2011 legjobb albumai a Recorder szerint

Mialatt sorozatban tárgyaltuk év végi brit és amerikai listák dömpingjét (Rough Trade, Mojo, Uncut, Q, Paste, Clash, Filter, FACT, fRoots, Songlines, Total Guitar, Decibel, Stereogum, Gorilla vs. Bear, The Quietus, NPR Music, NME, Rolling Stone, MTV, A.V. Club, Popmatters, musicOHM, Wire, Pitchfork, The Guardian, Spin, Resident Advisor, Drowned In Sound), továbbá a kontinentális Európa és azon belül is skandináv országok évösszegzéseit, természetesen a Recorder stábja is összeírta 2011 legjobb albumait. Ahogy 2010-es listánkon, úgy mostani összeállításunkban is csak friss sorlemezek szerepelnek (tehát kislemezek, EP-k, koncertfelvételek, válogatások, újrakiadások, mix- és remixalbumok nem), a magyar kiadványokat pedig a külföldiek közé illesztés helyett végül inkább külön csoportosítottuk.

Íme, ezek a 2011-es év legjobb albumai a Recorder szerint:

1. PJ Harvey: Let England Shake
Polly Jean Harvey két évtizede stabilan a legfontosabb dalszerző-énekesnők szintjén említhető, de idei albuma az eddigi művészi csúcsteljesítménye. A nagyrészt egy autoharp nevű pengetős hangszeren komponált Let England Shake-hez Harvey a rá eddig jellemző személyes hangvételről egy tökéletesen kivitelezett koncepcióra és szövegvilágra váltott: a háború témáját járja körbe, kikerülve minden közhelyet – persze a zenei struktúrák és hangszerelési megoldások is zseniálisak! Az első hangoktól felemelő, katarzissal több helyütt szolgáló album költői szintézise a háború érvényességének és értelmetlenségének. Profilcikk itt, szövegfordítás itt, teljes lemez videókkal itt, bónuszdal itt, letölthető lemezbemutató koncert itt.

2. Girls: Father, Son, Holy Ghost
Pompás hangzás, leheletfinom, ihletett hangszerelés jellemzi az év egyik legjobb lemezét, de ezek a külsőségek csak másodlagosak a San Franciscó-i Girls duó második albumán, hiszen a sokfelől merítő, érzelmi hullámvasúton közlekedő szerzemények igazi instant klasszikusok: megbocsátásról, helytállásról, szeretet kereséséről szóló határozottan spirituális, emelkedett dalok. Kritika itt, klipek itt, koncertbeszámoló itt.

3. Fucked Up: David Comes To Life
A hardcore renegát torontói Fucked Up tagjai, akik 2009-ben Dürer Kert kistermében is fergeteges koncertet adtak, harmadik albumukra egy fiktív angol kisvárosban játszódó szövevényes történetű négyfelvonásos 18 számos punk-rockoperát írtak (amihez még egy válogatáslemezt is összedobtak a három évtizeddel ezelőtti fiktív kisváros fiktív zenekarainak bőrébe bújva). Profilcikk és klipek itt, kislemezdalok itt, újabb klip itt, lemezbemutató itt.

4. Kate Bush: 50 Words For Snow
A popzene nagyasszonyai között is talán legnagyobb Kate Bush tizedik albuma a hó és a tél témakörében fogant konceptlemez, mely a világ átalakulásának leglátványosabb pillanatát ragadja meg a hópelyhek könnyedségével: szellős, minimalista, puritán, repetitív album, tökéletes lesz a hóesést figyelni rá a meleg szobából – az énekesnő legjobb munkája az 1985-ös Hounds Of Love csúcsműve óta! Kritika itt, teljes lemez itt, klipek itt meg itt.

5. Bon Iver: Bon Iver, Bon Iver
Justin Vernon 2007-ben Bon Iver néven készített egy betegségekből és lelki fájdalmakból táplálkozó, mondhatni tipikus, egy szál gitáros indie folktrubadúr albumot, ami nagy meglepetésre hatalmas kritikai és közönségsikert aratott, ám a nyolcvanas évek hangzásaiban szégyentelenül megmártózó színes folytatás kategóriákkal jobb lemez: okosan megkomponált, erőteljes, nagy mű. Kritika itt, teljes lemez itt, videókkal itt.

