„Ebbe a harmóniába szerettem bele és vágyok vissza azóta is” – Kollár-Klemencz László-interjú

2021.12.28. 15:09, soostamas

Miért kötődik számára a téli időszakhoz a népzene? Miért fordult a folk és a régizenék felé a Kamarazenekarban, és hogyan köszöntek vissza folkhatások már a Szájber gyerekben is? És vajon mit fognak a 2020-as évek zenéjéből népzenének tekinteni 100 év múlva? A Kistehénnel a búcsúturnéjára, a Kamarazenekarral pedig már a következő lemezére készülő, nemrég első családregényét (Öreg Banda) megjelentető Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgettünk a népzenei kötődéseiről, gondolatairól, hatásairól.

Milyen meghatározó élmények, történetek fűznek a magyar népzenéhez?

Fiatal felnőttkoromban nemcsak a népzenéhez, hanem a paraszti kultúra egészéhez nagyon vonzódtam. Vidéken nőttem fel, és minden érdekelt, ami az ottani élethez, kultúrához kapcsolódott. Kerestem, hogyan élhetném meg ezt a kötődést minél erősebben, így találtam rá előbb a Sebő együttesre, majd a Muzsikás és Sebestyén Márta lemezeire. Rajtuk keresztül kezdtem el több népzenét hallgatni. Próbálkoztam néptánccal is, de abban a közegben furcsán éreztem magam. Nagymamám azt mondta, túlságosan kidugom a seggemet. (nevet) Szóval az nem ment, de a zenén keresztül megtaláltam a kapcsolatot ezzel a világgal.

Számomra sokáig a téli időszak jelentette a népzenét. Éveken keresztül nem is tudtam nyáron népzenét hallgatni, de ahogy közeledett a tél, és vele az elcsendesedés, a megnyugvás időszaka, egyre gyakrabban kerültek elő folklemezek.

A SIKER NEM EGY MORÁLIS ALAP - TAVALYI INTERJÚNK KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓVAL

Húszévesen mi fogott meg a népzenében?

Az, ami a mai napig is megfog. Szeretek belemélyedni letűnt korokba, élethelyzetekbe. Azért nézegetek régi festményeket is, mert olyan tájat látok rajtuk, amin nem járnak autók, és el tudom képzelni, milyen lehetett a világ, amikor még viszonylag érintetlen volt a természet. Ezt az élményt kapom meg a népzenétől is. Ezekben a dalokban felsejlik egy olyan archaikus világ, és rajta keresztül az embernek a természethez fűződő viszonya, ami ma már nem nagyon tud megjelenni a dalokban. A népzene visszavisz egy számomra harmonikusabb állapotba. Ebbe a harmóniába szerettem bele és vágyok vissza azóta is. Ez inspirált arra, hogy én is megpróbáljam megvalósítani ezt az állapotot a saját életemben valamilyen szinten. [Kollár-Klemencz László évek óta dömörkapui tanyáján él családjával és állataival - a szerk.]

Idővel a saját dalaidban is jobban előtérbe került a népzene hatása, és a Kistehén alteres-poprockos világát felváltotta a folkhoz, régizenékhez, sanzonokhoz visszanyúló Kollár-Klemencz Kamarazenekar.

Sok helyről gyűjtöm össze azokat a zenei benyomásokat, amiket beépítek a dalokba. Ez így volt már a Kistehénben is. Nemrég írtam egy regényt (Öreg Banda), amiben egy sváb családi zenekar életét mesélem el a szülőfalumban, Újhartyánban. Írás közben lett világos számomra, hogy a Szájber gyerekre és a többi akkori Kistehén-dalra milyen erősen hatott a szláv népzene. A Kárpát-medencében sokféle népzenével találkozunk, és ezek közé ugyanúgy odaértem a klezmert, a cigányzenét, vagy a sváb zenét, mint a magyar népzenét. A Kistehén első korszakában tulajdonképpen ezekből gyúrtam azt a vattát, amiből a dalok születtek.

Később viszont már úgy éreztem, hogy a poprock-keretek nem adnak többre lehetőséget, és ha kicsit is felerősítem bármelyik komponenst, akkor az már világzenévé válik. Amikor a Kistehénnek véget ért ez az időszaka, hiányozni kezdtek a népzenei formák. Alexander Bălănescu, a romániai származású angol zenész tette rám ekkor a legnagyobb hatást, aki nagyon erős kapcsolatot teremtett a kortárs klasszikus zene, a beatzene és a mai balladák között. Erős vágyam volt, hogy én is valami ilyet csináljak, de én szerettem volna inkább a régizene felé elmozdulni. Így végül ki tudtam élni az ezirányú kíváncsiságomat, és megtaláltam a népzenében azt, amivel együtt tudok rezegni.

Így került rá a legutóbbi lemezünkre a Pusztinai nagy hegy alatt című népdal is. Nagyon sokat hallgattam, és próbáltam megfejteni, hogyan lehetne a tiszta energiáját, az egyszerűségét a mi világunkba átemelni. Az alaplüktetése engem egy mantrára emlékeztet, és szerettem volna megtartani ennek a mágikus erejét. Amikor ez sikerült, utána már könnyű volt eljátszani. A népzenei formák és a balladisztikus hangvétel számomra eszközök, amikből nagyon remélem, hogy sikerül egy új egységet létrehozni a dalainkban.

Melyik népdal áll hozzád a legközelebb?

Más élethelyzetemben, más koromban, más hangulatomban más zenék tudnak rám hatással lenni. Lehet, hogy ami tetszik, fél év múlva már nem fog meghatni. Emiatt nekem inkább az attitűdök a fontosak, például ahogy Sebő Ferenc állt a népzenéhez. Szimpatikus, hogy a népzenét nem egy adott pillanatban elkapott és rögzített formának tekinti, amit utána tűzzel-vassal be kell tartatni minden zenésszel, hanem mint a világon minden zenét, állandó és gyönyörű változásban lévő, lüktető, élő lénynek, amit pont ez a változás tart frissen. Ez a fajta nyitottság szerintem elengedhetetlen a befogadó és a zenészek részéről is a népzene esetében. Természetesen fontos megőrizni bizonyos verziókat is a dalokból, de el kell fogadni, hogy a népzene lényegéhez tartozik a folyamatos változás. Ma még nem látjuk, hogy száz év múlva mit fognak népzenének tekinteni a 2020-as évek zenéjéből, de biztos, hogy sok olyat is, amit ma nem látunk annak. Sokszor beleesik abba a hibába az ember, hogy azt gondolja, régen minden jobb volt, és ami ma történik, ma születik, az nem lehet annyira értékes. Ettől el kell tudni szakadni.

Van olyan népdal, ami mostanában nagyon izgatja a fantáziádat?

Most egy francia kórusénekbe szerettem bele. Vagy százszor meghallgattam az elmúlt hetekben, és már a kottáját is feltúrtam, mert el szeretném énekelni a Kamarazenekarral. Olyan szinten megmozgatott, hogy akár rá is tudnám építeni a következő lemez anyagát.