„Ha nincs ez a dal, akkor a MORDÁI sem létezne” – Nóvé Soma kedvenc népdalai

2022.12.21. 14:42, soostamas

nove-soma.jpg

Nóvé Soma először a Middlemist Red egyik akusztikus műsorában játszott egy dalt a Muzsikástól, majd jött az első, Népdalok című kislemez, amibe tetőtől talpig beleborzongtunk („mintha a Gutter Twins eltöltött volna egy hetet Dél-Dunántúlon” – írtuk róla). Végül pedig megszületett a MORDÁI, amellyel Soma eddig két kiváló nagylemezen öntötte egészen sajátos formába a magyar népdalokat, novemberben pedig a Recorder címlapjára is felkerült. Nem volt hát kérdés, hogy sorozatunkban őt is kifaggatjuk a kedvenc magyar népzenéiről.

Téka Együttes: Porzik a hegyi borozda

A Téka Együttes jelentős zenekara az újhullámos népzenei korszaknak. Számomra ezek a zenekarok a leginspirálóbbak a népzenei műfajokban. Kísérletező a hangszerelés és formabontó a megfogalmazás, de a forrásanyagnak megmarad az esszenciája. Ez a dal több népdalt köt össze, melyek tempóban és lüktetésben eltérnek, mégis egységes a kompozíció.

 

Muzsikás: Betyárnóta

Valószínűleg ez az egyik legfontosabb dal, ami arra inspirált, hogy elkezdjek foglalkozni a népzenével. Sokat hallgattam gyerekkoromban, és ez a dal volt az, ami elindította bennem a gondolatot, hogy érdemes lenne kísérletezni azzal, hogyan tudnám a népzenét felhasználni a saját dalaimban. Örök kedvencem; ha ez a dal nem született volna meg, a MORDÁI sem létezne.

 

Sebő Ferenc: Talpuk alatt fütyül a szél

Szintén egy meghatározó dal. Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című magyar “western” filmjének egyik betétdala. Balladajellegű szám, melynek először a dalszövege és a dallamvezetése fogott meg. Sokszor nehéz önazonosnak érezni bizonyos népdalokat, az archaikus nyelvezetük és a tematikájuk miatt, viszont ennél a dalnál éreztem először, hogy amikor énekeltem, nem alakult ki távolság köztem és a szöveg között. Úgy bele tudtam bújni a sorokba, mintha a saját gondolataim lennének, így azt gondolom, az előadásmódot is autentikusan tudtam megformálni. Sokat segített abban, hogy közeledjek a népzene világához.

 

Dresch Quartet: Át a Kőtengeren (M. Gizi Néni emlékére)

Bár nem kifejezetten népzene, mégis fontos a listában. Dresch Mihály kísérletezései példamutatóak számomra, progresszív, mégis alázatos és hagyományőrző. Különböző zenei stílusokkal ötvözi a népzenét, amivel bővíti annak lehetőségeit és kifejezési módját. Ez a hozzáállás ösztönöz engem is arra, hogy szabadon játszhassak a népzenei forrásanyagokkal, hiszen mindig akkor születik valami egyedi és értékes, ha a zenész egy csatorna, ami összeérkezést biztosít eltérő, mégis egyesíthető zenei stílusoknak.

 

A Mordái január 21-én mutatja be második, Álom esett a szememre című lemezét a Magyar Zene Házában, amelyről bővebben is olvashattok a novemberi interjúnkban. Jegyvásárlás, Facebook-esemény. Január 11-én pedig szólóestet ad Soma az Edith-ben, ahol a kedvenc népdalait játssza el. Facebook-esemény.

 

Könnyűzenészek a népzenéről:

Volkova Kriszti (Muzsik és Volkova, Napfonat, Folkfonics)

Hegedűs Józsi

Rácz Gergő

Tóth Eszter (Lanou, Napfonat)

Barkóczi Noémi

Palya Bea

VENI

Bencze Tibor (Guruzsmás)

Lábas Viki

Dé:Nash és Krúbi

Pajor Tamás

Kollár-Klemencz László

Beck Zoli

Grandpierre Atilla

Bagossy Brothers Company

 

fotó: Földi Ádám

A cikk megjelenését a Halmos Béla Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/12/21/nove_soma_kedvenc_nepdalai_mordai_magyar_nepzene
„Ha nincs ez a dal, akkor a MORDÁI sem létezne” – Nóvé Soma kedvenc népdalai
süti beállítások módosítása