„Tíz éven belül jöhet az Antarktisz, aztán meg az űrkoncert” - Bohemian Betyars-interjú

Évek óta az egyik legtöbbet külföldön turnézó magyar zenekar a miskolci baráti társaságból alakult Bohemian Betyars, akik Nyugat-Európa után Ázsiát is bevették, és ha nem jön a járvány, a legendás amerikai KEXP rádió stúdiójában is felléptek volna. Mulatóspunkkal kezdték, de októberben megjelent új lemezükre (Gubancos) már inkább hatott a Muzsikás és a King Gizzard & the Lizard Wizard, mint a Gogol Bordello. Mit kerestek cseh anarchista klubokban, milyen egy Gigi D'Agostinós punk, és mit gondolnak róluk a kínaiak? A frontember Szűcs Leventével és a hegedűs Palágyi Máté „Kakassal” a zenei fejlődésükön és a nemzetközi sikereiken is átrágtuk magunkat. Ez a Recorder magazin 89. számában megjelent interjú bővített változata.

Hogyan éli meg egy folyamatosan turnézó zenekar, ha egy évig nem koncertezhet?

Szűcs Levente: Egész jól. Előtte öt éven át évi száz koncertet adtunk, utaztunk Európában, Amerikában, Ázsiában, kicsit elfáradtunk.

Palágyi Máté „Kakas”: Túlhajtottuk magunkat. Az volt a terv, hogy 2020 novemberében elvonulunk fél évre, világot látni, külföldre dolgozni.

Ehhez képest jött a járvány és itthon kellett dolgoznotok. Levi például biciklisfutárnak állt. Sok zenész mesélte, hogy kellemetlen volt, ha egy kolléga hozta ki a rendelését.

Levi: Ebben a helyzetben semmi szégyellnivaló nincs. Volt, aki felismert, de legtöbbször régi ismerősökbe botlottam, akikkel végre dumáltunk egyet. Jóleső örömmel töltött el a fizikai munka, nem volt rajtam felelősség, egyedül bicikliztem, sokszor este tíz után az üres városban – ez jó élmény. Közben megtanultam jobban megbecsülni, hogy zenélhetek.

A Bohemian Betyars lemezbemutató koncertje az Akváriumban október 31-én | Fotó: sinco

 

Kakas: A korona előtt volt, hogy havi 20 napot koncerteztünk, és néha már a hátunk közepére se kívántuk a színpadot, kivoltunk, csak otthon akartunk lenni. De amikor elkezdesz dolgozni, rájössz, hogy nem érdemes egy koncerten rinyálni, mert a zenészeké a legjobb munka a világon.

Kakas: Segített az is, hogy felfedeztük magunknak Zalát, ami a zenekari bázisunk lett. Egy nyaralóban éltünk fél évig, ott írtuk meg az új lemezt.

A járvány sok zenekart kényszerített rá, hogy más formában, felállásban, stílusban játsszon. Ti is új hangzásokkal kísérleteztetek – a törökös pszichedélia például új szín a gitárjátékotokban.

Levi: Lemezről lemezre alakult az ízlésünk, a hangzásunk, az effektjeink. Az első lemez még tini mulatóspunk volt.

Kakas: 18 évesen arról szólt az életünk, hogy eszünk, iszunk, mulatunk. Ráadásul kezdő zenészek voltunk, ezt tudtuk eljátszani. Egyébként azt vettem észre, hogy a páros lemezeken kísérletezünk, és a páratlanokon nyúlunk vissza a gyökereinkhez. A Boros u.1. alapkőletétel volt, a Stone Soupon kísérleteztünk. Elkapott minket a stonerláz, a Queens of the Stone Age, a Primus, a Rage Against the Machine, meg Lajkó Félix, őket próbáltuk beépíteni a stílusunkba.

