„Egyre jobban éljük ezt a zúzósabb hangzásvilágot” – Carson Coma-interjú

„Kezdünk kitörni a konvencionális, 3 perces dalformátum játékszabályai közül” – vallja a hazai fronton az elmúlt évek legnagyobb sikersztoriját bemutató Carson Coma, akikről Lovasi András is megállapította, hogy egy-két év alatt jutottak el oda, ahová itthon tíz év alatt szokás. Márciusban kijött harmadik lemezük, a Digitális/Analóg egyértelműen az eddigi legjobbjuk, amit ki is veséztünk a zenekarral. Mitől félnek és miben fejlődtek a leginkább dalszerzőként? Mit jelent az analóg világ a digitális generációnak? Mit esznek a gitárszólókon és milyen bakelitektől pisiltek be? És persze kiderül az is, hogy mi a klassz novelty songjuk, a labtorlorekakiltam.mp3 sztorija.

Ti már a digitális bennszülött generáció vagytok. Mit jelent számotokra az analóg világ?

Gaál Péter: Egyre több analóg eszközt használunk mostanában, például elkezdtünk a stúdióban meg a koncerteken is analóg fényképezőgépekkel hülyéskedni, és néha olyan vicces dolgok születnek így, mint a lemezborító.

Kun Bálint: Az analóg kérdés zeneszeretőként és zenészként is izgalmas eszközöket, hangulatot hordoz magával. Előbbi esetben nagyszülők bakelit lemezgyűjteményének felfedezése, utóbbiban a hangszerek, szintetizátorok, gitáreffektek világában egy csábító terület. A digitális korban ezek a mai napig indokoltak maradtak. Van, amikor az analóg eszköz „hibák”, izgalmas szabálytalanságok miatt lesz jó, és van amikor a természetessége, kézzelfoghatósága hatalmas erőt ad a hangnak. Első kategóriába esnek a folyamatosan elhangolódó, 50 éves vagy régebbi analóg orgonák (Doors–Ray Manzarek hangzásvilág). Mi egy Gem Challengert használtunk. Ehhez hasonlóan izgalmas a Fender Rhodes hanglapja, ami az eltörés pillanata előtt folyamatosan hangolódik (aztán végül el is tört… hehe). Analóg nyers erőre a legjobb példa a Moog szintetizátorok, amit élőben és stúdióban is előszeretettel használunk, illetve gitár szempontból az erősítők, torzító/fuzz pedálok, amiknél a digitális verzió sokszor használhatatlan. Egyik technológia (digitális/analóg) sem megkerülhető, ha hangszeres zenét játszik valaki.

Van, aki vinilen vagy CD-n hallgat közületek zenét?

Héra Barnabás: Szerintem nem vagyok ezzel egyedül a zenekarban, de részemről a vinilt tartom a zenebuziság egyik legkiválóbb szórakozásának. A CD nagyon kicsi, meg az olyan digitális. Egy bakelit a borítójával együtt, a belső inzertekkel meg minden szirszarral együtt egy tök izgalmas tárgy. Teregetés közben meg a szüleim, nagyszüleim kazettáit szoktam hallgatni, az egy vicces kis hanghordozó.

Milyen zenék vannak a (nagy)szülők kazettáin?

Barni: Klasszikusok: David Bowie, Lennon, Rolling Stones, ilyenek. Illetve egy Latinovits-kazetta, amelyen Ady-verseket szaval, azzal szoktam szórakoztatni a lakás további lakóit, illetve a vendégeket – álljunk meg egy szóra! A kedvenc lemezem pedig mindig az, amit a legutóbb vásároltam, a legutóbbi például egy francia nyomású 1968-as White Album, ami annyira frankó állapotban van, hogy be kellett tőle pisilnem. Már hetek óta szemeztem vele az egyik kedvenc lemezboltomban, most már nem tudtam otthagyni. Mennyi mindent láthatott ez a lemez, fantasztikus!

HÚSZÉVESEN MINEK SZOMORKODJUNK? – VIDÁM CARSON COMA-INTERJÚNK AZ ELSŐ LEMEZ IDEJÉBŐL.

A Digitális/Analóg minden szempontból érettebb lemez, amit részben abban tudnék megfogni, hogy míg a Lesz, ami lesz-en sokféle stílusban írtatok számokat a bluestól a doo-wopon át az indie rockig, addig itt már egy számon belül is imponáló magabiztossággal szörföztök stílusok között annak megfelelően, amit az adott dal hangulata, mondanivalója kíván. Ti hogy érzitek, miben fejlődtetek dalszerzőként?

Fekete Giorgio: Mindig is szerettünk vicces dolgokat csinálni, de az elején még sokkal több (utólag nézve persze fölösleges) gátlás volt bennünk, hogy zeneileg-szövegileg be merjünk adni merészebb és meglepőbb dolgokat. Ezt szerencsére hamar levetkőztük, nem kis részben a rendkívül támogató és nyitott közönségünknek is köszönhetően, és ma már kompromisszummentesen írjuk meg azt, amit szeretnénk. Meg egyébként azt érzem, hogy az évek során mint zenekar annyira összeszoktunk, hogy a zenekar által megírt hangszerelések egyre jobban rímelnek az egy-két ember által megírt szövegekre, és ezt nagyon jó látni.

Melyik dalt tartjátok az eddigi csúcsteljesítményeteknek?

Bálint: Én a Polaroidot mondanám, ott éreztem a legjobban zenei és dramaturgiai szempontból egy nagy bolygó-együttállást. Ha valakinek egy dallal kellene bemutatnom magunkat, ezt mutatnám a legbüszkébben.

Giorgio: Labtorlorekakiltam.mp3. Eredetileg nem került volna fel a lemezre, de annyira boldog vagyok, hogy mégis. Zeneileg pedig én, azt hiszem, a Bőröndöt élem a legjobban, főleg azért, mert az eredetileg kb. egyszálgitáros, chilles dalnak készült, és milyen jó, hogy végül nem az lett. Mostanában zenekarilag egyre jobban éljük ezt a zúzósabb hangzásvilágot, ezért nem okozott nagy fejtörést, hogy az egyszálgitáros demóból milyen irányba haladjon tovább a dal. Itt annyi volt az érdekes, hogy már a csupasz, gitár+ének demó is mindenkit megfogott, de összességében nagyon örülök, hogy ekkora rokk lett belőle.

Barni: Az Apák keze ökölbe szorult, avagy az első instrumentális Carson Coma-dalt. Az Anyák sírnak végén van az a shuffle-blúzdzsem, aminek a végén valamelyik próbán Zsombor bejátszotta azt a bizonyos riffet, amivel elkezdődött az Apák keze ökölbe szorul. Eredetileg egy öt és fél perces dal lett volna az egész, de végül a stúdióban úgy döntöttünk, hogy legyen kettő külön dal – részemről titkon azért, hogy végre tudhassunk egy instru trekket is a korongon.

Ha egy sort varratnátok magatokra a lemezről, melyik lenne az?

Barni: Az egész labtorlorekakiltam.mp3 szövegét, mert abban benne van minden, amit majd szenilis öregemberként egy otthonban fel szeretnék idézni.

Giorgio: De hát ez max. a hátadra férne fel, azt meg nem látod a tükörben.

Labtorlorekakiltam.mp3 – true story?

Barni: Minden szava igaz.

„MÁR MÁSRA RÁZZUK A SEGGÜNKET” – FÉLIG KOMOLYABB CARSON COMA-INTERJÚNK A MÁSODIK LEMEZ IDEJÉBŐL.

Giorgio mondta, hogy eredetileg nem akartátok felrakni a lemezre. Hogyan került rá mégis?

Barni: Nem volt szó arról, hogy nem akarjuk felrakni, egyszerűen fel sem merült. Három éve porosodott egy Googe Drive-mappában az a bizonyos 50 másodperc egy másik hangnemben. Két próba között egy este lement Giorgio italozni a próbatermünkbe egy kedves barátunkkal, akivel annyira ráflesseltek a dalra, hogy úgy, ahogy van, a telefonnal felvett beleköhögős labtorlorekakiltam.mp3 fájlt követelték a lemez dalai közé. Azért, hogy összeköthessük a Mi lesz?-szel, másik hangnembe kellett tenni, úgyhogy végül felvettük a stúdióban, de a lehető legtressebb körülmények között, egy hamis zongorával, hamis énekléssel, hogy előidézzük azt, amit az eredeti 2019-es hangjegyzetben éreztünk.

Giorgio: Minden szava igaz. Szépen lassan kezdünk kitörni a konvencionális, 3 perces dalformátum játékszabályai közül, és ez olyan vicces végeredményhez tud vezetni, mint a labtorlorekakiltam.mp3, vagy az És az apák keze ökölbe szorul instrumentális jammelése.

Milyen tapasztalatot szűrtetek le a Lesz, ami lesz kritikával is illetett keveréséből, és hogyan hasznosultak ezek a Digitális/Analógon?

Giorgio: Két döntő különbség volt a két lemez munkálatai között, és az első az kapásból maga a felvétel folyamata: míg a Lesz, ami lesz egészét a saját próbatermünkben vettük fel, addig a Digitális/Analóg nagy részét egy stúdióban rögzítettük, ahol már a felvételekkel párhuzamosan is sokkal könnyebb elkezdeni az utómunkát (editálás, pre-mix, stb.), ráadásul most a hangmérnökünk (Zwickl Ábel) mellett a színpadi technikusunk/monitorosunk is végig ott volt (Sipos Ábris). A másik jelentős tanulság a két lemez között az az, hogy jobb élőben megkeverni egy lemezt, és nem Zoomon, Covid-lezárások közepén, mint anno a Lesz, ami lesz-t.

