A Quimby új albumának részletes dallistája

2010.12.08. 09:07, -recorder-

Semmilyennek nem terveztük és valamilyen lett. Ez egy nagy dalcsokor, egy olyan gyűjtemény, amihez nem volt prekoncepció, de megmutatja, milyen világokban mozogtunk az elmúlt időben. Részben azért is Kicsi ország a címe, mert minden egyes dala egy kis különálló világ. Nem egységben működnek, hanem dalonkénti esszenciák, egy-egy hangulat jelenik meg bennük. Van köztük nagyon húzós rockszám, van minimál zongorás dal is, sőt még egy rövid reggae betét is” – nyilatkozta a Recordernek a Quimby új lemezéről Kiss Tibor frontember. A zenekar több mint öt éve nem jelentkezett új stúdióalbummal, de 2010 decemberében végre megjelenik az 54 percben 17 számot felvonultató friss sorlemez, a Kicsi ország.
 
2005-ös „visszatérő” lemeze, a Kilégzés megjelenése óta eltelt években a Quimby megsokszorozta rajongótárborát és a legnépszerűbb magyar koncertzenekarrá lépett elő, új stúdióalbummal azonban csak nem állt elő. A tagok többször beszéltek az albumforma válságáról, és új formátumokkal való kísérletezésről, aminek az eredménye a 2009-ben megkezdett EP-sorozat lett: előbb az ötszámos Ajjajjajj című „maxi+” jelent meg, majd az év végén pedig a három új szerzemény mellett régebbi dalok átdolgozásait tartalmazó Lármagyűjtögető (egy koncertfelvételeket tartalmazó DVD-vel kiegészítve). 2010-ben is egy ilyen EP-nek fogtak neki, de megindultak a dalok, és végül egy rendes album lett belőlük.
 
A Sail Away kivételével, amit már vagy hét éve írtam, a dalok nagyrészt az utóbbi egy évben születtek, maximum két évesek” – meséli a gitáros-énekes frontember. „A Turning To The Blue alaptémája már két éve megvan, de a többi dal viszonylag újabb. Van olyan is, ami pár nappal a stúdióba menetel előtt született, mikor már azt gondoltuk, hogy újat már nem csinálunk. Kérdeztem a zenekart, hogy tetszik-e nekik, mert ha igen, gyorsan megírom rá a szöveget, mivelhogy egy-egy részlet, egy versszak már megvolt belőle. Tetszett nekik, azt még gyorsan megcsináltam, és fel is vettük. Az lett az Ultravaló című dal.”

Az album igen ekletikus, a spektrum a Cukrot öntök 1 perc 20 másodperces zongorakesergőjétől a dzsungel groove-ot rövid ska/reggae betétekkel megakasztó Gekkó Boogie bolondozásán és az Amit kergetek triphopos hangulatain át az Elvisz a szél tipikus Quimby-hajszájáig terjed – olyan jövendő koncertfavoritokkal, mint a Jekyll és Hyde vagy A szebbik nem és a rondább igen. A Lepedőország című számban a zenekar trombitása, Kárpáti Dódi szavalja el saját maga által írt szövegét (ez a színházi munkáiról is ismert zenekar utóbbi években kifejlesztett speciális koncerttípusának, a Teátrum előadásoknak a világát idézi meg a lemezen), a vagányan kolompoló Leszek ma én a tiéd című dalban pedig a zenekar ütőhangszeres konferansziéja, Varga Livius kap főszerepet. „Én szeretem volna több Livius-dalt, de most ennyi esett ki belőle” – mondja Kiss Tibor. „Volt egy zúzós rockszámunk, és kifejezetten én kértem meg, hogy nincs-e kedve írni erre szöveget, mert én ebben szívesen gitározgatnék csak. De van a lemezen egy olyan dalunk is, aminek közösen írtuk a szövegét: a Turning To The Blue. Az talán a Quimby egyik legbonyolultabb és legösszetettebb dala, ami angol nyelven íródott.
 