Levi: Csak túltoltuk. Túltengett bennünk a bizonyítási vágy, siettünk is a lemezfelvétellel, és nagyon HC-s, stoneres lett a végeredmény. Sokkal jobban sikerülhetett volna, ha dolgozunk rajta még két hetet egy producerrel, de belelovalltuk magunkat a határidőbe. Az a lemez volt a tanulópénz, hogy ha mi nem jelölünk ki határozott irányt és nem adunk visszajelzéseket, akkor a szakemberek nem feltétlenül fogják maguktól jól megkeverni az anyagot. Nem hiszem el, hogy az a lemez úgy ki lett adva, de mi erőltettük.

Kakas: Hogy visszaállítsuk a renoménkat, egyértelmű volt, hogy vissza kell nyúlnunk az első lemezhez, és kijelölni, mi a fősodor a zenekarban. A Csavargó nagyon jó arányban lett popos és punkos. Az a lemez és a Nagy-Szín-Pad megnyerésével járó sajtóvisszhang hozta meg nekünk a népszerűséget.

A Csavargóval tudatosan egy szélesebb közönséget szerettetek volna elérni?

Kakas: Persze. A címadó dalt is egyszerűsítettük és hozzánk képest lelassítottuk.

Levi: Azon a lemezen is vannak nagyobb amplitúdó- és hangulatkülönbségek, de ott sikerült a legjobban egybeolvasztani a stílusjegyeinket. Alapvetően három csapásirányban haladunk: vannak a visszafogottabb, akusztikus hangszerelésű, popos dalaink, és van a diszkópunk, amiben felcsavarjuk a tempót és durván buliztatunk. És mindig van egy-két dal a lemezen, amin kísérletezünk és elhagyjuk a szokásos dalformát. Akár még depressziósak is lehetünk. Úgy érzem, a Gubancosra mindhárom stílusban koherensebb számokat írtunk.

Kakas: Ez most megint egy kicsit kísérletező lemez lett.

Mivel kísérleteztetek? 

Levi: Leginkább a hangzásvilággal. Sokkal többet effekteztük Kakas hegedűjét, Tuci [Mihályfi Máté gitáros – a szerk.] pedig Organizer-pedálokat kezdett használni, ami megadta az egész lemez karakterét. De ezt le ne írd, mert akkor mindenki organizeres lesz!

Kakas: A törökös hangzást, azt a finom kis rezgetést is ez a pedál adja. Meg a hegedű, amin próbálom kicsit felbontani a kárpát-medencei népzenét, és csúszkálni a hangok között. A kísérletezés számomra azt jelentette, hogy kompromisszumoktól mentes punkszámokat írtunk a lemezre, és elengedtük az elvárásokat, hogy fogják-e játszani a rádiók. Szeretem a populáris számokat, de kellenek olyanok is, amikre koncerten tudom teremteni a káoszt. Azokra őrül meg a közönség, azok lehetnek egy buli csúcspontjai.

Levi: A visszafogottabb hangszerelésű dalokat, láss csodát, sokkal jobban szeretik az emberek. A Makukának és az Ellentétek Balladájának többszörös a nézettsége YouTube-on, mint az Arra vágyom-nak vagy az Elölről újra-nak. Ennek ellenére nem tíz Makukát írtunk a lemezre. Tudjuk, hogy sokan azzal szerettek meg minket, de az összkép azokkal a dalokkal teljes, amikre Kakas szétveri a berendezést. Egy popos dal is akkor esik igazán jól, ha előtte karcolás volt vagy szomorúság. Különben ellaposodik a sok vidámság.

Kakas: És nincs meg az a terapeutikus energia-levezetés, amivel egy Bohemian Betyars-koncert jár.

Kezdetben a Gogol Bordello és Manu Chao hatott leginkább rátok, aztán jött a stonermánia. Kíváncsi vagyok, azóta milyen zenéket hallgattok.

Levi: Számomra az elmúlt 3-4 évben a legnagyobb megborulást a Radiohead, a King Gizzard & the Lizard Wizard és a Bon Iver jelentette. Zeneileg messze állunk tőlük, de nagy tanulság volt, milyen világokat teremthetsz egy effekttel vagy hogyan tud erővé válni a monotonitás például a King Gizzardnál.

