„Olyan kegyetlen, mint embernek lenni” – Jakab Zoltán, Makó Dávid és az Entrópia Architektúra kedvenc 2022-es zenéi

2023.01.05. 18:02, soostamas

Miután listába szedtük a legjobb lemezeket, magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal a magyar hardcore egyik alapzenekara, a Bridge To Solace élén visszatérő Jakab Zoli, a bendzsós-folkos projektjét (The Devil's Trade) brutálisan megszólaló zenekarrá bővítő Makó Dávid, valamint az Entrópia Architektúra kedvenceiről olvashattok, amelynek megújult felállása január 7-én mutatkozik be élőben az Instantban.

Fotó: Volume of Voids.

JAKAB ZOLTÁN
(Bridge To Solace, Ghostchant, Doomstar Bookings)

Ä.I.D.S.: The Road to Nuclear Holocaust

Crippled Black Phoenix: Banefyre

iamyank: Láttam a jövőt meghalni

INVSN: Let the Night Love You

Lili Refrain: Mana

MCC [Magna Carta Cartel]: The Dying Option

Platon Karataev: Partért kiáltó

Rigorous Institution: Cainsmarsh

Soft Kill: Canary Yellow

Venus Principle: Stand In Your Light

+1 Burst: A Labyrinth of Layers Box Set (remastered reissues of Prey on Life, Origo & Lazarus Bird)

JAKAB ZOLI 2021-ES KEDVENCEI.

Fotó: Vollvincent.

MAKÓ DÁVID
(The Devil's Trade)

Primitive Man - Insurmountable

Elder - Innate Passage

Crippled Black Phoenix - Banefyre

Konvent - Call Down The Sun

Lili Refrain - Mana

Mord'A'Stigmata - Like Ants and Snakes

GAEREA - Mirage

Shape of Despair - Return to the Void

Wiegedood - There's Always Blood At The End Of The Road

Helms Alee - Keep This Be The Way

Cinder Well x Jim Ghedi - I Am A Youth That's Inclined to Ramble

The Smile - A Light For Attracting Attention

Fotó: Kilencz András.

NAGY GÁBOR (NAGYI)
(Lanterni, Entrópia Architektúra, Grace of Kairós)

Kajgün: Daogoad

Egyszer egy nagyon okos ember azt mondta, hogy a zenében már minden el lett játszva... nos, az lehet, de nem mindegy, hogy hogyan. A Kajgün az egyik legkülönlegesebb formáció, amivel életemben találkoztam. Ez az instrumentális csapat megfoghatatlan, progresszív stílusával és sokszínű hangszerezettségével (beleértve a szaxofont, a teremint és a hegedűt) számomra a magyar zenei élet Rubik Ernője. Súlyos, de nem tolakodó, művészi, de nem giccses, progresszív, de nem fárasztó. Ezzel a zenekarral számolni kell, szó szerint.

Choke City: Pleasures

A szupergroupok nem véletlenül szuperek, ez nincs máshogy a Choke City esetén sem. Hazánk zenei életének legtermékenyebb szegmenséből jön ez a kellemetes banda. Albumával olyan utazós zenét kínál, ami még a megemelkedett üzemanyagárak ellenére is hajnali körözésre buzdít az ásító város utcáinak torkában. Ez a zene magába foglalja a wave, shoegaze, emo rock minden olyan elemét, amiért szeretjük ezeket a stílusokat. Rock and roll... u know what i mean. xxx.

imanexperiment: Murmaid

A női előadókra való igényt nem győzöm hangoztatni, pedig a nemek szerinti megkülönböztetést sem pártolom. Nita fantasztikus minőségű zenét produkál, amit ráadásul egy személyben alkot. Kiváló soundtrack a féldigitális világban valódi érzéseket kereső pillanatokhoz. Wavy dreampop, elektronikus auramasszázs. Premiercikk.

Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force: Hyper Season

Aki eddig nem tette, kérem, menjen el és nézze meg a PRWPF-t. Ez a produkció az igényes elmebetegség netovábbja. Ha valaki szereti a táncolható elektronikus zenét, az online trash-t és a netes mémeket, akkor mindenképp ott a helye. Kellően nosztalgikus, borzalmasan szórakoztató.

