2010 legjobb albumai a Recorder szerint

Az év vége közeledtével természetesen a Recorder stábja is összeírta 2010 legjobb lemezeit (sőt kiegészítésként most publikáltunk egy korábban összeállított listát is a 2000 és 2009 közti időszak legjobb albumairól). Összeállításunkban csak friss sorlemezek szerepelnek (tehát kislemezek, EP-k, koncertfelvételek, válogatások, újrakiadások, mix- és remixalbumok nem), a magyar kiadványokat pedig a külföldiek közé illesztés helyett végül inkább külön csoportosítottuk.
 
---------------------------------------------------------------------------------------------

Elöljáróban még annyi megjegyzés, hogy ha a hivatalos megjelenési dátumokat tekintjük, akkor a tucatnyi sztárvendéggel (Suzanne Vega, a Cardigans-énekesnő Nina Persson, Iggy Pop és a vizuális kíséretet is jegyző David Lynch mellett a Super Furry Animals, a Flaming Lips, a Shins, a Strokes, a Pixies és az egykori Grandaddy frontembereivel) felvett Danger Mouse and Sparklehorse present Dark Night Of The Soul albumnak kellett volna nyernie, melynek hanganyagát készítői ugyan már 2009 tavaszán publikussá tették, de bő egy évnyi jogvita és hányattatás után csak 2010 júliusában jelenhetett végül meg legális formában, mikorra már két meghatározó figura – a zeneszerző Sparklehorse-főnök Mark Linkous és az legborzongatóbb dal társszerző-énekese, Vic Chesnutt – is öngyilkos lett a készítői közül.
 
Íme, ezek a 2010-es év legjobb albumai a Recorder szerint:
 
 
1. Joanna Newsom: Have One On Me
A hatalmas hárfát megszólaltató aprócska kaliforniai énekesnő, az 1982-es születésű Joanna Newsom már eddigi két albumával (The Milk-Eyed Mender – 2004, Ys – 2006) is könnyedén csatlakozott minden idők legegyedibb, leghatásosabb előadóihoz, de ezzel a minden szempontból monumentális, három lemezből álló, briliánsan felépített, egyben és külön-külön is, éles koncentrációban és háttérbe úsztatva is működő, a korábbiaknál sokszor poposabb (sokszor a korai Kate Bush zongorás világát is megidéző), összetettebb, ragyogó szövegvilágú albummal végképp fellépett a csúcsra – és január végén a Művészetek Palotájában is fel fog lépni.
  
2. Arcade Fire: The Suburbs
A kanadai családi vállalkozás előző albumai (Funeral – 2004, Neon Bible – 2007) világhódító sikere után is képes volt megújulni és egy elődeinél puritánabb, közvetlenebb, rockosabb, még több popzenei idézetet beengedő anyaggal az emlékezés, a külvárosi lét és a problémákkal való szembenézés érettebb módját közvetíti. Lemezkritika itt, videoklip itt.
 
3. MGMT: Congratulations
A brooklyni székhelyű MGMT alapítói sutba dobták Oracular Spectacular című bemutatkozó sikerlemezük slágerhangzását, illetve csúcsproducerét, Dave Fridmannt, és az alapduót öttagú zenekarrá kibővítve az egykori Spacemen 3-tag Peter Kember segédletével szörföztek távolabb a biztonságos partoktól – olyan sikerrel, hogy Brian Eno című daluk még Brian Eno tetszését is elnyerte. Gratulálunk! Bécsi koncertbeszámoló itt.
 
4. Beach House: Teen Dream
Victoria Legrand és Alex Scally baltimore-i duója két szép album (Beach House – 2006, Devotion – 2008) után a briliáns harmadikkal ért karrierje eddigi csúcsára, úgy, hogy finom árnyalatok hozzáadásával változott félénk szobazenekarból fesztiváltömegeket meghódító kedvenccé, és közben még sajátos sármját is végig megtartotta. Lemezkritika itt, interjú itt.
 
