Az ellentmondások énekesnője: Sevdaliza

Törékenység és irdatlan basszusok. Szívfájdító triphop és ritmussá összeálló zörejek. Az iráni-holland Sevdaliza a Telekom Electronic Beats Festival keretében szeptember 21-én tér vissza Budapestre. Ez a cikk először a Recorder magazin 75. számában jelent meg.

Grandiózus gesztusok 

Sevdaliza zenéjét az ellentmondások mozgatják. Feltárulkozó, esendő – de közben hallod rajta, hogy zenéjének minden aspektusát szigorúan az uralma alatt tartja. Törékeny, de nem fél irdatlan dobokhoz, basszusokhoz nyúlni. Visszanyúl a triphop – ezen belül is a Portishead – szívfájdalmához, de olyan megoldásokat is alkalmaz, amelyek abszolút a mához kötik a hangzását. A vonósok túláradó hangját apró zörejekből, digitális törmelékekből és kattogásokból kialakuló ritmusok ellenpontozzák.

Egyszerre érzed azt, hogy ezek dalok, a szó régi értelmében: érzelmeket, dallamokat és egy erős énekesnő-egyéniség hangját állítják a középpontba – és azt, hogy az apró részletek, hangzásbeli trükkök sokasága nélkül nem lenne az, ami.

Iráni-holland fura lány

Sevdaliza polgári neve Sevda Alizadeh. Teheránban született, ötéves volt, amikor családja egy holland kisvárosba költözött. A bevallása szerint a nemcsak bevándorló volta miatt, hanem amúgy is „fura” és magányos lány a hiphopban talált menedékre. 15 évesen hagyta el az otthonát; „nem akartam azt az életet élni, amit a múltam választott számomra, mert ez nagyrészt a szenvedésre épült” – mondta. Az egyetemen kommunikációt tanult, és játszott a holland ifi kosárlabda-válogatottban.

Sevdaliza (álló sor közepe) a kosaras időkben

Ami a művészetet illeti, későn érő típus volt, legalábbis ő így értelmezi, hogy 24 évesen kezdett el énekelni és zenélni (dalokat már hétéves korában írt, de eszébe sem jutott, hogy ezeket akár el is énekelhetné). Társproducere a rotterdami Mucky, de ő maga is mindent el akar sajátítani, autodidakta módon, nagy önfegyelemmel.

Hivatalosan sosem tanult énekelni. Ezért is lepte meg, amikor – ahogy azt több interjúban elmesélte – egyik koncertje után egy zenetanár azt mondta neki, hogy hallja, mit merít a perzsa vokális zenéből: a félhangok és mikrotonális hangközök használatát. Pedig „nemcsak hogy életemben nem voltam egyetlen énekórán, de perzsa zenét sem hallgattam soha”. Úgy gondolja, valószínűleg a tudattalanul elraktározott tapasztalatok törnek fel belőle.

Tiszta és nyers

Az ösztönösség amúgy is jellemző rá. „Tiszta és nyers” – gyakran ezekkel a szavakkal jellemzi a zenéjét. Ami nem mond ellent annak, hogy gyakran foglalkozik az identitás, a szerepek kérdéseivel (ami könnyen levezethető élettörténetéből is). Egy év intenzív munka kellett a rá jellemző hang, hangzás megtalálásához. 2015-ben állt először a világ elé: két ekkori EP-jére (The Suspended Kid és Children Of Silk) már több helyen felfigyeltek.

A nagy dobás 2017-ben jött, a négy év munkáját összegző ISON nagylemez, saját, Twisted Elegance nevű kiadójánál. A cím félálomban jutott eszébe, és csak amikor ébren rákeresett, tudta meg, hogy a 2013-ban a Nap közelében darabokra hullott üstököst nevezték így. Azóta egy EP-t jelentetett meg The Calling címmel 2018-ban, idén pedig eddig különálló számokkal jött ki.

A nő, akinek hatalma van

Sevdalizát nem lehet videói nélkül tárgyalni. Gyakran stilizáltak, de absztraktságukban vagy éppen digitalizáltságukban is van valami konkrét, vagy ahogy gyakran nevezni szokták, hiperrealista jelleg. Amandine Insensible című klipjéhez több perszónát alakított ki: céges, relaxációs, hobbi stb. felhasználásra a videókat meg lehetett vásárolni a Shutterstock oldalon.

Ez a közvetlen társadalomkritika azért általában nem jellemző rá. Bár azt is lehet így érteni, hogy gyakran túlméretezett, nagy, vagy éppen nem evilági hatalommal bíró figuraként jelenik meg a klipjeiben. Mint mondja: „amikor egy nő úgy jelenik meg, mint akinek hatalma van, akkor rögtön azt kérdezzük, hogy »jó, de azért ugye egyben sebezhető is, szerény?« Ebben az értelemben a nőket sokkal szigorúbban ítéljük meg, mint a férfiakat.”

szerző: Rónai András