„Szuper néha kitörni a Spotify-buborékból” – Ben Leavez és Norwell kedvenc 2021-es zenéi

2022.01.12. 10:04, srecorder

Miután listába szedtük a legjobb lemezeket, magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, megkértünk zenészeket, hogy ők is gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat és albumaikat 2021-ből. A Norwell néven alkotó Semsei Balázs a 12 inches lemezen (is) megjelent Illúzión visszatért a kozmikus szintikhez, majd ősszel kihozta a Forgotten Songs című EP-sorozata harmadik részét, egy torzabb hangzásokkal kísérletező, mesterien felépített, acides kozmikus utazást. A Ben Leavez alteregó mögött alkotó Csontos Bence pedig 2021-ben debütált első nagylemezével, a bámulatosan aprólékos hangdizájnt és melankolikus, okos, érzelmes elektronikus zenét rejtő O.-val, amit egyébként a Platon Karataev remixlemezén Bencével is dolgozó Cz.K. Sebő is szép szavakkal illetett év végi listáján. (Ben Leavezt ma este élőben is el lehet csípni a Központban.)

SEMSEI BALÁZS
(Norwell)

Portico Quartet: Momentum

Idén találtam rá a zenekarra, rögtön az egyik kedvencem lett. Nagyon érdekes jazz-elektronika fúziót játszanak, érdemes a korábbi albumokat is meghallgatni. Meghallgatom.

Roger Fakhr: Fine Anyway

Szintén tavalyi találat a libanoni előadó (a Spotify-buborékból szuper néha kitörni). Az albumot 2021-ben adták ki újra, eredetileg 1977-78-ban vették fel, ami szerencsére hallatszik az új verzión is. Nagyon megtetszett, ahogy utaztat a stílusok között (funk/country/folk stb.) a maga néha könnyedségével és néha melankóliájával. Meghallgatom.

Anika: Change

Ritkán találok olyan albumot, amin nincs egy-két töltelékszám sem, ez viszont abszolút ilyen. Végig izgalmasan egyensúlyoz és kísérletezik a stílusok, hangulatok között. Szélesebb közönségnek szól, mint a korábbi Anika-zenék, miközben hozza azokat az alapokat is, talán pont ettől izgalmasabb, mint a többi indie+elektronika album. Meghallgatom.

Dean Blunt: Black Metal 2

A Black Metal az egyik kedvenc albumom, a 2. része is a nyomdokaiban jár, bár valamivel azért elmarad az elsőtől. Mindenesetre ez is egy stílusokon átívelő darab lett, amit bármilyen zene kedvelőnek ajánlok. Meghallgatom.

Animal Collective: Prester John

Végre új Animal Collective-album jön, amiről az első single brutál erős lett. Mikor kijött, napokig ez pörgött itthon, remélem, az egész album hozza ezt a szintet.

Mario Batkovic & James Holden: Chorea Duplex

James Holden tinédzserkorom óta az egyik kedvencem és zeneileg az egyik legnagyobb hatás, aki bármit csinál, követem. Szuper hallgatni azt az evolúciót, amin a zenéje átment két évtized alatt (prog house-ból kb. jazz-elektronika bandát alapított). Tudatosan elhagyta a klubzenét, ez a szám is Mario Batkovic albumán jelent meg. Az egész album nagyon jó, de ez a szám kiemelkedik.

u-Ziq & Mrs Jynx: Unheard Melodies

Ez egy kevésbé IDM szám u-Ziq-től, de az egész album hasonló hangulatú. Ez a trekk sokat szólt, mikor valami könnyedebb hangulatra vágytam egy nehezebb nap végén, vagy a kocsiban.

Bendike Giske: Cracks

Caterina Barbieri Fantas feldolgozásán keresztül ismertem meg, de rögtön beszippantott a szaxofonos arpeggio játékával. Meghallgatom.

Andy Stott & Alison Skidmore: The Beginning

Andy Stott is nagy kedvenc, szinte bármit csinál, működik. Ez a szám is az új albumról az enyhén disszonáns, 80-as éveket és amúgy pl. dobokban nekem Genesist/Phil Collinst idéző hangulattal plusz selymes vokállal rögtön bekerült a kedvencek közé.

A ZENE NEKEM TÚL SZENT - INTERJÚNK NORWELL-LEL.

Fotó: Ernst Mimi

CSONTOS BENCE
(Ben Leavez)

Danny L Harle: On a Mountain (Flume Remix)

2016-ban láttam Flume-ot élőben a Szigeten, és azóta is az egyik kedvenc előadóm, aki mindig meg tud lepni a végtelen endorfinnal átitatott produkcióiban. Idén ez az egyetlen remix, ami napvilágot látott tőle, de így is az év egyik kedvenc dalává vált számomra. Instant energialöket.

Bring Me The Horizon: DiE4u

2008 óta hallgatok BMTH-t és mindig meglepetést tudnak okozni. Idén tőlük is csak pár szám látott napvilágot, de az egyesek szerint szinte már ízléstelen kombinációja a gumicukor metálnak, a Post Malone-stílusú éneklésnek és a hyperpop felé kacsingató szintiknek igazán különleges helyet nyert el a szívemben.

Mac Miller: Yeah

Mac Miller halála után - 2018 óta - viszonylag sok zenéjét kiadta Mac családja. Tavaly például az egyik kedvenc albumom, a 2014-es Faces újramasterelt változatát, amin bónusz számként megjelentették a Yeah című opuszt, melynek hallatán úgy érzem, végre lelkem mélyén el tudtam búcsúzni egyik leginspirálóbb példaképemtől, Mac Millertől. Hidegrázós.

Jon Hopkins: Sit Around The Fire

Soha nem gondoltam volna, hogy egy 9 perces meditációs ambient mesterművet úgy fogok hallgatni, mint a kedvenc popszámaimat délutánonként, de valahogy Jon Hopkinsnak sikerült ezt elérnie.

A.G. Cook: Oh Yeah (Caroline Polachek Remix)

Ha szabadna 2019-es műveket a listába írni, akkor Caroline Polachek Pang című albumával indítanék, ami az egyik legjobb album, amit valaha hallottam. Idén a PC Music kiadót alapító és rengeteg hyperpop artistnak producerkedő A.G Cook számát remixelte (az általam titkon crusholt) Caroline, amelynek a skót dudára hasonlító szintiszólamait és teljesen abszurd ritmusvilágát egész évben úgy pörgettem, mintha nem lenne holnap.

nothing,nowhere.: lights (4444)

Szerintem nincs még egy zene a világon, amit annyira véresre hallgattam, mint ezt a reményteli, szomorkodós mesterművet. Emiatt a szám miatt kezdtem el énekelni tanulni, ami kb. a legnehezebb folyamat, aminek eddig nekiláttam, de ha bármikor elvesztem a hitem, ez a szám visszahozza. 2021 főcímdala számomra ez a dal. 10/10.