"Csomóan azt kérik, öleljem meg őket" - Dzsúdló-interjú

Tavaly ősszel adta az első koncertjét Dzsúdló, kevesebb mint egy évvel később már a Budapest Park színpadán állt. A Szörnyeteg című második lemezét két hét alatt egymillióan streamelték, az MTV EMA-n a legjobb magyar előadónak választották. Villámgyorsan futott be a 23 éves Juhász Márton, de maximum fél percekre szokott elszállni magától, és nem kényszerből rendes másokkal. Beszélgettünk a dalszerzés eufóriájáról, kínos zenészekről és trendingközegről, rajongókról és elvárásokról, szóba jött Deák Bill és SP, de elárulta azt is, miért nem énekelne angolul. Ez az interjú először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.

Nemrég volt az a fotó az Instán, amin egy zokogó rajongót támogatsz a kerítés mellett. Mi történt?

Délután ötkor játszottam egy fesztiválon, kurva meleg volt, utánam Wellhello, utána Halott Pénz. Az első két sorba már bekönyököltek olyanok, akik alapból nem rám kíváncsiak, hanem a fő zenekarokra. Szúrták a szemükkel a subnak az alját, meg a telefont. Rossz szájízzel jöttem le a színpadról, mert nem tudtam őket megmozgatni. Pont ezután jött oda hozzám egy csaj. A kezében volt a magassarkúja, mondta, hogy kilométereket futott mezítláb, hogy ideérjen a koncertre. Tiszta vér volt a lába, és sírt, hogy úgy örül, hogy itt lehet. Hálás voltam neki.

Egy-két év alatt hirtelen lettél nagyon híres. Könnyen bele tudtad ezt illeszteni az önképedbe?

Igen. Azt a fajta rajongást nehezen tudom kezelni, amikor kisgyerekek odajönnek hozzám, és azt mondják, te vagy Isten. Ez rendesen ijesztő, én soha nem rajongtam így senkiért. De valószínűleg mindig vágytam erre. Úgy kerültem először a színpadra Szerencsen az általános iskolában, hogy a város aktuális pacsirtája lebetegedett, és a magyartanár mondta, hogy Marcikának milyen jó orgánuma van. Ezután mindenhova engem cibáltak, én meg nagyon élveztem, hogy figyelnek rám emberek.

Amikor még a Boschnál dolgoztam gyakornokként, volt egy kettősség a fejemben. Jönnek oda hozzám az emberek, hogy mekkora sztár vagyok, én meg fél kilenckor kapcsolódom be a Zoom-meetingbe, hogy hi, how are you, napi adatok, meg faszom tudja, mi. Örülök, hogy ennek vége lett másfél hónapja, mert már skizó vibe-jaim voltak tőle.

Van az Anya mérges című számodban az a sor, hogy “Anya, próbálok úgy élni, ahogy kértetek”. Hogyan?

Egy borsodi kis faluban nőttem fel, még a környéken sem volt soha zenész. Ez az egész világ nagyon elérhetetlen volt a családom számára. Hosszú folyamat volt, mire anya elhitte azt, hogy ebből meg tudok élni. Mindig volt benne egy olyan féltés, hogy de azért csináljad az egyetemet, meg azért még toljad ezt a Boscht.

Nekem egy mélyen vallásos családom van, anyukám vonaláról legalábbis. Nagypapám kántor volt, nagymamám sekrestyés, anyukám világi elnök az egyháztanácsban. Úgy töltöttem a gyerekkoromat, hogy templomokban takarítottam nagymamámmal. Nagy arcon ütés volt anyukámnak, hogy én egyáltalán nem hiszek semmiben. Iszonyatosan jólesett nekem, hogy ezt ő elfogadta.

Mikor hitte el, hogy a zenélés is oké lesz?

Amikor tavaly nyáron lehetett egy picit mozogni, volt az a dupla Akva-koncert. Az egyikre felhoztam anyukámat. Szerintem ott fordult át.

Ami ennyire jó, mint amit te csinálsz, nem szokott ennyire népszerű lenni Magyarországon. Mi a magyarázata, hogy mégis ez történt?

