„Az önsajnáltatást már kevésbé engedjük meg magunknak” – Esti Kornél-interjú

Hogyan lett a mezőtúri gimis bandából az ország egyik vezető gitárzenekara? Mennyit számít egy akkora sláger, mint a Boldogság, te kurva vagy az Éjszaka van, mennyit a következetes építkezés, és hol jön képbe a szerencse? Tavaly ünnepelte 15. születésnapját, március 18-án pedig a korábbiaknál is sokszínűbb, egyben pszichedelikusabb és slágeresebb lemezzel jelentkezik az Esti Kornél, amelynek három dalszerző-szövegírójával, Bodor Áron énekessel, valamint Lázár Domokos és Veres Imre gitárosokkal beszélgettünk közvetlenül a lemezfelvételek után. Ez a Recorder magazin 91. számában megjelent interjú bővített változata.

Hogy érzitek magatok így a stúdiózás után?

Lázár Domokos: Fáradtan. De élveztük nagyon.

Bodor Áron: Én ilyenkor stresszelek, amíg meg nem születik a végeredmény. Utána pedig azért, mert már nem tudok változtatni rajta.

LD: Permanens stresszben vagyunk.

BÁ: Ez hallatszódik is a zenénken.

Annak idején az Arctic Monkeys, a Radiohead vagy az Európa Kiadó hatására kezdtetek alternatív gyökerű, melankolikus indie/artrockot játszani. Mezőtúron, amiről sokaknak a WAN2 nevű legendás metálfesztivál ugrik be elsőre, ez lázadásnak számított?

LD: Mezőtúron alapvetően két műfaj, a hardrock/metál/HC és az aggasztóan rossz diszkózene pörög, de szerencsére az alternatív zenének is vannak hagyományai. A ’80-as években már működött a helyben kultikussá vált Zöldövezet, amiben a gitártanárunk is játszott, a gimiben pedig egy generációval fölöttünk a qualitonsos G. Szabó Hunor és Hock Ernő alapítottak helyi formációkat. Amikor 2006-ban betört Magyarországra az indie gitárzenei boom, az Mezőtúron is elkapott pár embert, de nem sokat, szóval, azt hiszem, valahol úttörő dolog volt akkor ilyen zenét játszani.

AZ ESTI KORNÉL 15 ÉVE 15 DALBAN

Az Esti Kornél legalább annyira kilóg a magyar alterhagyományból, mint amennyire táplálkozott belőle, így a kezdetben erős Lovasi-kapcsolat ellenére sem fenyegetett az a veszély, hogy egy legyetek az akkoriban megszaporodott Kispál-klónzenekarok közül.

LD: Valószínűleg Lovasi is azért támogatta a zenekart, és adta ki az első lemezünket az akkoriban indult Megadó Kiadónál, vagy hívott meg a Kispál búcsúturnéjára előzenekarnak, mert se a hangzásunk, se a szövegvilágunk nem volt szerintem igazán kispálos. Amikor megkérdezik tőlem taxisofőrök a gitártokot látva, hogy milyen zenét játszunk, azt szoktam mondani, hogy rockzenét. Nagyívű refrénekkel, hangos koncertekkel, három gitárral. Például a mostani színtér hozzánk hasonló státuszú zenekara, az Elefánt szerintem az alternatív zenéknek sokkal inkább a szövegmondós, raphagyományból is táplálkozó oldaláról jön, míg nekünk fontosabb az angolszász gitárzene, a Queens of the Stone Age, a Royal Blood, vagy a Radiohead rockosabb számai. Ez már így volt az első években is, de [Horváth] Kristóf [gitáros] és Áron érkezésével csak tovább erősödött.

Simán el tudom képzelni, ahogy Áron Guns-számokat énekel 18 évesen.

Bodor Áron: Még ha csak 18 évesen énekelnék ilyesmit, és nem a turnébuszban hazafelé! Faterom révén sok régi magyar rockot hallgattam, és ha a stílus már nem is meghatározó számomra, de például Vikidál hatása máig érződik a hangomon. A veszprémi Sántakutyával is klasszikus rockot játszottunk, aztán ezért is oszlottunk fel, én frissítettem volna a stíluson, ők kevésbé. De szerettem az altert is, például nagy Kiscsillag- és Quimby-fan voltam. Ha most kellene kedvenc zenekart mondanom, akkor Queens of the Stone Age, tőlük is a zúzósabb dalok.

Horváth Kristóf (gitár) és Bodor Áron (ének)

A legtöbb rockzenekar első vagy második nekifutásra megírja a klasszikusait, ehhez képest ti a harmadik-negyedik lemezre értetek be igazán (Ne félj, 2014; Éjszaka van, 2016). Ez minek köszönhető?

Veres Imre: Nem tisztünk értékelni a lemezeinket, de mi ezt úgy látjuk, ahogy normális esetben a zenekarok szokták: igyekszünk minden lemezzel egy picit előrébb lépni. Arra figyelünk, hogy amennyire lehet, kerüljük az önismétlést, és ne ragadjunk bele egy zenei világba, tágítsuk a kereteket.

LD: Nagyon fiatalon kezdtük el a zenekart, és Magyarországon egy-két kivételt (ld. Carson Coma) leszámítva az a jellemző, hogy nem 18-20 éves srácok, hanem 30-40 éves csávók állnak a nagyszínpadokon. Ezen a kis zenei piacon, úgy tűnik, sokkal tovább tart, amíg egy zenekar beérik, ezt mutatja a Quimby vagy a 30Y példája is. Másrészt valamiért mintha a közönség is akkor érezné igazán magáénak az adott zenét, ha hozzá hasonló korúak játsszák. Mi is azzal szembesültünk az elmúlt években, hogy a közönségünk fele már a 30-40-es korosztályból kerül ki, ami reményeink szerint azzal is összefügghet, hogy talán árnyaltabbak lettek az évek során a szövegeink és tudatosabb a dalok hangszerelése.

BÁ: Ha kiadói és produceri támogatás nélkül zenél az ember, kábé 30 éves korára gyűjti össze azt a tudást és tapasztalatot, amivel országos sikert lehet elérni.

LD: Mi autodidaktaként kezdtünk zenélni, és sokáig nem volt menedzsmentünk, se koncepciónk a megjelenés vagy a hangzás terén. Ha külföldi példákat nézünk, az Arctic Monkeysnak már az első lemezeknél segített kitalálni James Ford producer a hangzást, a BPM-számot, a terjesztést, a megjelenést. Nekünk ehhez kellett 10-12 év. Sokáig csak az érdekelt minket, hogy játszunk, kísérletezzünk, élvezzük az egészet. Ez máig elsődleges szempont, de már sokkal tudatosabban figyelünk a hangzásra és a tálalásra is. Az nem érdekel, hogy mennyire trendi, amit játszunk – a gitárzenének most nincs akkora felhajtóereje, mint 2006-8 körül –, de csináljuk, mert ebben hiszünk és ebben érezzük jól magunkat.

Az Éjszaka van és az Eltűnt idő között meg is dupláztátok, tripláztátok a közönségeteket.

BÁ: Én abban hiszek, hogy ez a megjegyezhető, jó dalokon múlik. Addigra lett annyira tapasztalt a zenekar, hogy meg tudtunk írni egy Éjszaka van-t, majd egy Akik élnek-et.

De korábban is voltak népszerű számaitok. A Boldogság, te kurva milliós lejátszást ért el, ráadásul a Kispál-búcsúkoncert is adott egy ismertséget. Az énekesváltás megakasztotta a zenekart?

VI: Magyarországon egyre kevésbé tud egyetlen dal, lemez vagy esemény akkorát lendíteni egy zenekaron, hogy hirtelen több lépcsőfokkal feljebb ugorjon. Egyre több platform ad megjelenési lehetőséget egy előadónak, baromi egyszerű folyamatosan új zenéket felfedezni, így az emberek figyelme is sokkal többfelé oszlik, több az infó, minden egyre fragmentáltabb. Nekünk sokat segített a Kispál előtti szigetes fellépés 2010-ben, az énekesváltás pedig picit megtorpantott minket 2012-ben, és kellett 2-3 év, hogy megtaláljuk újra a hangunkat. Ennek része volt az is, hogy Kristóf, de főleg Áron, akin frontemberként extra teher volt, megtalálja a helyét a zenekarban. Valamennyire a közönség is kicserélődött azokban az években, és egy ideig lassabban haladtunk előre. Az Esti Kornél folyamatosan építkezett, és az Éjszaka van idején valószínűleg több tényező is összejátszott abban, hogy érezhetően szintet lépjünk. A zenekar szerintem akkorra jutott el odáig dalszerzésben, hogy több emlékezetes sor vagy dallam kiguruljon, és akkoriban a társadalmi közérzet is kezdett olyan irányba mozdulni, hogy egyre többen találják meg a dalainkban a számukra fontos hangulatokat, kapaszkodókat.

