A Blahalouisiana és a Mayberian Sanskülotts kedvenc 2022-es zenéi

2023.01.18. 17:40, srecorder

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal a Blahalouisiana és a Mayberian Sanskülotts listáit olvashatjátok, akik mindketten kiváló lemezzel jelentkeztek tavaly: a 2022-ben 10 éves születésnapot is ünneplő Blaha a korábbiaknál is változatosabb és a jól ismert hangzásukat újragondoló Hozzánk idomult éjjel az ég-gel, a Mayberian pedig a szintén kiváló God Tiger Need Chemical Worksszel, amiről már nemcsak a Cure, de a Kosheen is eszünkbe juthat.

Fotó: sinco.

SCHOBLOCHER BARBARA
(Blahalouisiana)

Én idén csak régebbi zenéket hallgattam, de az újak közül, amit szerettem, az Harry Styles lemeze. Itthoniak közül pedig Beton.Hofié lett a kedvencem.

JANCSÓ GÁBOR
(Blahalouisiana)

Arctic Monkeys: The Car

Az idén kijött lemezek közül abszolúte ez a kedvenc. Tudom, sokan mondják, hogy Alex Turner „öreges” zenét írt, vagy hogy ez már csakis róla szól. Szerintem semmi különös nem történt, amin ennyire meg kéne hökkenni, ahogyan azt a közvélemény teszi. Egyszerűen csak azt csinálja, amit ennyi siker és tapasztalat után az ilyen renoméjú dalszerzők és zenekarok tesznek, ha önmaguk akarnak maradni: kísérleteznek, illetve nem a rádiós übersláger a cél. Azt gondolom, hogy nem lesz már „új Beatles” soha a zenében, de a mi korunkban mindenképpen ők az a zenekar, akik toronymagasan kiemelkednek a mezőnyből. Gyakorlatilag minden nagyon magas szinten történik, a zenélés, a hangszerelés, a dalszerzés, a szövegírás és az előadás is. Kritika.

Hermanos Gutiérrez: El Bueno Y El Malo

Nagyon bírom, igazi sétálós, utazós hangulatzene. Idén rengeteget hallgattam, teljesen beszippant egy világba, ahol jól érzem magam.

Philip Glass: Glass Gateway (EP)

Ez a négy darab egyszerűen zseniális, nem is tudok róla jobbat vagy okosat írni. Nagyon stílusosan van az elektronika behozva Glass zongoraművei alá. Pont jókor, úgy, hogy pont elég. Pont ilyen a jó minimalista zene.

Carson Coma: Polaroid

Az előző albumuk nekem jobban bejött, ezen is nagyon-nagyon jó szerzemények vannak persze. Ez a dal menő és a hangulata teljesen el tud kapni! Kritika. Interjú.

Ivan & the Parazol: Polarizmus

Na, ilyen, amikor egy zenekar magabiztos, és tudja, mit akar. Ivánék szerintem egyre jobbak és dinamikusabbak lesznek. Várom az új lemezüket majd.

Michael Giacchino: Batman filmzene

Mióta elkezdtem a Zeneakadémiát, egyre több klasszikust, minimalistát vagy filmzenét hallgatok. Az idei az első év, amikor talán egyenlő arányba került ez a könnyűzenével. Ez volt a kedvenc 2022-es filmzeném. Ha nem látom a filmet, csak a zenét hallgatom, akkor is Gothamben vagyok. A művek közül a Catwoman tetszik a legjobban, elképesztően stílusos, ahogy a klasszikus filmzenei anyagba be van csempészve minimálisan a jazz.