Valószínűleg az lehet, hogy amik bennem találkoznak a zenei hatásokból, amiket összeszedtem gyerekkorom óta, azok másokban is találkoznak. Hiphopközegből is hallgatnak engem, popközegből is, magyar alterközegből is.

Milyen zenéken nőttél fel?

A kétezres évek magyar alterje és hiphopja volt rám a legnagyobb hatással. Szövegben biztosan. Ideértek olyan előadókat is, akikre nem sokan gondolnának. Rengeteg Kávát hallgattam, Sütit, Essemmet, Fura Csét, Antal & Dayt. Eszméletlenül tudtam rezonálni rájuk. De nagyon fontosak voltak azok a zenék is, amiket a szüleim miatt hallgattam.

Az első lemezen több számban is hallom az Éjjel érkezem refrénjének a dallamát.

Benne van, azt is biztos hallgatta apám. Ő kiskoromban vitt engem Kárpátia-koncertre is vagy háromszor. Most azért meg tud izzasztani az a tudat, hogy Kárpátia-pólóban toltam ott, de ezzel csak azt akarom mondani, hogy mindenfélét hallgattam. A mai napig azt gondolom, hogy az egyik top magyar szám Deák Billtől a Rossz vér.

Fotó: Bodnár Dávid

Hallottam, hogy valaki úgy utalt rád, hogy "a trap SP-je". Ezt bóknak veszed?

Abszolút. Pont pár hónapja hallgattam vissza kábé SP teljes repertoárját. Olyan sound design volt némelyik számban, hogy a mostani zenék 80 százalékában nincs ilyen. És voltak okos témák. Kíváncsi vagyok, most mit csinálna egy SP. Vagy ez a mostani zenei színtér mit kezdene egy SP-vel. Az egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy Yonderboitól nem hallok semmit. A magyar emberek 90 százaléka azt sem tudja, ki az a Yonderboi, közben a csávó nagyon durván nemzetközi színvonal.

Másfél éven belül a második albumodat hoztad ki. Sokszor nehéz összerakni egy második lemezt a sikeres első után. Egyrészt az elvárások miatt, másrészt, mert az elsőbe belerakja az ember azt, amit addig összecsiszolt, a másodikra meg nincs annyi idő. Nálad is így volt?

Nem annyira. Nem éltem meg kényszerként, hogy ideje lenne jönnie a második lemeznek. Az elvárásokat meg kellett tanulnom kezelni. A pszichológusom mondta azt, és erre szeretek hivatkozni: ha arra figyelek, hogy hogyan megyek, akkor egy büdös csicska leszek. Ha arra figyelek, hogy miről írjak zenét, miből lesz szuperhit, akkor az rossz lesz. De az új lemeznél már nem is kellett ezeket levetkőzni, az egész egy tök jó flow-ban született. Egy pillanatig nem pörögtem azon, hogy ezt vajon szeretni fogják-e vagy nem. Azt is leszarom, ha nem. 

Amikor megírsz egy szöveget, kikéred róla valaki véleményét?

Soha. Ha valamit csinálok, akkor az az. Ha szar, akkor azért szar, mert én szartam el. Kérhetnék inputokat, hogyan lehetne jobban, hogyan lehetne máshogy, de az már hegesztőmunka lenne. Amikor elkészül egy szám, a közeli barátaimnak szoktam megmutatni. Van egy groupcsetünk, oda bedobom a linket, ők meg elmondják, hogy tetszik vagy nem tetszik. 

Van olyan dolog, amiről szeretnél dalt írni, de nem mersz?

Egyelőre nincs, és szerintem nem is lesz. Biztos van olyan dolog, amihez még érni kell, de azokat még nem tudom, mert ahhoz is érni kell, hogy tudjam. Még tapasztalni kell, hogy témákhoz úgy tudjak nyúlni, hogy az hiteles legyen. 

Mernél csinálni egy igazán vidám számot?

