„Exponál az agy és bumm” – Fluor Tomi: 15 dal és 15 pillanat 2023-ból

2024.01.21. 19:13, soostamas

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. A Wellhelloval áprilisban már a tízéves születésnapi arénabulijára készülő Fluor nem hagyományos toplistát, inkább kvázi egy novellát írt a tavalyi évéről, és arról, milyen élményeket pakolt két kézzel a hátizsákba. Rossz helyeken meztelen szabadság, óriási menetelés az Alpokban, kicsit happy hardcore és nem szégyellt csajos zenék – de ki rajzolt pöcsöt a hóba?

Általában, mikor szöveget írok, egy belém égett pillanatot kapok el. Belemászok a polaroid fotóba, amit az agyam lefényképezett és mászkálni kezdek benne. Ezekből a képekből és a hozzájuk tartozó dalokból raktam össze a listát. Ha szimplán egy best of lett volna a cél, lehet máshogy alakult volna. Ezekből az érzelmi kötődés csinálta az év dalait, vagyis az a belső exponáló gomb, amiről én se tudom megmondani, hogy miért pont akkor nyomódik meg, amikor épp megnyomódik. Nem én irányítom. Így állt össze ez a 15 dal, 15 pillanat 2023-ból. Random.

JANUÁR
Saona Island, tűző nap, hátul ülök egy motoron.

Folyik a vér a felszakadt körmömből, egy kórháznak nevezett fabódéba visz a mezítlábas romantika, vagy inkább a 80 fős, majdnem lakatlan sziget egyik éber figurája, aki valószínűleg már sokat látott ebből a fajta, rossz helyeken meztelen szabadságból. Laza kötés, semmi komoly, azt is le fogom rúgni három perc múlva. Potyog a kókusz a pálmafákról, forró szél túr bele a hófehér homokba. A papucsom a hajón maradt, de egy dal jött velem és végtelenítve pörög a fejemben.

Summer setting like we're stuck in hell
If I'm not careful I could hurt myself

A szöveggel egy kicsit kiröhög az univerzum. Vagy lehet jelezni akart volna, teljesen mindegy már.

Les Deux Alpes, kurva hideg, óriás menetelés a francia Alpokban.

Mellettem épp Fraki tati (Lil Frakk) vereti valami veszett elektróra, miközben azt ordítja, hogy ez élete legszebb napja (mondjuk ezt elég sok napon ordítja). Juhász Laci, Maricsék meg még úgy párezer ember bulizik körülöttünk már délután, miközben Andro zenél. Estére kifogy a tej a hüttéből, annyi jager-tej durran el. Bikiniben csúsznak a csajok a hegyről, fura zenéktől hangos a sífelvonó. Ki rajzolt pöcsöt a hóba?

FEBRUÁR
Budapest, Menza étterem, elveszett emberek osztálya.

Szeret azért engem a jóisten, vagy bármi, ami feljebbvaló nálam. A sötét és hideg francia hegyek elrabolták tőlem a kabátom, szóval az utolsó napomat pulcsiban toltam le a Snow Attacken. Eltelt két hét, már el is engedtem az egész sztorit, amikor egyszercsak felbukkant a lány, akinek valahogy a szobájába keveredett a kabi, és aki egyébként kb. 200 km-re lakott Pesttől két nappal ezelőttig, amikor is dolgozni kezdett pont a törzshelyemen. Ennek az égi gondviselésnek, vagy szerencsés véletlensorozatnak köszönhetően visszatalált hozzám az egyetlen olyan télikabátom, amire anyám, meg a Vermes Orsi is azt mondaná, hogy tényleg az. Eskü, kellemesebb meglepi volt, mint bármiféle Valentin-napi ajándék. Mikor hazaértem, azért, hogy ne felejtsem el mégse, milyen a szerelem, beraktam egy romantikus filmet, a Celeste és Jesse mindörökre címűt. Meghallottam benne egy dalt, leshazamoztam, beleszerettem. Itt van:

Budapest, Nyugati tér, kocsibelső.

Egy tőlem szokatlan, délelőtti randi után köszönök el egy lánytól. A búcsúcsók túl hosszúra nyúlik, de valójában csak a mögöttünk álló autók dudálásából lehet tudni, hogy mióta is tarthat a pillanat. A szitu filmes, de a valóságban nem tapsolnak, nem drukkolnak óriási mosollyal az arcukon az emberek. Pláne nem a Nyugatinál, szóval indulni kell. Hazafele ez a dal megy, közben lágyan, picit erőtlenül simogat a kora délutáni napsütés. Mintha már ígérni akarna valami tavaszfélét.