5. Marina & The Diamonds: The Family Jewels
Az apai ágon görög származású walesi dalszerző-énekesnő, Marina Diamandis az utóbbi évek női popvonalának legnagyobb tehetsége, aki Kate Bush érett korszakának bűvöletében egy perfekt slágerlemezt írt és rögzített. „Nem vagyok indie, nem vagyok kommersz pop, a kettő között vagyok, és így a legjobb tábor jut nekem” – ahogy legutóbbi bécsi koncertjén is mondta közönségének. Koncertajánló itt.
 
6. Deerhunter: Halcyon Digest
A dalszerző-gitáros-énekes Bradford Cox vezette atlantai Deerhunter karrierjét végigtekinteni valóban olyan, mintha nyomon követhetnénk egy gyémánt csiszolásának folyamatát: a Halcyon Digest minden oldalról egyformán ragyog. Karrieráttekintő profilcikk itt.

 
7. Janelle Monáe: The ArchAndroid (Suites II and III)
Az excentrikus amerikai soul-pop énekesnő 2007-es bemutatkozó EP-je folytatásaként egy ambiciózus konceptalbummal jelentkezett, melyet egyszerre jellemez a múlt, a jelen és a jövő idő, sodró kezdése és ihletett változatossága miatt az év legemlékezetesebb lemezei között követel helyet magának.
 
8. Gil Scott-Heron: I’m New Here
A hiphop egyik ősforrásának tartott Gil Scott-Heron 16 év szünet után megjelent új – stílszerűen zaklatott modern hangkörnyezetbe helyezett – stúdiólemezére nincsenek megfelelő szavak: valahol a megdöbbentő és torokszorító kifejezések környékéről kellene elindulni. Videoklip itt.
 
9. Titus Andronicus: The Monitor
A legvéresebb Shakespeare-dráma nyomán elnevezett zenekar második attakja. Hősiesség, együttkántálás, levegőbe bokszolás és amerikai történelmi parabola, mint koncepció, mindehhez pedig Bruce Springsteen, a Pogues és a Clash ellenállhatatlan zenei keresztezése – ez csakis győztes csata lehet!
 
10. Vampire Weekend: Contra
A kölyökhangú Ezra Koenig gitáros-énekes vezette brooklyni Vampire Weekend úgy öltöztette át két évvel ezelőtti címnélküli sikeralbumának nyerő afro-pop beütésű indie hangzását, hogy a végeredményen ezt alig lehet észrevenni, és közben továbbra is nyerő maradt – a dalok terén is.
 
11. Sufjan Stevens: The Age Of Adz
Elkészítettél az elmúlt tíz év legjobb poplemezeiből hármat? Művészi válság gyűrt maga alá? Így kell visszatérni: „sufjani” folkos barokk-pop, elektrós vartyogással, dobgépekkel, énekeffektekkel, teljesen új színben, az elidegenítő elemek ellenére ezúttal is elképesztően! Lemezkritika itt.
 
12. John Grant: Queen Of Denmark
A Budapesten is többször megfordult denveri Czars egykori frontembere zenekara sikertelensége és komoly magánéleti válság után mászott elő a nagyon mély gödörből, hogy a Midlake együttes nem elhanyagolható hangszeres segítségével az év legmívesebb dalszerző-előadói lemezét jelentesse meg. Lemezkritika itt, bécsi koncertajánló itt.
 
13. Gorillaz: Plastic Beach
Damon Albarn a harmadik Gorillaz-lemezzel az apokaliptikus jelen szeméttengerén pásztázza, úgy, hogy a témaválasztás ellenére fantomzenekara (ezúttal is egy szekérderéknyi sztárvendég közreműködésével) továbbra is slágeres, közérthető és előremutató maradt. Új dal itt.
 
14. Warpaint: The Fool
A hipnotikus shoegaze/dream poptól az experimentális popon át a pszichedelikus rockig terjedő spektrumban zenélő Los Angeles-i csajkvartettnek köszönhető 2010 egyik leghangulatosabb korongja. Lemezkritika itt.
 
15. These New Puritans: Hidden
A These New Puritans vezére, a 22 éves Jack Barnett igen határozott zenei víziókkal rendelkezik, koncepciójának eredetisége (dancehall ütemek, fa- és rézfúvósok, hatalmas kórusok és kardcsattogás összeboronálása) az essexi zenekar második lemezén a 2008-as debütálásnál is erősebben megmutatkozik.
 
16. Big Boi: Sir Lucious Left Foot – The Son Of Chico Dusty
Talán többen várták, hogy az atlantai OutKast duóból André 3000 fog előbb zseniális szólólemezzel jelentkezni, ám Big Boi (született: Antwan André Patton, 1975) alaposan beelőzte minden szempontból: ez bizony egy fékezhetetlenül slágeres, változatos hiphop album, az év egyik legjobbja.
 
17. Tame Impala: Innerspeaker
Az ausztrál popzene az elmúlt években a Sydney-Melbourne tengely mentén folyamatosan szállította a remek produkciókat, de most végre egy nyugati parti – egész pontosan perth-i – zenekar is befutott. A Tame Impala a hatvanas évek végének pszichedelikus rockja mentén zsibbasztja az agyunkat, Dave Fridmann producer (Mercury Rev, The Flaming Lips, MGMT) hathatós segítségével.
 
18. Plan B: The Defamation Of Strickland Banks
Nagy-Britanniában az év egyik legnagyobb meglepetését és kommerciális sikerét egy fehér rapperből lett soul énekes szállította: a Streets köpönyege alól kibújt Ben Drew második nekifutásra a tőle megszokott akusztikus gitáros hiphop helyett egy retrós soul-pop konceptlemezzel – és a hozzá igazított díjnyertes klipsorozattal – ütötte meg a főnyereményt. Karrieráttekintő profilcikk itt, friss hír itt.
 
19. The Dead Weather: Sea Of Cowards
A Kills énekesnőjének és a White Stripes frontemberének közös dögös blues-rock szupergruppja (melyben a Raconteurs és a Queens Of the Stone Age egy-egy háttéremberét is megtaláljuk) igencsak beérett második lemezére.
 
20. Scissor Sisters: Night Work
A higanymozgású Jake Shears vezette New York-i sikerzenekar hosszabb pihenő (vagy inkább kreatív válság) után egy dekadens diszkóklubban éledt újjá és a mocsokban megmártózva szállított egy fülledt tánclemezt, Stuart Price mesterproducer támogatásával. Videoklip itt.
 
21. Caribou: Swim
A körkörös, pszichedelikus, mégis dalos, sokszor mantraszerű Swim hangjaira élőben is bódulhattunk nemrég a budapesti Gödör Klubban – a matematikus végzettségű kanadai zenész, Dan Snaith folyton változó, mégis viszonylag egységes életművében egy újabb fontos fejezet ez. Lemezkritika itt, koncertajánló itt, interjú itt.
 
22. Dirtmusic: BKO
Az amerikai folk-rock és alt.country veteránjának számító dalszerző-gitáros-énekes Chris Eckman a Walkabouts élén már rég letette névjegyét, számos mellékági projektje közül pedig idén a Dirtmusic kollektívával adott ki egy csendesen égő, de hosszan parázsló albumot, melyen a Maliból származó sivatagi bluest játszó Tamikrest tuareg zenészei működtek közre – közös produkciójuk az idei Sziget Fesztiválra is eljutott.
 
23. Emmanuelle Seigner: Dingue
Roman Polanski felesége, Emmanuelle Seigner francia színésznő 2010-ben énekesnőként dobta a legnagyobbat Keren Ann által írt első szólólemezével, egy végig hatásos – hol rockos, hol akusztikus, hol sanzonos, hol míves építkezésű, hol könnyeden nyárias – popalbummal, melyen még Iggy Pop is eldörmög duettet franciául és egy dalban még Polanski is eljátssza a vén kéjencet. A mintát nyilvánvalóan a Serge Gainsbourg által Jane Birkinnek írt lemezek adták, és a kísérlet fényesen sikerült.
 
