Mától a szokásos helyeken (az aktuális terjesztési pontokat itt találod) tudod beszerezni vagy itt házhoz rendelni a 98. Recorder magazint, amelynek címlapján Nilüfer Yanya néz ránk, aki október 23-án ad koncertet a Magyar Zene Házában.
Végre élőben is láthatjuk az elmúlt évek egyik legfelkapottabb gitáros-énekes-dalszerzőjét, Nilüfer Yanyát, aki lépett már fel Adele, a The xx és Mitski előzenekaraként is, és akinek idén tavasszal jelent meg eddigi legjobb lemeze, az alterockot hiphopos és drum and basses hatásokkal párosító Painless. A 27 éves londoni énekessel beszélgettünk éndalokról, imposztorszindrómáról, de arról is, hogy miért mondott nemet a One Direction-tagnak, aki popsztárt akart belőle faragni.
Tíz éve, a Call Me Maybe idején sokan fogadtak volna arra, hogy egyslágeres előadóként tűnik majd el a süllyesztőben, de az azóta eltelt időben Carly Rae Jepsen önazonos őszinteséggel és csalhatatlan popérzékenységgel vívta ki magának a helyet a műfaj legszeretetreméltóbb képviselői között. Október végén megjelenő hatodik lemeze (The Loneliest Time) előtt áttekintjük az eddigi karrierjét.
Rina Sawayama annyira tágan értelmezi a popzenét, hogy megférnek nála olyan zsáner-fellángolások, mint a nu metal vagy a triphop, de visszanyúl a grunge-hoz, a diszkóhoz, a gospelhez és jól keveri őket akár a modernebb hyperpoppal is. A Covid-lezárások alatt magából inspirálódott, leásott a lelke mélyén eltemetett gyerekkori traumákig, hogy a zenén keresztül dolgozza fel őket. Így született új lemeze a Hold the Girl.
Elbeszélgetünk Somogyvári Dániel producerrel, aki a Junkies mellett kezdte a szakmát, aztán Pápai Joci és ByeAlex jött, mostanában pedig Azahriah, Manuel és Desh zenéit bütyköli. A nyáron kapta meg a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik platinalemezét.
Somogyvári Dániel munka közben |
Interjúzunk továbbá a kolumbiai születésű, de egy ideje már Berlinben élő Lucrecia Dalttal, a 2010-es évek második felének ambient/kísérleti zenei újhullámjának egyik jeles alakjával, aki a saját zenéi írása mellett folyamatosan kap megkereséseket horrorfilm-zenék szerzésére is.
Nagyobb cikkel jövünk Björk tizedik albumáról, kiemelten foglalkozunk a The Afghan Whigs és a Blackpink új lemezével, a magyar megjelenések közül hozunk kritikát a Lady / Bird, Vrama, Mudi, Á. Erdei és Juhász Tamás új anyagáról, a külföldieknél Sampa The Great, Coby Sey, Kenny Beats, Alex G, Mabe Fratti és Jockstrap a felhozatal, a Sudan Arhives-lemezről pedig két kollégánk ütközteti a véleményét.
Van kritikánk a Marilyn Monroe életéről szóló Blonde című Netflix-filmről, az Andor című Star Wars-sorozatról, illetve az utóbbi hónapok egyik leghájpoltabb sorozatáról, a The Bearről. Boggie negyedik lemezéről Petruska András írt Profül-méltatást, a Lemeztáska rovatban Miller Dávid zenei ízlésével ismerkedünk meg..
Eredményes lapvadászatot kívánunk, november elején jön a következő szám.
a 2011. júliusi REC001 Popzene és nyár (SOLD OUT)
a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek
a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség
a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013
a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014
a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015
a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016
a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017
a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White
a 2018. áprilisi REC061 Debrecen & pop
a 2018. májusi REC062 Soul & pop
a 2018. júniusi REC063 Oroszország és pop
a 2018. július-augusztusi REC064 Eurodance & Eurodisco
a 2018. szeptemberi REC065 Magyar metal
a 2018. októberi REC066 1998
a 2018. novemberi REC067 Trash & pop
a 2018. decemberi REC068 Topzenék 2018
a 2019. január-februári REC069 Nagyon svédek
a 2019. márciusi REC070 YouTube-lányok vs hiphopcsajok
a 2019. áprilisi REC071 Tribal
a 2019. májusi REC072 Élőzene
a 2019. júniusi REC073 Halott Pénz
a 2019. júliusi-augusztusi REC074 The National
a 2019. szeptemberi REC075 Sevdaliza
a 2019. októberi REC076 Erik Sumo
a 2019. novemberi REC077 Nick Cave
a 2019. decemberi REC078 Burai Krisztián
a 2020. január-februári REC079 Saiid
a 2020. márciusi REC080 Grimes
a 2020. augusztusi-szeptemberi REC081 Fluor Tomi
a 2020. októberi REC082 Platon Karataev
a 2020. november-decemberi REC083 Carson Coma
a 2021. májusi REC084 Run Over Dogs
a 2021. júniusi REC085 Beton.Hofi
a 2021. júliusi-augusztusi REC086 Billie Eilish
a 2021. szeptemberi REC087 Dzsúdló
a 2021. októberi REC088 Lovasi András
a 2021. novemberi REC089 Bohemian Betyars
a 2021. decemberi REC090 Дeva
a 2022. január-februári REC091 Esti Kornél
a 2022. márciusi REC092 Elefánt
a 2022. áprilisi REC093 Fontaines D.C.
a 2022. májusi REC094 Mayberian Sanskülotts
a 2022. júniusi REC095 Priya Ragu
a 2022. júliusi-augusztusi REC096 AURORA
a 2022. szeptemberi REC097 Beyoncé