MÁRCIUS
Gárdony, Balaton, M7.

Viszonylag kevés faszi üvöltethet Charli XCX-t, Christine and the Queensszel és Caroline Polachekkel a lehúzott tetőablaknál, de én valahogy nem tudom szégyellni, hogy imádom a csajos zenéket is. Óriási tavaszi szabadsága van ennek a cuccnak. A Balatonra menet megállok Gárdonyban, hogy bedobjam az év első gyrosát, mint ahogy 22 éve mindig. Persze, hogy mehet mindegyik szószból egy kicsi, kivéve a tzatzikit. Lassan átállok a nyári időszámításra, csak nehogy előbújjon belőlem a sakál. Mehehe.

ÁPRILIS
Mallorca, taxi.

Isten tudja, mitől ég be egy bizonyos pillanat, egy másodperc. Miért pont azt fényképezi le az agy? A kikötőből a hotel felé tartunk, közben képzeletbeli punkcsapat neveken röhögünk egy fagyi meg egy vodkaszóda utáni kellemes zsibbadásban. A kocsi ablakából pont meglátom, ahogy egy vörös macska elszalad egy vödör narancs mellett. Aztán egy lottózó jön, fölötte egy pici erkélyen idegen emberek ruhái száradnak. Bámulom a várost és azon gondolkozom, mennyire jó egyáltalán nem ismerni utcák összefüggéseit, kapcsolatait egymással, meg hogy igazából teljesen mindegy is, hova érkezünk meg. Két önfeledt nevetés között kicsit elcsendesedik a csapat. Hallgatjuk a taxiban a rádiót, amikor egyszercsak exponál az agy és bumm: innentől a dal, ami szól, ezt a mallorcai délutánt hívja majd elő belőlem. Esélyesen hosszú évek múlva is.

MÁJUS
Csíkszereda, szürkület.

A hátizsákomban egy konzervdoboznyi medveszar, amit ajándékba kaptam. Az estében még van pár óra bőven, Diazzal randalírozunk egyik helytől a másikig (úgynevezett tapétázás). Olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek, de talán ezért is mindenki kurva kedves hozzánk. Nem ártunk senkinek, csak rosszalkodunk. A zene a fejemben totál passzol az estéhez, szétadom Inji-t. Az év egyik bomba előadója nálam, eléggé ígéretes a csaj. Dillon Francis is felfedezte már magának. Remélem, egyszer lesz ilyenünk itthon is.

JÚNIUS
Budapest, esős délután a nappaliban.

Esőben az emberek filmeznek, gyereket csinálnak, társasoznak vagy áznak, nem? Én zenék meg klipek után vadászok, amik hatására olykor azon kapom magam, hogy egy belga kávézó hajnali hazaküldős zenés listáját nézegetem, vagy épp dorombos torokéneket találok jungle zenére. A jobbik verzió azért az, mikor valami használható, menő sztori kerül elém. Saint Levant és a Nails, na ez ilyen. Veszett a vizuál, cool a dal, totál lecsavarja a fejem.

Ez a Mia Khalifa meg egész ügyes színésznő, jól játszik a klipben. Eddig még nem hallottam róla. Talán az egyik haverom ismeri, egy másik meg már rég elkérte a linket.

JÚLIUS
Budapest, külváros.

Másnaposan gurulok hazafelé egy jól sikerült házibuli után a rolleren és először érzem azt, hogy na, most aztán tényleg benne vagyok az év kellős közepében. Történik minden, aminek történnie kell, szóval két kézzel pakolom az élményeket a hátizsákba. Próbálok bejutni a belvárosba egy messzi, külső lakóparkból, amikor egyszercsak letilt a Lime és onnantól tolni sem engedi magát. Hétfő dél van, próbálom visszatornázni a zónába a rollert, hogy legalább le tudjam rakni. Szakad rólam a víz és olyan, mintha a zene is izzadna velem. Kicsit felbaszom az agyam, aztán rájövök, hogy amúgy például az ilyenekre is lett kitalálva a nyár, meg hogy visszanézve jó feelingként marad majd meg a januári, üres vacogásban. És tényleg.

