Mastodon: The Hunter

2011.12.15. 15:00, rerecorder

(Roadrunner/Magneoton, 2011)


Az elmúlt hetek egyik legszórakoztatóbb híre, hogy a Metals című új albumával turnézó kanadai indie-pop dalszerző-énekesnő Feist egy tévészereplés során összehaverkodott a Mastodon-tagokkal, és Metals meets metal felkiáltással máris egy közös osztott kislemez megjelentetését tervezik egymás dalainak feldolgozásával! Brent Hindséket nyáron a zágrábi INmusic és a tokaji Hegyalja fesztiválon is láthattuk, The Hunter című ötödik stúdiólemezüket pedig már a megjelenés előtt teljes egészében meghallgathatóvá tettük a Recorderen, sőt bemutattuk a Curl Of The Burl című számhoz készült vicces klipet is, most tehát jöjjön a lemezkritika is.

A metálban a változás az egyik legnagyobb kérdés. Ha nincs, akkor az elégedett rajongótábor mellett ott virít a hatalmas támadási felület, hogy minden daluk ugyanolyan, ha viszont eltúlozzák, akkor meg szinte mindent kockára tesznek. Kevés olyan zenekar volt, akik ezt a kérdőjelet ki tudták volna egyenesíteni, de a Mastodon „piacvezető” pozíciójának az egyik kulcsa mindenképp az, hogy megtalálták a változás tökéletes mértékét: remek alapötletüket továbbgondolva évről évre tettek hozzá és vettek el hangzásukból egészen 2009-ig.

Hogy akkor egyszerűen elegük lett ebből, vagy csak simán kisült az agyuk, azt nem tudni, de a Crack The Skye elborult, látomásos jellegéről két évvel később bebizonyosodott, hogy nem egyszeri alkalom volt, ugyanis a mostani The Hunter sem komolyodott vissza a koncepciózus vonalra, sőt. Az sem kis meglepetés, hogy az eddigi viszonylagos zenei egységük válogatáslemezszerűen ágazik szerteszét, ellenben az igazi csattanó az ágak irányaiban van, hiszen az egyre erősödő pszichedélia mellé hol arcbamászó billentyűk, hol rádiódallamok, hol pedig zuhany alá illő középtempók társulnak. Néhol azért ráállnak a mérlegre, ám ettől függetlenül olybá tűnik, hogy ötödik lemezüknél valami fura kapuzárási pánik érte utol őket, amiből ha nem is hibátlanul, de győzedelmesen kísérletezik ki magukat, és egy percre sem engedik, hogy elfelejtsük: ők a Mastodon!

8/10

Jávorkúti Ádám

www.mastodonrocks.com

a Curl Of The Burl élő előadása a Later with Jools Holland adásában 2011 októberében – Brent Hindsék ennek a brit tévéműsornak a forgatásán haverkodtak össze Feisttel:

Feist és The Bad In Each Other című dala ugyanabban a tévéműsorban:

Címkék: mastodon
https://recorder.blog.hu/2011/12/15/mastodon_the_hunter_lemezkritika
Mastodon: The Hunter
süti beállítások módosítása