Megokolhatatlanul nagyszerű pillanatok - Rec.hu

2023.05.11. 10:19, RRRecorder

dzsudlo_fuggo_rosszlany.jpg

Szeretek lopni, ez az egyetlen élvezet. Te túl kedves, én szívet melengetően balfasz. Itt elméletileg még akármi is lehet. Akkor is mosolyog, ha könny folyik az arcán. Találd meg az örömöt és pozitivitást a pokolban. Sose járt magánál, sosem volt magánál. Törökfürdő, a nyugalom roncsai, olasz nyaralás, Kádár János. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

19 év kihagyás után jelent meg az új Kispál és a Borz-lemez, a Beszorult mondat. Az első szám rögtön meglepetést okoz egy Krúbi feattel; később szerepel még a lemezen Jules War, vagyis Lovasi Eszter, gitáron Kiss Tibi, valamint több dobos is. "Azt akartuk, hogy ne klasszikus zenekari lemez legyen, ahol egyfajta hangzással, ugyanazok a zenészek eljátszanak egy csomó dalt. Azt gondoltam, hogy csináljunk egy olyan albumot, ami olyan, mintha nem egy zenekar lenne" - mondta Lovasi András a Hvg-nek; a cikkben minden dalról külön részletesen beszél ő és Kispál András. (A címbeli idézet a Tatai-tónál című dalból származik) HonlapFacebook


Henri Gonzo és a Papírsárkányok
 2022 végén hozta ki első EP-jét. A Cementkert című nagylemezen az EP hat száma mellé még nyolc csatlakozott, amik ugyanazt a dúsan hangszerelt, álomszerű, elemelten pszichedelikus art pop világot folytatják, kiegészítve új színekkel. Vannak erősen klasszikus beütésű és rockosabb darabok, szemlélődő melankólia és kedves szálldogálás, fülbemászó dallamok és elomló, megragadhatatlan részek. "Nagyon szorongó időszakban kezdtem írni, és ez majdnem kitartott a legvégéig. Mélyebben mozgatott meg, mint az angolul írás, lepergett előttem az életem a munkafolyamat alatt és rengeteg trauma került elő, de minél több dallal lettem kész, annál pozitívabb lett a következő" - mondta Henri Gonzo a Hajógyárnak. Facebook


A Pleasure Voyage új EP-jének a címe magáért beszél: Azzurro. A koncepció szerint egy egyhetes olaszországi nyaralásra épül, ráadásul az olasz Quattro Bambole a kiadója (vinyl is készült belőle). A nyári hangulatú italo diszkó- és baleári house-számok egyikéből a kiadófőnök is készített egy remixet, az énekessel felvett Summer Voyage pedig két változatban hallható, a második alcíme: Gelato Edit. A kísérőszöveg szerint a záró Ambraskin azt a keserédes érzést fogalmazza meg, amikor már úton vagy a reptérre, de a lebarnult bőröd hordozza a nyaralás emlékeit. FacebookInstagram


Dzsúdló
 hosszabb szünet (tavaly nyár) után adott ki új dalokat, rögtön kettőt, amik már a harmadik lemez előfutárai; mi több, annak zeneileg két végletét jelentik a sajtóanyag szerint. Egyetlen klip készült hozzájuk, Büki Balázs rendezte, és tele van erős képekkel és jelképekkel. Úgy kezdődik, hogy a nők szó szerint kivágják Dzsúdló szívét és játszanak vele, ami egy darabig vicces, de aztán egyre több lesz a vér, meg az erotika, mindez ráadásul gyerekkori énnel és megbolygatott idősíkokkal súlyosbítva. Facebook


Dr. Máriás
festményei mindig nagyot mennek, úgyhogy itt volt az ideje, hogy egy Tudósok-számban végre dalra fakadjanak. Ezt VJ Totyi oldotta meg: a magyar és nemzetközi politikai és kulturális élet nagyjai vallják be, hogy szeretnek lopni, néha viccesen, néha kissé kísértetiesen néznek ki eközben. A szám a készülő 20. lemez mellett egy nagyszabású festmény-operett-koncert előzetese is - derül ki a 24.hu premiercikkéből. Dr. Máriás honlapFacebook


Jules War
 nemcsak a Kispál és a Borz lemezén szerepelt mostanában, hanem kijött a harmadik klipjével is. Az előzőhöz hasonlóan ez is VHS-re forgott, de míg a Love célja az volt, hogy ne tessen senkinek, addig a Cold Angernek komoly mondanivalója van, miközben nagyon vicces is. A főszereplő minduntalan megpróbál megszabadult a Kádár Jánost ábrázoló festményétől, majd újra meg újra rájön, hogy nem bírja nélküle - mígnem rájön a megoldásra, ami igazi, többrétegű meglepetés. "Lehetséges, hogy a múlttól nem megszabadulni, hanem azzal elszámolni, abból tanulni, és azt magunk javára fordítani kellene" - mondta a 24.hu-nak a rendező Halmos ÁdámFacebook


"Önsorsrontó rakenroll" - így jellemzi magát a pécsi The Allreadies, bővebben pedig: "Önadagoló, önimádó, önjáró, önsajnáló, öntelt, öntevékeny, öntapadó, önámító, önreflexív, öntörvényű, önironikus" stb. stb. (lásd a Bandcampen a lemez alatt). Rókalelkű múzsa című első lemezük tényleg rock and roll, garázsos, grunge-os, akár punkos beütésekkel, sok együtténeklésre alkalmas dallammal. A szövegek is hozzák a fenti többarcúságot: nyilvánvalóan (ön)ironikusak, de másfelől, ahogy a Lángolónak mondták, "a zenekart meghatározó ’önsorsrontó rakenroll’ kifejezés arra utal, hogy az alkotáshoz fel kell vakargatnod a sebeidet, holott ez az egész úgy, ahogy van, nem lenne kötelező. De mégis kell." Facebook


A Dead Stare-t mint global basst játszó magyar-mexikói duót ismertük meg, a legújabb album azonban nagyrészt Feitser Gergő munkája, DJ Broken Record inkább csak besegített. A cím: The Factories - ez alapján már sejthető is az irány: kemény, sötét techno az album nagy része, de emellett előkerül egy-két tört ütem, hiphopos idézetek, illetve dallamosabb témák; másfelől egészen kísérleti, ipari beütésű darabok is vannak. Érdekes a záró Hell, amiről a Primate.hu-nak Feitser Gergő azt mondta, hogy "egy vidám, játékos és pozitív befejezést" szeretett volna, aminek az "üzenete az, hogy a nehéz idők és a megpróbáltatások ellenére is meg lehet találni az örömöt, boldogságot és pozitivitást az életben" - ehhez képest a barátai azt mondták róla, hogy a pokol és a világvége jut róla az eszükbe. Instagram


Kobak
budapesti producer Turkish Bath című - amennyire látható, bemutatkozó - kiadványa instrumentális, nyugis hiphop, de ezen belül kifejezetten dallamos, néha egyenesen dalszerű. Nem véletlenül kapta a Turkish Bath címet; ha nem is feltétlenül törökös, de egzotikus-exoticás elemek bőven vannak itt, jó érzékkel alkalmazva.


asvanyviz2
tavaly év végi EP-je után most SUTA társaságában adott ki egy EP-t, a meglehetősen meglepő igric címmel. Hogy mi köze a "hivatásos középkori énekmondónak" ehhez a négy számhoz, azt nem tudom. Az első két számban a harsány tánczenei stílusok agybamászó dallamai és odaverő dobjai találkoznak széttört ritmusokkal és megbolondított számszerkezetekkel; aztán a harmadik számban ambientre eresztenek rá csöppet sem megnyugtató effekteket és sűrű-fura-akadozó dobhangokat, hogy az EP legvége szinte már békés veretésbe (!) torkolljon. Asvanyviz2 InstagramSUTA Instagram


Rónai András

Áprilisban a következő lemezeknek, EP-knek volt a premierje itt a Recorderen: cserihanna: KIKÖTŐ (felszabadítóan játékos, bár néhol depressziós altpop-folktronika-hiphop-keringő-stb.), HOLDUDVAR: Steve Joxler (hiphop sok elektronikával, kiábrándultsággal és hedonizmussal), Flanger Kids: A-side (játékos elektronikus pop jazzes hatásokkal), Chris Villon x WaTa: What Happens After Midnight? (hiphop és elektronika az éjszakai élet káoszáról, nemzetközi vendégekkel), eszela: FTS (hiphop saját fiktív harcművészeti stílussal és filozófiával), Tat: 42 (hangmintázós, nyikorgós pszichedelikus hiphop laza hangulatban), :nepaal: Protoaeolianism (tömény, konkrét pszichedelikus rock), Árnyéknyúl: Változás (alternatív rock megválaszolhatatlan kérdésekkel és dühös életigenléssel), Liana: Harmatszülte EP (dreamfolkpop kívülről befele haladva); valamint a következő daloknak, klipeknek: Angertea: Gain OverdoseFelső Tízezer: Az ilyen emberek, mint én (Lucy Can't Dance Remix)G. Zsolti x bongor: VERY BIGKolibri: GleccserAnima Sound System: Andy Weatherall You Carry My SoulBerriloom and the Doom: Natural DeathSunMa:FountainBarkóczi Noémi: Szia fényfoltSwamp Creatures: csendestáncSungazers: Aranykori traumákegy5egy: Napnál előbbVerőköltő: VéráramLost Hype: 16 DaysMuck Éva: I Moog YouBonilevine: Mindenkinek igaza vanNorbert Kristof: Ha véget ér egy szóTim Atkins: And If You’ve Seen My Friend. Magyarradar rovatunkban bemutatkozott Velvetnoise (összevissza elektrósodott alt-art pop), a NANANA (táncolható posztpunk éteri énekkel), a Feed The Mogul (nemszarozós grunge-punk), Hocuspony (gyors garázsrock, meglepetésekkel) és a SPELLL (skeemers -utódzenekar, szörfös garázsrock).

https://recorder.blog.hu/2023/05/11/megokolhatatlanul_nagyszeru_pillanatok_rec_hu
Megokolhatatlanul nagyszerű pillanatok - Rec.hu
süti beállítások módosítása