„Néha voltam szomorú, akkor sokat segített” – Az Analog Balaton és az Agavoid kedvenc 2021-es zenéi

2022.01.04. 12:00, srecorder

analog-balaton.jpg

Hét évet kellett várni az Analog Balaton első nagylemezére, de abszolút megérte: az okos, nem ritkán generációs-közérzeti, poszt-alteres szövegeket felvonultató, és közben a minimálpopos, elektronikus tánczenével gátlástalanul buliztató LENT az elmúlt időszak egyik nagy dobása volt, mi is beválogattuk 2021 legjobb magyar lemezei közé. Koncertjeik manapság rekordidő alatt lesznek telt házasak, nem volt ez másképp a Turbinában január 14-ére meghirdetett bulival sem, amit hamar dupla koncertté bővítettek. 14-én egy nem kevésbé izgalmas elektronikus trióval, a psych-art-dreampopos Agavoiddal lépnek fel, akik még 2020-ban hozták ki az izgalmasan kísérletező, sokszínű második lemezüket (Stratum), 2021-ben kihozták első magyar nyelvű dalukat (Átfedés), és már javában dolgoznak az idén megjelenő új dalaikon.

vorosakos2.jpgFotó: Járosi Alina Boglárka 

VÖRÖS ÁKOS
(Analog Balaton)

A zenehallgatásra való motivációm főként az izgalmas, újdonságot mutató, nem túl populáris elektronikus zenék keresgéléséből fakad, viszont ebbe az összeállításba próbáltam a közéleti énemet is beletenni. Ezek az albumok, dalok sokaknak nem jelentenek újdonságot, de az erejük a közösségkovácsolásban rejlik. Úgy érzem, teljesen leírják a múlt évemet, amit ezzel a pár szóval zárnék le: meglepő, siker, élmények.

Fred Again..: Actual Life 2 (February 2 - October 15 2021)

A nyári bulik alkalmával ismertem meg. Érdekes és érzelmes house producer, az elmúlt évek egyik új felfedezettje számomra. Jól jelenik meg nála akár az egyszerű női vokál a nagyon alapos house elemekkel, mindez olykor dance köntösben. F
av: Hannah (The Sun).

DARKSIDE: Spiral

A legkiemelkedőbb az összes közül. Nekem ők voltak és lesznek is szerintem a zenei útmutatásom még sok évig. Minden benne van, ami miatt szeretem a zenét. 
Fav: I'm the Echo. Kritika.

Buzzy Lee: Spoiled Love

Nicolas Jaartól egy újabb produceri munka. Sokszor tettem be kocsiban, utazáskor. Nehéz nem a távolba merengeni és jóleső érzéssel a múltra gondolni ennek az albumnak a hallgatása közben. F
av: Strange Town.

Ross From Friends: Tread

Év végén volt szerencsém elutazni Egyiptomba, és ez volt az utazás soundtrackje számomra. Épp akkor jelent meg, és csodálkozva konstatáltam, hogy tud még újat mutatni nekem az előző album után is. F
av: Revellers. Kritika.

slowthai: TYRON

Idei év non plus ultra hip-hop lemeze nekem, mindezt úgy, hogy a push a kedvencem róla. Szimpla mély érzések. Kritika.

Madlib: Sound Ancestors

Januárban jelent meg, még épp befért. Anno még a korlátozások miatt meg a téli hideg végett is füstös szobák háttérzenéje volt, és az maradt azóta is. Fav: Road Of The Lonely Ones.

Turnstile: GLOW ON

Számomra is meglepő, hogy ezt meg kell említsem. Az a fajta nyers erő, amit ezzel az albummal átélek, rég hatott rám. Nagyon jól szól a lemez és felemelő ez a fajta igényes keveredés a hardcore és az elektronika között. F
av: FLY AGAIN.

Arlo Parks: Collapsed In Sunbeams

Néha voltam szomorú, akkor sokat segített. Fav: Hurt.

 

AGAVOID

agavoid_puskasdalma.jpg

Puskás Dalma

Monolink: Under Darking Skies

Bicep: Isles

RÜFÜS DU SOL: Surrender

Solomun: Nobody Is Not Loved

Beton.Hofi: comic sins

Golan: I

Giolí & Assia: Lost (single)

Tokimonsta: Naked (single)

Sevdaliza: The Great Hope Design (single)

Bekø: 6348 tejút (Pluto Compilation)

 

agavoid_balint.jpg

Kriska Bálint

Hector Plimmer: Still Here

Session Victim: Guidance

GoGo Penguin: Don’t Go (Portico Quartet Remix)

Portico Quartet: Impressions

Throwing Snow: Brujita

Alyson McNamara: After Hours (Yu Su Remix)

Martin Gore: Howler (ANNA remix)

Kaitlyn Aurelia Smith: Log In Your Fire

Samuel Organ: Guidance

Weval: Changed for the Better EP

 

agavoid_kristof_2.jpg

Huszár Kristóf

Squid: Bright Green Field

Punk, krautrock, Talking Heads-áthallások, mindezt friss és sajátos köntösben, Dan Carey izgalmas producálásával. Zseniális narratívája van ennek az albumnak, nálam ez pörgött a legtöbbet idén. Amikor vége volt, mehetett is újra, hiába nem vagyok nagy fanatikusa a frontember énekstílusának. Viszont amikor megnéztem élő felvételen, nagy ráeszmélés volt, hogy ja, ezt a flegma spoken-word szerű hangos vokált tűpontos matekdobolás közben csinálja, respekt!

black midi: Cavalcade

Az év másik nagy kedvence számomra a black midi második nagylemeze. Az első albumukkal nem hatottak meg, ezt is neutrális kíváncsisággal indítottam csak el, amikor megjelent. Viszont már az első számnál hidegrázós megoldásokkal találkoztam, ami kitartott az album végéig. Sokszor hallgatós, nem biztos, hogy elsőre megadja magát mindenkinek.

Lone: Always Inside Your Head

Régi nagy kedvencem Lone, minden albummal valami másik elektronikus zenei irányzatot fogott meg az elmúlt több mint egy évtizedben. Ezen a lemezen a számomra nagyon kedves downtempo/trip-hop vonalon bontakozik, de nagyon kortárs hangszereléssel, megoldásokkal. Esti utazáshoz tökéletes! Kritika.

Ross From Friends: Tread

Őt a kezdetektől követem, de ez az első olyan anyag, ami igazán meghatott tőle. A Floating Points-os Four Tet-es brit okos elektronika vonal a legnagyobb kedvencem, és ez az album abszolút bekerült a nagyok közé számomra! Kritika.

Darkside: Spiral

Sokat kellett várni a második Darkside-lemezre, de megérte, mert nagyon szép, tematikailag is kohézív anyagot hoztak össze, amin minden szám valami mást tud mutatni. Hangszerelésben sokkal organikusabb lett az anyag, több élő hangszer bevonásával, ami külön érdekes irányokat tudott venni Nicolás Jaar producerelésében.

Milio: Nachtzon

Nyáron elkezdtünk egy barátommal agyalni, hogy őszre hívjunk meg valakit fellépni a nagy kedvenc kiadónktól, az Atomnationtől. A Tunnelvisionsra esett a választás, mert iszonyú izgi, lassabb tempós tánczenét csináltak, de pont mire elkezdtem volna emailezni, kiírták, hogy feloszlanak, viszont szólóban mindketten folytatják. Milio okos hardver szintis-dobgépes számai azonnal megvettek, ráadásul pont ősszel meg is jelentette az első nagylemezét, ami a klasszikus komponálás, acid szintik és okos pop között mozog, nem okozott csalódást!

Coloray: Future Static

New wave, szintipop visszatérés, az ex-Tunnelvisions másik tagjának debütáló albuma. Igazi zakatoló, de atmoszférikus bangerek egy lemezen keresztül, nem szokványos hangszereléssel és kimunkált szintikkel.

Myd: Born a Loser

Régóta követem Myd munkásságát, akár szólóban, vagy a Club Chevallal, de most jött ki először egy teljes nagylemezzel, ami a forró nyár közepén iszonyatosan betalált a french electro hatásaival, és azzal, hogy nem veszi magát komolyan, tele van humorral, a klipeket is érdemes megnézni hozzá, hogy teljes legyen a kép.

Sault: Nine

A Sault pár éves csak, semmit nem lehet tudni róluk, de folyamatosan tolják ki a 10/10-es albumokat, ez a legújabb anyag sem kivétel. Külön érdekesség, hogy ez a lemez csak 99 napig volt elérhető a Bandcamp-jükön, azóta csak nem hivatalos forrásokból lehet rábukkanni. Kritika.

Temesvári Balázs, Porzómusic: Moszkva Tér OST

Egy kis személyes vonatkozás, idén volt szerencsém újra kiadni digitálisan a Moszkva tér filmzenéjét a PLUTO Sound kiadómnál. Temesvári Balázst régóta ismertem a Dürer kert fölötti Keleti Blokkból, és amikor felvetette ezt a projektet, azonnal igent mondtam, mert eléggé meghatározó filmélmény volt fiatalon, és a zenéje is időtállóan emlékezetes tudott maradni. Lemezpremier.

+1 WhoMadeWho: Synchronicity

Ez ugyan tavalyi megjelenés, viszont idén talált be, egy szerintem általuk elvétett promóciós kavalkád miatt. 2020 folyamán kiadtak három EP-t, azzal a koncepcióval, hogy minden számot valami barát producerrel kollaborációban készítenek el. Ezeket nagyon sokat pörgettem, és amikor kikerült album formában, hasonló borítóval, azt gondoltam, ez ennek a három EP-nek a gyűjteménye, emiatt nem is néztem bele. Később derült ki számomra, hogy ugyan egy-két szám az EP-kről származik, az album tele van új trekkekkel, ráadásul kiemelkedően jókkal!

Még több zenésztoplista:

HOLI

Beck Zaza (30Y) és boebeck

Prieger Zsolt

Carson Coma és Ivan & the Parazol

Vörös András (Ørdøg)

Krúbi

Deva, Zságer Balázs és a Flanger Kids

Gustave Tiger

Kool Kasko (Kriminal Beats)

Blahalouisiana

Kőváry Zoltán (The Trousers), Szesztay Dávid (Kiscsillag), Szarvas Árpád (EZ Basic)

Quixotic

Berger Dalma, Belau, Bozo, Cadaveres, Góbé, Jobbány Bence, Omega Diatribe, Perihelion, Rutkai Bori, Sasa Lele, Tóth Balázs, Törzs, Úrfi

Czeglédi Szabolcs, Imitation, Jakab Péter, Nemes András, Rözge Maxim

Balanyi Szilárd, Boggie, Jónás Vera, Pátkai Rozina, Szepesi Mátyás, Varga Zsuzsa

Déri Ákos, Gábor András, Márton András, Pogár László

Ambrus Bence, Fodor Dávid, Gyémánt Bálint, Zsirai András

Baksa-Soós Attila, Ian O'Sullivan, Riger János, Tóth Dóri

Szabó Tamás és Sam Redbreast Wilson

Beton.Hofi, iamyank, Oh Babar

Palya Bea, Álmos Gergő, Kőváry Péter, Nagy Emma, Napfonat

Bali Dávid (Satelles)

Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!

2021 legjobb magyar lemezei

2021 legjobb lemezei

2021 legjobb filmjei

2021 legjobb sorozatai

headerfotó: Hegyi Júlia Lily

https://recorder.blog.hu/2022/01/04/az_analog_balaton_es_az_agavoid_kedvenc_2021-es_zenei
„Néha voltam szomorú, akkor sokat segített” – Az Analog Balaton és az Agavoid kedvenc 2021-es zenéi
süti beállítások módosítása