Az mondjuk kihívás lenne. A vidámság sokkal nehezebben megfogható úgy, hogy ne legyen idétlen. Hogy ne legyen egy corny faszság arról, hogy de szép az élet. Olyat nem írnék soha, hogy ha szomorú vagy, akkor nézz a napba. Ha szomorú vagy, menjél el pszichológushoz. Távol áll tőlem, hogy agyatlan életigenlést nyomjak a zenémben.

Hol írod a számaidat?

Változó. Általában mindig én megyek Tembóhoz, nála van stúdió. Kitaláljuk a szerkezetet, vagy megszüljük, hogy milyen irányba fogjuk vinni a dalt, akkor onnantól kezdve én ráülök. Például a Virágok úgy született, hogy befejeztük egy másik dalnak a felvételét, és elkezdtünk Tembóval dzsemmelgetni. Épp előtte talált valami plug-int, amit ki akart próbálni, mutatta azt a kis akusztikus csörömpölős cuccot, nagyon tetszett, és elkezdtem már ott írni rá a szöveget. Megírtam a hetven százalékát, hazamentem, leültem a kanapéra, befejeztem tíz perc alatt, feldemóztam, és fél óra múlva visszaküldtem neki, hogy itt van. Euforikus állapotban született az a dal. Gyorsan, zsigerből, egy pillanatig sem gondolkodtam rajta, hogy így legyen, vagy úgy.

Milyen gyakran csekkolod a számokat? Nézettség, hallgatottság, streaming, trending… 

Rájöttem, hogy faszság csekkolni, mert mindig van valami, ami épp jobban pörög a repertoárból, és van, ami nem. Például a Lej tipik négy hónapig toporgott egy helyben, lófaszt nem érdekelt, aztán nem néztem rá egy hétig, és ugrott 300 ezret. Amióta kijött az új album, csak kétszer néztem rá. Igyekszem elégedett lenni a számokkal. Úgy értem, hogy ha az új lemezen Spotify-on egy hét alatt van egymillió stream, akkor ne legyek már szomorú. YouTube-trending első még soha nem voltam, de megmondom őszintén, nem is szeretnék. Ami a magyar trendingközegben történik, az tőlem eszméletlenül távol áll.

A Wellhello ugyanazon a napon hozta ki az új számát, mint amelyiken a te lemezed jött ki. Ezt meg tudod nekik valaha bocsátani?

Persze. Ők más közönségre lőttek azzal a számmal, mint én a lemezzel. De Billie Eilishnak nem tudom megbocsátani, hogy egy napon hozta ki velem az új lemezét. Egyetlen napig nem tudtam lenni a toplista elején, mert mindenhol ő van az első helyen. (Az interjú készítése után a Szörnyeteg végül felülkerekedett Billie Eilish lemezén a Spotify-on - a szerk.) 

Az MTV-díjjal nemzetközi kontextusba kerültél. Elgondolkodtál már azon, hogy megpróbálnál olyan zenét csinálni, ami külföldön is érdekelhetné az embereket?

Nem vonz, hogy megpróbáljam. Nagyon nem érzem, hogy szeretnék angolul csinálni zenét. Nem lenne önazonos. Ha akarok valamit mondani, miért angolul mondanám? Sokkal nehezebb elmondani magyarul, de sokkal szebb is. Angolul könnyű jó dalszöveget írni, mert ezt hallod folyamatosan, ez van a füledben minden percben. 

Élvezed a koncertezést?

Még szokom, de úgy érzem, megtaláltam magam benne. Tavaly nyáron volt az első koncertem Kecskeméten, és nem számítottam rá, hogy ilyen szeretetet fogok kapni a közönségtől. Az első olyan rohamom most volt, hogy három egymást követő napon koncerteztem. Jó élmény, amikor látom, hogy egybeolvadnak az arcok, és nemcsak 16-17 évesek vannak ott, hanem, ha oldalra nézek, akkor 35-ösök vagy idősebbek is. És ugyanannyira élvezik, mint én, aki fent van a színpadon. 