SZAJKÓ ANDRÁS
(Blahalouisiana)

Marcus King: Young Blood

Jelenleg ő az egyik kedvencem. Éneklés, gitározás és dalszerzés terén is a legnagyobbak között mozog, pedig még csak 26 éves. Lenyűgözően sokszínű, gyakorlatilag a kisujjában van a blues, a rock, a country, a motown, a soul, a jazz, és olyan egyszerű-és-nagyszerű riffelgetések vannak, mintha egy naiv gyerek fehér lappal indulva most találná fel újra a rockgitározást, a balladákat pedig sírva kell ordítani. A szövegek a humorostól a meghatóig, az egyéni sztorizástól a kollektív feldolgozásig szintén szuperváltozatosak. Ez az új album egészen puritán lett a pár fős hangszereléssel és felállással, és talán ez az eddigi legrockosabb. Én az egész diszkográfiát hallgatom körbe és körbe és körbe, és szerintem mindenkinek így kéne tennie. Szerintem ő a legkisebb a legnagyobbak között, mármint életkorát nézve ő a legfiatalabb klasszikus. Éljen és zenéljen nagyon soká Marcus King!

Kurt Vile: (watch my moves)

Ő egy imádnivaló karakter. Nem klisék mentén halad, de nem is megy direkt szembe a fősodorral, csak lazán és profin megvalósítja, amit az ízlése és az intuíciója diktál. Legalábbis így tudom elképzelni. Valószínűleg nagyon jófej ember. Nekem az ő zenéje alapvetően hangulatzene, ha csak a háttérben szól, akkor azon kapom magam, hogy jó kedvem van, de persze a szövegekre is érdemes figyelni, mert egészen egyéni ez a filozofikus humor, ami soha nem veszi túl komolyan magát. Inkább olyan, mintha csak úgy elhülyéskedne velem egy sör mellett. Az új album nekem semmi újat nem hozott a szokásos minőségen kívül, de nem is vártam tőle mást. Kurt Vile-tól éppen elég, ha nem hagyja abba, hogy ő Kurt Vile.

Julian Lage: View With A Room

Ő úgy gitározik, hogy attól hallójáratilag és lelkileg beszarok. Ilyen természetességgel és könnyedséggel csak akkor szólalnak meg dallamok, amikor az ember például mosogatás közben fütyülget, de úgy, hogy ő maga sem veszi észre. Mintha senki nem hallaná, és egyébként sem számít, csak úgy egyszerűen jön, és akkor meg jobb kint, mint bent. Nem mellékes szempont, hogy jazzviszonylatban a nagyközönség számára is könnyen fogyaszthatók a dalok.

The Tallest Man On Earth: Too Late for Edelweiss

Messze nem ez a legjobb lemeze, de mentségére szól, hogy egytől egyig feldolgozások szerepelnek rajta. Minimum egyszer érdemes meghallgatni.

Father John Misty: Chloë and the Next 20th Century

Erre is igaz, hogy messze nem ez az előadó legjobb lemeze, viszont itt saját dalokról van szó. A hangszerelésben profibb lett, de szövegben kevésbé morbid, kevésbé maró a gúny, és nekem talán túl személyes lett ez attól az embertől, aki nemrég még a legjobb globális társadalomkritikákat álcázta popdaloknak. Persze így is ő az egyik legjobb élő szövegíró.

„HA JOHN LENNON HALLANÁ, MOSOLYOGNA” – A BLAHALOUISIANA KEDVENC 2021-ES ZENÉI

Fotó: Wilhelm Laura.

CSORDÁS ZITA
(Mayberian Sanskülotts)

SAULT: 11

A SAULT már évek óta az egyik kedvenc zenekarom, nemcsak a zene, de Cleo Sol énekhangja miatt is. Ők azok, akik eddig még nem csináltak olyat, amit ne szerettem volna egyből, akik mindegy, hogy milyen lemezt hoznak ki, én rajongani foguk értük. Nem volt ez másképp a tavaly megjelent, 11 című albumukkal sem, ami talán nem olyan átütő, mint a 2020-ban megjelent Untitled albumpár, de egyszerűen jólesik hallgatni. Szóval, aki szereti a soulos, r’n’b-s, funkos zenét, vagy nevezzük manapság bárminek az ilyesmit, az mindenképpen hallgassa meg ezt a lemezt és az összes többi SAULT-lemezt is.

A kedvenceim a lemezről: The Circle, Fight for Love, Glory.