LEM: For the Machine is Immortal

Igaz, csak egy track jött ki tőlük 2022-ben, a LEM egy nagyszerű black/death banda, akiknek munkássága egyedi módon előremutató a hazai underground berkeken belül. Technikás, mocskos zúzás. Kiadhattak volna valami adventi naptárféleséget, hogy visszaszámlálhassak valami nagyobb hangvételű kiadványukig.

Perihelion: Támadt szél

Itt is a szűkmarkúskodás esete áll fenn, pedig a Perihelion is pont egy olyan banda, amire érdemes felfigyelni. A grunge/stoner vonalon mozgó csapat, számomra kellemes folk ízekkel operál, megjegyezném, kifejezetten jó magyar szövegezéssel. Sodrós zene, könnyed, mégis erőteljes dinamikával.

Hiraeth: Riptide

Az egyik leginkább várt anyag részemről a Hiraeth új produktuma. Elmondásuk szerint egyenesben vannak a srácok. Magyarország leginkább friss, leglendületesebb poszt-metal bandájáról van szó, fantasztikus hangszeres és vokális részekkel. A Hiraeth koncertje mindig sodrós és egy percig sem unalmas. Véleményem szerint ez a banda a nemzetközi mezőnyben is bátran megállná helyét.

Fotó: Kilencz András.

KÓSA CSABA
(Entrópia Architektúra, Purkár, der Zunder, Schrödinger Frakció, Napok Romjai)

African Imperial Wizard: Nzinga Mbande (Tesco Organisation)

A 2022-es év számomra számos cseppet sem pozitív paradigmaváltást hozott. Olyan perspektívákba tudtam helyezkedni ezáltal, amiért végeredményben hálás vagyok. Azonban valahogy mindez rányomta bélyegét a figyelmemre, ami így a szokásosnál is sötétebb dolgokon akadt meg. A Tesco Organisation kiadótól szokványos anyagot nem várhatunk, a német kiadó megalakulása óta a legsúlyosabb extrém zenei (noise, industrial, power electronic) tartalmak gondozásával foglalkozik. Ez a súlyosság kiemelten igaz az angolai AIW legújabb, Nzinga Mbande című lemezére. A lemez nagyon hozza az afrikai törzsi ősiséget. Azonban korántsem a romantikus oldalát. Agresszív, nyers, őszinte és magával ragadó zene, folyamatosan egyfajta robbanás előtti állapotban tartja a hallgatóját. Semmihez sem fogható a lüktetése. Olyan kegyetlen, mint embernek lenni.

Sophia: Take Those Silly Heads off Their Necks (The Orchard Enterprises, raubbau)

A Sophia egy 1998-ban, a legendás Cold Meat Industrynál, az Arcana mellékprojektjeként indult svéd martial industrial banda (nemrég a Blindblindblind jóvoltából a kiadó alapítója, Roger Kamrmanik (Brighter Death Now) hazánkban adott koncertet). Szerencsére hosszú hallgatás után újra aktív nyomasztásba kezdtek. A Take Those Silly Heads off Their Necks a CMI idegborzoló időszakát idézi fel ismét 2022 végén. Kegyetlen húzással halad előre, miközben suttogó, sercegő kórusok próbálnak nihilista himnuszaikkal lebeszélni az életről. Ragacsos, tenyérbemászó, katonás, és sötét. Önfeledt menetelés a semmibe.

Marc Urselli´s SteppenDoom (Magnetic Eye Records)

Ebben a lemezben egy New York-i és londoni székhelyű, olasz-svájci zenei polihisztor, Marc Urselli próbálta meg összehozni a nemzetközi apokaliptikus nehézzenei szcéna alkotóit (Matt Pike (SLEEP, HIGH ON FIRE), Aaron Aedy (PARADISE LOST), Steve Von Till (NEUROSIS), Christopher Juul (HEILUNG), Dave Chandler (SAINT VITUS), and Scott "Wino" Weinrich (THE OBSESSED)) a világ legjobb torokénekeseivel (Alash Ensemble, Batzorig Vaanchig "Zorigoo", HUUN-HUUR-TU, Tanya Tagaq, Albert Kuvezin (YAT-KHA) és Alexey Tegin). Akinek ezek a nevek mondanak valamit, pontosan tudja, mivel kecsegtet egy ilyen kollaboráció. Hátborzongató. Ilyen anyag eononként egy születik!

Horhos: Antennis (Mana Mana Records)

Győrffy Ákos hazai ambient projektje mindig is közel állt a szívemhez. Számomra az ő zenéje testesíti meg az ambient eredeti, Brian Eno-i világát. Az Antennis úgy tud rendkívül innovatív és kísérletező lenni, hogy közben rendkívül természetes marad. Hidat képez a gondolataink egyidejűsége, a természet, a Börzsöny és a Duna csendje, valamint a szabadon rohangászó álmaink között. Pont annyira repetitív, mint a valóság.

Dunkelheit: Inner Awakening (Sigilvm Tenebrae Records, Zazen Sounds, Werewolf)

Elképesztően erős és érett anyaggal zárja idén munkásságát a Dunkelheit. Az immanensből menekülő transzcendens kétségbeesett üvöltése a felébredése pillanatában. Sötét, komplex és paradox. Marad utána egy baljós vasra emlékeztető idegen szájíz, egy gondolat, ami többé nem hagy nyugodni. A belső felébredés a halhatatlanságot, vagy pont annak elvesztését nyitja ki?

Pirkan: Holy Amnesia (Son and Moon Records)

Ez a darab nemzetközi szinten is megdöbbentően magas színvonalúra és érzelmileg elgondolkodtatóan mélyre sikeredett. A hazai Pirkan a népzenei gyökerek friss és autentikus használata mellett, vagy ellenére rendkívül érzékeny és komplex, sok rétegből felépülő, hangulatot hozott. Vissza-vissza kacsintva az elektronikus zene hőskorára. A pszichedelikus és folk megközelítésen túl méltó tisztelgés a COIL munkássága előtt.

Fotó: Kilencz András.

MESTERHÁZY GYŐZŐ
(Entrópia Architektúra, Kajgün, Aenthropy, Vanta)

Meshuggah: Immutable

Az Immutable szerintem egy közel tökéletes Meshuggah-lemez. Zeneileg az előző album (önmagukhoz képest) kicsit izgalmasabb és kísérletezőbb vonalát viszik tovább, szinte hallani, hogy ezt most élvezetből csinálták, nem muszájból. Persze megmaradt a rájuk jellemző gépies érzelemmentesség, de mégis sokkal több minden történik zeneileg. A nagyon óvatos nyitó Broken Cogtól vagy a nyilvánvaló sláger The Abysmal Eye-tól eltekintve a Light The Shortening Fuse-Phantoms-God He Sees In Mirrors hármas is simán elvinné a hátán az egész bulit, de szerencsére a B-oldal legalább ilyen izmos. A pont középen található They Move Below dallamai igencsak megleptek, utána a Kaleidoscope szarrá tört ütemei azért újra kirakják az irányjelzőt. Aztán jön a lemez tán legjobb dala, az I Am That Thirst, a maga kíméletlen(ül okos) gitártémáival és szerkezetével, ezek után a The Faultless ordenáré riffje már tényleg csak hab a tortán. Kompromisszumot nem tűrve mossák fel a padlót a szakmával, sima 10 pont.

