A gimiben ő lett volna a fura lány, aki halott bogarakat gyűjt, és egyik legjobb barátja egy gömbmoha, akit Igor Septimusnak hívnak, popsztárként viszont a különcök és kívülállók királynőjévé válhatott. Az elvarázsolt poszthippiként testi-lelki szabadságot hirdető, a környezetet empatikus Greta Thunbergként óvó, angyali artpopslágerek sorát jegyző AURORA inspirálta zenélésre Billie Eilish-t, kísérte hangjával a legnépszerűbb rajzfilmeket, a görög mitológiai ihlette új lemezével pedig ismét nagyot gurított. A Recorder magazin nyári számának címlapján tündöklő 26 éves norvég énekesnő július 23-án a debreceni Campus Fesztiválon ad koncertet. Ez a cikk először a Recorder magazin 96. számában jelent meg.
Aurora Aksnes 1996. június 15-én született az elektronikus zenei színteréről híres Bergenben, gyerekkorát pedig ahhoz közeli kisvárosokban, erdőkben és fjordoknál töltötte, és zenéje is e két véglet, a természetközeli folk és a légies art-elektropop között mozog. Hatévesen kezdett zongorázni, kilencévesen már saját dalokat írt, de véletlenül lett belőle zenész. Bár már előtte is kiadott egy-két dalt, de a másik fiatal norvég popsztárt, Sigridet is menedzselő Geir Luedy csak azután figyelt fel rá, hogy egy iskolai ballagáson előadott dalát, valamint a szüleinek írt karácsonyi számát egy barátja a tudta nélkül feltöltötte a Facebookra, ahol virális sikert aratott. Aurora ekkor 16 éves volt, és annyira visszahúzódó, hogy egyáltalán nem akart előadó lenni, ám némi anyai rábeszélés után (a tehetséget nem szabad elpazarolni, se a másoknak tetsző/segítő zenédet magadnak megtartani) leszerződött a popmenedzserrel, majd a nagy múltú Deccával és az indie zenékben utazó, többek közt a Chvrchest is kiadó Glassnote-tal.
Innen pedig csak felfelé vezetett az út, pláne, miután elénekelte az Oasis Half A World Away című dalát a John Lewis luxusáruház-lánc karácsonyi reklámjához. „Végre! Új zene, ami megdobogtatja a szívemet. Nézzétek ezt a 17 éves angyalt” – tweetelte Aurora első slágeréről, a nemzetközi áttörést meghozó Runaway-ről Katy Perry. Ez volt az a dal, ami az akkor még csak 11 éves Billie Eilish-t zenélésre inspirálta, és ráébresztette, milyen stílusban is érezné igazán otthon magát. Bár Billie Eilish flegma, fülbe suttogott elektropopjától elsőre talán távol áll Aurora cukiságbombaként robbanó, felemelő refrénekben gondolkodó zenéje, a borús szövegvilág összekapcsolja a kettőt.
Első lemezének, az All My Demons Greeting Me As A Friendnek visszatérő témája a halál, az öngyilkos gondolatok, az önértékelési válság, sőt, a 11 évesen írt Runaway-ről is azt mondta Aurora, hogy egészen más jelentést kapott, miután az egyik barátja meghalt az utoyai terrortámadásban. „Tipikus norvég vagyok: nem beszélek a saját fájdalmamról” – mondja erről Aurora, aki több családtagját és barátját veszítette el fiatalon, és környezete gyászát, a skandináv depressziót és melankóliát öntötte a változást, az átalakulást hangsúlyozó természeti metaforákba, amelyek segítenek feldolgozni az elmúlást. Lemezcímével zenéje alapvető ars poeticájára, a megénekelt traumák megszelídítésére utalt, a borítón félig még lárvaként, félig már lepkeként mutatkozó énekesnő pedig azt is leszögezte, hogy 18 évesen felnőtt és innentől már jelentős popsztárként kell számolni vele.
A korán jött siker persze az ő életére is rányomta a bélyegét, az All My Demons Greeting Me As A Friend megjelenése után közel három évig megállás nélkül turnézott, és a fizikai megterhelés, valamint introvertált, mások érintésétől ódzkodó emberként a folyamatos rajongói kontaktus alaposan megviselte. Gyerekkori barátai ekkor forgattak róla dokumentumfilmet Once Aurora címmel, amelyből az alkotói függetlenségéért vívott harcára is fény derült.
Míg az apafigura-popmenedzser, Geir Luedy a rádióslágereket kérte számon rajta, és nehezményezte, hogy protezsáltjának túl sok beleszólása van a kreatív folyamatba, Aurora a szemébe mondta, hogy neki egy másképp gondolkodó producerre van szüksége, aki hagyja érvényesülni az album koncepcióját és nem próbálja azt a zeneipari sémákba begyömöszölni. „Legyen egy kicsit fényesebb” – üzennek le a Decca fejesei, de a saját dalait 90 %-ban megíró, társszerző-producereihez (Odd Martin Skålnes és a koncertzenekarában doboló Magnus Skylstad) és a saját elképzeléseihez is makacsul ragaszkodó Aurora csak annyit enged nekik, hogy közben megvalósíthassa az eredeti ötletét.
