Yonderboi: Come On Progeny (mp3)

2011.09.21. 13:46, -recorder-

Yonderboi 2011. szeptember 23-án jelenteti meg harmadik albumát, 2000-ben indított trilógiájának záródarabját, a Passive Controlt, melyről az első dalrészletekkel illusztrált tudósítás és az első lemezkritika után az első igazi interjú is itt a Recorderen olvasható, a beszélgetés második részében pedig az alkotó egyenként is kommentálja új albuma 11 számát. Ezen számok egyikét, a német Charlotte Brandi énekesnő hangjával díszített Come On Progeny című dalt Yonderboi most – két nappal a hivatalos megjelenés előtt – ingyenesen letölthetővé is teszi mp3 formátumban, mely itt nálunk máris elérhető. „Az összes eddigi számom közül ez készült a leghosszabb ideig: még 2000-ben kezdtem el, a Shallow And Profound album befejezése körül” – meséli a szerző. „Számomra van valami békebeli sci-fi hangulata a vonósoknak, mint amikor a bolygó mögül kibukkan a napfény. Ez lett a leghagyományosabb értelemben vett dal, örülök, hogy az album végén van egy ilyen is. A science fiction hangulat mellé egy anya-gyermek érzés is belekerült, ezért is lett Come On Progeny (kb. Hajrá, utódok!) a címe.”

Az itt hallható Come On Progeny című dal...

...innen tölthető le mp3 formátumban egy e-mail cím megadása után:

 

 
összeállította: Déri Zsolt

 

Címkék: mp3 yonderboi
https://recorder.blog.hu/2011/09/21/yonderboi_come_on_progeny_mp3
Yonderboi: Come On Progeny (mp3)
süti beállítások módosítása