Anand Wilder (Yeasayer) kedvenc lemezei

A nyáron feloszlott Supergrass együttes basszistája, Mick Quinn után, most egy újabb jeles külföldi zenész állított össze listát nekünk aktuális kedvenceiről. Az Odd Blood album turnéján az idei Sziget egyik legjobb koncertjét – és a Recordernek interjút is – adó brooklyni Yeasayer fő zeneszerzője, az indiai származású gitáros-billentyűs-énekes Anand Wilder ráadásul még kommentárokat is írt kedvenc 2010-es lemezei mellé, anélkül, hogy ezt kértük volna tőle!
 

Suckers: Wild Smile
A Suckers tagjai idén végre előálltak egy teljes albummal, és továbbra is fényesen bizonyítják, hogy ők a XXI. század legnagyobb dalszerzői. Óriási sikerű zenekarnak kellene lenniük, de gondolom, az ilyesmi időbe telik. Ez egy klasszikus album emlékezetes popdalokkal az elejétől a végégig.
 

Delicate Steve: Wondervisions
A kedvenc felfedezésem idén. Steve-től (a New Jersey-ből indult Delicate Steve projekt 23 éves vezérétől, Steve Mariontól – a szerk.) kaptam ezt a lemezt egy Entrance-koncerten, ahol mindketten nézőként voltunk jelen, és utána megállás nélkül ezt hallgattam, nem tudtam abbahagyni. Ez az album újra felkeltette az érdeklődésemet a gitárhangzás potenciálja iránt, és azt hiszem, eléri a kedvenc klasszikus instrumentális popzenéim szintjét az egyedi tónusaival és dinamikus kompozícióival.
 
Das Racist: Sit Down, Man
Ez a mixtape-jük jobb, mint az első, a Shut Up, Dude volt: jobbak az ütemek, jobbak a dallamok, jobbak a rímek, jobb a felvétel minősége, jobbak a vendégszereplések rajta, szóval úgy tűnik, ezek a srácok egyre jobbak és jobbak és jobbak lesznek. Biztos, hogy befutnak és sztárok lesznek. Hallom, hogy már a Hot 97 (urban zenékre, főleg hiphopra és R&B-re specializálódott New York-i rádióállomás – a szerk.) is játssza már őket, és ez még csak a kezdet.
 

Javelin: No Más
Ennek az albumnak az instrumentális számaiból sokat ragyogó vokálok egészítenek ki, amikor élőben játszanak ezek a srácok, szóval koncerten még sokkal jobbak. A Javelin a populáris zenével korszakokon átívelő őrült párbeszédet folytat, és közben ügyel arra, hogy a rajongók végig táncoljanak.

Ken Seeno: Open Window
Ezt az albumot (a Yeasayerrel egyazon lemezkiadónál dolgozó Ponytail nevű baltimore-is art-rock kvartett egyik gitárosának, Ken Seenónak a chillwave-es szólólemezét, mely hivatalosan még nem jelent meg – a szerk.) teljes egészében lejátszottam, amikor a nyáron Ira (Ira Wolf Tuton, a Yeasayer basszusgitárosa) egyik kerti partiján DJ-ztem. Nagyon szeles idő volt, egész este úgy tűnt, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a vihar, és valahányszor jött egy-egy erősebb széllökés, a fák ágai szétnyíltak, és beengedték a nap fényét, amitől az egész buli fényviszonyai megváltoztak. És ez a lemez tökéletes kíséretet szolgáltatott mindehhez. Arra következtetésre jutottam, hogy bizonyos partikon nincs szükség énekes zenére, mert a bulin beszélgető emberek biztosítják a szöveges réteget. Az emberek folyton megkérdezték, mi az, ami szól, és mondták, hogy nehogy lecseréljem, mert ez a tökéletes zene ahhoz a partihoz.

http://yeasayer.net