24. LCD Soundsystem: This Is Happening
Az elmúlt évtized egyik tánczenei kulcsfigurája, James Murphy zenekara harmadik lemezével jutott el addig, hogy amit létrehoz, már inkább táncos indie-rocknak nevezhető, mint indie-s dance-punknak – ám mindez teljesen lényegtelen, hiszen így is, úgy is egyformán élvezetes a produkciója.
 
25. Twin Shadow: Forget
A nyolcvanas évek emblematikus hangzásai (szinti-pop, visszhangos new wave gitárzene, fátyolos 4AD-zenekarok) + nosztalgia a gyermekkor után + chillwave + ügyes produceri díszítések = Twin Shadow: Forget (2010), jelen idő. Lemezkritika itt.
 
26. Avi Buffalo: Avi Buffalo
A mostanság elszaporodó, ábrándos, együtténeklős folk-rockban utazó, Fleet Foxes által ihletett fiatal együttesek (Local Natives, The Morning Benders stb.) közül egyértelműen a kaliforniai kölykökből álló Avi Buffalo emelkedik ki leginkább, a Shins világát is megidéző valódi tehetségével.
 
27. Actress: Splazsh
A Splazsh 2010 egyik legjobb elektronikus lemeze: detroiti technóban, garage-ben gyökerező, deep house-t, minimalt, dubstepet, electrót, cold wave-et – sohasem egyértelműen – keresztező instant klasszikus.
 
28. Hot Chip: One Life Stand
Az angol electro-pop geek-kvintett megannyi útmutató felvétel, számos remek sláger és három többé-kevésbé sikerült album után a One Life Stand idejére jutott el legegységesebb és legjobb nagylemezéig. Videoklipek itt és itt.
 
29. The Black Keys: Brothers
A blues-rock garázsduó tagjai, a gitáros-énekes Dan Auerbach és a dobos-producer Patrick Carney a hatodik albumukkal vedlették le végleg a korábbi munkáikat jellemző útkeresést és modorosságot. Ahogy állandó bezzeg-kísértetüknek, Jack White-nak az aktuális zenekara, a Dead Weather, úgy a Black Keys is 2010-ben érett csak be igazán.
 
30. Gayngs: Relayted
A Gayngs egy szoft-rock mániás minneapolisi szupergrupp 23 közreműködővel (Ryan Olson vezetésével, köztük olyan ismert indie arcokkal, mint Justin Vernon a Bon Iverből), a Relayted pedig egy 69 BPM-en rögzített (igen, minden dal 69 BMP-es!) lassú, egészen varázslatos album.
 
31. Pantha Du Prince: Black Noise
Pantha Du Prince német minimal techno producer 2007-es második albumával lett felkapott név, csilingelős, shoegaze technójára idén már kifejezetten vártak rajongói, ő pedig harmadik lemezén egy Panda Bear (Animal Collective) vendégszerepelésével készült felvétellel okozott meglepetést.
 
32. The Drums: The Drums
A visszhangos, poszt-punkos popdalok nyárias, floridai ihletésű verziójával Brooklynban befutó zenekar ugyan nemrégiben elvesztette egyik gitárosát, de a 2010-es év legfülbemászóbb gitárzenei debütálása már örökre a Drums nevéhez fog kötődni. Lemezkritika itt.
 
33. Jamaica: No Problem
A bő egy évtizede aktív, ám nagylemezig nem jutó francia Poney Poney formáció 2009-es átalakulásával létrejött Jamaica duó a Phoenix kicsit durvább, kicsit rockosabb testvéreként vált ismertté, a Daft Punk, a Cassius és a Justice háza tájáról beszervezett segítőkkel készült albumának köszönhetően. Lemezkritika itt, bécsi koncertajánló itt.
 
34. Yeasayer: Odd Blood
Amikor a Yeasayer az eleve izgalmas, az indie-rock keretein belül kísérletezőnek nevezhető zenéjét eltolja a táncos, slágeres indie-pop felé, akkor elképesztő lesz a végeredmény – és az Odd Blood album dalainak legalább a fele ilyen elképesztő. Lemezkritika itt, interjú itt, Anand Wilder 2010-es kedvenceinek listája itt.
 