Kakas: Én általában népzenét, mostanában főleg Kallós Zoli bácsi gyűjtéseit. Tőle sok sort, érzést átvettem. A kocsiban pedig mindig Dankó Rádiót hallgatok, vissza is kellett kicsit fognom magam a lemezen, mert túlzásokba estem. Tudom, hogy sokszor giccsesek a Dankó-műdalok, de megvan az alapjuk a szatmári és zempléni néptáncokban és a nótázós, csárdázós észak-magyarországi népzenében, amiből mi is jövünk. A szüleim, nagyszüleim sokat nótáztak otthon, tőlük is csentem el jó sorokat.

Mivel fogtak meg Kallós Zoltán népdalgyűjtései?

Kakas: A népdalfeldolgozásoknál szeretek visszanyúlni az eredeti forráshoz, és meghallgatni, mit nótáztak mondjuk 1976-ban egy esküvőn, mert ott lehet gyöngyszemeket találni, amiket nem ismernek az emberek. Kallós Zoli bácsi nagyon jó dalokat gyűjtött többek közt a Mezőségben és Erdélyben is. Van egy-két albuma, amin ő énekli a dalokat, az egyiken például olyan katonanótákat, amik manapság már nem az életünk részei, mégis olyan mély szomorúság árad belőlük, hogy beleborzongok. Az egyik első világháborús katonadalból is átvettünk sorokat, ami nálunk úgy szól, hogy „Verje meg az isten, aki ezt csinálja, de még jobban, aki ezt kitalálta”.

Ez tényleg mind benne van egy népdalban? Weyer Balázs a Hidegen fújnak a szelekről

Ez a Pont úgy van most, mint volt régen című, nagyon punkos dalunkban van, amiben az ismert Muzsikás-dal (Nem úgy van most, mint volt régen) mondanivalóját és hangzásvilágát csavartuk meg. Az eredetit a Muzsikás is ellenállásdalként énekelte a kommunizmusban. Különféle népdalokból raktak össze egy saját „népdalt”, amiről mindenki tudta, hogy az elnyomó hatalom ellen szól, mint a Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek – ilyen népdal nem létezik, de eladták annak, mert csak úgy lehetett énekelni. Ezt próbáltuk átültetni a mai világra, hogy most is pont az van, ami akkor volt.

Palágyi Máté „Kakas” és Szűcs Levente | Fotó: Frank Olivér

 

Miközben ti egy apolitikus bulizenekarnak vagytok elkönyvelve.

Levi: Nagyon nehéz jó politikus dalt írni. Vagy totál egyszerűen, durr bele a pofádba stílusban csinálod, mint a Rage Against the Machine, vagy olyan szimbolikával, amivel igényesen, kicsit áthallásosan tudsz beszélni a témáról. Minden lemezünkön volt egy-két ilyen dal, mint a Mindenmindegyitt a Stone Soupon, de a Pont úgy van most, mint volt régen már sokkal kiforrottabb és ízlésesebb.

Annyiban vagyunk apolitikusak, hogy egyik pártnak sem leszünk a plakátarcai. A politika gerinctelen játék, nem szabad belelépni. Nálunk az a politizálás, hogy civil szervezeteknek adunk támogatói koncertet, és olyan szervezetek mögé állunk be, akik építeni akarják a társadalmat és nem megosztani. Függetlenül attól, ki van hatalmon. Ha a baloldal csinálná ezt kormányon, ugyanúgy fel lennék háborodva.

Kakas: Ez a dal a világpolitikára is ráhúzható. Mindenhol ugyanaz az árokásás, felfelé nyalás, lefelé taposás megy.