LD: Nem feltétlenül azok a legjobb dalok, amiket a legtöbben hallgatnak, de az biztos, hogy olyasmire tapintanak rá, amivel sokan rezonálnak. Ez szerencse kérdése is: az ember nem tudja előre, melyik dala lesz népszerű. Az Eltűnt időn szereplő Viharról például azt hittem a szövege és a húzása alapján, hogy az lesz, aztán közepesen hallgatott dal maradt, mint ahogy az Egyedül is, amire az Esti Kornél legnagyobb költségvetésű klipje készült. Az új lemezről eddig megjelent két szám, az Utánad és az Óceán viszont a korábbiakhoz képest is nagyon népszerűek.

VI: A Boldogság, te kurvához például nem forgattunk klipet, a rádiók értelemszerűen nem játszották a szövege miatt, mégis utat tört magának szájhagyomány útján, mert sokan magukénak érezhették a szövegét, hangulatát.

LD: A Boldogság, te kurva egy olyan időszak lenyomata, amikor nagyjából úgy alkottunk, hogy leírtuk, ami eszünkbe jutott, és aztán nem is agyaltunk rajta tovább. Az Éjszaka vantól kezdődően fogalmazunk a szövegekben árnyaltabban, ami talán annak tudható be, hogy idősebbek, s ilyen értelemben érettebbek lettünk. Ugyanakkor szerintem megmaradtak a statementszerű, provokatív állítások is, mint a „Kibaszom a szívemet a picsába” a Nem kárban. A többféle – radikális és árnyalt, realista és metaforikus – fogalmazásmód reményeink szerint a zenekar előnyére vált, és már egymás személyiségét is tudatosabban építjük be a szövegekbe.

Ezt hogyan kell elképzelni?

LD: Az első három lemezre gyakorlatilag kész szövegeket hoztunk, az Éjszaka van óta viszont hangsúlyosan közös munka lett a dalszövegírás is. Imivel és Áronnal a stúdiózás előtt tartunk szövegíró sessionöket, amiknek az elején egy-két órát beszélgetünk, hogy kivel mi van, mivel küzd a párkapcsolatában vagy a munkahelyén. Ezek a baráti beszélgetések aztán észrevétlenül átfolynak dalszövegírásba, ha találunk egy közös, releváns témát. Így mindhármunk karakterét jobban bele tudjuk rakni a dalokba.

BÁ: Szerencsés helyzet a miénk, hasonló személyiségek vagyunk és barátokként bele tudjuk képzelni magunkat a másik élethelyzetébe. Hogy egy nekem is megható példát mondjak, Dodinak lesz egy olyan szövege a lemezen, amit úgy tűnt, mintha az én nézőpontomból írt volna, és el is ismerte, amikor rákérdeztem. Egyébként ez a workshop-jellegű szövegírás nem olyan módszer, amit feltétlenül lehetne ajánlani más zenekaroknak. Olyan bizalom kellett, hogy szépen lassan kialakuljon közöttünk, hogy sértődés nélkül meg tudjuk mondani egymásnak, ha egy ötlet nem jó.

Sosincs sértődés?

Mindhárman: Nincs.

Lázár Ágoston (dobok) és Lázár Domokos (gitár, vokál)

Pedig egy negatív visszajelzés egy közeli baráttól is fájni tud.

VI: Ehhez nyilván kellett idő. A dalszövegírás alapvetően egyszemélyes műfaj, és meg kellett tanulnunk félrerakni az egónkat. Ez egy különös egymásrautaltság, hiszen azt szeretnénk, hogy jó dalok szülessenek, de messze nem minden ötletünk frankó.

BÁ: Azért is kell ez a bizalom, mert az ötletek legalább 90 százaléka nem jó. A visszajelzések többsége negatív, amit ilyenkor kapunk egymástól. Egyszer el is röhögtem magam, mikor Imi egy külső fül számára valószínűleg végtelenül tahón hangzó megjegyzéssel hülyéskedett az egyik ötletemen, hogy ha ezen nem, akkor valószínűleg már tényleg semmin sem tudnánk megsértődni egymásra.

LD: Ha valakinek eszébe jut az odaillő sor egyórányi gondolkodás után, akkor heuréka-hangulatba kerülünk. Mint a fociban: mindegy, ki rúgja a gólt, a lényeg, hogy nyer a csapat. Az is legitim, ha valaki nem tudja háttérbe szorítani az egóját, de akkor csináljon szólóprojektet, ahol ő dönt mindenről. Nekem pont, hogy csökkenti a bizonytalanságomat, hogy rögtön jön visszajelzés két barátomtól, akiket tehetségesnek, kompetensnek tartok, és elmondják, hogy szerintük jó vagy rossz, amit kitaláltam. Így sokkal hatékonyabban lehet haladni.

„A MODERN ROCKZENÉNEK VALAMI ILYESMINEK KELL LENNIE” –
Az Esti Kornél kedvenc 2021-es zenéi

Ebben az introspektív rockzenében könnyű átcsúszni giccsbe. Van módszeretek arra, hogy ezt elkerüljétek, és előfordult, hogy mégsem sikerült?

LD: Párszor igen, de vállalhatatlan dalt talán nem adtunk ki. Az első lemezünk nagy slágere volt a Ha ébren volnál, sokat ment a Petőfin is, mi viszont régóta nem játsszuk, mert giccsesnek érzem. Sose az volt az elsődleges, hogy a közönség igényeit kiszolgáljuk.

VI: Alapvetően jó ízlésű embereknek tartjuk magunkat, és bízunk benne, hogy ami túl patetikus vagy barokkos, az fennakad a hatunk alkotta szűrőn. Például egy olyan projektnél, mint amilyen az Itt maradtam... volt, rengeteg olyan csapdahelyzet van, ami a giccs felé terelheti az embert. Ilyenkor szeretünk olyan közreműködőket felkérni, akikről azt gondoljuk, hogy hozzánk hasonló attitűddel csinálják ezt az egészet és hamar rá tudnak tapintati a dalok személyiségére. Abban bízunk, ezáltal úgy lesz nagyobb ívű az egész, hogy hű marad az Esti Kornél szellemiségéhez.  

LD: Az új lemeznél is átfésültük a számokat, volt egy-kettő, amit kevésbé patetikussá akartunk tenni, megritkítottuk a gitárszólót vagy akár teljesen áthangszereltük a dalt. Mindenkinek van vétójoga, ha valakinek nem tetszik egy dal, az nem kerül fel a lemezre. Nálunk nincs főnök, aki kimondaná a végső szót. Ez kétségtelenül megbonyolítja egy zenekar működtetését, mert sok érdeket kell összeegyeztetni, a zenének viszont végső soron szerintem a javára válik. Az Esti Kornélnak pont az az egyik ereje, hogy sok alkotóember közössége, és nem az van, hogy a többiek szolgai módon eljátsszák, amit a Nagy Szerzők kitaláltak. Így hosszútávon mindenki jobban magáénak érzi a zenekart.

A müpás akusztikus koncertből kinőtt lemez és film, az Itt maradtam az éjszakában kulcsfontosságú volt abban, hogy újragondoljátok az Esti Kornél identitását. Lecsupaszítottátok és kitágítottátok a hangzásotokat, az elektronikus, ambientes hangtájaktól a vonósokon át egészen a hiphopbeatekig. Milyen új kapukat nyitott ki számotokra ez a lemez?

LD: Az Itt maradtam az éjszakában hangszerelése és vendégművészei a személyes ízlésünket tükrözték. Beck Zolit azért kértük fel a müpás előadás megrendezésére, mert a dalai és interjúi alapján úgy éreztük, hasonlóan gondolkodunk a zenéről, és ez maximálisan beigazolódott. Yank a kúlabb hiphop és Metronomytól XX-ig a live és az elektronika határán mozgó produkciókért rajongó oldalunkat képviselte, Erős Marci pedig a Last Shadow Puppetstől a QOTSA-ig az ízlésesen nagyobb ívű rock és a klasszikus zenei ötvözetét hallgató énünket. Az új lemezen is arra törekedünk, hogy ez a tág ízlésvilágból fakadó kísérletező kedv és széles zenei spektrum tetten érhető legyen. Igyekeztünk beépíteni számunkra kedves és újszerű hangszerelési megoldásokat, így születtek kiegészítő, háttérben színező gitársoundok, elszállós, progresszívebb, pszichedelikusabb dalok, és olyan is, aminek a grúvját újragondoltuk gépdobra és basszusszintire.

„A LEGFONTOSABB DOLGOK MIND BENNE VANNAK” –
Lemeztáska-interjú Lázár Domokossal 2014-ből

BÁ: A felvételekhez is másképp közelítettünk, mert az Itt maradtam… alatt rákaptam az őrületbe hajló énekfelvételekre. A 30Y-nal való együttműködés miatt lehetőségünk nyílt rá, hogy egy hétig csak az éneket vegyük a ZAJZAJZAJ stúdióban. Volt, hogy kínlódtunk egy dallal 2-3 órát, Dodi már igencsak reménykedett, hogy rábólintok, aztán a bólintás helyett hanyatt vágtam magam a szőnyegen, és felkiáltottam, hogy SZAR! Kezdtük elölről. Nem feltétlen azért van ez, mert bénán énekelnék, hanem a sok felvétel alatt átrágunk minden szótagot, minden felesleges vagy hiányzó hajlítást. Nagyon sokat alakul közben minden dal énekstílusa.

LD: Három helyett 50-60 felvétel is születik egy számból. Sokféleképpen rögzítjük, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást, és a végeredmény szempontjából ez nagyon sokat számít.

Azt is mondtátok, hogy az új lemezen szándékosan igyekeztetek távolodni az önsajnáltató melankóliától.

BÁ: Az új dalok írásakor azt vettük észre, hogy jobban tetszenek azok a szövegek, amik nemcsak szomorkodnak, hanem megjelenik bennük a kiút keresésének igénye. Az önsajnáltatást már kevésbé engedjük meg magunknak.

LD: Már nem is vagyunk sajnálatra méltóak. Ma már nem írnánk meg egy Boldogság, te kurvát, mert nem lenne hiteles, más az élethelyzetünk. De azért ez is egy melankolikus lemez lett.

BÁ: Dodi és az én szövegeimben is megjelent a víz, a sodrás szimbólumként. Most egy olyan korszakomat éltem, amikor úgy éreztem, nincs ráhatásom a dolgokra, csak sodródom. És nem is csak a járvány miatt; tavaly egy hosszú párkapcsolatom ért véget, talán ennek a feldolgozása, a feldolgozás szakaszai tematizálják leginkább a lemezt.

Veres Imre (gitár) és Pályi Ádám (basszusgitár)

LD: Ha az Eltűnt idő szembenézés volt azzal, hogy felnőttünk, és már nem a gondtalan hétköznapjainkat éljük, az új lemez arról az élethelyzetről szól, amikor az ember keresi a menekülést a mindennapi taposómalomból. Sok szöveg foglalkozik a menedékkereséssel, a nyugalom, a kiút meglelésével: az egyensúly elvesztése és megtalálása az album vezértematikája lett, párkapcsolati és egzisztencialista, közérzeti síkon is.

Címetek már van?

LD: Nincs, de már nagyon kéne. Kösz, hogy elkezdtél vele nyomasztani!

interjú: Soós Tamás
fotók: Valami Hektor

az Esti Kornél május 19-én a Budapest Parkban mutatja be a hatodik lemezét, az estét a Middlemist Red nyitja, jegyvásárlás, Facebook-esemény, de előtte még március-áprilisban körbeturnézzák az országot a szintén melankolikusan alter/indierockos IDEGEN-nel.