35. Laura Marling: I Speak Because I Can
Az 1990-es születésű brit akusztikus gitáros folkénekesnő, Laura Marling az NME szerint 2010 legcoolabb figurája. Nos, Marling már három évvel ezelőtti feltűnésekor sem volt cool, viszont dalszerző-előadóként – és főleg dalszövegíróként – továbbra is a legnagyobb kortárs tehetségek közé tartozik, és tradicionálisabb hangzású második lemezén szintén szerepel jó néhány telitalálat szerzemény.
 
36. Villagers: Becoming A Jackal
Az ír és brit folkos tradíciókon elinduló Villagers (mely egy élőben és stúdióban is vendégzenészek kíséretében dolgozó ír dalszerző-előadó, Conor J. O’Brien projektje) egy pasztelles hangulatú, finom és ihletett albummal mutatkozott be. Lemezkritika itt.
 
37. The Roots: How I Got Over
A philadelphiai Roots már lassan két évtizede a hiphop egyik fő hangszeres intézménye, de még ennyi idő után is izgalmas tud maradni. A dobos-producer ?uestlove és zenésztársai idén John Legenddel közösen is kiadtak egy pazar feldolgozásalbumot (Wake Up!), de igazi 2010-es mesterművük a saját albumuk, melyen többek közt Jim James (My Morning Jacket, Monsters Of Folk) és Joanna Newsom hangja is feltűnik.
 
38. Groove Armada: Black Light
Andy Cato és Tom Findlay projektje a chill out kezdetek után egy bő évtizeddel igazi dögös tánczenekarrá nőtte ki magát. A dance-pop kategória 2010-es mesterművei közé tartozó new wave-es beütésű Black Light albumon – melynek az év végére megérkezett kiegészítő darabja is White Light címmel – olyan vendéghangok működnek közre, mint a turnén frontleánynak is kiválóan bevált SaintSaviour, az Empire Of The Sun-énekes Nick Littlemore, a Pop Idol-győztes Will Young és örök playboy Bryan Ferry, aki a duóval készített pazar dalát még saját Olympia albumára is átvitte.
 
39. Laurie Anderson: Homeland
Lou Reed felesége a Művészetek Palotájában is bemutatott Homeland című projektjét sok változtatás és halasztás után 2010-ben jelentette csak meg lemezen, ám a hatvanas éveiben járó New York-i művésznő ismét bizonyította, hogy még mindig Amerika lelkiismeretének – és intelligenciájának – hiteles hangja.
 
40. Neil Young: Le Noise
A kanadai zseni nem nyugszik, a 2010-es éveket is briliáns lemezzel nyitotta: visszhangosra vett torzított gitárjain kívül mindössze a címben is megidézett honfitársát, Daniel Lanois producert vitte magával a stúdióba. Lemezkritika itt.
 
41. Aloe Blacc: Good Things
A retro soul-pop hullám a sok átlagos lemez között idén Amerikában egy igazán erős, társadalmi-szociális érzékenységű albumot is feldobott, a Marvin Gaye- és Curtis Mayfield-féle recessziós soul modorában – mindezt egy hiphop színtérről indult énekes előadásában. Karrieráttekintő profilcikk itt.
 
42. New Young Pony Club: The Optimist
Az anyai oldalról trinidadi származású Tahita Bulmer ugribugri dance-rock kvintettje nagyjából eltűnt a kritikusok radarjáról második lemezére, pedig a derülátó címével ellentétben inkább sötétebb folytatás a 2007-es debütálásnál erősebb anyag – az év egyik alulértékelt poplemeze.
 
43. Klaxons: Surfing The Void
A 2007-es év legjobb brit lemezéért járó Mercury-díj után kreatív válságba került Klaxons több kidobott lemezanyag után találta méltó folytatásnak a Surfing The Voidot, és ezzel csak egyet tudunk érteni: az új albumot slágerek helyett masszív zenekari megszólalás jellemzi. Videoklip itt.
 
