„Ez nemcsak az év lemeze, hanem életem lemeze” – Beck Zaza és Boebeck kedvenc 2022-es zenéi

2023.01.03. 09:22, soostamas

Miután listába szedtük a legjobb lemezeket, magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. A Ricsárdgír, a Wavy és az Ivan & The Parazol toplistája után most a 30Y-dobos Beck Zaza, és unokahúga, az egyre izgalmasabb énekes-dalszerzővé fejlődő boebeck kedvenceiről olvashattok.

Fotó: sinco.

BECK ZAZA
(30Y, Wake Up 1230)

Két lemezt fogok kiemelni 2022-re, mert ezeket annyival többször hallgattam, mint bármi mást, hogy nekem ezek lesznek 2022 legfontosabb megjelenései. Különösen nagy öröm, hogy mindkettő magyar.

Hiúz: Félig szabad

Leszámítva egy-két szlenget, és a számomra néha túlcsorduló, talán generációs ambíciómentességet, nincs semmi ezen a lemezen, amiért ne rajonganék. De konkrétan, berajongtam. A hangzását, a frontember(ek) karakterét, az egész anyag friss és egyedi megszólalását. Hangulatban és dinamikában is szélesen mozgat meg, mert tud nagyon intim lenni, és olyan mindent elsöprően vad is, ami úgy totál szabad, mint a lemezbemutató turné. Biciklivel elmenni a tengerig és leszarni mindent. Igen, könnyes a szemem, „és nincsen bűntudatom”. Csodálatos, zenei dobolás az első ütéstől az utolsóig (bravó, Holi), tökéletes college rock és punk riffek, a szintetizátorok különös használata és helye a dalokban. Van rokonság-érzés bennem a Weezerrel, a Blinkkel, a 2000-2005-ös Frusciante-val, a Néhai Báránnyal, a Madrapurral. DIY esztétika 100%-ig hitelesen. Szeretem ezeket az ártatlan, egyenes szövegeket és valami aktuális hitre vágyást talál meg a lelkemben, amit lássuk be, ez az év elég nagy műgonddal ölt. Szóval Hiúz, köszönöm, üvöltöm veletek, hogy hé, baszki srácok, hát én is ugyanezt érzem: „hogy több kell neki, mint hogy csak megtörtént”. Kritika. Interjú. Toplista.

Nagyúr: Szemét

Először is, Palika a barátom, az Isten Háta Mögött-tel turnéztunk is annak idején és a Kényelmetlen lemezt a mai napig az egyik legfontosabb magyar lemeznek gondolom. De ezeket nem azért mondom, mert ugrópont vagy viszonyítás kellene, hogy legyen mindez, hanem hogy egyértelmű legyen: én egyszerre elfogultan, egyszerre megerősített kritikával figyelem, hallgatom a Nagyúrt. Szóval biztosan szigorúbb is és megengedőbb is vagyok. Mindezekkel együtt, míg az EP 2021-ben (Arra várok, hogy minden egyes hangból csönd legyen) nem győzött meg arról, hogy ez a megszólalás, hogy ezek a szövegek koherens és elég erős világot teremtenek bennem, addig a Szemét ezt a kétséget teljesen eloszlatta. A megérkező dalok visszahatottak a korábban már megismertekre, és a szövegeket is, és a zenei témákat is egyetlen nagy egységbe rendezték. Mondhatnánk persze, hogy hiszen ez a legnagyobb különbség egy lemez meg egy EP között, amennyiben a lemez jó. És a Szemét nagyon jó, számos olyan zenei és szövegpillanattal, ami konkrétan megskalpol és hosszú gondolati és zenei ívekkel is, amik közül a legszebb a Sarkok számlálása – akkora refrénnel, hogy a pofám leszakad –; a rögtön azt követő Sehol vagy – aminek naiv, kétségbeesett elveszettsége bátor, új hang a számomra Palika univerzumában –, és keményen csapódik falhoz a Sírj-ban: „soha se mondd el, mi fáj”. Kemény lemez, de nem kegyetlen. Nem akarja megfojtani a hallgatóját, de azért zihálsz a végére rendesen.