KNEE: Тафофилия

Az orosz KNEE számomra az év véletlen felfedezése. Sludge-ban gyökerező, zsére hangolt borzalom ez, szép adag indusztriális hatással. VALAMIÉRT az Admiral Angry-t juttatja eszembe, csak sokkal negatívabb annál, bármilyen abszurd is ezt leírni. Ha van zenekar, ami tökéletesen megzenésít mindent, ami rossz az emberiséggel, akkor a KNEE az. Vodkával 11 pont.

thrown: EXTENDED PAIN

A thrown első EP-jét hallva hasonló kéjes vigyorgás lett úrrá rajtam, mint amikor felfedeztem a Frontierert. Az ötszámos kislemez egyik dala sem éri el a 3 percet, de talán pont ezért működik ez a hc-ból sarjadó frusztrációáradat. Itt nincsen flikkflakkolás, nincsenek gitárszólók, csak derékból headbangelés, arcbamászó riffek, félelmetesen precíz dobtémákkal és bivaly megszólalással (még jó, Buster Odeholm /Vildhjarta, Humanity's Last Breath/ dobolta fel és keverte az anyagot). A new low-ból olyan gonoszság árad, hogy majdnem mordori nyelven írok tőle, a parasite-ra headbangelve pedig véletlen megfejeltem az asztal szélét -> 9,2365 pont.

Zeal & Ardor: Zeal & Ardor

Manuel úgy énekel, ahogy mindenki csak szeretne, a zenészei pedig úgy zenélnek, ahogy mindenkinek kéne. Megdöbbentően erős anyag, nálam az év lemeze (és az év koncertje), ezermilliárd pont.

Arkas: Selene

Az Arkasszal nagyon elfogult vagyok, lévén a banda első, még név nélkül adott minikoncertjén is ott voltam, azóta kismilliószor játszottunk együtt, valamint Csabit messze az egyik legizgalmasabban játszó magyar dobosnak tartom. Az indulás óta a zenéjük csak még elbaszottabb és okosabb lett, a duóból pedig trióvá alakultak Zsuzsi csatlakozásával. Utóbbi, bár magával hozott egy harmadik dimenziónyi lehetőséget, szerintem kicsit kihagyott ziccer maradt. Nem érzem, hogy a témái minden esetben szerves részét képeznék a daloknak, viszont ahol passzolnak (Ladon, Cassiopeia), ott nagyon. A zenekarra jellemző matekos számok nagyon izgalmasak lemezen (a Lethe itt is mindent visz), az Arkas igazi ereje mégis élőben mutatkozik meg, amikor a rájuk jellemző pofátlan lazasággal sikálják el ezeket az egyszerűnek nehezen csúfolható számokat. A magyar underground egyik legjobb élő zenekaráról beszélünk, tessék elmenni a koncertjükre. 9 pont plusz egy <3

Russian Circles: Gnosis

A Russian Circles valahogy mindig érdekes tud maradni annak ellenére, hogy a postásrock azért nem a világmegváltó eredetiségről híres. Minden lemezük hozta ezt a rájuk jellemző, mosolyogva zokogós hangulatot, a Gnosis sem kivétel. Az albumot nyitó Tupilak már-már katartikus témái után a Conduit lényegében rád omlasztja a házat, és kb. az egész lemezre ez a kettősség jellemző. A címadó Gnosis talán a lemez legcsodálatosabb tétele. Szépen bejárja a fenti érzelmi skálát a mosolygástól a zokogásig – és talán itt jön a Russian Circles legnagyobb fegyvere: képesek érzelmeket kelteni a hallgatóban szavak nélkül is. Szerencsére a lemezt záró Bloom a finom vonalat erősíti, így nem zokogva hagyom abba a hallgatást, 10 pont.

Author & Punisher: Krüller

Az Author & Punisher nagyon leegyszerűsítve egy egyszemélyes industrial produkció, Tristan Shone az általa tervezett és elkészített mechanikus kontrollerekkel csinálja a zenét, élőben. Elektronikus volta ellenére ez bizony metal muzsika, és nem csak a kiabálás miatt. Eddig se volt egyszerű, amit emberünk művelt, de a Krüllernél érzem először, hogy tökéletesen sikerült eltalálni az arányokat a neonfényben úszó elszállós részek és a vérben gázoló darabolás között. Sokkal több (és jobb) az ének, és végre előkerült a gitár is. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Danny Carey és Justin Chancellor is vendégszerepel a lemezen. Zseniális anyag, 9 pont.