Lego Napóleon a Mianeve presszóban. Arctic Monkeys: The Car (lemezkritika)

A hetedik album tétje nagy: az ezredfordulón sikeresen és ízlésesen mainstream szenzációvá avanzsált indie rock együttes releváns kell, hogy maradjon. Ez a minikritika először a Recorder magazin 99. számában jelent meg.

Hányszor ült Alex Turner plüssel és tükörbársonnyal bevont sezlonokon és neonfénybe mártott bárpultoknál, személytelen hotelekben és sóhajtott fel, hogy most múlik pontosan? Hányszor hunyta le a szemét, hogy elképzeljen egy más életet, más hangzást, másik együttest? A távolban valaki részegen vonyított.

A korral múlik az indie karcossága és karizmája, ami korábban friss, zabolátlan energia volt, az a fölnőtteknek már olyan izé. A fölnőtteknek David Bowie az etalon. Alex Turner a nemzetközi airspace-ben időzve elhitte, hogy ehhez az etalonhoz kell mérnie megát. 

A The Caron felhangzó elegáns lounge pop új test, új identitás, de az AM-mel kétségtelenül lezáruló korszakkal szemben totális zenei és lírai megcsináltság jellemzi. Profi és absztrakciójában vonzó, de hány reménytelenül részeg angol munkásember játssza majd odalent a buszmegállóban imbolyogva ezeket dalokat a telefonjáról, bocsánatkérőn ordítva, hogy “i am just so fucking sad.”

Előadó: Arctic Monkeys

Cím: The Car

Kiadó: Domino

Megjelenés: 2022. október 21.

Műfaj: indie rock

Kulcsdal: Mr Schwartz

7,5/10

Selmeczi Nóra