A CARSON COMA KEDVENC 2021-ES ZENÉI, AMIBEN HOLIVAL REPLIKÁZNAK.

A Mi lesz? elég plasztikusan ragadja meg a kapunyitási szorongásokat. „Mi lesz, ha nem lesz soha senkim / egyedül maradok majd az óriási semmin”, „mi lesz, ha nem vesznek fel most sem / egyetem helyett meg inkább magamat keressem”, „mi lesz, ha sosem fogok dugni / ha egyszer mégis, akkor bele fogok bukni.” Zeneileg mi a legnagyobb félelmetek?

Barni: Nekem alkotásügyileg nincsenek nagy félelmeim, szerintem mindig tudunk majd dalokat írni a minket körülvevő világról, inkább az a bizonyos üvegplafon, amit feltehetőleg egyszer majd el fogunk érni. Az első, második lemez megjelenésénél még bátran megjelöltünk egyjegyű százalékokat, hogy most a közös utunk hányadánál járunk – ezt még most sem tenném húsz fölé, de amilyen gyorsan megadatott nekünk minden, amiről álmodni sem mertünk, az lehet, hogy ugyanilyen gyorsan meg is állhat. És nem szeretném, hogy vége legyen. Jaj, ne, most meg ezen szorongok.

Hol helyezkedik el ez az üvegplafon?

Barni: Ezt én még nem tudom, de biztos, hogy létezik abban az esetben, ha nem szeretnél alkukat kötni zeneírás közben, és én nem nagyon szeretnék.

Bóna Zsombor és Héra Barnabás szelfizik a stúdióban.

A Fasza kis hobbiban azt éneklitek meg ironikusan, hogyan terelgetik kifizetődőbb életpálya felé a bölcsészeket és a zenészeket. Titeket milyen erősen próbáltak lebeszélni arról, hogy zenészek legyetek?

Jónás Attila: Otthon, személyemnél, nem volt egy preferált pályaválasztás, főképp mert nem voltam jó tanuló. Rossz jegyek? Nana, nem lesz ebből gitár. Aztán valahogy csak lett.

Giorgio: És mekkora mázli, hogy mégis lett Atinak gitárja. Nálam egyébként pont fordítva volt, tízéves koromban elküldtek a szüleim gitárórára, háromszor voltam, majd kijelentettem, hogy ez uncsi, soha életembe nem akarok gitározni. Aztán néhány évvel később otthon megtaláltam apukám régi gitárját, Youtube-on megnéztem, hogy kell eljátszani a Knocking On Heaven’s Doort, és azóta is kb. csak azt a három akkordot tudom. G, D, Am, mekkora menet!

Bálint: Próbáltak lebeszélni, hál’ istennek nem sikerült. Különösen szívem ügyévé vált, hogy szülessen erről egy dal.

LOVASI ANDRÁS ÍGY DICSÉRTE AGYON A CARSON COMÁT.

Mikor éreztétek meg először azt a Carson Comával, hogy ez egy hosszútávon is kifizetődő karrier lehet?

Barni: Talán az első szülinapi koncertünk közben – de nem tudom, lehet, hogy már az első koncertünk után.

Giorgio: Én az Én Még Sohasem megjelenése után éreztem ezt, amikor pár nappal rá megtöltöttük a Dürer Nagytermet, és a közönség sokkal jobban élte a saját dalainkat, mint a feldolgozásokat, amiket mellettük játszottunk. Mondjuk lehet, hogy ha jobban választunk feldolgozásokat, akkor egész más a sztori, hehe.

Milyen feldolgozásokat játszottatok akkoriban?

Giorgio: Két egymást követő év februárjában, 2019-ben és 2020-ban csináltunk egy-egy “A hatvanas évek meghetvenesítése” bulit, ami értelemszerűen 60’s feldolgozások körül forgott. 2019-ben még alig volt saját dalunk, a közönség sokkal jobban élte a feldolgozásokat, a következő évre viszont szembetűnő lett, hogy persze jó fless a Misirlou meg a House Of The Rising Sun, de a közönségünk leginkább az Én még sohasem-et és a Peti és Ént akarja hallani. Ezt én egy nagyon pozitív jelnek fogtam fel.

Ez egy vokálisan még gazdagabb album, több és jobban elhelyezett, néha a főénekre poénnal reflektáló, árnyaló, máskor zenei csúcspontot szolgáltató csorda/kórusvokál van, többet énekel Barni, de olyan szám is akad, amit Giorgio és Barni ketten visznek végig.