Második lemeze részben a felső nyomás hatására jelenik meg két részletben, hogy két év után kijöjjön végre már új zenékkel: az Infections Of A Different Kind (Step 1) EP és az A Different Kind of Human (Step 2) LP már egy jóval karcosabb, politikusabb Aurorát mutat, aki már nemcsak az introvertált tinik, hanem a kívülállók, a különcök és a melegek királynőjeként épít safe space-ként is funkcionáló birodalmat (Queendom), a férfiak magasabb öngyilkossági rátáit látva támogatja őket az érzelmeik gátlásoktól mentes kifejezésében (The River), miközben visszatérő témájáról, az anyatermészetet pusztítva a saját sírját ásó emberiségről is megkapóan énekel (The Seed, Apple Tree stb.).
Dokumentumfilmjét nálunk Aurora, a tinisztár címen vetítették, ami nemcsak azért félrevezető, mert az életéből saját bevallása szerint is kimaradtak a tiniévek, hanem mert soha nem érdekelték a tipikus kamasztémák. Szerelmi bánat helyett mindig is arról énekelt, hogy a természettel közeli kapcsolatot ápolva lehetünk csak igazán szabadok, de sosem a dühös számonkérés, hanem a megértő empátia hangján. Ez egészült ki később a melegek és az esélytelenek melletti kiállással, az elfojtott-elnyomott érzelmek felszabadításával, és a reménnyel, hogy a fiatal generáció elhivatottsága megmentheti a Földet a klímakatasztrófától.
Bár rögtön ható popslágereket ír, zenéje és személyisége inkább szubkultúrákkal rokon üzeneteket közvetít, és alkot közösséget a társadalmak peremén élőkkel. Dalaiban felvállalt a gyermeki szemszög és a naivitás, sorait pedig a szabadságot sugárzó, társadalmi normáktól nem frusztrált hippilénye hitelesíti. Interjúkban affektálás vagy feltűnési vágy nélkül beszél arról, hogy szabadidejében leginkább festeni, olvasni, főzni és maszturbálni szeret, ahogy dalaiban is törekszik a szexhez tartozó tabuk és szégyenérzések lebontására.
Új lemeze, az év elején kijött The Gods We Can Touch egyértelműen az eddigi legjobbja, amit a dallamvezetéssel, a hangszereléssel, a műfajokkal való kísérletezés jellemez. Először mer végre magáról beszélni és szerelmes számot írni (Exist For Love), egyszerű üzeneteit a korábbiaknál is összetettebb dallamokba csomagolja, miközben a toplistás dalokról sem mond le. A The Innocent ragtime-zongorával, a harmonikával rokon bandoneónt felvonultató Artemis tangóval táncoltat, a vonósokkal kísért Exist For Love szíve mélyén egy Gershwin-ballada, a Blood In The Wine Morricone-s spagetti westernnel, a You Keep Me Crawling pedig Cherre történő kikacsintással (Bang Bang (My Baby Shot Me Down)) alapoz hangulatot, miközben Aurora a diszkóhatásait is bátran felvállalja: az A Temporary High felemelő 80s diszkósláger az ambivalens szerelemről, a reparatív terápiák ihlette Cure For Me-ra pedig még Madonna is büszke lenne.
„Mintha millió angyal kiabálna rád” – mondja a sok vokált egymásra rétegző lemezről, ami abban is újat hozott, hogy a természet inspirációs szerepét a görög mitológia vette át, mindegyik dalt – az Artemisen kívül valamelyest bújtatottan – egy-egy olimposzi isten ihletett. A lemez koncepciója ízig-vérig aurorás, aki szerint magunkhoz és másokhoz is elfogadóbban viszonyulnánk, ha az istenképünk nem egy tökéletes, mindenható lényhez, hanem a nagyon is emberi, sokat hibázó görög istenekéhez állna közelebb, és nem akarnánk mindenáron tökéletesek lenni – a The Gods We Can Touch így a görög mitológiától egészen a közösségi média világáig húz szép tematikai ívet.
„Björk és Grimes mitológiai szerelemgyermeke” – jellemezték első dalai után Aurorát, aki azonban mitológiai lemezével végleg megtalálta a saját hangját. Talán ennek az alkotói magabiztosságnak is köszönhető, hogy bár saját dalaiban továbbra sem nagyon hív közreműködőket, egyre többet vendégeskedik másoknál, a Chemical Brothers 2019-es lemezén (No Geography) három dalban is felbukkant társszerző-énekesként az amúgy rave-rajongó Aurora, 2021-ben pedig Sub Urbannal duettezett (Paramour). („A te hangod elég levegős, az enyém pedig éles, szerintem szépek együtt. Mint egy kést tartó felhő” – mondta róla a gyakran szinesztéziákban gondolkodó énekesnő.).
De énekelt a Jégvarázs 2 betétdalában, az Into the Unknownban, az ír Mijazakiként is emlegetett, meseszép kézműves animációkat készítő Tomm Moore Farkasok népe című filmjéhez pedig újravette vágtázós, perkusszív verzióban a Running With The Wolves című dalát. De a Runaway is új életre kelt, a TikTokon vált 2021 egyik nagy slágerévé, amelynek köszönhetően Aurora Spotify-hallgatottsága is milliókkal ugrott meg, ő viszont reméli, hogy nem lesz belőle Taylor Swifthez vagy Billie Eilish-hez fogható szupersztár, mert köszöni szépen, pont jól érzi így magát, és szeretne továbbra is emberi léptékű életet élni, valahol Bergen, az erdők, az állatok és a fjordok közelében.
szerző: Soós Tamás
