„Szuper néha kitörni a Spotify-buborékból” – Ben Leavez és Norwell kedvenc 2021-es zenéi

2022.01.12. 10:04, srecorder

benleavez-norwell.jpg

Miután listába szedtük a legjobb lemezeket, magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, megkértünk zenészeket, hogy ők is gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat és albumaikat 2021-ből. A Norwell néven alkotó Semsei Balázs a 12 inches lemezen (is) megjelent Illúzión visszatért a kozmikus szintikhez, majd ősszel kihozta a Forgotten Songs című EP-sorozata harmadik részét, egy torzabb hangzásokkal kísérletező, mesterien felépített, acides kozmikus utazást. A Ben Leavez alteregó mögött alkotó Csontos Bence pedig 2021-ben debütált első nagylemezével, a bámulatosan aprólékos hangdizájnt és melankolikus, okos, érzelmes elektronikus zenét rejtő O.-val, amit egyébként a Platon Karataev remixlemezén Bencével is dolgozó Cz.K. Sebő is szép szavakkal illetett év végi listáján. (Ben Leavezt ma este élőben is el lehet csípni a Központban.)

SEMSEI BALÁZS
(Norwell)

Portico Quartet: Momentum

Idén találtam rá a zenekarra, rögtön az egyik kedvencem lett. Nagyon érdekes jazz-elektronika fúziót játszanak, érdemes a korábbi albumokat is meghallgatni. Meghallgatom.

Roger Fakhr: Fine Anyway

Szintén tavalyi találat a libanoni előadó (a Spotify-buborékból szuper néha kitörni). Az albumot 2021-ben adták ki újra, eredetileg 1977-78-ban vették fel, ami szerencsére hallatszik az új verzión is. Nagyon megtetszett, ahogy utaztat a stílusok között (funk/country/folk stb.) a maga néha könnyedségével és néha melankóliájával. Meghallgatom.

Anika: Change

Ritkán találok olyan albumot, amin nincs egy-két töltelékszám sem, ez viszont abszolút ilyen. Végig izgalmasan egyensúlyoz és kísérletezik a stílusok, hangulatok között. Szélesebb közönségnek szól, mint a korábbi Anika-zenék, miközben hozza azokat az alapokat is, talán pont ettől izgalmasabb, mint a többi indie+elektronika album. Meghallgatom.

Dean Blunt: Black Metal 2

A Black Metal az egyik kedvenc albumom, a 2. része is a nyomdokaiban jár, bár valamivel azért elmarad az elsőtől. Mindenesetre ez is egy stílusokon átívelő darab lett, amit bármilyen zene kedvelőnek ajánlok. Meghallgatom.

Animal Collective: Prester John

Végre új Animal Collective-album jön, amiről az első single brutál erős lett. Mikor kijött, napokig ez pörgött itthon, remélem, az egész album hozza ezt a szintet.

Mario Batkovic & James Holden: Chorea Duplex

James Holden tinédzserkorom óta az egyik kedvencem és zeneileg az egyik legnagyobb hatás, aki bármit csinál, követem. Szuper hallgatni azt az evolúciót, amin a zenéje átment két évtized alatt (prog house-ból kb. jazz-elektronika bandát alapított). Tudatosan elhagyta a klubzenét, ez a szám is Mario Batkovic albumán jelent meg. Az egész album nagyon jó, de ez a szám kiemelkedik.

u-Ziq & Mrs Jynx: Unheard Melodies

Ez egy kevésbé IDM szám u-Ziq-től, de az egész album hasonló hangulatú. Ez a trekk sokat szólt, mikor valami könnyedebb hangulatra vágytam egy nehezebb nap végén, vagy a kocsiban.

Bendike Giske: Cracks

Caterina Barbieri Fantas feldolgozásán keresztül ismertem meg, de rögtön beszippantott a szaxofonos arpeggio játékával. Meghallgatom.

Andy Stott & Alison Skidmore: The Beginning

Andy Stott is nagy kedvenc, szinte bármit csinál, működik. Ez a szám is az új albumról az enyhén disszonáns, 80-as éveket és amúgy pl. dobokban nekem Genesist/Phil Collinst idéző hangulattal plusz selymes vokállal rögtön bekerült a kedvencek közé.

 

A ZENE NEKEM TÚL SZENT - INTERJÚNK NORWELL-LEL.

 

ben-leavez.jpgFotó: Ernst Mimi

CSONTOS BENCE
(Ben Leavez)

Danny L Harle: On a Mountain (Flume Remix)

2016-ban láttam Flume-ot élőben a Szigeten, és azóta is az egyik kedvenc előadóm, aki mindig meg tud lepni a végtelen endorfinnal átitatott produkcióiban. Idén ez az egyetlen remix, ami napvilágot látott tőle, de így is az év egyik kedvenc dalává vált számomra. Instant energialöket.

Bring Me The Horizon: DiE4u

2008 óta hallgatok BMTH-t és mindig meglepetést tudnak okozni. Idén tőlük is csak pár szám látott napvilágot, de az egyesek szerint szinte már ízléstelen kombinációja a gumicukor metálnak, a Post Malone-stílusú éneklésnek és a hyperpop felé kacsingató szintiknek igazán különleges helyet nyert el a szívemben.

Mac Miller: Yeah

Mac Miller halála után - 2018 óta - viszonylag sok zenéjét kiadta Mac családja. Tavaly például az egyik kedvenc albumom, a 2014-es Faces újramasterelt változatát, amin bónusz számként megjelentették a Yeah című opuszt, melynek hallatán úgy érzem, végre lelkem mélyén el tudtam búcsúzni egyik leginspirálóbb példaképemtől, Mac Millertől. Hidegrázós.

Jon Hopkins: Sit Around The Fire

Soha nem gondoltam volna, hogy egy 9 perces meditációs ambient mesterművet úgy fogok hallgatni, mint a kedvenc popszámaimat délutánonként, de valahogy Jon Hopkinsnak sikerült ezt elérnie.

A.G. Cook: Oh Yeah (Caroline Polachek Remix)

Ha szabadna 2019-es műveket a listába írni, akkor Caroline Polachek Pang című albumával indítanék, ami az egyik legjobb album, amit valaha hallottam. Idén a PC Music kiadót alapító és rengeteg hyperpop artistnak producerkedő A.G Cook számát remixelte (az általam titkon crusholt) Caroline, amelynek a skót dudára hasonlító szintiszólamait és teljesen abszurd ritmusvilágát egész évben úgy pörgettem, mintha nem lenne holnap.

nothing,nowhere.: lights (4444)

Szerintem nincs még egy zene a világon, amit annyira véresre hallgattam, mint ezt a reményteli, szomorkodós mesterművet. Emiatt a szám miatt kezdtem el énekelni tanulni, ami kb. a legnehezebb folyamat, aminek eddig nekiláttam, de ha bármikor elvesztem a hitem, ez a szám visszahozza. 2021 főcímdala számomra ez a dal. 10/10.

 Még több zenésztoplista:

HOLI

Beck Zaza (30Y) és boebeck

Prieger Zsolt

Carson Coma és Ivan & the Parazol

Vörös András (Ørdøg)

Krúbi

Deva, Zságer Balázs és a Flanger Kids

Gustave Tiger

Kool Kasko (Kriminal Beats)

Blahalouisiana

Kőváry Zoltán (The Trousers), Szesztay Dávid (Kiscsillag), Szarvas Árpád (EZ Basic)

Quixotic

Berger Dalma, Belau, Bozo, Cadaveres, Góbé, Jobbány Bence, Omega Diatribe, Perihelion, Rutkai Bori, Sasa Lele, Tóth Balázs, Törzs, Úrfi

Czeglédi Szabolcs, Imitation, Jakab Péter, Nemes András, Rözge Maxim

Balanyi Szilárd, Boggie, Jónás Vera, Pátkai Rozina, Szepesi Mátyás, Varga Zsuzsa

Déri Ákos, Gábor András, Márton András, Pogár László

Ambrus Bence, Fodor Dávid, Gyémánt Bálint, Zsirai András

Baksa-Soós Attila, Ian O'Sullivan, Riger János, Tóth Dóri

Szabó Tamás és Sam Redbreast Wilson

Beton.Hofi, iamyank, Oh Babar

Palya Bea, Álmos Gergő, Kőváry Péter, Nagy Emma, Napfonat

Bali Dávid (Satelles)

Analog Balaton és Agavoid

Lil Frakk, D.Koms és Ress

Zentai Márk (Mörk)

Sallai Péter (Bornholm), Veres Gábor (Watch My Dying) és az Entrópia Architektúra

BÖBE, LAIHO és Solére

Kelemen László (Dope Calypso)

Lotfi Begi

Ferenczi Szoni, Vághy Tamás és a Mayberian Sanskülotts

Platon Karataev

Dzsúdló és Hundred Sins

Barkóczi Noémi és Szalai Anna

Boros Levente, Perrin, Ponza, WaTa

Gerdesits Ferenc és Kirschner Péter

Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!

2021 legjobb magyar lemezei

2021 legjobb lemezei

2021 legjobb filmjei

2021 legjobb sorozatai

https://recorder.blog.hu/2022/01/12/ben_leavez_es_semsei_balazs_norwell_kedvenc_2021-es_zenei
„Szuper néha kitörni a Spotify-buborékból” – Ben Leavez és Norwell kedvenc 2021-es zenéi
süti beállítások módosítása