„Ha John Lennon hallaná, mosolyogna” – A Blahalouisiana kedvenc 2021-es zenéi

2021.12.29. 15:03, srecorder

blahalouisiana.jpg

Miután listába szedtük a legjobb idei lemezeket, magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, megkértünk zenészeket, hogy ők is gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat és albumaikat 2021-ből. A Blahalouisiana jövő év elején hozza ki negyedik nagylemezét, amit jó pár dallal felvezettek az idén: volt köztük nyári funky (Nem ereszt), és olyan is, amit a 2022-es Fishing On Orfű himnuszának választottak (Szívemet kitépted), de a Nagykarácsony című filmben is szerepeltek egy téli dallal (Lábnyomunk a hóban). A januári lemezmegjelenésig pedig meg lehet fülelni a zenekar négyhatodának idei kedvenceit.

schoblocher-barbara.jpeg

SCHOBLOCHER BARBARA

Billie Eilish: Happier Than Ever

A legizgalmasabb poplemez, amit idén hallottam, Finneas egy zseni. Főleg a megszólalás fogott meg. Ha berakom ezt a lemezt, akkor elejétől a végéig megy. Portré.

Jorja Smith: Be Right Back

A Glastonbury live streamen hallottam először pár dalt róla. Annyira tetszett, hogy kb. hatszor visszanéztem egymás után. Nagyon szeretem Jorja Smith hangját és azt, ahogyan használja. Annyira jól rezonál, hogy ha nem érteném, akkor is érezném, miről énekel. Kedvencem a Home.

Haim: Women In Music Pt. III (Expanded edition)

Lennék a negyedik tesó. Az első lemezüket rongyosra hallgattam, a második nem annyira jött be, viszont ez szerintem magasan a legjobb, amit írtak. Nagyon erős hangulata van, végig azt képzeltem, hogy egy régi autót vezetek, fújja a hajam a szél, süt a nap és szabad vagyok. Kedvencem az Up From A Dream. Portré. Kritika.

Goat Girl: On All Fours

Nagyon furcsa lányok nagyon furcsa zenét játszanak. Először nem tudtam eldönteni, hogy nagyon rosszak vagy zsenik, de inkább zsenik. A legjobban az tetszik benne, hogy nem a megszokott sorrendben történnek a dolgok. Egyszer csak jön egy tök másik rész és a dal végén meg jön egy olyan új énektéma, ami aztán hetekig nem megy ki a fejemből. Flesselős. Kedvencem az Anxiety Feels.

Az itthoniak közül Beton.Hofi első nagylemezét bírtam a legjobban, kedvencem a NE HALLGASD MEGCímlapinterjú. Kritika. Podcast.

 

ÖSZTÖNÖS ÉS ÖNAZONOS - BLAHALOUISIANA-INTERJÚNK AZ ELSŐ LEMEZ IDEJÉBŐL

 

jancso-gabor.jpeg

JANCSÓ GÁBOR

Miles Kane: See Ya When I See Ya

Ha létezik a másvilág, és John Lennon ott ül egy bárban, ahol ez a dal megszólal, akkor szerintem ő kedvesen és büszkén mosolyog, miközben hallgatja.

Brian Wilson: Right Where I Belong

Zseniális még mindig, elképesztően intelligens dal, imádom a hangszerelést is, így kell összegezni egy dalban az életet… Nem túlművészkedve, szerintem.

Kings of Leon: Claire and Eddie

Azt hiszem, ezt a dalt hallgattam a legtöbbet idén, aztán rámentem az Eaglesre. Nagyon szép és elragadó, buszon, erdőben, séta közben, mindig! Itt volt 2021-ben először olyan érzésem sok idő után, hogy egy dal iszonyatosan megtalált, persze lehet csak azért, mert van benne egy sor, ami megnyugvást adott egy nagyon méltatlan szakítás után. Köszönöm ezt a dalt a Kings of Leonnak, sok mindenen átsegített.