Levi: Ebben a dalban kisírjuk ezt magunkból, és ennyi. Volt tíz év, amíg szétstresszelt a politika, aztán rájöttem, hogy többet ér, ha önkénteskedek egy civil szervezetnél, és próbálok segíteni másokon, mint ha négyévente elmegyek szavazni és közben hőbörgök. Az csak engem mérgez.

Kakas: Ha mindenki csak heti 1-2 órában önkénteskedne, sok mindent meg lehetne oldani lokális mikroközösségekben és kevésbé függenénk az államtól, csak nálunk még nem alakult ki az önkéntes munka kultúrája.

Miért nem népzenészek lettetek?

Kakas: Ez csak nálam merült fel opcióként, mert népzenei iskolába jártam és komolyzenei hegedűt tanultam, aztán átmentem a néptáncegyüttesem prímásához, de ott se találtam társakra, így azt is abbahagytam. Ha összehaverkodok egy bőgőssel és egy brácsással, lehet, most népzenész lennék. Amikor Levi szólt, hogy alapítsunk zenekart, vettem egy elektromos hegedűt, és szinte nulláról, több év kihagyás után kezdtem el újra hegedülni. Akkor kapott el először a zenélés öröme, hogy bármilyen hamis, de legalább együtt zenélünk.

Levi: Azért hívtuk Kakast, mert közülünk senki nem tudott hegedülni. Kakas és Máté a folkot hozták a zenekarba, mi Tucival pedig az altert és a metált. Tuci a System of a Downt, a Toolt és a Slipknotot imádta, magyar zenében pedig full alteresek voltunk, könyékig értek a fesztiválkarszalagjaink.

Kakas: Én is punk voltam.

Levi: Gigi D'Agostino-s punk.

Kakas: Oké, volt egy óriási diszkókorszakom. Büszke vagyok rá!

Levi: A Spy the Ghost-táncot máig leveri a színpadon, ha kell. Imádja a gabbert!

Kakas: Mire zenekart alapítottunk, már én is Gogolt, Manu Chaot, Sex Pistolst hallgattam, meg skate punkot. Majd jött a stoner, és valljuk be, a füves cigaretta időszaka a zenekarban. Nekem akkor Lajkó Félix volt az, aki megmutatta, hogyan lehet ötvözni a népzenét a modern zenékkel. Hogy a hegedűn nem kell feltétlenül dallamokat játszani, hanem lehet brácsaszerűen, ritmushangszerként is használni. Ez sok újítást hozott a zenénkbe.

Zenei tudás nélkül kezdtétek el és DIY-módszerekkel viszitek a zenekart, magatokat menedzselitek. Attitűdjében a Bohemian Betyars leginkább egy punkzenekarra hasonlít.

Levi: Zeneileg vagyunk a legkevésbé punkok, de a színpadi jelenlétünk, a zenekar működése, és amilyen dolgokba belevágunk, az jóval punkabb.

Kakas: Külföldön sokszor a punkok fogadtak be minket. Volt pár legendás koncertünk, például a libereci vegán anarchista punk klubban, ahol hét másik zenekarral játszottunk. A mikrofon annyira büdös volt, hogy nem akartuk elhinni, és felváltva aludtunk a zenekarokkal a galérián, amit a vegán kajától mindenki telefingott. Egy évre rá is visszamentünk, mert útba esik Berlin felé, de másodjára még kaotikusabb állapotok fogadtak minket, úgyhogy eldöntöttük, ilyet többet nem csinálunk. Európában felhagytunk ezekkel a fellépésekkel, de Japánban vagy Koreában ugyanúgy gruppenalszunk heten 20 nm-en. Abban még megvan az újdonság varázsa. Az első utcazeneturnénk életünk legjobb élménye volt, strandokon aludtunk, tengerben fürödtünk, és néha fesztiválokon is felléptünk. Egy évvel később megcsináltuk ugyanazt a turnét, nagyobb helyeken is játszottunk, de éreztük, hogy másodszor már nem akkora buli a tengerparton aludni.