ZAZA ÉS BOEBECK TAVALY IS ÖSSZESZEDTÉK NEKÜNK A KEDVENC ZENÉIKET.

Fotó: Béndek Tamás.

BOEBECK

Jamie T: The Theory of Whatever

Ez a lista, ha teljesen őszinte akarnék lenni, nem állna másból: a dobogó minden foka ezé az albumé. Az idei év nagy híre volt (legalábbis az én világomban), hogy Jamie T öt év hiátus után végre visszatér. Nem is tudom, utoljára mit vártam ennyire; és ebben az albumban tényleg minden megvan: a Jamie T-re jellemző színes, különböző szinteken dolgozó szövegek; olyan dallammenetek, hogy irigy vagyok, hogy nem én írtam őket; rétegről rétegre izgalmasabb, örökké újrahallgatható dalok. Az NME-vel ellentétben, akik még csak nem is rakták az év legjobb albumai közé, én azt állítom: az év lemeze, életem lemeze, felér a Kings and Queenshez vagy a Panic Preventionhöz, és nézze meg mindenki a klipeket is; és találkozzunk a Finsbury Parkban, mert Jamie T egyelőre nem jön a kontinensre.

Lehetetlen kedvenc dalokat választani, de talán így: Thank You, The Old Style Raiders, Sabre Tooth, Old Republican, Between The Rocks, 90s Cars, szóval szinte az összes. (És egyébként ilyen dumák: „In a field of sheep smart casual / She dress me down 'cause now she wants beef”)

Arctic Monkeys: The Car

Az év másik nagy eseménye a mi házunk táján az Arctic Monkeys új albuma volt. Nagyot csalódtunk, mert a There's Better Be A Mirror Ball és a Body Paint beharangozása után más albumra számítottunk. Azért rakom mégis ezt az albumot erre a listára, mert hatással volt rám; a várakozás visszahozta a 14 éves énem litvániai utazását, aminek minden percében a Humbug album szólt a fülemben, és a Body Painttel sikerült meggyőznie, annak ellenére, hogy nem vagyok az ehhez hasonló konceptalbumok híve. A másik meg, hogy szerintem bátorság egy ilyen albummal előállni – akár tetszik nekem a végeredmény, akár nem. Kritika.

Kedvenc dalok: Body Paint, There'd Better Be A Mirror Ball.

Aurora: The Gods We Can Touch

Idén hallottam először Auroráról, méghozzá közvetlenül a debreceni koncertje előtt – ez lehet, hogy csúnya dolgokat árul el rólam sokak szemében, de általában nem vagyok elég tájékozott a jelen zeneiparának történéseiben. A fesztivál forgatagában baromira nem figyeltem oda a koncertre, de aztán elindult a Churchyard, és elájultam; próbáltam leplezni, mert aznap nekem is játszanom kellett, és olyankor az ember nem szeret ilyen elemi erőkkel találkozni. Aztán másnap megint eszembe jutott a dal, és úgy döntöttem, belemerülök Aurora egyedi, könnyű, (szerintem) szomorú világába. Nem érdemes elkezdenem dicsérni, mindenki hallgassa meg egyedül, például egy jó Pécs-Budapest vonatúton. Portré.

Kedvenc dalok az idei albumról: Everything Matters, Exist For Love.

Gorillaz: Skinny Ape (EP)

Damon Albarn nélkül nincs lista, és nyilván meg kell említenem életem még egy nagy eseményét: visszatér a Blur! Ha van alkotó a világon, aki minden projektjével tud újat mutatni, az Damon Albarn. Egyáltalán nem kell érvelnem a Gorillaz mellett, de azt azért le kell jelölnöm, hogy minden dal, minden közreműködés egy kísérlet: vagy bejön, vagy nem. Ez a fajta hit-and-miss meghatározza az én viszonyomat a zenekarral, de ez a felszabadult zenehallgatás a Gorillaz lényege – a 2020-as Song Machine nálam modernkori csúcspont volt, de az új dalok érkezésével biztos vagyok abban, hogy a következő album is tele lesz szerethető, táncolható, megkönnyezhető dalokkal.

Ez egy EP, szóval nem választok kedvenc dalokat, de felállítok egy sorrendet: Baby Queen, New Gold, Skinny Ape, Cracker Island.