Ivan & the Parazol: Van, aki úgy szeret

A kedvenc magyar dalom ‘21-ből toronymagasan, nagyon jól áll Iván mesteruramnak ez a dal, a zenekar meg parádésan csinálja, amit kell, de amúgy az egész lemezen. Ilyen, ha a szöveg és a zene nagyon jó szimbiózisban van.

Carson Coma: Kék Hullám Kemping

A Carson Coma egy nagyon-nagyon jó zenekar, tök jó, hogy fel lett kapva, ráadásul épp most történik. Szerintem Giorgio nagyon jó dalszerző, és nagyon jól nyúlnak hozzá mindenhez, illetve ami lejön (nekem legalábbis), hogy tudják, mit akarnak és kiknek, és pl. ebben a dalban is kijön ez, hogy rohadtul erős identitással rendelkeznek. Interjú. Kritika.

Khruangbin & Leon Bridges: B-side

Szeretem ezt a zenei világot, vagány ez a párosítás, azt hiszem a Blahának is jól állna ez, és Leon Bridges is.

 

sinco_blahalouisiana_211009barbanegra_050.jpg

MÓZNER LÁSZLÓ

Csak a lista összerakásakor döbbentem rá, hogy összesen kettő 2021-es lemezt hallgattam idén (ami tetszett is). Egyik sem mai zenéből táplálkozik... Az egyik az Ivan & the Parazol Budai Pop című lemeze volt. A lemez producere Weil András, szerintem neki is köszönhető, hogy ez lett az eddigi legegyedibb és legjobb lemezük, nem szorul az előzőekre jellemző szigorú stílusbeli keretek közé, minden dalban van valami plusz "fincsiség" az eddig megszokott sallangmentes rock & rollon túl.

A másik a BADBADNOTGOOD Talk Memory című lemeze, az eddigi hiphopos témák helyett a jazz irányába kanyarodtak el, fejet hajtva pl. Miles Davis munkássága előtt. A szaxofonos végig csúcsformában csapatja! Meló közben pörgettem, home office-hoz tökéletes!

 

penzes-mate.JPG

PÉNZES MÁTÉ

Cory Henry: Best of Me

A Snarky Puppy Lingus című dalában játszott szólójával nálam beírta magát az abszolút kedvencek közé. Azóta volt szerencsém élőben is látni, hallani. Hatalmas élmény, ahogy a 2021-es új lemeze is.

John Mayer: Sob Rock

A Continuum, Born and Raised, Heartbreak lemezek óta a kedvenc dalszerzőm, bluesgitárosom. Ez a lemez sokkal poposabb… de Mayer az Mayer.

Mörk: In the Golden Hour

Az egyik legprofibb és legszínesebb hazai, stílusba talán be sem sorolható csapat. A lenyűgöző hangszeres tudás sajnos nem mindig jár együtt hasonló minőségű dalokkal…hát itt minden együtt van!

Larry Goldings: Earthshine

Évek óta a kedvenc orgonistáim között van, de ezen a lemezen nem orgonál. Különleges hangulatú rövid témák, színek összessége a lemez, némelyik téma néhány másodperc. Jókor kell hallgatni, hajnalban vagy éjszaka.

Ivan & the Parazol: Budai Pop

Végre magyarul nyomják! Nagyszerű dalok, kiváló hangszerelések…az LGT-től a Pink Floydig rengeteg szín megjelenik. És mégis Parazol marad.

Még több zenész-toplista:

HOLI

Beck Zaza (30Y) és boebeck

Prieger Zsolt

Carson Coma és Ivan & the Parazol

Vörös András (Ørdøg)

Krúbi

Deva, Zságer Balázs és a Flanger Kids

Gustave Tiger

Kool Kasko

Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!

2021 legjobb magyar lemezei

2021 legjobb lemezei

2021 legjobb filmjei

2021 legjobb sorozatai

Schoblocher Barbara-fotó: Martin Wanda
Jancsó Gábor-, Mózner Laci és Pénzes Máté-fotó: sinco

https://recorder.blog.hu/2021/12/29/a_blahalouisiana_kedvenc_2021-es_zenei
„Ha John Lennon hallaná, mosolyogna” – A Blahalouisiana kedvenc 2021-es zenéi
süti beállítások módosítása