6. M83: Hurry Up We’re Dreaming
A francia Anthony Gonzalez ötödik nagylemeze előtt Los Angelesbe költözött, ahova előző albumának dalai képzeletben már amúgy is elrepítették őt és hallgatóit – és ott elkészített egy monumentális megoldásokat sem nélkülöző dupla albumot, mely az M83 futurisztikus retrospektív kiadványaként hat. Teljes lemez itt, az év slágerének klipje itt.

7. St. Vincent: Strange Mercy
A St. Vincent név mögött megbúvó 29 éves amerikai lány, Annie Clark – aki a Polyphonic Spree-ben és Sufjan Stevens kísérőzenekarában is gitározott, majd Beck 2010-es INXS-feldolgozáslemezén is díszhelyet kapott – harmadik szólóalbumával lépett át az első vonalba. Dalszerző-énekesnői teljesítménye mellett hangszeres zenészként is lenyűgöző (főleg fuzzos gitárjátékával). Lemezbemutató koncert itt, klip itt.

8. The Horrors: Skying
A továbbfejlődésen folyamatosan dolgozó brit Horrors kvintett ezúttal nem lépett akkorát az előző albumához képest, mint legutóbb az első és a második között, de ezen a szintetizátoros, krautrock és baggy ritmikával játszó, mindezt pszichedéliával beterítő harmadik lemezen stabilan csúcsformát tartottak – Faris Badwan és zenésztársai ráadásul remek klubkoncertet is adtak a Dürer Kertben! Profilcikk itt, teljes lemez itt, interjú itt.

9. Wilco: The Whole Love
A Wilco a legutóbbi albumai nyugodt, kissé „öreges” megszólalása után úgy volt képes visszatérni experimentálisabb korszakához, hogy a 2000-es évek végére – az együttes legjobb felállásában – kiforrott, jellegzetesen „wilcós” hangzású univerzumban maradt. Teljes kör a teljes körű szeretet nevében. Kritika itt, klip itt.

10. Cults: Cults
A csaj-pasi duók idei trendjét még tavaly elindító Cults látszólag egyszerű formulát alkalmaz ügyesen: mézes hatvanas évekbeli girl group melódiák keverednek programozott alapokkal, hol poszt-punkos, hol shoegaze-es gitárokkal, de mindig ott lebeg bennük valami kiszámíthatatlan. És az összes dal alkalmas slágernek! Teljes lemez és klipek itt.

11. My Morning Jacket: Circuital
A harmincas-negyvenes amerikai generáció egyik legjobb koncertzenekara a louisville-i My Morning Jacket. Az alt.countryból, Neil Young-i sötét rockból induló zenekar a 2005-ös Z albummal vált univerzális rockzenekarrá, és most elkészítette legegységesebb anyagát, melyen Jim Jamesék pazarul összefoglalnak mindent, amit tudnak. Lemezbemutató koncert itt.

12. Shabazz Palaces: Black Up
A hiphop műfajában manapság már annak is örülni kell, ha végig szórakoztató mainstream lemezt találunk – műfajújító, vagy igazán zseniális alkotások csak néhány évente bukkannak fel. Az egykori Digable Planets-tag Ishmael Butler által létrehozott Shabazz Palaces bemutatkozása pontosan ilyen: agyat tornáztató instant klasszikus, melyen szaggatott, kiszámíthatatlan váltásokkal élő, nyugtalanító atmoszférájú szerzemények sorakoznak. Kritika itt.

13. John Maus: We Must Become The Pitiless Censors Of Ourselves
Az Ariel Pink mellől szólókarriert kezdő John Maus harmadik albumával bizony lekörözte egykori főnökét. A filozófiai tanulmányokat folytató és azokat zenéjébe is beépítő Maus nyolcvanas évek eleji dark wave-et, szinti-popot keresztez mesebeli világokkal, gagyi sci-fi filmek kísérőzenéjével és lo-fi hangzásokkal. Furcsán gyönyörű zene! Kritika itt.