Mint a fentiekből is kiderült, a zenekar tizenvalahány év után mostanában újra megpróbálkozik angol szövegekkel – az új albumon három ilyen szám is hallható. „Már az Ajjajjajj maxin is volt erre kísérlet. De nem tervezünk angol albumot, ahogy olyat sem, hogy egy magyar számunkat lefordítsuk angolra. Egy szám vagy ilyen, vagy olyan. Van, amelyik így fröccsen ki belőlünk: valami miatt angolul akar lenni, és akkor nem feltétlenül magyarítom. A Sail Away-t világéletemben angolul énekeltem. A Gekkó Boogie is úgy jött, bár ott közrejátszhatott az is, hogy akkor éppen külföldön voltunk. A Turning To The Blue-nál is megszületett azonnal, hogy miről kellene szólnia: a versszakok végimennek egy életen, a gyermekkortól a kamaszkoron át a háborúig és az őrültekházáig minden benne van. Van benne egy magyar versszak is: amelyik a háborúról szól.
 
A Kicsi ország album 2010. december 16-án jelenik meg, először az aznap esti budapesti dedikáláson lesz kapható, 18 órától az Almássy téri Musicland lemezboltban. A zenekar év végi fellépésein még csak három-négy-öt szám kerül elő az új albumról, hagyományos lemezbemutató koncertet a tervek szerint valamikor februárban tartanak majd. A 2011-es év amúgy is kitüntetett esztendő lesz a Quimby életében, a Dunaújvárosról indult zenekar ugyanis akkor ünnepli 20. születésnapját, úgy, hogy ennek a húsz évnek a második évtizedét már együtt csinálta végig a stabil hattagú felállás: Kiss Tibor (gitár, ének), Varga Livius (ütőhangszerek, rap), Balanyi Szilárd (billentyűk, vokál), Kárpáti József (trombita, szárnykürt), Mikuli Ferenc (basszusgitár) és Gerdesits Ferenc (dob).
 
A Kicsi ország című Quimby-album számlistája a következő:
 
1. Intro (zene: Mikuli)
2. Nem volt kulcsom (zene: Kiss, Balanyi, Gerdesits / szöveg: Kiss)
3. Ultravaló (zene: Kiss, Balanyi / szöveg: Kiss )
4. A bolond meg a gyermek (zene: Kiss, Gerdesits, Mikuli / szöveg: Kiss)
5. A szebbik nem és a rondább igen (zene: Kiss, Balanyi / szöveg: Kiss )
6. Sail Away (zene: Kiss / szöveg: Kiss)
7. Elvisz a szél (zene: Kiss, Mikuli, Kárpáti, Gerdesits / szöveg: Kiss)
8. Cukrot öntök (zene: Kiss / szöveg: Kiss)
9. Turning To The Blue (zene: Kiss, Balanyi / szöveg: Kiss)
10. Leszek ma én a tiéd (zene: Kiss, Balanyi, Mikuli / szöveg: Varga)
11. Amit kergetek (zene: Kiss, Balanyi, Gerdesits, Mikuli / szöveg: Kiss)
12. Tébolyda (zene: Kiss / szöveg: Kiss)
13. Lepedőország (zene: Kiss / szöveg: Kárpáti)
14. Gekkó Boogie (zene: Kiss, Balanyi, Gerdesits, Mikuli, Varga / szöveg: Kiss)
15. Jekyll és Hyde (zene: Kiss / szöveg: Kiss)
16. Kicsi ország (zene: Kiss / szöveg: Kiss)
17. Múló idő (zene: Kiss / szöveg: Kiss)
 
 
(Déri Zsolt, Recorder)
 
http://quimby.hu

az Amit kergetek című új dal koncertverziója Balanyi Szilárd vokáljával és effektjeivel:

 

Címkék: quimby dallista
https://recorder.blog.hu/2010/12/08/a_quimby_uj_albumanak_reszletes_dallistaja
A Quimby új albumának részletes dallistája
süti beállítások módosítása