Levi: Tudtuk, hova megyünk, mi vár ránk, és az már nem olyan izgalmas. Ezért volt jó vérfrissítésnek az ázsiai turnézás, mert annyira random helyekre jutottunk el, hogy csak néztünk, mit keresünk itt és miért játszunk ennek a húsz embernek, szétadom!

Az első utcaturnéba azért vágtatok bele 2013-ban, mert nem kaptatok meghívást a magyar fesztiváloktól, így bejártátok Európát. Az ázsiai turné ötlete honnan jött?

Levi: Utazni akartunk és új kontinenseken játszani.

Kakas: Párizsban végeztem el a mesterképzésemet kulturális intézmények menedzsmentjéből, és volt egy sanghaji tanulmányutunk, ahol fel kellett térképezni a helyi kulturális szereplőket. Ott találkoztam a Concrete & Grass Fesztivál főszervezőjével, meginterjúvoltam, és azt mondta, hogy ha idejövünk, jövőre felléphetünk. Mi meg mentünk. Az első év kísérletezés volt, rámentünk mellékvágányokra, játszottunk két embernek is, akik elaludtak a koncerten, de a harmadik turné végére Japánban, Kínában és Koreában is lett helyi menedzserünk, aki intézte a promóciót.

Levi: A negyedik turnénk már elég komoly lett volna, pont akkorra ért be a munkánk, amikor jött a járvány. Játszhattunk volna a Fuji Rockon és az Asagiri Jamen, Japán (és Ázsia) két legnagyobb élőzenei fesztiválján. Ezek most mind tolódnak.

Magyar zenekarként hogyan tudjátok megvetni a lábatokat Ázsiában? A japán és a koreai piac is óriási, Kína pedig hatalmas ország, más viszonyokkal, kapcsolatrendszerekkel, mint Európában.

Kakas: Kell egy külföldi kapcsolattartó, aki meglátja benned a potenciált. Első körben csupasz seggel mentünk ki, a fesztiválfellépésünk mellé én szerveztem le a többi koncertet úgy, hogy minden klubnak írtam, és ahol befogadtak, játszottunk. Elmentünk showcase-ekre is, zenei konferenciákra, ahol feltörekvő zenekarokat keresnek, és abból a koreai, a Zandari Festa nagyon jól sikerült, sok emberrel megismerkedtünk. Kellenek is ezek a kapcsolatok, mert Tokióban milliónyi klub van. A japán menedzserünk szerencsére Manu Chao-stílusú zenekarokat visz, tudja, melyik klubban vevő ránk a közönség.

Levi: Ő a világzene felől jön, számára előny, hogy az anyanyelvünkön éneklünk. Még egy ugyanolyan, angolul éneklő ska vagy ír punk zenekart nem szerződtetne le.

Kakas: Az egyediség nagyon fontos. Japánban azoknak van esélye elérni valamit, akik a magyar mentalitást tudják ott képviselni. A japánok zenei tudásban verhetetlenek, minden stílusban rengeteg jó zenekaruk van. Nekünk az a szerencsénk, hogy magyar zenét játszó punkzenekarként felfigyelnek ránk, ráadásul koncerten mindig tudunk bizonyítani. Meg persze kell olyan mák is, hogy a japán menedzserünk legjobb gyerekkori barátja egy magyar srác volt Buenos Airesben.

Levi: Sose látott még magyar zenekart, ezért Szöulban a Zandari Festán megnézett minket. És ő az egyik legjobb promóter a mi stílusunkban.

Kakas: De ilyen szerencséd csak akkor van, ha nem a kiadásokat számolgatod, hanem elmész minél több helyre játszani. Egy hétvégére nem lett volna értelme kiutazni Ázsiába, úgyhogy inkább mentünk egy hónapra, és három éven át visszajártunk. Ez adott egy olyan alapot, amire a COVID után építkezni lehet.

Szűcs Levente és Palágyi Máté „Kakas” | Fotó: Frank Olivér

 

Az ázsiai közönség mennyire fogékony a folkpunkra?

Kakas: Ott a világzene is rétegzene, a folkpunk pedig még kisebb réteg azon belül, de Manu Chaot mindenhol ismerik, és az ő rajongóit meg lehet szólítani.

Kínában is?

Levi: Én nem szeretem az ír punkot, de van egy olyan ereje, amit a kínaiak is bírnak, így tudnak minket is valamihez hasonlítani, hogy oké, ez nem ír, hanem hunglish punk. És máris rést találtunk a pajzson.

Kakas: Kínában azért sokkal izgalmasabb koncertjeink voltak. Leszerződtünk egy nagy kínai menedzsmenttel három évre, akik szerveztek nekünk egy 6-8 állomásos turnét. Isteni volt. Játszottunk egy frissen felhúzott kereskedőváros szélén egy buddhista templomban működő punk klubban, de volt koncertünk hatszáz fős, Müpa-szerű helyen, ahova eljött ránk harminc ember, majd gyorsan le is lépett, mert nem értették, mi ez a zene. Pedig a bejárati ajtó mellett egy óriási plakát is volt rólunk. Úgy kezeltek, mint a sztárokat.

Levi: Kínában sok mindenre van pénz, arra is, hogy felhájpolják a zenekarokat. Más kérdés, hogy a zenéd betalál-e a közönségnél. Mi háromszor játszottunk Pekingben és Sanghajban, először eljött 30 ember, aztán 150, a harmadikra pedig már 250. És ugyanolyan jó koncert volt, mintha Győrben vagy Berlinben játszottunk volna. Európában is úgy építettünk ki követőtábort, hogy visszajártunk évről évre, és akiknek tetszett a buli, azok a következő évben hozták a haverjaikat is.

Kakas: Magyar közösség mindenütt van, 5-10 magyar még Sanghajban és Pekingben is eljön a koncertre, ők elhívják a barátaikat, és az ad egy alaphangulatot. A szervező és az előzenekar is hív pár embert, és már van is egy kis közönség, amire el lehet kezdeni építkezni.

2019-ben játszottatok a legfontosabb amerikai showcase fesztiválon is. Az amerikai piacra az SXSW-n keresztül vezet az út?

Kakas: Mindenhova azon keresztül vezet. A világ minden zenei szakembere ott van, a kínai menedzserünkkel is Austinban találkoztunk. Ugyanakkor az is a hátránya, hogy rengetegen vannak, sokkal nehezebb ismerkedni, mint a Zandari Festán, ahol egy kocsmában bárkivel összehaverkodhatsz. A másik nagy lehetőség a New York-i globalFEST volt, amire összesen 12 zenekert hívnak meg, és megnéz a New York Times is, erre az SXSW stage menedzsere ajánlott be minket.

Nem gondolkoztunk soha Amerikában, mert az nagyon pénzközpontú piac, rohadt sok PR kell oda, de a pandémia előtt pont lett volna egy kéthetes turnénk. Felléptünk volna egy kanadai fesztiválon és játszhattunk volna a KEXP-ben is. Óriási pacsiban voltunk velük, de ez a kapcsolat elhalt a járvány alatt. Ha továbbra se válaszolnak, elmegyünk koncertezni Seattle-be, és ráírok, hogy itt vagyunk, jöjjön le a bulira.

Rentábilis egy-egy ilyen turné?

Kakas: Eddig az volt. Nullszaldós. Valamennyit fizet a fesztivál, itthonról kapunk pályázati támogatást, és vannak alkuk, például a helyi nagykövetséggel, hogy játszunk egy magyar-kínai oviban, cserébe adnak szállást négy napra.

Levi: Spórolunk, ahol tudunk. Ezekhez a turnékhoz be kell vállalni, hogy egyhónapnyi cuccal és a tízkilós gitároddal kullogsz át Tokión, metrózol, buszozol, villamosozol, miközben nem értesz semmit abból, ami körülötted történik, és reméled, hogy Kakas a telefonján jól tájolja be, merre kell mennünk.

