Visszatérni csak így érdemes – Lehengerlően duplázott a Kispál és a Borz a Budapest Parkban

„Benedvesedtetek már?” – köszönt be Lovasi a telt házas Budapest Park közönségének péntek este, hogy aztán belecsapjanak a Húsrágó hídverőbe, és két órán át se az eső, se az euforikus hangulatú Kispál-besztof ne szakadjon meg egy pillanatra sem. A Borz első este egy felejthetetlen, együttázós közösségi élménnyel, másnap pedig egy még jobb, még felszabadultabb koncerttel tért vissza 13 év után a fővárosba.

2010-ben, a Szigetes búcsúkoncerten lépett fel utoljára a Kispál Budapesten, és hiába koncerteztek azóta is hébe-hóba, csak Orfűn (vagy a külföldi előjátszó bulikon) lehetett meghallgatni őket. Tavaly is hazai terepen, egy orfűi minifesztiválon alakultak újjá, amit az ottlévők azóta is életük egyik meghatározó koncertélményeként emlegetnek. Aki azt hitte, a visszatérés eufóriája csak Orfűre szólt, tévedett: a Kispál a Budapest Parkban egy kikezdhetetlen besztof-műsort hozott, ami a nosztalgiamámor nélkül is tökéletesen működött volna.

ÍME, TÍZ PERFEKT LOVASI-DAL

Persze a legtöbben azért jöttek, hogy újraéljék pár órára a fiatalságukat, és ezzel tisztában volt a zenekar is: a koncert előtt megjelent új lemezről csak két számot játszottak (azok előtt is szabadkozott kicsit Lovasi), és olyan dalokkal pakolták tele a műsort, hogy az elsőtől az utolsóig a nemlétező plafonon volt a hangulat. A Kispálnak több besztofra is elég száma van, elvégre ők írták az elmúlt harminc év legjobb magyar nyelvű dalaiból a legtöbbet, de ezúttal tényleg lehetőséget sem adtak a fanyalgásra. Húsrágó hídverő, Zsákmányállat, 0 óra 2 perc, Nem fáj, Autók a tenger felé… és ez még csak a kezdés volt.

Az orfűi visszatérést láthatóan komolyan vette és talán kicsit túl is gondolta a zenekar: a koncertet Bodó Viktor rendezte, voltak vendégszínészek, átkötők és szcenírozott poénok is, de a színházi körítés kissé megosztotta az embereket, és az volt az egybecsengő vélemény (a zenekari tagok részéről is), hogy a fesztivál első napján adott, tétnélküli Kispál és a Lovasi-koncert sikerült a legjobban. A Budapest Parkban már nem volt semmi pluszkörítés, semmi felesleges manír, és ez így volt jó, mert a számok magukért beszéltek, a zenekaron pedig érződött, hogy az elmúlt időszakban nemcsak barátilag, hanem zeneileg is újra nagyon egymásra találtak.

KISPÁL A KISPÁLRÓL, ÉS ARRÓL, HOGY MIT CSINÁLT A FELOSZLÁS ÓTA

Nem volt nyoma se a 2000-es évek végi megfáradásnak, és a nagy összeborulások kötelező hakniszaga is elkerülte a produkciót. A műsor nemcsak a zenekar történetét fogta át az első lemeztől az utolsóig, hanem azt az ívet is felrajzolta, ahogyan a Kispál pinceklubokban zenélgető trióból tízezreknek játszó arénazenekarrá vált. A koncertet Lovasi, Kispál és Bajkai Ferenc triója kezdte, olyan feszesen, akkora lendülettel, ami tényleg a hőskort idézte. Aztán persze jött a Kispál „első és megismételhetetlen” dobosa, a zenekarral régóta szinte állandó vendégként játszó Bräutigam Gábor, aki ős-kispálos dalokat, svungos, hippis játékával pedig saját ízt hozott a koncertbe (itt hangzott el az első öt Kispál-dalba tartozó Forradalmár, a minden idők egyik legjobb magyar lemezkezdésének tekinthető Lefekszem a hóba, és az Autók a tenger felé, a zenekar egyik kedvence).

Lovasi mindkét este kifejtette, Bräutigamnak kulcsszerepe volt abban, hogy újra összeállt a Kispál. Nem csak azért, mert Kispállal és Püspöki Péterrel, a pécsi Kubalibre frontemberével (és Kispi új gitártechnikusával) az elmúlt években újra elkezdtek együtt zenélgetni, hanem azért is, mert rendbe szedte az életét (másfél évig volt a komlói Leo Amici rehabilitációs intézetben, ahol annak idején Kiss Tibi is volt bentlakó). Az alapító trió rendeződött kapcsolata fontos érzelmi katalizátora volt az újjáalakulásnak, az erről szóló sztorit Bräutigam pedig még a második este is megrendülten, könnyeivel küszködve hallgatta végig. (A dobossal interjúztunk is a csütörtökön megjelenő, májusi Recorderben, ahol részletekbe menően elmeséli az élettörténetét – a szerk.)

LOVASI AZT IS ELMESÉLTE, HOGYAN BARÁTKOZTAK ÚJRA ÖSSZE KISPÁLLAL.

A Kispálnak azt a kihívást is sikerült megugrania, hogy alig koncertező zenekarként adott olajozottan működő „arénakoncertet”. Míg az orfűi bulin a zenekar saját bevallása szerint is „volt egy-két olyan megomlás, amire senki nem számított”, addig a Parkban újra csúcsformában játszottak, aminek az volt az egyszerű trükkje, hogy idén megint külföldi bejátszó bulikra mentek a főmutatvány előtt. Odáig nem jutottak el, hogy két különböző műsort is begyakoroljanak, vagy legalább egy-egy dal erejéig megvariálják a setlistet, de ez végül a szombaton repetázóknak sem jelentett problémát. Az első, pénteki napot a végig szakadó eső tette különlegessé, a pocsék időjárás ugyanis adott egy bajtársias, „legalább együtt ázunk” hangulatot a koncertnek, a második pedig pont azért lehetett még jobb, mert már nem voltak se elvárások, se meglepetések a koncerten: az első este Kispálék behúztak egy csont nélküli bulit, így szombaton jöhetett a felszabadult ráadás.

A Kispál egy jó hangulatú, a zenekarnál jóval tágabb baráti közösségként lépett színpadra, elmaradhatatlan plusztagként itt volt a Pál Utcai Fiúk-frontember Leskovics Gábor, aki elénekelte a Vackolj belém-et, jött Németh Juci, aki mindkét este egyik csúcspontját hozta a De szeretnékkel, és szinte végig a színpadon kísért gitárral és vokállal Szesztay Dávid, aki a Kiscsillagban lett Lovasi dalszerző-hangszerelő jobbkeze az elmúlt években. Sikerült ízlésesen beolvasztani a műsorba a Kispál és a Lovasi formációt is, Juci mellett ugyanis színpadra állt Babcsán Bence is, aki a Szívrablásban játszott egy iszonyú fílinges baritonszaxofon-szólót.

LOVASI AZ ELSŐ KISPÁL-LEMEZRŐL A RECORDERNEK

Az új lemezről szintén a közreműködős dalok hangzottak el, a lírai blokkban a Gombok Lovasi lányával, a Jules War néven zenélő Lovasi Eszterrel, akit kissé lefagyasztott, hogy első fellépésein 12 ezer ember előtt játszik („Eszti kicsit be lesz szarva, de ne törődjetek vele”, szólt az atyai felkonf), de egyrészt jól állt neki a szégyenlősség, másrészt a hangja mindenért kárpótolt. Krúbi pedig pont úgy robbantotta be a bulit, ahogy azt várni lehetett tőle, túlmozgásos figurája szükséges lendületet hozott a buliba, ráadásul később még visszatért vokálozni is egy sort a Van-e nálatok alkoholban.

Zeneileg a legnagyobb élményt kétségtelenül Kispál András utánozhatatlan gitárjátéka jelentette, aki mintha a zenélés nélkül töltött évek alatt felgyűlt összes érzését belegitározta volna dalokba, azok közül is elsősorban a Beszorult mondat vagy a Zár az égbolt szólóiba. Amúgy a szokásos formát hozta, farmerdzseki, hintázás, cigi a szájban: az orfűi koncerteken lazább szokott lenni, de a néha megeresztett, szégyellős mosolyokból így is látni lehetett, hogy jól érzi magát, hogy újra színpadon állhat.

És ez igaz volt mindenkire a Budapest Parkban. A Kispál és a Borz láthatóan méltósággal kezeli a múltját, de van jelene és remélhetőleg jövője is. Az elsőre még kicsit furcsa, második-harmadik hallgatásra viszont már meglepően jó és ötletes új lemez is azt bizonyítja, hogy több is van még ebben a visszatérésben, a korai lemezekre és ritkábban játszott dalokra koncentráló Kispál és a Lovasi formáció pedig azt a különlegességet biztosíthatja a rajongóknak, mint annak idején a Kispál Original-koncertek. Lehet, hogy az újjáalakulás ellenére sem lesz aktívabb a zenekar, mint amikor papíron nem létezett, mégis: egyszerűen jobb egy olyan világban élni, ahol újra van Kispál és a Borz. Pláne, amíg ilyen lehengerlő koncerteket adnak.

ITT TEKINTETÜK ÁT A KISPÁL (ÉS LOVASI) TELJES ÉLETMŰVÉT.

A fotók a szombati estén készültek. Mutatunk még párat:

A setlist mindkét este ez volt:

Egy az egybe (csak maga)
Húsrágó hídverő
Zsákmányállat
0 óra 2 perc
Nem fáj
Autók a tenger felé
Forradalmár
Lefekszem a hóba
A következő buszon
Vackolj belém
Csillag vagy fecske
Gombok
Hang és fény
Szívrablás
Kicsit hadd
Még egyszer
De szeretnék
Beszorult mondat
Kicsit szomorkás
Szőkített nő
Zár az égbolt
Van-e nálatok alkohol?
Múlató
Tiszai pu.
Emese

---------------

Ágy, asztal, tv
Ha az életben

szöveg: Soós Tamás
fotók: Szvacsek Attila