14. Kasabian: Velociraptor!
„Velociraptor, nem fél a naptól!” A dalszerző-gitáros-énekes Sergio Pizzorno és a frontember Tom Meighan kétfejű szörnyetegével az élen a Kasabian minden brit kortársát lepipálva készít változatos hatásokból működőképesebbnél működőképesebb poplemezeket úgy, hogy kereskedelmi sikereit is tartani tudja – és ez a negyedik album is minden szempontból méltó folytatás. Teljes lemez itt, repülőgépkoncert itt, klipek itt meg itt meg itt.

15. tUnE-yArDs: w h o k i l l
Experimentális lo-fi R&B – el tudjuk képzelni, hogy az milyen? Merrill Garbus dalszerő-énekesnő pontosan ilyen zenét játszik, még akkor is, amikor free jazz, afrobeat vagy éppen akusztikus folk keveredik nála a punkkal. Hogy mindebben mi az ellenállhatatlan? Az, hogy a leginkább énekesként zseniális csúnya lány a fenti összetevőket a popzene hagyományosabb dalszerkezeteibe építi be nagyon hatásosan. Koncertvideó itt.

16. Tom Waits: Bad As Me
2004 óta ez az első rendes sorlemeze Tom Waitsnek, de a sokféle daltípusból összeálló Bad As Me című anyag azt bizonyítja, hogy az amerikai dalszerző-énekes hatvan fölött is megbízhatóan otthonosan mozog évtizedekkel ezelőtt felépített kiszámíthatatlan univerzumában. Kritika itt, kislemezdalok itt meg itt, klip itt.

17. Emika: Emika
A Bristol-Berlin tengely mentén alkotó cseh származású Ema Jolly zenéjében pontosan visszatükröződnek lakhelyei, címnélküli bemutatkozó albuma a futurisztikus triphop friss példája: a Portishead atmoszférájának keresztezése Pinch hangzásvilágával – a néha Róisín Murphyt idéző Emika ráadásul énekesnőként is hatásos. Kritika itt.

18. The Weeknd: House Of Balloons
Abel Tesfaye etióp származású kanadai énekes The Weeknd nevű projektjével és a semmiből megjelentetett, ingyenesen letölthető House Of Balloons című márciusi „mixtape”-pel (amit a pár hónappal később, augusztusban a Thursday, majd a december végén a trilógiazáró Echoes Of Silence követett) az év egyik leginkább hype-olt előadója lett, de egyúttal az év egyik legjellemzőbb trendjének, a „furcsa ritmusú R&B”-nek is a legtehetségesebb mintapéldánya. Teljes lemez(ek) és hivatalos klip itt, nem hivatalos klip itt, trilógiazáró harmadik mixtape itt.

19. Metronomy: The English Riviera
A 2005-ös felbukkanása óta folyamatosan fejlődő Metronomy 2008-ban már egy egészen jó albummal rukkolt elő (rajta az év egyik slágerével, a Heartbreakerrel), de az ismét három év kihagyás után megjelent The English Riviera még egy szinttel feljebb lép, nagyon ügyes, eredeti és ihletett keveréke az indie és elektro-popnak, erős new wave-es ízekkel. Kritika itt, klipek itt.

20. Mastodon: The Hunter
A Mastodon az elmúlt fél évtized piacvezető metálzenekara, és az idei The Hunter fényesen igazolja és megerősíti e tételt: az eddigi viszonylagos egységesség válogatáslemezszerűen ágazik szerteszét egyre erősebb pszichedelikus rétegzettséggel és billentyűkkel, de Brent Hindsék egy percig sem tévesztik szem elől a célt. Kritika itt, teljes lemez és klip itt, bónuszdal, további videók és pazar képek itt, koncertbeszámoló itt.

21. Destroyer: Kaputt
Az idei évben tetőzött az a trend az indie pop/rock műfajában, hogy a lehető legcikisebb, nyolcvanas évekbeli hangszínekkel, szaxofonszólókkal megszórt lemezeket adtak ki addig inkább zajos rockot játszó formációk. Ennek a trendnek a legszebb példája a kanadai Dan Bejar vezette Destroyer ihletetten hangszerelt, megkapóan szóló Kaputt albuma. Klip itt.

22. Atlas Sound: Parallax
Bradford Cox zenekarával, a Deerhunterrel tavaly jutott csúcsra, szólóprojektjével, az Atlas Sounddal pedig idén, ezzel a személyes, fura zörejekkel teleszórt albummal. Poszt-apokaliptikus tájakat bejáró lemez, melyen Cox már ismerősként vezet végig minket. Kritika itt, teljes lemez itt.

23. Zomby: Dedication
A dubstep, wonky, bass music környékén alkotó titokzatos – és interjúkat, fellépési kötelezettségek betartását tekintve kifejezetten rossz hírű – Zomby a rave korszakot megidéző első lemeze után egy változatos, eddigi életművét szintetizáló albummal állt elő, mely könnyedén az év egyik legerősebb elektronikus tánczenei lemeze lett. Bónuszdal és klip itt.

24. The War On Drugs: Slave Ambient
A klasszikus amerikai dalszerzői hagyományok mentén haladó második War On Drugs-lemezt, a Slave Ambientet – a kiváló dalokon túl – az teszi igazán emlékezetessé, hogy a műfajban szokatlan, ám roppant hatásosan használt elektronikus rétegek keverednek a hagyományos struktúrákba. Időtlen, mégis furcsa hatású poplemez. Kritika itt.

25. EMA: Past Life Martyred Saints
A dél-dakotai Erika M. Anderson egy Gowns nevű noise-folk zenekarból kilépve jelentette meg debütáló szólólemezét, melyen a zaj határozottan erős összetevő, ám szépséges zajról van szó, és egy roppant szuggesztív tehetség bemutatkozásáról, változatos, bátran csapongó, meglepő váltásokkal élő dalokkal, és az év legjobb lemeznyitó szerzeményével, a Grey Shippel. Nyitódal itt, Nirvana-feldolgozás itt.

26. Laura Marling: A Creature I Don’t Know
Laura Marling 2007-ben, 17 éves korában tűnt fel, 2008-ban jelent meg bemutatkozó nagylemeze, majd 2010-ben a hazájában komoly sikert elérő második albuma – ám alig egy év múlva már meg is érkezett a folytatás a még mindig csak 21 éves dalszerző-énekesnőtől, aki akusztikus gitáros „angolos” folk dalait erre harmadik lemezére dzsesszes, dúsabb hangszerelésű szerzeményekkel tette „univerzálissá”. Kritika itt, klip itt.

27. James Blake: James Blake
A 2010-ben feltűnt James Blake korai EP-in eredeti módon keverte a dubstep, az IDM, a soul elemeit, de nívós bemutatkozó nagylemezére egyértelművé vált, ami már addig is sejthető volt: igazából egy dalszerző-előadóval van dolgunk, aki gitár helyett jellemzően elektronikával festi alá gyönyörű énekhangon előadott dalait. Kritika itt, lemezbemutató koncert és klipek itt, kiegészítő EP-k itt meg itt.

28. Black Lips: Arabia Mountain
A cowpunk, pszichedelikus és surf-rock elemeket is használó atlantai garázs-punk zenekar, a Black Lips hatodik stúdiólemezén Mark Ronson produceri segédletét is igénybe vette, de a koszos-slágeres hangzást még nagynevű stúdiózseni sem tudta kipolírozni – szerencsére. Egyszerű, ellenállhatatlan buliszámok, dögösen, lazán és most már egészen magabiztosan is! Kritika, teljes lemez és klipek itt.

29. Washed Out: Within And Without
Az álmodozós-ábrándos tengerparti popzenéjével 2009-ben feltűnt Washed Out (azaz az 1983-as születésű Ernest Greene) az első igazi albumán már nem obskúrus italo-diszkó dalokból hangmintázva hozza létre sokrétegű, lebegő zenéjét – azonnal ható nosztalgikus világ, melybe az év folyamán bármikor belemenekülnénk. Teljes lemez itt.

30. Real Estate: Days
Az álmodozós-ábrándos tengerparti popzenéjével 2009-ben feltűnt Real Estate együttes második lemezén még tovább ment a nyár utáni nosztalgia érzékeltetésében: a Days a meleg ősz lemeze. Az idő múlását érzékeltető ihletett szerzemények kevés eszközzel hozzák létre a teljesség élményét. Teljes lemez és kritika itt.

