Gerdesits Ferenc és Kirschner Péter kedvenc 2021-es zenéi

2022.01.11. 13:15, srecorder

gerdesits-kirschner.jpg

Miután listába szedtük a legjobb lemezeket, magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, megkértünk zenészeket, hogy ők is gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat és albumaikat 2021-ből. A Quimbynek nem volt könnyű éve tavaly, hiszen a pihenőidejét töltő Kiss Tibit kellett pótolniuk a Plusz-Mínusz koncerteken vendégekkel, ám év végére a frontemberük is visszatért a Budapest Parkos bulira. A zenekar dobosa, Gerdesits Ferenc a többi formációjával is aktív volt, és év elején a "suttyórockos" Marlboro Mannel is kihozott egy, a korábbiaknál is odamondósabb lemezt, és az MM-ből kinőtt Kohóval is, amelynek (nálunk debütált) albuma egyetlen, 36 perces számból áll - igazi, utaztató pszichedelikus space/jam rock. Kirschner Péter pedig amellett, hogy stúdiójában tavaly is számos remek lemezt és dalt vett fel Bozótól Én meg az Énekig, zenekart szervezett Ónodi Eszter köré/mögé, dolgoztak fel Trabantot, és a debütáló albumukat is megjelentették 2021-ben.

gerdesits.jpgFotó: Schór Ádám

GERDESITS FERENC
(Quimby, Marlboro Man, Kohó)

Hawkwind: Somnia

A Hawkwind több, mint 50 éve működik és bár Dave Brock az idén töltötte be a 80-at, fiatalokat megszégyenítő energiával dolgozik mind a színpadon (2019 végén láttam őket az 50. évfordulójuk Basingstoke-i állomásán), mind pedig a stúdióban, töretlen kreativitással. Ráadásul a Somnia nemcsak az év, hanem szerintem a zenekar legjobb albuma, napokig nem tudtam kivenni a lejátszóból, csak hallgattam, sokszor egymás után.

Kadavar & Elder – Eldovar: A Story of Darkness & Light

A német Kadavar a stoner színtér egyik legizgalmasabb zenekara, akik ráadásul igencsak kísérletező kedvűek. Szerencsére kétszer is láthattam őket idehaza, élőben lehengerlőek. Legutóbb a szintén német Elderrel készítettek közös albumot a vírus okozta koncertmentes időszakban, az eredmény pedig egy már progresszív rockba hajló psychedelikus muzsika, amely nyomokban stoneres elemeket is tartalmaz. Elképesztően jó anyag!

Dust Mice: Earth III

A Hawkwind egyik legjobb tanítványa és követője a seattle-i csapat, mestereik hőskorát idéző dalokkal, szaxofonnal és büntető elborulásokkal. A psychedelikus zenék rajongóinak kötelező, kihagyhatatlan album.

Sight Telma Club: The New Ancients

Mostanában nagyon rákattantam a synthwave-re és a sovietwave-re, az előbbi kategóriába tartozik a STC. Mostanában népszerű ez a 80-as éveket idéző muzsika, valószínűleg azért tetszik nekem is, mert az ifjúkoromra emlékeztet. Bár jobban bejönnek az ének nélküli számok, azért egész lemez kitűnő szórakozás.

Monster Magnet: A Better Dystopia

A Monster Magnet a bolygó egyik legjobb zenekara, nagyon szeretem, bármit csinálnak, így ezt a legutóbbi, csak feldolgozásokat tartalmazó anyagukat is. Igazából élőben ütnek nagyot, elképesztő energia árad belőlük, ezért is sajnálom, hogy a 2022-es európai turnéjuk eddigi szokásuktól eltérően nem érinti Magyarországot. Már két alkalommal is képes voltam Londonig elmenni miattuk, így a mostani, nem épp utazásbarát időkben még nem tudom, hogy hol tudom elkapni őket, de muszáj lesz!

Earthless: Live In the Mojave Desert

Az amúgy is zseniális Earthless nem szarozott – kimentek a sivatagba és ott rögzítettek egy anyagot, ami letaglóz és odabasz, igazi stoner elszállás, egy kegyetlen trip, ami megunhatatlan.

Henry Parker: Lammas Fair

A másik nagyon kedvelt műfajom a folk, leginkább az angol. A leeds-i Henry Parker pedig igencsak jól műveli, így, mivel Roy Harper, a legnagyobb király idén sem adott ki új anyagot, ezért ezt az albumot ajánlom, mint ami leginkább közelíti az ő színvonalát.

Light Vessel Automatic: The Garments of the Moon

A velszi Gareth M. Edwards egyszemélyes psych-folk zenekara, aki általában anyanyelvén énekel, velsziül. 60-as éveket idéző muzsika, ez az albuma is remek, bár nekem a 2020-as October Smoke a kedvencem tőle.

Greenleaf: Echoes from a Mass

2021-ben, úgy tűnik, a stonerek arattak, ezért is örülök nagyon az új Greenleaf anyagnak. Nem gondoltam, hogy lehet fokozni azt, amit eddig letettek az asztalra, de ez az album bizonyítja, hogy igen: érett, ötletekkel teli lemez, kiváló dalokkal. Szerencsére őket is sikerült élőben látni, méghozzá a Stoned Jesus társaságában, nem akármilyen este volt!

Black Shaman: Old City

A darkjazzt játszó, spanyol Black Shamanról szinte semmit sem tudok, nemrég fedeztem fel őket és nagyon bejött. Egyszerre idézi a trip-hopot, a 80-as évek new wave zenéjét és a jazzt, szerintem kimondottan elborult éjszakákhoz való hallgatnivaló, de más alkalmakkor is érdemes kipróbálni.

Természetesen még számtalan kiváló zene jelent meg 2021-ben, ezek közül megemlítem a Motorpsycho Kingdom of Oblivion, Tony Allen There Is No End, illetve DJ Food Kaleidoscope Companion című albumát, csak az érdeklődés felkeltése végett.

 

kirschner-peter-2022.jpg

KIRSCHNER PÉTER

001 Michael Kiwanuka: Cold Little Heart #LiveAtWorthyFarm

Kiwanuka az elmúlt évek legnagyobb felfedezése nekem, ez egy korábbi dal live változata, de állandóan hallgatom, amit csak találok tőle

002 Bérczesi Robi (Én meg az Ének): Jóember

Robi a barátom és jó ember, fantasztikus zenész, most is dolgozunk közös dolgokon. Amióta lejött a drogokról, óriási tempóban dolgozik. Ez a dala különösen jól sikerült és a videót is nagyon szeretem.

003 Sault: Nine

A Sault úgy ahogy van, 2021-es felfedezés, Petra lányom küldte át, rongyosra hallgattam az albumot. Kritika.

004 Tom Jones: Surrounded By The Time

Az öreg Tom Jones meglehetősen merész lemezt csinált, nem is igazán dalok ezek, inkább csak jól működő grúvok meg szövegelés, dalolászás, nagyon bírom.

005 Zaz feat. Till Lindemann: Le jardin des larmes

Zaztól nekem sajnos bármi jöhet - ez egy meglehetősen érzelmes darab, de sebaj :D

006 Michael Kiwanuka: Solid Ground (Live On The Late Late Show With James Corden)

Nagyon szeretem a zenekaros hangszerelését ennek a dalnak, de ez az egyszál zongorás is sokat forgott tavaly,

007 Noel R. Mayer: Purple Haze

Ez a dal kakukktojás, nem akartam a listába olyan felvételt, amin játszom is, de éppen Covidos voltam, mikor a felkérés érkezett, úgyhogy a gitárszóló a végén az egy félholttól származik. :) Btw szerintem ez egy nagyon jól sikerült és az eredetitől nagyon bátran elemelt feldolgozás.

008 Barkóczi Noémi: Dolgom volt

Noémit vettem fel korábban, ez a lemez sajnos nem nálam készült, nagyon szeretem az ő dalait, egészen sajátos a hangvétele ennek a lemeznek is.

009 30Y - mesélős (live)

30Y <3 Rulez! A legjobb magyar zenekar ma.

010 Analog Balaton: Könnyű

Zsuffa Abát vettem fel korábban, elképesztő tehetségű pali, és az Analog Balaton is nagyon jól működik.

Még több zenésztoplista:

HOLI

Beck Zaza (30Y) és boebeck

Prieger Zsolt

Carson Coma és Ivan & the Parazol

Vörös András (Ørdøg)

Krúbi

Deva, Zságer Balázs és a Flanger Kids

Gustave Tiger

Kool Kasko (Kriminal Beats)

Blahalouisiana

Kőváry Zoltán (The Trousers), Szesztay Dávid (Kiscsillag), Szarvas Árpád (EZ Basic)

Quixotic

Berger Dalma, Belau, Bozo, Cadaveres, Góbé, Jobbány Bence, Omega Diatribe, Perihelion, Rutkai Bori, Sasa Lele, Tóth Balázs, Törzs, Úrfi

Czeglédi Szabolcs, Imitation, Jakab Péter, Nemes András, Rözge Maxim

Balanyi Szilárd, Boggie, Jónás Vera, Pátkai Rozina, Szepesi Mátyás, Varga Zsuzsa

Déri Ákos, Gábor András, Márton András, Pogár László

Ambrus Bence, Fodor Dávid, Gyémánt Bálint, Zsirai András

Baksa-Soós Attila, Ian O'Sullivan, Riger János, Tóth Dóri

Szabó Tamás és Sam Redbreast Wilson

Beton.Hofi, iamyank, Oh Babar

Palya Bea, Álmos Gergő, Kőváry Péter, Nagy Emma, Napfonat

Bali Dávid (Satelles)

Analog Balaton és Agavoid

Lil Frakk, D.Koms és Ress

Zentai Márk (Mörk)

Sallai Péter (Bornholm), Veres Gábor (Watch My Dying) és az Entrópia Architektúra

BÖBE, LAIHO és Solére

Kelemen László (Dope Calypso)

Lotfi Begi

Ferenczi Szoni, Vághy Tamás és a Mayberian Sanskülotts

Platon Karataev

Dzsúdló és Hundred Sins

Barkóczi Noémi és Szalai Anna

Boros Levente, Perrin, Ponza, WaTa

Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!

2021 legjobb magyar lemezei

2021 legjobb lemezei

2021 legjobb filmjei

2021 legjobb sorozatai

https://recorder.blog.hu/2022/01/11/gerdesits_ferenc_es_kirschner_peter_kedvenc_2021-es_zenei
Gerdesits Ferenc és Kirschner Péter kedvenc 2021-es zenéi
süti beállítások módosítása