View this post on Instagram

Dzsúdló (@dzsudlo) által megosztott bejegyzés

Lehet, hogy ez generációs sajátosság, de az interneten nem jönnek át a pozitív energiák. Ez fura, mert sokkal több pozitív üzenetet kapok, mint negatívat, de azt mégsem úgy raktározza el az agyam. Élőben nem ez van. Ha azt látom, hogy mosolyog rám egy ember, az nagyon jó. Egyre gyakrabban állítanak meg az utcán, és egy csomóan azt kérik, hogy öleljem meg őket. Tényleg nem tudom, miért.

És úgy érzed, hogy megérdemled a szeretetet?

Szerintem egyébként igen. Próbálok egy rendes gyerek lenni. Ezzel akkor szembesültem, amikor találkoztam olyan zenészekkel, akiket régen ikonjaimnak tekintettem, vagy felnéztem rájuk, és kiderült, hogy nem jófej emberek, és nem is próbálnak azok lenni. Akkor rájöttem, hogy én ezekhez képest tényleg egy angyal vagyok. És nem kényszerből, egyszerűen csak ilyen vagyok.

Mikor szálltál el eddig a legjobban magadtól?

Mindig csak félperces elszállásaim vannak. Fél percre akkora pofát növesztek, mint egy ház, ezt nem látja senki, aztán megint szomorú vagyok. Az MTV-díjnak például fél percig nagyon örültem. Vertem a mellkasomat otthon, de túlzás nélkül fél percig tartott. Amikor kiadok zenét, akkor is fél percig nagyon büszke vagyok magamra.

View this post on Instagram

Dzsúdló (@dzsudlo) által megosztott bejegyzés

Szerinted a karantén segített neked abban, hogy sikeres legyél, vagy visszavetett?

Én arra számítottam, hogy karantén alatt jobban hallgatnak majd az emberek zenét. Az elején így is volt, a Fotofóbia is azért tudott jobban pörögni, mert az egy karantén-type zene, tudod otthon hallgatni. Utána viszont beállt az nálam is, hogy nincs kedvem hallgatni semmit. Ez is kiadott egy új zenét? Leszarom. Most ezt is hallgassam meg a négy fal között? Akkor értettem meg, hogy miért nem cuppant rá mindenki a tartalmakra. Mert mindenkinek a fasza kivolt mindennel. Elfogytak a lelkesedések. 

Mesélj a tetoválásaidról, kérlek! Mi a célod velük?

Hogy szépek legyenek. Vállalom, hogy ez a célom. Tőlem távol áll az, hogy mindegyiknek valami jelentést adjak. Mindnek van valami értéke, amit én tudok, de alapvetően úgy kezelem őket, mint testékszert. Soha nem lesz para, hogy fel van varrva Peter a lábamra, mert amióta van Family Guy, nem telik el nap, hogy ne néznék Family Guy-t. 

Fotó: Bodnár Dávid

Ha arra gondolsz, hogy magyar popzenei karrier, akkor melyek számodra a nem kiábrándító példák?

Presser Gábor. Beck Zoli sem kiábrándító példa. Egyiket sem akarom Ctrl C / Ctrl V követni, de azokat a karrierutakat nagyon el tudom ismerni. Marsalkó Dávidot is nagyon szeretem, mint embert, pont, ahogy Diazt és Fluort is.

Szoktál gondolkodni, hogy mit akarsz hosszú távon?

Szoktam, de azért próbálom magam leállítani róla. Nagyon nem szeretnék kínos zenészként megöregedni, mert abból nagyon sok van. Úgy is, hogy nem öregek. Ha azt fogom érezni, hogy nem megy, már nem azt csinálom, amit szeretek, vagy nem úgy csinálom, akkor egy pillanatig nem fogok azon szorongani, hogy többet nem megyek színpadra.

De ezt mondom úgy, hogy 23 vagyok. Két éve azt hittem, hogy egy recruitercégnél leszek egy öltönyös forma. Olyan rövid idő alatt annyira sok minden változott meg, hogy nem merem azt mondani, hogy biztosan ez lesz, mert franc tudja.

interjú: Varga Ferenc
fotó: Bodnár Dávid