(True Panther Sounds/Neon Music, 2011)
A San Franciscó-i Girls kreatív magját tekintve duó, élőben viszont váltakozó felállású, minimum ötfős zenekar. Akár így, akár úgy, ők voltak a 2009-es év egyik nagy felfedezettjei: Album című debütáló albumuk fülbemászó dalai, és bohókás, mégis intenzív koncertjeik alapján szépreményű, ígéretes formációként mutatkoztak be. A nagyfokú és jól dokumentált droghasználat, az egészen merész videók és a fő dalszerző, Christopher Owens szektás múltja (egy Children Of God nevű kultusznak a tagjaként nőtt fel) azonban legalábbis kérdésessé tette, hogy a Girls esetében egyszeri csodáról, vagy tényleg átütő tehetségről van-e szó. Ezt a kételyt erősítette az a hattérinformáció, hogy Owens a szektában felnőve nem hallgathatott popzenét és amikor kikerült a szabad világba, akkor robbanásszerűen tárult fel előtte az ismeretlen – a Girls is erre való reakcióként született. Azonban hogy nem egyszeri kreatív kitöréséről van szó, az már a 2010-es hatszámos Broken Dreams Cup EP-n egyértelművé vált. A dalszerző-énekes-gitáros Owens és a basszusgitáros-hangszerelő-producer Chet Jr. White a hálószobában rögzített bemutatkozásuk után a tavalyi félórás EP-vel a profi megszólalás terepén is bizonyítottak, ráadásul dalaikat is képesek voltak új irányokba továbbvinni. A második nagylemezen, a nemrég a Recorderen is meghallgathatóvá tett Father, Son, Holy Ghost albumon pedig már külső producerre (az eddig szürke eminenciásnak számító – többek között a Vines és Starsailor hangmérnökeként bedolgozó – Doug Boehmre) is rá merték bízni magukat, és ez a döntésük is fényesen megtérült.
A pompás hangzás és a leheletfinom, ihletett hangszerelés azonban már csak a dalok fényét tudja emelni, itt ugyanis maguk a szerzemények a főszereplők. Owens egyszerre képes idézni az ötvenes évek ártatlan doo-wop beütésű rock’n’rollját, a Beach Boys és a Zombies harmóniáit, az új hullámos Elvis Costello tiszta lendületét, a Teenage Fanclub power-popját, de – ami elsőre talán meglepő lehet – leginkább a Lemonheads-vezér Evan Dando világával (abból is leginkább a Car Button Cloth című 1996-os Lemonheads-lemez dalaival) mutat rokonságot. Olykor gyermeki rácsodálkozás és kitörő öröm, olykor a világ súlyának cipelése jellemzi Owens új anyagát: érzelmi hullámvasút, briliáns zenei megoldásokkal. Az Atya, Fiú, Szentlélek cím sem túlzás: a második Girls-album megbocsátásról, szeretet kereséséről, helytállásról szóló, határozottan spirituális, emelkedett anyag, még akkor is, amikor az egyik dal Vomit (Okádék) címmel szól a szerelem őrületéről (ehhez egyébként a Biblia, a Példabeszédek könyve adta az ihletet – 26:11 „Mint az eb megtér a maga okádására, úgy a bolond megkettőzteti az ő bolondságát”). Kiemelni nincs mit, ez az album elejétől a végéig művészi csúcsteljesítmény.
10/10
Dömötör Endre
a Vomit című kislemezdal klipje:
