Múlt héten Biljarszki Emil, a tavaly feloszlott Meszecsinka gitárosa, most pedig az énekesnője, Oláh Annamária mesél a népzenéhez fűződő viszonyáról, és arról, hogyan segítettek neki a népdalok megtalálni, kialakítani a saját énekstílusát. „Mindenáron meg akartam találni ezeket a hangokat magamban” – mondja Annamari, aki a feloszlás óta tanít és workshopokat tart, és várhatóan még idén kijön első szólódalaival. „Kicsit lelassultam, de szépen fokozatosan visszatérek.”
Milyen meghatározó élményeid, történeteid fűződnek a magyar (és más) népzené(k)hez?
Amikor először hallottam énekelni Miczura Mónikát és Palya Beát tizenéves koromban, teljesen új érzés kerített hatalmába, a felszabadulás, az „így is lehet” érzése. Sokáig valamiért a fejemben az volt, hogy az opera, a jazz, a pop, vagy a tradicionális magyar népzene közül lehet csak választani, ha valaki énekesnő szeretne lenni. E két énekesnő viszont nagy hatással volt rám, bátran nyúltam a népdalokhoz, elkezdtem bátrabban gondolkodni, hogy tán én is lehetek olyan, mint ők, egy kicsit eltérő a megszokottól. Rengeteg zenét hallgattam, köztük hazai világzenei, népzenei együtteseket, más népek zenéjével karöltve, és minden különleges hangnál, hangzásnál azt éreztem, hogy én is ezt szeretném csinálni.
Erről van egy nagyon meghatározó élményem. A jazz-tanszak első évében a klasszikus zenetörténet órán Földes Imre zenei gyűjteményét hallgattuk, tradicionális zenéket a világ minden tájáról. Olyannyira hatalmába kerítettek a hangszínek, hogy célommá vált, hogy minél többet kihozni magamból. Leginkább egy erdélyi sirató és egy tibeti pásztor lány éneke maradt meg, megszállottja lettem, mindenáron meg akartam találni ezeket a hangokat magamban, azt hiszem, sikerült. És azt hiszem, akkor abban az évben dőlt el bennem, hogy mit is szeretnék igazán csinálni.
Melyek a számodra legtöbbet jelentő népdalok, folkegyüttesek?
Palya Bea Ágról-ágra lemezét és a Folkestra lemezét rongyosra hallgattam. Annyira sajnáltam, hogy a Folkestra olyan rövid életű volt, és hogy csak egy lemeze jelent meg, számomra az egyik legjobb magyar világzenei lemez. Egyik kedvencem róla:
A régi Zurgót is nagyon-nagyon szerettem, szintén Palya Beával. Onnan a Rózsa és a Gergelem a legkedvesebbek. A Zurgó Rózsája egyszerűen az egyik legtökéletesebb dal, amit valaha hallottam.
Besh o Dromtól a Rumeláj, az Engem anyám megátkozott a kedvenceim, Miczura Mónika hangjával egészen elképesztőek ezek a dalok. De a saját lemezét is imádtam.
Muzsikástól a Hidegen fújnak a szelek, a Hulljatok levelek és a Nem úgy van most, mint volt régen. Mélyek, fájdalmasak, és gyönyörűek.
A Zűrös Bandától a Zöld erdőben de magos-t nagyon szeretem és úgy an bloc Brankát.
És a már fent említett Földes Imre zenei gyűjteménye, az egy kincs.
És van egy lengyel zenekar, akiket volt szerencsém élőben hallani, és az énekesnőtől teljesen kikészültem, annyira gyönyörűen énekelt, azóta ezt sokszor meghallgattam már:
EZ TÉNYLEG MIND BENNE VAN EGY NÉPDALBAN? A LEGJOBB NÉPDALSZTORIK.
fotó: Biljarszki Dani
Könnyűzenészek a népzenéről:
Volkova Kriszti (Muzsik és Volkova, Napfonat, Folkfonics)
A cikk megjelenését a Halmos Béla Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.