Steve Lacy: Gemini Rights

Steve Lacyről eddig az évig semmit se tudtam azon kívül, hogy a The Internetben ő gitározott, aztán meghallottam a Bad Habit című dalát és amint hazaértem aznap este, kétszer is végighallgattam az egész Gemini Rights lemezt egymás után, aztán másnap reggel is. Ezzel kapcsolatosan is valami hasonlót érzek, mint a SAULT új lemezével kapcsolatban: simán csak jó. Jók a dalok, nem érzem úgy, hogy bármelyiket is el kéne nyomnom, és van rajta pár nagyon jó dal, úgyhogy ezt is csak ajánlani tudom, nyilván, hiszen ezért is írok róla.

Kedvenc dalaim a lemezről: Bad Habit, Buttons, Cody Freestyle.

Cappuccino Projekt: Az utak kifürkészhetetlenül rögösek

Tulajdonképpen furcsa dolog az, amikor az ember majdnem minden barátja és haverja zenél. Nem vagyok egy rajongó típus, meghallgatom a többiek lemezeit, vagy nem, és megy tovább az élet. De néha megtörténik az, amikor mindentől el tudsz vonatkoztatni és imádod azt, amit egy barátod csinált.

Korándi Dávid idei lemeze nagyon szíven ütött. A rengeteg számomra semmitmondó magyar lemez közt végre újra felbukkant valami igazán különleges, valami lehengerlően zsigeri, valami, aminek a hallgatását nem tudom abbahagyni, és valami, amit méltatlanul kevesen ismernek vagy ismerik fel benne azt az erőt, ami kevés hasonló zenében van meg. Aki úgy érzi, készen áll rá, mindenképp hallgassa meg.

Kedvenc dalaim a lemezről: Vidáman se (szerintem a tavalyi év legjobb dala kerek e világon), Nem arra, Kezek.

Fotó: Komróczki Dia.

BALOGH GALLUSZ
(Mayberian Sanskülotts)

Ghum: Bitter

Őket a Choir Boy-jal és a Soft Kill-lel közös koncertjükön ismertem meg, azt hiszem, akkor még nem jött ki az album, de már játszottak róla számokat és nagyon tetszettek. Már a koncert előtt megkedveltem őket, mert a basszusgitároson pont olyan Cure-póló volt, mint rajtam, na de elég fasza ez az album, különösen tetszik, hogy néha a dal közepén átvált angolul kiabálásról spanyolul kiabálásra.

Husbands: Full-On Monet

Először csak azért hallgattam meg, mert tetszett a Must Be a Cop dalcím, aztán végül azt hiszem ezt a lemezt hallgattam tavaly a legtöbbször (de csak a Cryogeyser Love is Land után, ami csak azért nem került erre a listára, mert 2020-as, de azt is nagyon ajánlom).

Soft Kill: Canary Yellow

Hallgattam eddig is őket, de valamiért ez az album jó pillanatban talált meg és többet pörgött, mint az eddigiek, pedig elég szoftos fordulatot vettek az eddigi darkossághoz képest, de szerintem jól áll nekik.

John Moods: The Great Design

Erről az It Ain't Your Time már nyár elején kijött és rengeteget hallgattam, nagyon tetszik, hogy még mindig nem tudom eldönteni, hogy ezek a számok nagyon kifinomult viccek vagy csak simán tényleg jó számok, valószínűleg amúgy mindkettő egyszerre, és pont ezért jó.

Castlebeat: Half Life és Ruby Haunt: Cures for Opposites

Na, erről a kettőről nagyjából ugyanazt tudom írni, egészen 2012-ben éreztem magam ezektől a számoktól, amikor még a képzőn a műteremben hallgattam az akkoriban kijövő hasonló indie meg lofi albumokat (és próbáltam elnyomni az egyik műteremtársam szar zenéit), mondjuk, ez lehet csak nekem ugrik be róluk. Nincs bennük semmi kirívóan izgi, de valamiért mégis jólesik hallgatni.