A törvény titeket ápol, minket eltakar - Rec.hu

2022.12.15. 10:12, RRRecorder

henri_gonzo_es_a_papirsarkanyok.jpg

A tüdőm egy kályha, a lelkem origami. Eljönne az üdvösség, ha jobban gyűlölnék. Sokkal jobban szerettelek, mint ahogy magamat utáltam. Az otthon mindig rám talál. Üdvözöllek az élet nevű játéktáblán. Nevet is, komolyan. Ha egyszer ennek vége. Tévéhangyák, savas köd; backstage-ben 110 lány. Cyberzilla, hozd vissza! A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

A Vad Fruttik előző albuma, a 2018-as Szabad.Vagy a korábbiaknál jóval elektronikusabb volt, és ez még hangsúlyosabban folytatódik a friss, Elválaszt című lemezen. Bár egy zongoraközpontú instrumentális számmal kezdődik, és a következő Ülök és hallgatok is viszonylag nyugis, a zajjal indító Elégtől kezdve már nyomott és feszültségekkel teli, erősen elektronikus (vagy legfeljebb elektro-rockos) dalok követik egymást. Az egyik véglet a finomabb drumandbassre épülő, de azért korántsem könnyed címadó szám, a másik a szinte EBM-be hajló Harag idején. Már ez is erősen politikus, a Kegyelem pedig egyértelmű utalásokat tartalmaz a mai magyar világra is ("Kint plakátokra nyomják ki, hogy éppen kit kell utálni, és poszterekről fenyeget a keresztény szeretet"). Végül a nyitó szám fúvósközpontú párdarabja kerekíti le a lemezt. Az Elválaszt megjelenéséhez időzítve közölte a zenekar, hogy "15 év sikerekben gazdag közös munka után [Hock] Attila, [Győrffy] Gyuszkó és [Hock] Zoltán, valamint a zenekar útjai szeptember végén elváltak. Már nem volt meg az a bizonyos összhang - sajnos van ilyen." Egyelőre tehát Likó Marcell és Kerekes Gergely maradt a Vad Fruttik, a folytatásról hamarosan nyilatkoznak. HonlapFacebook


Tavasszal mi mutattuk be
 Henri Gonzo és a Papírsárkányok első dalát, mostanra pedig összeállt az első EP is. Leginkább a pszichedelikus szóval lehet jellemezni, de ezt ne úgy értsük, hogy nagy elszállások vannak, vagy jellegzetesen effektezett gitár, hanem úgy, hogy a majd' félórát kitevő hat dal megteremti a maga saját álomszerű világát. Ehhez hozzájárulnak a szürreális magyar dalszövegek és a hangszerelési finomságok, különlegességek is. Ezen túl leginkább folkos beütésű art popnak lehet még besorolni, ha muszáj. Az EP után egy különleges helyszínen forgatott live session videó is kijött, hogy kedvet csináljon a cikkünk megjelenése napján tartott lemezbemutató koncerthez, ahol egyébként kazettán is kapható lesz a kiadvány. (A fenti kép a zenekarról Pósalaki Anett fotója.) Facebook


Szintén e cikk megjelenése napján tartja évzáró koncertjét Дeva, aki bemutatkozó albumának év eleji megjelenése óta nem adott ki új zenét. Most viszont itt az Emilyen, Nemes Nagy Ágnes A kerti tó című gyerekversének feldolgozása, ami látszólag olyan, mint az eddigi Дeva-dalok, de a hangulatban van egy árnyalatnyi, ám igen fontos elmozdulás. "Eddig törekedtem arra, hogy csakis a nagyon pozitív energiákat engedjem ki magamból, úgy éreztem, nekem az a feladatom, hogy egyfajta belső megnyugvást idézzek elő a hallgatóban. Aztán rájöttem, hogy ez egy rossz felfogás, hiszen ha egy negatívabb érzelmet ragadok meg, az éppenséggel sokat segíthet a feldolgozásában. És most mintha ebbe a dalba belekerült volna már valami, ami nem teljesen tiszta vagy fényes" - mondta az Electronic Beatsnek. A dalhoz Zságer-Mészáros Szandra és Katona Kati készített folyamatosan változó-lüktető animációt. Facebook


Live session videóval állt elő Desh is: az album hat számát értelmezi újra, klasszikus rockzenekari kísérettel, és mindegyikben szerepel Azahriah is. Desh előadói sokszínűségét ebben a negyedórában is meg tudja mutatni; a legjobb és egyben legmeglepőbb húzások a záró, egyszálgitárosra átírt Piaszagban hallhatók. Különlegesség még az, hogy a Kukásautóban Azahriah eredeti verzéje hallható, ami helyett aztán a lemezverzióba más került - aki meghallgatja, tudni fogja, miért. Instagram


A debreceni diw nagyon határozott zenei arculatot teremtett meg rögtön az első lemezén. Egyszerre táplálkozik a kortárs hiphopból, a funkból, a popból, a nyolcvanas évekből, kicsit még a jazzből és az R&B-ből is - mint a PusztaHangnak mondta, Steve Lacy a legfőbb inspirációja. A műfajok közötti, teljesen természetesnek ható átjárásnál fontosabb, hogy sokszor olyan a zene, mintha diw csak úgy lazán, szűrő és polírozás nélkül beszámolna a hangulatairól, gondolatairól - aztán néha felsejlik, hogy persze nem, hanem ez is az előadói személyiség átgondolt felépítésének része. Valamint tele van a lemez jó szövegekkel és hookokkal. Facebook


A Counter Clockwise dallamos hc-punkot játszik, kellő mennyiségű screammel megspékelve. Második nagylemezük (ami majdnem öt évvel az első után jelent meg) majdnem slágeres, abban az értelemben, hogy érezhető, hogy tudnának ennél is együtténeklősebb dalokat írni, de fontosabb volt nekik, hogy azt mondják el, ami bennük van. Nem mintha nehéz lenne követni; pontosabban a szövegek elsőre talán bonyolultnak tűnhetnek, tele szokatlan megoldásokkal, de a mondanivaló azért egyrészt könnyen felfejthető, másrészt érzelmileg alátámasztott. A lemez elején és végén inkább magánéleti témák kerülnek elő, középen viszont elég sok a politikai téma (az egyik ilyen szám a Ha fej: ti nyertek, ha írás: mi vesztünk!, amiből e cikk címe származik.) Facebook


J. Mono
Redate című sorozatát még 2018 végén kezdte el kiadni a Dalmata Daniel, a 2020-as második rész után most megjött a harmadik is. Szokás szerint acid, ami a műfaji átlaghoz képest igencsak érzelmes és dallamos, ezen kívül érintkezik más műfajokkal is az electrótól az IDM-ig. Mi több, egy egészen keményen odaverős szám is akad a lemezen (rgd). Egyébként a Redate korábbi részeihez hasonlóan ez is régebbi, 2014-ben és 15-ben írt számok gyűjteménye. Aki kazettát vásárol, az a B oldalon újabb, válogatásokon megjelent számokat is kap. Facebook


Két techno-EP, ráadásul mindkettőnek egyszerűen a kiadó sorozatszáma a címe. Maks az augusztusi FSO007 második részét jelentette meg december elején. Négy, a lényegre redukált, repetitív acid techno; nincs itt semmi díszítés, pont ezért hat hipnotikusan. Intermediate ennél ravaszabb technókat adott a NNULLZ kiadónak. Bár ez a négy szám is egy-egy motivum köré épül, mind a többé-kevésbé savas szintik, mint az ütősök folyamatosan változnak. Maks FacebookNNULLZ Facebook


Az előző asvanyviz2-EP itt a Recorderen debütált; az agyi köd tüneteit jelenítette meg szétcsúszó, ötleteket halmozó elektronikus zenével. A rövidke terraforma szintén tartalmaz éles váltásokat a (mondjuk, hogy) kísérleti ambient és torz, odaverős, szanaszét tört ütemek között, de ezek most jól kitalált, biztosan kézben tartott számokká állnak össze. Twitter


Három éve, 2019-ben jelent meg az utolsó Anna and The Barbies-lemez, az Indián. Az Adj király katonát 11 számmal, 36 percben hozza azt, amit a zenekartól megszokhattunk: hol rádióbarát, hol kicsit harapósabb pop-rock, kevés hiphop-beütéssel. A borító és egyéb kapcsolódó fotók miatt felmerült, hogy "talán kardozós lovagmetál is lesz", de nincs (igazából ezt a lemezbemutató koncertről írták); a címadó szám enyhén elektronizált remixe sem igazán lóg ki a lemezből. HonlapFacebook


A Leander Kills immár ötödik lemeze nemcsak azért nem okoz meglepetést, mert a számok nagy része már megjelent korábban (kezdve a karantén alatt született Magamnak hiányzommal), hanem stílusában is követi a korábbiakat: zúzós metal / metalcore találkozik a magyar szórakoztató zene lírai hagyományaival, olyannyira, hogy az utolsó szám a Homokóra című sláger feldolgozása. HonlapFacebook


Heincz Gábor "Biga"
rádióbarát, könnyed dalokat ír, amiket több-kevesebb rock and rollos, netán bluesos gitározással tesz egyedivé, vagy Orsovai Reni és Deniz vendégeskedésével tesz teljesen jellegtelenné. Máshol járunk című második nagylemezén - ami öt év után követte az elsőt - van még néhány reggae-s dal és a vége felé némi szintipopos kikacsintás is. HonlapFacebook


Rónai András

https://recorder.blog.hu/2022/12/15/a_torveny_titeket_apol_minket_eltakar_rec_hu
A törvény titeket ápol, minket eltakar - Rec.hu
süti beállítások módosítása