44. Ariel Pink’s Haunted Graffiti: Before Today
Ariel Pink (született: Ariel Marcus Rosenberg, 1978) és zenekara zajos, freak folkos, avantgárd lemezek után jutott el eddig a meglepő és erős albumig, mely határozottan nyúl vissza a nyolcvanas évek első felének újhullámos hangzásáig, és közben néhány régebbi saját dalhoz is megtalálta a megfelelő köntöst.
 
45. Cee Lo Green: The Lady Killer
Hiphop gyökerek, soulos önmagára találás, világsiker a Gnarls Barkley-val, mindezek után 2010-ben egy szólóban jegyzett világsláger (Fuck You) és mellé egy nívós retro soul lemez. Cee Lo a legkedvesebb maci a modern popzenében.
 
46. Broken Bells: Broken Bells
És ha már Cee Lo szólóprodukciója, akkor nem maradhat ki a Gnarls Barkley duó másik tagja, Danger Mouse (született: Brian Burton) sem. A számos párhuzamos projekten dolgozó multiinstrumentalista sztárproducer a Shins dalszerzőgitáros-énekesével, James Mercerrel alakított rendhagyó együttest, emlékezetes dalokkal.
 
47. Kings Of Leon: Come Around Sundown
A 2007-es év egyik legjobb (Because Of The Times), majd a 2008-as év egyik legsikeresebb rocklemeze (Only By The Night) után a nashville-i családi zenekar újabb ötszótagos című albummal folytatja az arénák meghódítását. Lemezkritika itt, videoklip itt.
 
48. Sleigh Bells: Treats
M.I.A. idén átadta a stafétát ifjú védenceinek, és vele együtt a jó lemez készítésének képességét is. A brooklyni duó hiphopos alapú, zajpopos Treats albuma egy velejéig 2010-es lemez, még ha torzított gitáros masszív megszólalása karakteresebb is, mint a rajta hallható dalok többsége. Bécsi koncertajánló itt.

49. Grinderman: Grinderman 2
Nick Cave másik zenekara, a felére szűkített Bad Seeds-felállására épülő Grinderman stabilizálódni látszik az ausztrál zenész életében, és a szikár, velős, nyers 2007-es debütálás után most egy még mániákusabb, fojtogatóbb, elszálltabb albummal jelentkezett. Lemezkritika itt, bécsi koncertajánló itt.
 
50. Example: Won’t Go Quietly
Sztárproducerekkel (Calvin Harris, MJ Cole, Chase And Status, Björk Yttling, Don Diablo) felvett hatásos és kellően változatos kommersz poplemez, egy Streets-köpönyeg alól kibújt fehér rappertől, aki a hiphoptól az énekes popdalok fel vette az irányt – ismerős történet 2010 Nagy-Britanniájából? Karrieráttekintő profilcikk itt.
 
 
 
 
+ 
MAGYAR ALBUMOK:
 
1. 30Y: Városember
-lemezkritika itt, a zenekar kedvenceinek listája itt, a frontember bécsi koncertélményei itt.

2. EZ Basic: Hello Heavy
-a frontember kedvenceinek listája itt.

3. Quimby: Kicsi ország
-lemezinfók itt, a zenekar kedvenceinek listája itt, interjú itt.

4. Óriás: Példák hullámokra
-lemezkritika itt, a frontember kedvenceinek listája itt.

5. Akkezdet Phiai: Kottazűr
 

összeállítás, szövegek: Déri Zsolt és Dömötör Endre
az összeállításban segítséget nyújtottak listáikkal a Recorder további szerzői:
Bokor Péter, Csada Gergely, Deimanik László, Fábián Titusz, Fodor Csaba, Katona Eszter, Klág Dávid, Lakatos Sándor, Lévai János, Molnár Ádám, Nagy István, Németh Róbert, Soós Csaba, Sugó Lilla, Szaák Zoltán, Szabó Sára és Velkei Zoltán.
A szerzők egyéni listáit egy külön cikkben közöljük (ahogy a nemzetközi zenei szaksajtó 2010-es évértékelő listáinak is szentelünk egy külön összeállítást).