyarul.

Sok stílus keveredik a lemezen: doo-wop, funky, diszkó, blues, rock.

Giorgio: A Corduroy Club legkorábbi és legkésőbbi dala között eltelt két év, a Lesz, ami lesz viszont az elmúlt háromnegyed év lenyomata. Emiatt hangulatilag homogénebb, ugyanakkor műfajilag változatosabb anyag, aminek nagyon örülök. Koncerteken gyakran érzem azt, még általam szeretett zenekaroknál is, hogy már ötödszörre hallom ugyanazt a dalt. Mi nem akarunk hasonló dalokat írni csak azért, hogy felismerhető legyen a sound. A zenekar imidzsét inkább a gondolatisága és a jókedvünk adja. Ha őrültek lennénk, mint a King Gizzard & the Lizard Wizard, és kiadnánk évi öt lemezt, akkor beleférne, hogy egy egész lemezen ugyanazt a stílust játsszuk, mert a másik négyen kipróbálhatnánk valami mást. Így viszont kénytelenek vagyunk egy lemezre összesűríteni a különféle ötleteinket.

Carson Coma | Fotó: Dombóvári Judit

Ahhoz mit szóltok, ha beatzenekarnak hívnak titeket?

Giorgio: Azt, hogy tévednek, de ez szívük joga. Szeretünk úgy öltözködni, ahogy, de ettől még nem leszünk beatzenekar.

Barnabás: A mi zenénknek nincs sok köze azokhoz a négyakkordos számokhoz, amiket öltönyös beatzenészek kiabáltak a hatvanas években. Amikor elkezdtük a zenekart, valóban a régi rockzenékhez nyúltunk vissza, mert az volt a közös nevező hatunk közt. De ezzel ugyanígy voltak például a Lovasiék is a Kispál elején, mégis teljesen mást hoztak ki azokból a zenékből 1990-ben, mint mi 2020-ban. Mindenki hozzáadja az egyéniségét a régi zenékhez, attól lesz más és jó esetben egyedi.

2020 LEGJOBB MAGYAR LEMEZEI A RECORDER SZERZŐI SZERINT

Szerintetek mi kell ahhoz, hogy egy fiatal zenekar kiemelkedjen a mai mezőnyből?

Barnabás: Sok próba. Úgy válnak jobb zenészekké és jobb barátokká, ha minél több időt töltenek együtt. Nem érdemes siettetni a klip-album-turné körforgást, amíg nem áll össze a koncepció.

Giorgio: Tizenhat évesen nem az számít, ki hogy gitározik, hanem hogy ki jófej, és ki gyökér. A gimis zenekarokban sokszor belefutottam ebbe, és hosszú távon azokkal zenéltem együtt, akik jófejek voltak.

Barnabás: Szerintem ideje lenne most már egy menő csajbandának. Még mindig a fiúk dominálják a könnyűzenét, pedig nincs annál jobb, mint amikor lányok igazán rockolnak. Egy jó csajbanda sikeres lehetne.

Giorgio: Sajnos egy lányt előbb terelnek a komolyzene felé. Nemcsak a zeneiparban, a zeneképzésben is sok a szexizmus.

Ti egy év után már a Budapest Park színpadán koncerteztetek, nyertetek Fonogramot, most pedig dupla telt házas lemezbemutatót tartottatok az A38-on. Éreztétek valaha úgy, hogy túl gyorsan jött a siker?

Giorgio: Barni első rehabja után leültünk átgondolni a dolgokat… Szerencsések vagyunk, hogy rövid idő alatt tök jó dolgok történtek a zenekarral, de igyekszünk nem túlgondolni ezt az egészet.

Barnabás: Ha azt mondanám, hogy nem foglalkozunk vele, az olyan, mintha mindenre szarnánk, pedig nagyon hálásak vagyunk, hogy ennyien eljönnek a koncertjeinkre. Egészségesen kell kezelni a sikert, amiben segít, hogy hatan vagyunk, és ha valakinek megnőne az arca, azt elnáspángoljuk és kukoricára térdepeltetjük három hétig meztelenül, hogy megtudja, hol a helye.

Giorgio: Tényleg segít, hogy sokan vagyunk, és ha kell, kiküszöböljük egymás hülyeségeit. Én annak örülök, hogy mindent, amit elértünk, a saját munkánknak köszönhetünk. Szerencsénk is volt persze, de minden számot mi írtunk, mi voltunk a lemezeink producerei és menedzsmenti szinten is részt veszünk a zenekari tervezésben. Hogy a végeredmény jó-e, az vitatható, de nem érezzük azt, hogy elkényeztetett hülyegyerekek lennénk, akiknek az ölébe pottyant a siker. Azt azért tegyük hozzá, hogy még csak az elején járunk az útnak, és a Parkban is a 30Y vendégeként játszottunk.

Fekete Giorgio és Héra Barnabás | Fotó: Dombóvári Judit

És hol fogtok járni öt év múlva?

Barnabás: Remélem, akkor már nem kell zh-kat írnunk, és kizárólag a zenélésre koncentrálhatunk.

Giorgio: Öt év múlva egy budapesti koncertre 3425 jegyet adunk el, a Spotify-hallgatottságunk… nem. Attól lennénk a legboldogabbak, ha a zenélésből élnénk. És persze attól, ha forgathatnánk egy filmet vagy sorozatot. Nem feltétlenül a zenekarról, de mindenképp Carson Coma: The Movie címmel.

Barnabás: Én szeretnék kerületi polgármester lenni, de ez hosszabb távú terv.

Giorgio: A vicc az, hogy ez nem vicc.

Barnabás: Kéne még egy kis közigazgatást tanulnom. 

Giorgio: Miért, Kanyénak kellett? Na, látod!

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Dombóvári Judit