Barni: Sőt, nem csak Gio meg én jelenünk meg ebben a szerepben: teljes egészében Bálint énekli a Fasza kis hobbit. Talán ebben jelenik meg a legerőteljesebben az a csordázós vokálozás, amire gondolsz. De szerintem mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a háttérvokálokra, ez most sem változott, csak most lehet, hogy egy kicsit kiabálósabbak lettek. Illetve az Anyák sírnak című dalban tök adott volt, hogy a három különböző tulajdonsággal rendelkező fiú történetéhez három énekhang párosuljon, így jött össze ez a Barni-Bálint-Giorgio sorrend.

Giorgio: Sok éneksávot vettünk fel együtt, nagyon nagy stenket tud adni ez a közös üvöltözés téma.

2020 LEGJOBB MAGYAR LEMEZEI - KÖZTÜK A LESZ, AMI LESZ-SZEL

Fekete Giorgio és Kun Bálint a stúdióban.

Örömmel konstatáltam, hogy ez egy gitárszóló-barát lemez.

Giorgio: Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet – éljenek a gitárszólók!

Barni: Ezzel nem lehet vitatkozni. Meg ezen kívül szerintem most sok olyan dal született, ahol már a dalírós folyamat legeslegelején úgy álltunk hozzá az első demóhoz is, hogy jó, akkor itt legyen egy szaftos gitárszóló. Az előző lemez felvételekor egészségügyi okokból Zsombor elég nehézkesen tudott éppen gitározni, ezért nagyon sok gitársávot vettünk fel úgy, hogy Giorgio, én vagy akár Bálint játszotta fel. Lehet, hogy ezt szerettük volna kompenzálni, és örültünk annak, hogy most egy olyan gitáros játszhat fel dolgokat, akitől lefossuk a bokánkat. Zsombor pedig a stúdióban improvizált, aminek érdekessége, hogy bár külön is felvettük a dolgokat, a szólók jelentős részét meg a legelső egybejátszós take-ekből hagytuk benne, azokat sokszor nem sikerült überelni.

A Corduroy Club után a Digitális/Analógot is egy Isten hiányával viaskodó, lételméletre kacsintgató szám zárja. Hogyan viszonyul a Porszem az Elmélkedések egy magasabb rendű életforma esetleges hiányáról-hoz?

Giorgio: Nagyon sokat szoktam ilyeneken gondolkodni, jó érzés ezeket a gondolatokat ezen a platformon keresztül megosztani emberekkel. Sosem gondoltam bele abba, hogy ez a téma miért és hogyan lett számomra fontos, egyszerűen gyerekkoromtól kezdve mindig is foglalkoztatott, amikor a kocsi hátsó ülésén bámultam ki az ablakon. A két dal kicsit másképp közelíti meg ezt a kérdést, de a fő üzenetük szerintem hasonló. Fontos különbség viszont az, hogy a Porszemnek jelentősen rövidebb a címe.

Jónás Attila és Kun Bálint.

Március 18-án Veszprémben elindult a Digitális/Analóg turné, ami júniusban a Budapest Parkban zárul. Már több koncertet adtatok, hogyan működtek az új dalok élőben? Miben más ez a mostani show-tok, mint az előzőek?

Peti: A fénytechnikusunknak, Sztívnek egyre több lámpája van. Amúgy kicsit hosszabbak is a koncertek, mert az egész új albumon kívül eljátszunk több régi trekket is.

Giorgio: Meg Bálint most levágta a haját, tiszta dili. Amúgy tök király végre élőben előadni ezeket a dalokat, együtt énekelni a közönséggel. Szerencsére a legtöbb új dal jól működik koncerten, és nekünk is egyre jobban megjön hozzájuk a rutinunk. Tegnap Fehérváron például a Polaroid nagyon állat volt.

Barni: Egy lemezbemutató turnén szerintem tök jó végigjátszani az összes új dalt a lemezről, így mindenki hallhatja az éppen aktuális kedvencét – ki tudja, mikor lesz erre újra lehetősége a közönségnek? Én legalábbis mindig azon gondolkodom egy általam nagyon kedvelt zenekar fesztiválkoncertje után, hogy a nemtudommelyik kedvenc lemezemről pont azt a számot nem játszották. Ezért jó a lemezbemutató turné, mert ez az a bizonyos időszak, amikor az a személyes kedvenc tuti, hogy benne lesz a setlistben. De a Parkra pedig meg még izgalmasabb újdonságokkal készülünk, szóval szeretettel ajánlom mindenkinek a június 10-ét, mert az egy brutális rokkoncert lesz!

A Parkos Carson Coma-bulira jegyeket itt találsz, Facebook-esemény pedig errefelé.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Rausz Ticia

A Carson Coma friss KFT-feldolgozása A besúgó című magyar HBO-sorozathoz: