(Secretly Canadian, 2011)
Az Adam Granduciel vezette philadelphiai War On Drugs bő három év után folytatja a klasszikus amerikai dalszerzői hagyományokból kiinduló 2008-as Wagonwheel Blues albummal megkezdett utat, és halad tovább a maga által taposott ösvényen. Az öttagú formáció időközben többszöri tagcserékkel trióvá apadt, így már a sikeres szólókarrierbe kezdő Kurt Vile sem tagja a felállásnak. Az új War On Drugs-lemezt, a Slave Ambientet is körbelengi a tipikusan amerikai, kopott farmeres, magányos útrakelés hangulata (a felnőtt rockzene hívóképe ez, de egyáltalán nem a középutas popzenére kell itt gondolni), mindez azonban ritkán kap zenei háttérszálat/aláfestést, pláne annyira erős réteget, mint most. A nyár végén megjelent kitűnő album – hangulatából fakadóan – most ősszel hat csak igazán, érdemes több próbát is adni a korongnak, mert idővel feltétlenül meghálálja.
A lemez első harmadát kitevő négy dal, különösen a zenekar folk-rockosabb oldalát kidomborító Brothers és az I Was There, a maga nemében egyszerűen tökéletes. Granduciel istene valószínűleg továbbra is a nyolcvanas évekbeli Bruce Springsteen, de ahogy a korábbi dalokban, úgy ezúttal is előtörnek Neil Young vagy Tom Petty felől érkező hatások, miközben a frontember hangja többször is Bob Dylant, vagy épp egykori zenésztársát és jó barátját, Kurt Vile-t juttatja eszünkbe. Ahogy magát a lemezt is párhuzamba lehet állítani Vile idei Smoke Rings For My Halo albumának tiszta dalközpontúságával, ám a Slave Ambienten – címéhez méltóan – a klasszikus dalstruktúrákba elektronika keveredik, az alap hangképet finom textúra vonja be. Az elektronikus rétegek azonban soha nem kerekednek felül, nem kerülnek a középpontba, csupán végig ott keringenek (általában magasan búgó szintik vagy enyhe zaj formájában) a dalok szövetében. Ez a jelenség az album közepén válik hangsúlyossá, hiszen máshol annyira erősek a szerzemények, hogy az ügyes megoldások sokadik hallgatásra is eltörpülnek a fülbemászó refrének és a bombasztikus dallamok mögött. A Come To The City és az It's Your Destiny lassabb, talán kissé nehézkesebb menetelése közben azonban szépen megfigyelhető, hogy ez a folyamatosan jelen lévő zúgás a közhelyszerű megoldásokat kikerülve milyen mélyen átjárja a dalok egészét. Az instrumentális, monotonon zakatoló City Reprise esetében pedig ez a magasan elhelyezett, közel sem könnyed, egyre erősödő szintiréteg viszi el az dalt. Ezek után azonban újra (persze, jó értelemben) rádióbarát lesz a lemez, olyannyira, hogy csak ekkor ér a csúcsra. Ahogy a lemez vége felé szereplő Baby Missiles lendületes popzenéje megunhatatlannak, úgy az album – a maga egészében – teljesen időtlennek hat. Békeidőben, és csak ezzel a droggal.
9/10
Csada Gergely
a teljes album anyaga itt hallható:
a Come To The Cityhez készült hangulatos hivatalos videó:
a Baby Missileshez készített nem hivatalos, de szintén hangulatos klip:
