John Grant: Queen Of Denmark

2010.09.17. 16:17, -recorder-

(Bella Union, 2010)

A 2010-es egyik legszebb lemezét egy nagydarab, szakállas, homoszexuális amerikai dalszerző-énekes szállította, aki a Czars nevű együttes vezéreként annak idején Budapesten is többször fellépett (2001-ben Liszt Ferenc téri Pesti Est Café pincéjében, 2004-ben pedig még a Süss Fel Nap!-ban), s akit most a Wilco „előzenekaraként” láthatnak mindazok, akik szeptember 23-án kiutaznak Bécsbe. John Grant első szólólemeze, a Midlake zenészeivel rögzített Queen Of Denmark az idei év egyik legváratlanabb remekműve.

Az eredetileg Titanic névre hallgató dream pop, folkos slowcore hangzású Czars együttest John Grant még 1994-ben alakította Denverben, miután hazatért Németországból, ahol előtte évekig nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Az idővel hattagúra növő Czars tíz év alatt hat stúdióalbumot jelentett meg (nem meglepő módon az egykori Cocteau Twins tagjai által futtatott Bella Union lemezkiadónál), de a kritikai sikerek ellenére végig megragadt a kultstátuszban, ráadásul 2004-ben kilenc hónap leforgása alatt szét is esett a zenekar, az énekes magára maradt.

Grant maga is nagyot zuhant együttese széthullása után. Maga alá temette a drog, a pia és a depresszió (és ahogy ilyenkor lenni szokott, előjöttek a gyerek- és felnőttkori traumák – azokkal is meg kellett küzdenie), feladta a zenélést és pincérként dolgozott New Yorkban. Aztán – népmesei fordulat! – felbukkant a színen egy Czars-rajongó és ugyancsak a Bella Union kötelékébe tartozó együttes, az elmúlt években egyre izgalmasabb zenét játszó és egyre szebb sikereket arató folk-rockos Midlake, melynek tagjai felajánlották Grantnek, rögzítse velük asztalfiókban heverő dalait a zenekar texasi stúdiójában. A végeredmény, a Queen Of Denmark igazi csúcsmű: gazdagon és szellemesen hangszerelt (többek közt fuvolákkal és vicces analóg billentyűkkel feldobott), egyszerre megrázó, hideglelős, szürreális, melegszívű, ironikus (sőt gúnyos), nagyívű és személyes dalcsokor. Ami pedig az inspirációt illeti, a Czars-örökség mellett egyszerre juthat eszünkbe a Randy Newman-féle dalírói iskola, a Neil Young-féle folkszongok, a hetvenes évek szoft-rockja (többek közt a Supertramp vagy a Carpenters különös világa), miközben két kortárs link is teljesen nyilvánvaló: a néhai Jeff Buckley és Rufus Wainwright – az utóbbi talán Grant legközelebbi rokona a mai színtéren. És nemcsak a vállalt szexuális identitás, a zsáner, a tónus, hanem a minőség tekintetében is.

9/10

Németh Róbert