„Ez volt az első népdal, amin sírni tudtam volna” – Csordás Zita kedvenc népzenéi

2023.12.31. 10:20, soostamas

„Hát mi ez, ha nem az egyszerűségbe burkolt mélység győzelme?” – kérdezi egyik kedvenc népdala kapcsán a Mayberian Sanskülotts énekesnője, aki korábban a folktronicás Zomboriban is játszott, most pedig az iskolai népdaléneklésekről, a gimisként végigtáncolt Besh o droM-bulikról, és az Andok mesés zenei világáról is mesélt a Recordernek.

Milyen meghatározó élményeid, történeteid fűződnek a magyar és más népzenékhez?

Igazság szerint én is azok közé tartozom, akik az óvodában, aztán leginkább az iskolában találkoztak először népdalokkal, úgyhogy én tulajdonképpen életem első felében csak kottából tanultam népdalokat. Persze mindig ott volt az énekkönyvben, hogy ezt xy gyűjtötte itt és itt, és hogy hallgassuk meg a felvételt, de ez talán egyszer történt meg, és annyira meglepő volt ilyesmit hallani alsóban, hogy zavarunkban nevetgéltünk, mert hát elég nagy a különbség a végtelen odaadással és beleérzéssel, de talán hamiskásan éneklő néni vagy bácsi, és az angyali hangon éneklő, feladatot teljesítő gyerekek előadásmódja között. Ezt egy kotta nem tudja átadni, és rengeteg olyan dal létezik a világon, amit az előadásmódja tesz csodálatossá, vagy éppen fordítva, úgyhogy én pusztán a dallamok alapján kezdtem kötődni vagy nem kötődni dalokhoz.

Ezekben a kottákban egyébként, töredékesen, de még a díszítéseket is feltüntették, úgyhogy annak rendje és módja szerint, akinek ment, az beletehette a kis hajlításokat is a dalba, miközben az egész osztály egyszerre énekelt. Én viszont egy idő után jóval több plusz hajlítást énekeltem be ezekre a helyekre, aztán már bárhová, de csak halkan, mert azt hittem, hogy ez tilos és kínos is, mert hajlítás közben teljesen más volt a hangom, mint a szokásos kórusénekes gyerekhang. Aztán nyolcadikban eljött a nagy énekvizsgánk, amin egyedül is kellett énekelni mindenféle darabokat, köztük egy népdalt is. Én a Szabad a madárnak agrul ágra szállni kezdetűt választottam, mert ez volt az első olyan népdal, amin sírni tudtam volna, annyira gyönyörűnek találtam, és amikor először énekeltem el egyedül az énektanárunknak, akkor nagyon meglepődött és megdicsért, úgyhogy így kezdődtek nagy kalandjaim a népdalokkal és a hajlításokkal. (nevet)

Melyek a számodra legtöbbet jelentő népdalok, folkegyüttesek?

A már említett dalt mindenképp betenném ide, de kábé csak valami adatközlős felvételt tudnék elképzelni, mert nem találok olyat a neten, ami tetszene, meg egyik sem az a verzió, amit én szeretek, úgyhogy max. megkeresem a kottáját, de ez csak egy megjegyzés.

Három piros kendőt veszek..

A Három piros kendőt veszek is hasonló érzelmeket váltott ki belőlem, amikor először hallottam, valamikor húszéves korom körül. Nem vagyok szakértője a témának, de mindig úgy értelmeztem a szöveget, hogy egy valaha élt nő életének nagy állomásait sorolja fel, a szerelemre való megérést, a házasságot, majd a gyönyörűen leírt halált, mindezt összesen három versszakban. Hát mi ez, ha nem az egyszerűségbe burkolt mélység győzelme?

Engem anyám megátkozott

Tudom, hogy a mindenki által ismert dolgokra hivatkozni ilyen esetekben ciki, mert mindig menőbb különlegesnek lenni, de rám tagadhatatlanul nagy hatást gyakorolt a Besh o droM. Gimis éveim alatt kevés nagyobb eseményt tudtam volna elképzelni, mint egy jó Besh o droM-koncertet bárhol, amit végigtáncolhatok és végigénekelhetek. Rengeteg népdalt ismertem meg általuk, tagadhatatlanul fenntartották az érdeklődésemet a téma iránt, és általuk értettem meg először igazán, hogy a kottát nem kell kőbe vésett igazságnak tekinteni.

Bár már nem hallgatom őket napi szinten, de még mindig képes vagyok üvöltve énekelni a dalaikat, ha meghallok egyet, és még mindig úgy gondolom, hogy elképesztően jó együttes, és hogy hálás vagyok, amiért annyiszor láthattam őket és amiért léteznek.

Akármelyik dalukat betehetném erre a listára, mert kevés van, amire nem illik rá a nagyon jó jelző, de most az Engem anyám megátkozott címűt választottam, mert ezt különösen szeretem, és mert a cimbalom annyira varázslatos hangszer, hogy külön cikket érdemelne.

Planino, Stara planino

Valószínűleg sokan látták Werner Herczog Találkozások a világ végén című, Antarktiszről szóló dokumentumfilmjét, aminek talán a legmeghatóbb jelenetét egy hihetetlenül szép bolgár népdalfeldolgozás festi alá.

Nem is tudom, mit írhatnék erről a dalról azon kívül, hogy hallgassa meg mindenki, aki még nem hallotta, és hallgasson meg más bolgár népdalokat is, mert a legtöbb hasonlóan katartikus és földöntúlian ősi erőt hordoz magában, mint ez, legalábbis számomra.

Run run se fue pa'l norte

Nagyon sokáig gondolkodtam azon, hogy milyen dalokat is válasszák ki ehhez a cikkhez, végül az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy leszakadva a magyar és balkáni vonalról említést kell tennem az Andok mesés zenei világáról, amivel a szüleim ismertettek meg még gyerekkoromban, és azóta is imádom, mert ezt a zenét hallgatva mindig úgy érzem, hogy a világ nagy és gyönyörű.

Ezen a vonalon kutatva a Deezeren még tiniként jutottam el a chilei nueva canción előadóihoz, köztük Violeta Parrahoz, az Inti Illimanihoz és később Victor Jarához, akik olyan dalokat írtak és dolgoztak fel, amik végtelenül sok erőt adtak nekem az életem során a legnehezebb pillanatokban is. A linkelt dal Violeta Parra egyik késői szerzeménye, amit az Inti Illimani feldolgozásában hallhatunk.