AUGUSZTUS
Abádszalók

Fejjel lefele zuhanok a vízbe, lassítva szállnak fel körülöttem a buborékok. Mintha Fido Dido beleesett volna a 7up-os üvegbe. Magamban röhögök a víz alatt, mert ott nem tudok teli szájjal. Belecsavarták a srácok a vízbe a hajó után kötött gumifánkot, vagy mi az isten a hivatalos neve, tökmindegy. Ahogy jövünk fel spanommal a víz alól, a többiek buliznak a hajón. A nyár – szerintünk – legnagyobb zenéje üvölt a hangfalakból, ami mindenhova jött velem, velünk, végig. Este, a Sunset Panorama felé haladva még párszor meghallgatjuk a strandon. Az a fajta nyári nap van, amikor még este is nagy a meleg, de éjszakára fixen megjön a vihar. Fél kilenckor töltöm a 36-ot, kevés jobb verziót tudok elképzelni az öregedésem ünneplésére, mint ezt az élményt a Tisza-tónál.

Budapest, belváros, Sziget másnap.

A fejemen, a hajamon még a harmadik lemosás után is a tegnap felkent csillámok maradványai. Ilyen érzés lehet lakásnak lenni szilveszter után, mikor még hónapok múlva is mindenhonnan előkerül a konfetti. A bokámon egy új tetkó, ráadásul közös, egy lánnyal, akit azóta nem is láttam. Egy nap pihi a következő koncertig, addig ez a dal ringatózik a délutánomon.

SZEPTEMBER

Egy stuttgarti hotelszobában kapcsolgattam a tévét, amikor az egyik zenecsatornán beleszaladtam egy síszemüveges fura formába egy olyan jóféle, böszmén laza életigenléssel, ami nem engedi, hogy csakúgy tovább nyomd vagy elhallgasd a háttérben, mert szinte követeli a figyelmet az olykor primitív, de cserébe nagyon szórakoztató karakterével.

Kurvajó vállalás ez a 90-es évekbeli, kicsit happy hardcore-os vonal! Konkrétan végigőrjöngtük rá a backstage-eket fellépések előtt és után is.

OKTÓBER

Full szürke, őszi reggel Londonban, épp sétálok a Kensington Gardensbe mókuslesre. Egyik kezemben egy büdös nagy tojásos burger a Mekiből, másikkal meg pörgetem a Spotin a Heti kalandot. Hirtelen egy időgépben találom magam, de legalábbis egy óriás trip közepén, ahol 2007-et írunk és üvöltenek a Timbaland- és Nelly Furtado-dalok. Elázik a bőnadrág alja az esőben, de felül kilóg a tanga, mikor lekerül a csajokról a kabát. Én meg egy 20 éves, zseléshajú kiscsávó vagyok. Hát, eljött ez a kor is, mikor már az jön be throwbackként, amire a korosztályom csibészkedett anno. Megtalálta magának a repeat gombot a „trekk”. Ki kéne írni cédére.

NOVEMBER
Budapest, belváros, terasz.

A hidegben kitisztul a fej. Egyre többet hallgatom a csendet, „átállítódom a téli világra”. Már látszik a lehelet a teraszon, alattam a sziti morajlik. Mellé ez szól halkan:

DECEMBER
Budapest, belváros, terasz.

Tűzijáték az égen, akármerre nézek. Szokásos, merengős évértékelő. Fejben átrágok mindent, mit hogy kellett volna, beköszön pár „mi-lett-volna-ha”, de van, ami jobban mozgat a már megtörténtnél. A tiszta lappal indulás, a tervezés, és az ennél még izgalmasabb rész: Amit nem látok jönni. A váratlan szituk, amikor csak ráfekszem a flowra, és mire feleszmélek, már egy új történet közepén vagyok. Például ülök szerdán a fürdőkádban és rájövök, hogy baszki, beleszerettem valakibe. Vagy hogy olyan emberek lettek fontosak, akiket tegnap még nem is ismertem. Letakarják a visszapillantót az új élmények, amik megváltoztatnak mindent és azon kapom magam, hogy már nem vagyok az, aki voltam, és nem is akarok az lenni. Meg hogy ami fölém tornyosul ma, azt egy év múlva lehet, majd csak megmosolygom. Akárhogy is lesz, a végén csak az számít, hogy vissza tudok-e jó szívvel nézni az évre, hogy hasznos tudást konvertálok-e a hibákból, a forróbb szitukból, a sikerből és hogy mit tanít a pillanatok összessége. Egy biztos, én maradok bennük arccal, nyitva mindenre. Talán párat megélünk együtt, a többiről meg majd mesélek.