Kakas: Osztálykirándulásba nyomjuk, aki elveszik, annak vége van.

Rendszeresen játszotok Európában és Ázsiában is, miközben más zenekarok a nyugati-európai piacon is inkább csak egy nyelvterületet szoktak megcélozni. Hogyan tudtok ennyi országban aktívan jelen lenni?

Kakas: Ázsiában csak Japánra fókuszálunk, és ha már ott vagyunk, átugrunk Kínába és Koreába. Egész Ázsia Japánra figyel, a Fuji Rock olyan, mint Európában a Glastonbury: aki fellép rajta, azt minden ázsiai promóter ismeri. Amerikába nem nagyon teszünk energiát, de ha adódik lehetőség, azt kihasználjuk.

Levi: A német vonal időközben leállt, de most úgy tűnik, a hollanddal együtt új erőre kap, és akkor majd arra koncentrálunk. Várjuk, hogy mehessünk újra Spanyolországba is, mert ott stabil bázisunk van. Akkora erőforrásunk és hírnevünk nyilván nincs, hogy három kontinensen is építkezni tudjunk Magyarországról, de a kalandvágy elvisz távoli helyekre. Egy amerikai turnéért szívesen feláldoznék egy németet vagy egy biztonságos magyar nyarat, mert vannak lehetőségek, amik csak egyszer adódnak az életben. Még abban a fiatalos lendületben vagyunk, hogy be tudjuk vállalni ezeket.

Min múlik, hogy épp hol van lehetőségetek?

Levi: Egy-egy emberen. A német menedzserünknek például volt egy balesete, lerobbant és elkezdett piálni. Utána nem jöttek a lehetőségek.

Kakas: Most voltunk a hamburgi showcase fesztiválon, a Reeperbahnon, ahol szerencsére látott minket egy nagyon jó bookingügynökség, és az egyik munkatárssal két estét végigittunk. Emberileg is közel kerültünk egymáshoz, és azóta lelkesen szervezi nekünk a koncerteket.

Levi: Pedig már évek óta kapcsolatban voltunk velük, és rengetegszer elutasítottak. Van, hogy évekig kell várni, mire összejön egy találkozó, és az ügynökség, akit három éven át hiába bombáztál, végre megnézi egy koncertedet.

Kakas: A COVID sok lehetőséget lenullázott, a cégek most újraértelmezik, kivel foglalkoznak. Ez a német kapcsolat egy csoda, mert kevés a koncert, nekik mégis beakadt valamiért a zenénk, és felvettek a 10-15 zenekaros roosterjükbe.

Palágyi Máté „Kakas” és Szűcs Levente | Fotó: Frank Olivér

 

Mi szerepel még a bakancslistátokon?

Levi: Dél-Amerika.

Kakas: Én Afrikába mennék szívesen. Ghána, Kenya, Marokkó.

Levi: Egy szafariturnéra.

Kakas: Egy ausztráliai turnét is seperc alatt össze lehetne rántani.

Seperc alatt?

Kakas: Na jó, nagy volt a pofám. Sok kapcsolatot szereztünk a showcase-eken, és ausztrál fesztiválszervezőkét is eltettem, hátha jó lesz egyszer. A turné minőségére nem tudnék garanciát vállalni, de arra igen, hogy fellépnénk legalább hét klubban és egy fesztiválon.

Levi: Abból lehet, hogy egy kocsma, egy óvoda és egy öregek otthona lenne, de koncerteznénk, világot látnánk, és jól éreznénk magunkat.

Palágyi Máté „Kakas” és Szűcs Levente | Fotó: Frank Olivér

 

Kakas: Szeretnénk végigjárni a kontinenseket. Szóval tíz éven belül jöhet az Antarktisz, aztán meg az űrkoncert.

Levi: Ha nem jönne össze, jó lesz a Hold is.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Frank Olivér