A Sötétben azt az éjszakai nyugtalan hangulatot fogja meg, amikor magunkkal töltünk időt, összegzünk a nap végén és nincs semmi, ami elterelje a figyelmünket a feltoluló gondolatokról.
A Sötétben azt az éjszakai nyugtalan hangulatot fogja meg, amikor magunkkal töltünk időt, összegzünk a nap végén és nincs semmi, ami elterelje a figyelmünket a feltoluló gondolatokról.
Kiemelkedően erős, a legizgalmasabb nyugati fesztiválok szintjét hozó programmal nyitott csütörtökön a három napos Reflektor Fesztivál a város szívében, az Akvárium Klubban, és természetesen mi is ott voltunk. Masszív fotógalériával megfejelt beszámoló az első napról!
Hét évet kellett várni az Analog Balaton első nagylemezére, de abszolút megérte: az okos, nem ritkán generációs-közérzeti, poszt-alteres szövegeket felvonultató, és közben a minimálpopos, elektronikus tánczenével gátlástalanul buliztató LENT az elmúlt időszak egyik nagy dobása volt, mi is…
Október eleje óta szinte hetente érkezett egy-egy friss megjelenés a Hangfoglaló Program támogatott induló előadóitól. Egyértelműen látszik, hogy a koncertek leállása miatt több energia jutott a dalok dajkálgatására és a lemezfelvételre, ennek hatását valószínűleg a következő hónapokban is érezni…
Az experimentális psych-art-dreampopos AGAVOID trió 2015-ben került fel a Recorder Magyarradarjára, egy évre rá pedig nálunk debütált a kilencszámos bemutatkozó nagylemez, a CĀSUS. Viszonylag sokat, négy évet kellett várni a folytatásra, de most megérkezett a látványos live session…
Menekülnek az öltönyös férgek. Egyensúlyozás a sci-fi és a pornó között. A gyengébbek el fognak vérezni az úton. Minden embert egyszer elönt a könny. Szegény író kezében a szegélynyíró. Összeáll, lüktet, szétbomlik; a mi emberünk; cyberp_unk. A másik ember csak egy kismadár a kezünkben. A Recorder…
Zenei eklektika, összművészet, elővigyázatosság, közösségépítés, összetartás és egy jókora adag szerencse. Röviden nagyjából így lehetne összefoglalni, hogy milyen volt az idei nyár egyetlen megtartott nagyobb fesztiválja, a Fekete Zaj. Aki pedig a részletekre is kíváncsi az alább megtalálja a…
A NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma nyáron hatodik alkalommal írta ki a pályájuk elején járó előadókat támogató pályázatát. A Kollégium döntése alapján az új évadban 25 produkció részesül 2-2 millió forintos támogatásban, illetve idén először, külön pályázat révén két elektronikus zenei formáció is…
Az experimentális psych-art-dreampopos AGAVOID trió 2015-ben tűnt fel, és első EP-jével (Tamper/Ignore) rögtön szép sikereket ért el, a Recorder Magyarradar rovatában is bemutatkoztak, majd decemberi After című dalukhoz idén egy klassz videó is készült, de mindezen idő alatt végig…
A héten mutattuk be egy friss hazai kiadó, a PLUTO Sound névjegyéül szolgáló válogatását, melyen szerepel a labelt életre hívő Huszár Kristóf is, Christopher Waver alteregójával. Az AGAVOID zenekar egyharmadának szintifunkos, chilles elektronikás szólóprojektje önmagában is…