Megjelent a Recorder magazin 94. száma

2022.05.12. 17:58, vferi

wide4_52.jpg

Mától a szokásos helyeken (az aktuális terjesztési pontokat itt találod) tudod beszerezni vagy itt házhoz rendelni a 94. Recorder magazint, amelynek címlapján a hamarosan új lemezzel jelentkező Mayberian Sanskülotts tagjai nézegetnek egy könyvet. Lássuk, mi van még az ingyenes újságban!

Már már több mint tíz éve imádjuk a Mayberian Sanskülotts zenéjét, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva csak most először szerepelnek a címlapunkon. Legutóbb korai munkásságuk gyöngyszemeit dolgozták fel, most pedig itt a God Tiger Need Chemical Works című új lemez, aminek az apropóján leültünk beszélgetni a zenekar két alapító tagjával, Csordás Zita énekessel és Ballog Gallusz gitárossal.

Valahogy gyanítottuk, hogy rendezőként számos videoklipet, a Balaton Method című filmet és mostanában a Partizánon futó Közgyűlés című összenépi realityshowt jegyző Szimler Bálintnak érdekes zenei ízlése van, és Lemeztáska rovatunk új cikkéből a vak is láthatja, hogy a gyanúnk nem volt megalapozatlan. Bálint írta amúgy az összes szám szövegét a LAIHO zenekar pénteken megjelenő első lemezén, amiről az Esti Kornél gitárosa (és Szimler egykori zenésztársa a legendás Goliards nevű együttesben), Horváth Kristóf írt Profül-ajánlót.

wide3_68.jpg
Szimler Bálint

 

Mindig lesznek, akik soha nem bocsátják meg neki a One Directiont, de a többség elismeri, hogy Harry Styles zenei előadóként és filmszínészként is igen tehetséges. Harmadik nagylemeze, a Harry's House megjelenése előtt áttekintjük, hogy mit tett az utóbbi tíz évben, és milyen típusú popsztárrá nőtte ki magát.

Tudod, mi köti össze a Smells Like Teen Spiritet, a More Than a Feelinget és a Closing Time-ot a Semisonictól? A szellemhangok! De mik azok a szellemhangok? Na, erről írt cikket Fülöp Péter! Plusz interjúztunk az Eagles of Death Metal énekesével és gitárosával, de az már olvasható a site-on is.

Van a hetvenes évekből három nagyszerű, ám jócskán elfeledett lemez, amit összeköt, hogy fehér férfiak énekelnek rajta soult: Rod Stewarttól az Atlantic Crossing, Eddie Hintontól a Very Extremely Dangerous és a Sonic's Rendezvous Band City Slang című albuma. Cinikus kizsákmányolást vagy mély átélést takar, ha egy fehér férfi fekete zenét játszik? - teszik fel a kérdést Greff András kollégánk, és aztán meg is válaszolja.

Május 13-án (azaz holnap) kerül fel az HBO GO-ra A besúgó utolsó része. Az 1985-ben játszódó sorozat egyik érdeme a nagyszerű zenehasználat, több tucat korabeli magyar és külföldi számot hallhatunk az epizódokban, és ezekről a dalokról mesél az ember, akinek az egész széria kipattant a fejéből: Szentgyörgyi Bálint. Miért pont azok a dalok kerültek be? Milyen személyes kötődése van hozzájuk? És hogyan lett Duran Duranból végül Első Emelet?

wide1_147.jpg
Szőke Abigél A besúgó című sorozatban | Fotó: HBO / The Orbital Strangers Project

 

Miután A boszorkány és A világítótorony sajnálatos módon elkerülte a magyar mozikat, nagy örömünkre szolgál, hogy Robert Eggers rendező harmadik filmjét, a 90 millió dolláros költségvetéssel készült Az Északi című vikingeposzt a nagyvásznon nézheti meg minden magyar nő és férfi. Onozó Róbert kollégánk már meg is tette ezt, és elárulja, mi olyan különleges a filmben.

Pont az újság megjelenése napján kerül a magyar mozikba a részben Magyarországon forgatott A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya című vígjáték (erről van kritika is a lapban), amiben Nicolas Cage saját magát játssza, és ez jó apropónak tűnt, hogy összeszedjük a húsz kedvenc alakításunkat a legendás színésztől. Az a durva, hogy simán össze tudtunk volna szedni másik huszat is.

wide2_120.jpg
Nicolas Cage A vámpír csókja című filmben

 

A magyar megjelenések közül foglalkozunk a Mayberian Sanskülotts, Jónás Vera, Bongor és AKC Misi új anyagával, a külföldieknél Camila Cabello, The Linda Lindas, Pusha T és Parrish Smith a felhozatal többek között, de van kritikánk az Egy ágyban a sztárral című új HBO-sorozatról is, ami az utóbbi néhány év egyik legjobbja a romantikus komédia műfajában.

Eredményes lapvadászatot kívánunk, június 9-én jön a következő szám.

rec094_cover.png

A korábbi számok fókusztémái:

a 2011. júliusi REC001 Popzene és nyár (SOLD OUT)
a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek

a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség

a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz 
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop 
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013

a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014

a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015

a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016

a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017

a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White
a 2018. áprilisi REC061 Debrecen & pop
a 2018. májusi REC062 Soul & pop
a 2018. júniusi REC063 Oroszország és pop
a 2018. július-augusztusi REC064 Eurodance & Eurodisco
a 2018. szeptemberi REC065 Magyar metal
a 2018. októberi REC066 1998
a 2018. novemberi REC067 Trash & pop
a 2018. decemberi REC068 Topzenék 2018

a 2019. január-februári REC069 Nagyon svédek 
a 2019. márciusi REC070 YouTube-lányok vs hiphopcsajok
a 2019. áprilisi REC071 Tribal
a 2019. májusi REC072 Élőzene
a 2019. júniusi REC073 Halott Pénz
a 2019. júliusi-augusztusi REC074 The National
a 2019. szeptemberi REC075 Sevdaliza
a 2019. októberi REC076 Erik Sumo
a 2019. novemberi REC077 Nick Cave
a 2019. decemberi REC078 Burai Krisztián

a 2020. január-februári REC079 Saiid
a 2020. márciusi REC080 Grimes
a 2020. augusztusi-szeptemberi REC081 Fluor Tomi
a 2020. októberi REC082 Platon Karataev
a 2020. november-decemberi REC083 Carson Coma

a 2021. májusi REC084 Run Over Dogs
a 2021. júniusi REC085 Beton.Hofi
a 2021. júliusi-augusztusi REC086 Billie Eilish
a 2021. szeptemberi REC087 Dzsúdló
a 2021. októberi REC088 Lovasi András
a 2021. novemberi REC089 Bohemian Betyars
a 2021. decemberi REC090 Дeva

a 2022. január-februári REC091 Esti Kornél
a 2022. márciusi REC092 Elefánt
a 2022. áprilisi REC093 Fontaines D.C.

https://recorder.blog.hu/2022/05/12/megjelent_a_recorder_magazin_94_szama
Megjelent a Recorder magazin 94. száma
süti beállítások módosítása