31. Rustie: Glass Swords
A skót Rustie a mindent bele elvén készített (nagyon távolról) wonkyból induló, dubstep utáni bass music albumot, melynek eufóriát kiváltó fő rendezőelve, hogy ez tulajdonképpen egy elektronikus zenei producer által készített rocklemez, melynek minden pillanata vicc, de már annyit nevettünk rajta, hogy csak önfeledten zuhanunk bele az újabb őrült hangpárosításokba. Profilcikk itt.

32. The Black Keys: El Camino
A Black Keys 2010-ben Brothers című hatodik albumával érett be, de a duónak a gyorsan érkező folytatással is sikerült a tartania a színvonalat, a slágeres garázs-rockba az eddigieknél kevesebb bluest, viszont több glam rockot és soult kevertek – a sztárproducer Danger Mouse felügyelete alatt. Teljes lemez és lemezbemutató koncert itt.

33. Azari & III: Azari & III
A kanadai Azari & III tulajdonképpen az amerikai Hercules And Love Affair ikercsúcsa, a fehér producerek itt is fekete partizenével hódítanak, szintén gender elméleti bemutatóként is használható énekes közreműködőkkel állnak ki, de náluk a nyolcvanas évek szintetikus zenéinél (electro, techno, house) megáll a stíluskalandozás és a szociális kommentárokkal fűszerezett zene féktelen partiban végződik. Teljes lemez és klipek itt, kritika és még egy klip itt.

34. Björk: Biophilia
Az izlandi énekesnő, Björk ambiciózus – mikro- és makrokozmoszt behálózó, minden dalt iPad/iPhone-alkalmazásokkal párosító, különleges hangszereket és különleges multimédia koncerteket is magában foglaló – Biophilia projektjének tízszámos zeneanyaga rövidsége és puritánsága ellenére is az életmű legszebb darabjai közé tartozik. Teljes lemez itt, klipek itt meg itt meg itt.

35. Wild Beasts: Smother
A Wild Beasts nevű leedsi art-pop kvartett harmadik lemezére lenyugodott, visszafogott formát mutat, a csilingelő gitárok, ütősök, a háttérben végig doromboló elektronika és persze Hayden Thorpe jellegzetes falzettje uralta zene mélyén azonban nagy érzelmek tombolnak – szép művészi kinyilatkoztatás. Kritika itt.

36. Gruff Rhys: Hotel Shampoo
A Super Furry Animals frontembere bármit csinál, oda kell figyelni rá, még elektro-pop projektje, a Neon Neon is emlékezetes volt, egyedül szólólemezei nem voltak túl erősek – eddig! A sorban harmadik Hotel Shampoo ugyanis olyan, mint egy első osztályú, változatos SFA-korong. Kritika itt, teljes lemez itt, bónuszdalok itt, még egy klip itt, bécsi koncertbeszámoló itt.

37. The Rapture: In The Grace Of Your Love
A New York-i székhelyű Rapture a DFA kiadó köré csoportosuló diszkó-punk egyik sikerzenekara volt a kétezres évek elején, a 2006-os Pieces Of The People We Love albumával még szórakoztatóbb, még ellenállhatatlanabbul táncos irányba vitte tovább zenéjét, a Cassius-tag Philippe Zdarral készült visszatérő album pedig keresztezése lett e két vonalnak olyan ellenállhatatlanul fokozódó slágerekkel, mint a How Deep Is Your Love? Kritika itt, teljes lemez itt, klip itt, koncert itt.

38. Florence + The Machine: Ceremonials
Az elmúlt évek Kate Bush-reneszánsza által felszínre került számtalan dalszerző-énekesnő közül Florence Welch dívaszerű, lehengerlő színpadi jelenlétével és többmilliós eladásaival emelkedik ki, no meg persze elkéspesztő énekhangjával és kitűnő dalaival, melyek második lemezén Paul Epworth producerrel közösen himnikus, grandiózus megszólalásban, igazi barokk pop megalomániával köszönnek vissza. Kritika itt, kilipek itt meg itt meg itt, stúdiókoncert itt.

