„Ez az ember legősibb hangszere” – Okos Viola (Odd IDD) kedvenc népdalai

2022.12.31. 13:57, soostamas

Cikksorozatunkban könnyűzenészek vallanak arról, hogyan szövi át életüket a magyar népzene és miként hatottak rájuk a kedvenc népdalaik. Ezúttal a progos, poszt-popos, Ethnofilból átalakult Odd IDD énekesnője, Okos Viola mesél arról, milyen volt népzenész családban felnőni, és kiderül az is, hogy 2023-ban megjelenik az első szólólemeze, amin népdalokat dolgoz fel alternatív hangulatokban.

Népzenész családba születtem, számomra természetes közeg a népzene, gyermekorom meghatározó eleme, elemi része. Apám (Okos Tibor) zenész/népzenész és népzenetanár, anyukám (Lisztóczki Mónika) is a népi kultúrából érkezett táncosként, testvérei is, unokatestvéreim közül legtöbben népzenészek, bátyám (Okos Gergely) dobosként sok népzenei projektben is tag. Kisgyerekként néptánccal ismerkedtem meg először, majd 6 éves koromtól népi hegedülni és népi énekelni kezdtem az egri zeneiskolában, aztán a váci konziban folytattam mindezt. Nemrég egyébként a moldvai koboz hangszeren kezdtem el játszani. Úgyhogy a népzene nekem jelentős volt abban, ahogy megismerkedtem a zenével, magammal mint zenésszel, és a színpaddal, az előadóművészettel. Egy fontos alapkő lett, erősen formálta azt, ahogy a zenében mozgok.

Szüleink sokat „hurcoltak” minket a bátyámmal, amerre apámék játszottak, népzenei táborokba, fesztiválokra – gyermekként ezek a közegek mind nagyon meghatározók voltak, nyüzsgés volt körülöttünk, sokféle hatás ért minket. Az arlói Suvadás táborban vagy a lajosmizsei Csutorás táborban csecsemőkorom óta minden nyáron ott voltunk. A népművészettel a kézművességen keresztül is hamar kapcsolatba kerültem. Nagyon sokrétű, ahogy a népi kultúrával találkoztam, amiben felnőttem. Énekesként is sokat tanítottak nekem a népdalok, ezért mind hálás vagyok, erős töltekezés volt ez gyermekként.

Aztán 15 évesen csatlakoztam a bátyám zenekarához, az Ethnofilhoz (2020 óta Odd ID-ként működik tovább), amiben szintén népzenei dallamokat dolgoztunk fel eleinte funky-s, jazzes stílusokban (ez még inkább 2008-2011 környékén volt, én 2011-ben csatlakoztam), azóta nagy utat tett meg a zenekar, és egyre inkább megtaláltuk a saját zenei hangunkat. Hamar vegyült progresszív, majd elektronikus elemekkel a zenénk, manapság poszt-popnak nevezzük meg. A népzene leginkább a hangulatokban, zenei elemekben maradt meg, és később már egy adott zenei alapra került rá egy-egy dallam. A népzene egy olyan szál, amiben megmaradt a zenekar identitása.

Melyek a számodra legtöbbet jelentő népdalok, folkegyüttesek?

Mindig a népzene archaikus rétege érdekelt, nekem ezek a dallamok jelentettek a legtöbbet, amiben megmaradt ez a régebbre visszanyúló, számomra bölcsebb hangnem. Valami mély rezonálás van az ilyen zenében, egy nagyon természetes kapcsolódás az egzisztenciával. És ez gyönyörű. Erő. Ahogy az ember alapélményeit megfogalmazta és kiénekelte. Az erdélyi, a moldvai és a gyimesi népzenében lelhetők fel legnagyobb számban az ilyenek. Mint énekes és mint hangszeres, ezeket érzem közelebb magamhoz. Egyébként most van készülőben első szólóanyagom, amin népzenét dolgozok fel, és legtöbbször moldvai dal szólal meg, nem is tudatosan, egyszerűen csak ezek jutottak eszembe.

A következő pár track Moldvából, Gyimesből, illetve Magyarszovátról származik. Ritkán szoktam autentikus népzenét hallgatni egyébként, ezeket most válogattam. Az autentikus népzene nekem inkább egy élő közeg, amit közösségben, alkalmakkor, koncerten, táncházban, vagy bármi hasonló eseményen hallgatok vagy űzök.

Az első egy moldvai zene a Dűvő zenekartól, kavalon szól egy ún. havajgatás, majd koboz kíséretében egy táncdallam. A fentebbi Ethnofil-számban is kavalon, ezen a furulyák családjába tartozó népi hangszeren játszik Fanni. Számomra a furulya nagyon kedves, apám egyik fő hangszere. Tetszik az egyszerűsége, a letisztultsága, és az, hogy ezzel együtt milyen mélységben tud mégis megszólalni. Az ember legősibb hangszere.

A következő egy Gyimesből való zene, olyannyira autentikus, hogy „adatközlők” muzsikálnak, helyi zenészek, még valamikor a 20-as évek folyamán készült a felvétel. Különösen közel áll hozzám ez a világ népi hegedűsként, a puritán hangszerelésben megszólaló archaikus hangzás szerintem nagyon szép. Ez az egyetlen vidék, ahol a hegedű kísérete az ütőgardon, ami csak itt maradt fent.

És egy magyarszováti vonós zene, hogy kerek legyen, a Téka előadásában. Ez is kedves számomra.

A legtöbbet jelentő folkegyüttesek és dalok számomra azok, amik nekem gyerekként a „fészket” jelentették, máig borzongani tudok ettől a nosztalgiától. Ezekből osztanék most.

Apám zenekara a Gajdos, még bőven születésem előtt alakult, és az elsők között voltak, akik feldolgozásokat csináltak, az autentikus népzenéhez más eszközökkel nyúltak. A „régiekből”, ami kislányként körbevett, csupán a következőt találtam, egy vokális feldolgozás az Egy gyönyörű leány peregi népdalra, most így ünnepek környékén/után ideillő is.

Sűrűn játszottuk a Ghymes lemezeit, Sebő és Sebestyén Márti közös munkáit, a Muzsikást, vagy a Makámot, Kalákát. Ezek mind sokat jelentenek. Ebből a „fészekből” először a Ghymes és a Muzsikás jutott eszembe, tőlük osztok.