Magyarradar és albumpremier - Kohó

Csak nemrég mutattuk be a Marlboro Man új lemezét, és máris itt van a zenekarhoz ezer (= három) szállal kötődő Kohó bemutatkozása is. "Az élet pszichedelikus, space, stoner & blues értelmezése"- így jellemzi Gerdesits Ferenc a zenéjüket. "Nem számít, hogy meddig tart a hang, lényeg, hogy szóljon." Itt hallható-látható először az első lemez és a hozzá tartozó videó!

Mikor alakult: Tulajdonképpen mindig is létezett. Mi hárman már a 80-as évek óta, több mint 30 éve zenélünk együtt, bár a Kohó mondjuk csak 5 éve létezik. Legyen akkor 2016.

Hol alakult: Nagytétényben, a Petőfi Sándor utcában. Ketten lakunk Nagytétényben, Gida, a gitáros pedig Ócsán. A Dél-Buda - Ócsa tengelyen mozgunk, Budapestre be sem tesszük a lábunkat.

Tagok, hangszerek: Gida – gitár, Basstard – basszus, Hankey (Gerdesits Faszi) – dobok, ének, theremin.

Stílus: blues alapú (most nyilván mindenki abbahagyja az olvasást) pszichedelikus space rock, stoner hatásokkal, jam rock, amely a 70-es évek szabadságát és hangulatát idézi.

Hatások: Black Sabbath, Jimi Hendrix, Hawkwind, Pink Floyd, Wo Fat, Zakk Wylde, Cream, Roy Harper, Allman Brothers, Led Zeppelin, valamint az összes nagyon régi blues előadó.

Kiadó: szerzői kiadás, mi magunk rögzítjük és adjuk ki az anyagot.

Történet: A Kohó egy több mint 30 éve tartó barátság eredménye. Fő zenekarunk, a Marlboro Man mellett mi hárman gyakran összejöttünk muzsikálni, jammelni, ahogy mi hívjuk: „őrjöngeni”. Ezek a sessionok eleinte tényleg csak a jammelésről szóltak, majd valaki felvetette, hogy tanuljunk meg Cream-, Stevie Ray Vaughan-, Hendrix- és Black Sabbath-dalokat, és játsszunk a helyi kocsmában. Egyikből sem lett semmi, különösen, hogy az éneklés a dobosra hárult, ami mondjuk a Cream esetében lehetetlen, főleg, ha egy nem különösebben elhivatott énekes az illető. Rájöttünk viszont, hogy mit akarunk valójában: egy hömpölygő, lassan kibomló, pszichedelikus folyamatzenét, ahol a különböző konkrét részeket hosszabb vagy rövidebb improvizáció köti össze. A lényeg a folytonos figyelem a többi hangszer és zenész irányába. Mindenkinek mindent szabad, a többiek pedig reagálnak rá, ebből áll össze a Kohó állandóan változó muzsikája.

Megjelenések: Megjelent végre az első és eddig egyetlen albumunk, A Dance With the Holy Mushroom címmel. Mindössze egy, 36 perces számot tartalmaz, a lemezen a minimumra szorítkozva, az anyag élőben akár 70 perces is lehet – minden az adott pillanatban dől el. A borító Antal Tamás érdeme, aki az utóbbi időkben a Marlboro Man borítókat is készítette.

Küldetés: Ahogy a mottónk leírja: a Kohó az élet pszichedelikus, space, stoner & blues értelmezése. Zenénk az időtlenségről szól, azt sugalljuk, hogy az adott pillanatot kell kiélvezni, méghozzá teljesen, utána úgyis minden megy a maga megszokott és nem mindig szimpatikus útján. Célunk, hogy kiragadjuk a hallgatót a mindennapokból és a realitásból egy olyan helyre, ahol másodlagos az idő. Nem számít, hogy meddig tart a hang, lényeg, hogy szóljon. A szövegek is egy megfoghatatlan világot idéznek, olyanok, mintha egy álom vagy egy fantáziavilág látszólag összefüggéstelen részei lennének, vagy egy könyv különböző, itt-ott felcsapott lapjait olvasnánk.

Közeljövőbeli tervek: A következő anyagon már dolgozunk, némileg más koncepcióval: az egy hosszú tétel helyett rövidebb, koncentráltabb számok lesznek. Persze nem szabunk magunknak korlátokat, itt is bármi megengedett, az elszállások és a hagyományos dalszerkezetek ugyanúgy megjelennek majd.

Jövőkép: "A sötét oldal ködbe burkolja a jövőt." És ez így is van, próbáljuk átvészelni a Covidot és ezt a borzalmasan szar időszakot, lehetőleg egészségben. De amikor csak lehetőség lesz rá, újra kezdjük az őrjöngést, befejezzük az új albumot, és ha csak lehet, koncertezünk olyan helyeken, ahol megengedett vagy akár kívánatos a hangerő!

Mellékprojektek: Tulajdonképpen a Kohó maga egy mellékprojekt, mivel a fő zenekarunk a Marlboro Man, illetve dobosunknak a Quimby. De ez egyáltalán nem hat negatívan, hiszen lelkesedésből, saját örömünkre csináljuk és ezt adjuk át a hallgatónak is.

Szexepil: A több, mint 30 éves barátság és tapasztalat, a nagyon régi, vintage hangszerek és felfogás, az arcok barázdáiban ülő por mind lehet akár szexepil. Koncerten ebből szinte semmi nem látszik és nem is akarunk látszani, hanem fényekkel vetítünk magunkra és a környezetre, mert azt valljuk, hogy nem az ember, az előadó számít, hanem az előadás.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Legutóbbi koncertünkön, a Nagytétényi Kastélymúzeumban sikerült teljesen magunkkal ragadnunk a közönséget, földön fekvéstől a tombolásig minden megtörtént. Ráadásul a következő produkció kölcsönkérte az akkor még igen kezdetleges lézereinket, amit örömmel oda is adtunk. Azóta ebben is fejlődtünk, sokkal komolyabb a fényhatás, alig várjuk, hogy élőben is elindulhasson a trip.

Kohó a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.