39. Austra: Feel It Break
A korábban már a Fucked Uppal is kollaboráló és szólóban is tevékenykedő kanadai Katie Stelmanis billentyűs-énekesnő Austra nevű elektro-pop együttesével talált rá igazi zenei világára: dalai egyszerre poposak és éteriek, és egyszerre idézik a Knife-szirén Karin Dreijert és Florence Welch-et. Klipek és koncertajánló itt.

40. Hooray For Earth: True Loves
A multiinstrumentalista-dalszerző-énekes Noel Heroux vezett New York-i Hooray For Earth a mostanság hiánycikknek számító nívós szintis-gitáros popzene egyik legjobbja, a True Loves pedig az idei év slágeres, mégis művészi remeke a maga kategóriájában. Klip itt.

41. Anna Calvi: Anna Calvi
Az év eleji BBC Sound Of 2011 listára felkerülő szigorú brit dalszerző-gitáros-énekesnő címnélküli debütáló albumát Mercury-díjra is jelölték, de rangja ezektől függetlenül, önmagában is jelentős: egy nagy tehetség, ihletett bemutatkozása (és St. Vincenthez, azaz Annie Clarke-hoz hasonlóan Anna Calvi is virtuóz gitáros). Teljes lemez és klip itt.

42. Fleet Foxes: Helplessness Blues
A seattle-i Fleet Foxes 2008-as nagylemezével egy pillanat alatt vált a hatvanas évek végét, hetvenes évek elejét megidéző folkos barokk pop vezető zenekarává, a folytatás viszont több pillanat alatt készült el, de megérte várni rá: komplex, sötét, mély, a debütálástól nem sokkal elmaradó album született. Koncertajánló és klip itt.

43. Foster The People: Torches
A kaliforniai Foster The People az év egyik nagy sikerzenekara, mely a mainstream listákon is bizonyítani tudott: a billentyűs-programozó-énekes Mark Foster, a basszusgitáros-vokalista Cubbie Fink és a dobos Mark Pontius sötét témáktól sem mentes napfényes-himnikus popzenét játszik, melyről az MGMT, a Yeasayer, a Hockey vagy a francia Phoenix egyaránt eszünkbe juthat. Teljes lemez és lemezbemutató koncert itt, klip itt.

44. Elbow: Build A Rocket Boys!
A manchesteri Elbow a kétezres évek egyik megbízható, intelligens, humános brit popzenekaraként lett lemezről lemezre egyre jobb, a 2008-as The Seldom Seen Kiddel aztán robbantott, Mercury-díjat nyert és hirtelen rengeteg lemezt adott el. A három évig készült folytatás a megnövekedett elvárásoknak minden szempontból megfelel, érzékeny, a családot középpontba helyező bravúrdarab. Kritika és klip itt.

45. SBTRKT: SBTRKT
A londoni Aaron Jerome, akit az előző évtizedben még a future jazz szcénában ismerhettünk meg, most SBTRKT név alatt igazi mixtúrára invitálja hallgatóit, ráadásul tudja az utat a föld alatti járatokhoz és a fő csapásokat sem kerüli. A maszkok mögé bújó, anonimitást kedvelő producer UK funkyból, dubstepből, house-ból, R&B-ből gyúrt bass music albuma egyszerre slágeres és fifikás – egy nagy tehetség kiteljesedése. Radiohead-remix itt.

46.The Roots: undone
Hogy honnan meríti energiát a hiphop fő hangszeres intézménye, azt nem tudjuk, de a tavalyi két remek album után idén is kiadtak egy nagylemezt, az undone ráadásul a zenekar első konceptalbuma: egy bűnözővé vált fiatalember életének története időben visszafelé elmesélve, Sufjan Stevens-átdolgozással a végén (a történet elején)! Kell-e mondani: ?uestlove-ék ezúttal sem hibáztak. Beharangozó kislemezdal itt, klipsorozat itt.

47. Tinariwen: Tassili
Ahogy körkörös szerkezetű dalai lassan hömpölyögnek, úgy futott be a Maliból származó Tinariwen is berber népdalokból, észak-afrikai transzos ritmusokból és angolszász blues-rockból gyúrt elektromos gitáros sivatagi rockjával, de zenekar Wilco- és TV On The Radio-tagokkal készült ötödik albumán a személyes hangvétel és az akusztikus hangszerek uralkodnak – igaz, így is lenyűgöző a végeredmény. Kritika és klip itt, koncertajánló itt.

48. Bright Eyes: The People’s Key
Az oklahomai Conor Oberst köré épülő hol folkosabb, hol indie-rockos, elektro-popos megszólalású Bright Eyes projekt a kilencvenes évek végén tűnt fel, 2002-2005 táján jutott csúcsra, majd egy csendesebb periódus után 2011-ben egy ismét dúsabb hangszerelésű, igazi slágeres poplemezzel tért vissza, melyet ráadásul egy spirituális konceptkeret is egybefog. Kritika és teljes lemez itt, koncertajánló és klip itt.

49. Hercules & Love Affair: Blue Songs
A két állandó taggal működő, de amúgy folyamatosan változó összetételű alkotóközösségnek számító Hercules And Love Affair három év után jelentkezett második albumával és a Blue Songs enyhe kanyart vett a gépiesebb, hidegebb hangzás felé, hangsúlyosabb rajta az acid house és a klasszikus techno, de ezúttal is változatosak az énekhangok és izgalmas a végeredmény. Kritika itt, teljes lemez itt, teljes bécsi koncert itt.

50. Patrick Wolf: Lupercalia
A 28 éves brit multiinstrumentalista-dalszerző-énekes diszkográfiájában a 2007-es The Magic Position volt az áttörést meghozó poplemez, a 2009-es The Bachelor volt a monumentális album, a 2011 nyarán megjelent Lupercalia pedig a monumentális pop lemeze, olyan parádés slágerekkel, mint a Bruce Springsteen-es szaxofonnal fickósított The City. Koncertajánló és klipek itt, még újabb klip itt, interjú a jövő héten.

+
MAGYAR ALBUMOK:

1. Yonderboi: Passive Control
Fogarasi László egy évtizede indult trilógiájának záródarabja, a „gyerek” és „férfi” albumok után a „női” princípium lemeze, melyen egy német lány angol nyelvű éneke vezet végig. Kritika itt, interjú itt, letölthető dal itt.

2. Hó Márton és a Jégkorszak: Dalok a fürdőszobából
A dalszerző-gitáros-énekes Horváth Márton sok zenekar és szólópróbálkozás után végül csak megtalálta a hozzá legjobban illő zenei és szövegvilágot. Teljes lemez itt, a frontember „ledolgozáslemeze” itt, karácsonyi meglepetésdala itt.

3. Pluto: Nevem Senki
Nemes András zenekarának eddigi legslágeresebb lemeze, melynek születésénél a Biorobot-kolléga Bérczesi Róbert és Péterfy Bori is közreműködött. Kritika és klip itt, a frontember kedvenc lemezeinek listája itt.

4. Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi: The Ice Tower
A hajdani Amorf Ördögök és a Péterfy Bori-féle Love Band zenei vezérének, Tövisházi Ambrusnak a saját projektje még Harcsa Veronika távozását is túl tudta élni. Teljes lemez itt, kiegészítő EP itt, a frontember The Gomb nevű legújabb projektjének EP-je itt.

5. Occam: My Rorschach
A Zagar dobosaként ismert Lázár Tibor downtempo projektje, a számok felében a Neo-frontleány Hodosi Enikő énekével. Koncertajánló itt.

összeállítás, szövegek: Déri Zsolt és Dömötör Endre
az összeállításban segítséget nyújtottak listáikkal a Recorder további szerzői: Bali Dávid, Biczó Andrea, Bokor Péter, Csada Gergely, Deimanik László, Elekes Roland, Fábián Titusz, Fodor Csaba, Forrai Krisztián, Jakab Zoltán, Jávorkúti Ádám, Judák Bence, Klág Dávid, Lakatos Sándor, Lévai János, Nagy István, Németh Róbert, Németh Tímea, Soós Csaba, Sugó Lilla, Szaák Zoltán, Szabó Benedek, Szabó Sára és Velkei Zoltán. (A szerzők egyéni listáit egy külön összeállításban közöljük.)