„Utoljára a Strokesnál éreztem ekkora rúgást a szívemben” – Beck Zaza és boebeck kedvenc 2024-es zenéi

2025.01.03. 14:46, soostamas

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal Beck Zazát, aki a 30Y-nal tavaly arénák helyett direkt klubokban turnéztatta a zenekar dühös duplalemezét, az X-et (amit az év legjobb magyar albumai közé is beválogattunk), idén pedig 25 éves jubileumot ünnepelnek. És persze unokahúgát, boebecket is, aki az első olyan dalát is kihozta, amit már az IDEGEN tagjaiból alakult zenekarával írt. A boebeck február 21-én a Dantéban mutatja be következő EP-jét.

Zaza a '24-es Fishing On Orfűn. Fotó: sinco.

BECK ZAZA
(30Y, Wake Up 1230)

Ebben az évben abban az értelemben egyszerű dolgom van, hogy messze magasan többet hallgattam négy lemezt, mint bármi mást. A Fontaines D.C. Romance-e számomra nemcsak a zenekar egyértelműen legérettebb alkotása, hanem az év lórúgása. Utoljára a Strokes New Abnormaljánál éreztem ekkora rúgást a szívemben.

Az IDLES TANGK lemezét szintén a legérettebb munkának hallom tőlük, és nagy öröm, hogy ez a két zenekar ilyen kitartóan és reflexíven fejlődik, változik, amiképp az is, hogy közönségük is, hatásuk is egyre nő. A NewDad MADRA-ja vagy az English Teacher This Could Be Texasa kiváló példa erre a hatásra. Ezt persze egy távoli befogadó mondja, érzi így. Nem feltétlen igazsága ennek a hatásmechanizmusnak. Inkább csak általam folytonosságnak hallható.

A magyar könnyűzenei térben a Fiúk Szobák felettje és az Analog Balaton Repedése hatott rám legnagyobb erővel idén. A Fiúk bátran kísérletezte, kereste magát az elmúlt 5 évben, ami önmagában nagyon dicséretes dolog, és úgy érzem megérkeztek egy letisztult saját hanghoz, identitáshoz, akarathoz. Az Analog Balaton pedig megugrotta saját kísértetét, az úgynevezett második lemezt, mindezt akkora reflektorfényben, amiben második lemezt összerakni a szokásosnál is megterhelőbb feladat. Bátor, fejlődő és fejlődni akaró alkotópárról beszélünk.

„Hiányzott a hangunkból ez a dühösség” – 30Y-interjú Beck Zolival és Beck Zazával

Fotó: Schifter Viktor.

BOEBECK

Boe:

International Music: Endless Rüttenscheid

Amikor a zenekar útra kel, mindig úgy képzelem el, hogy megállás nélkül beszélgetni meg barkochbázni fogunk; és bár ez sokszor így is van, a Hamburg-Budapest táv túl hosszúnak bizonyult ahhoz, hogy ne aludjunk el egyszer-egyszer, egyedül hagyván az éberebb társainkat. Egy olyan alkalommal, amikor én voltam ez a bizonyos, a Spotify német indie szekciója (melyet amúgy is szívesen látogatok) feldobott egy furcsa nevű zenekart egy furcsa képpel, ezzel megváltoztatva az egész őszi-téli playlistemet és hangulatomat. Nagyon szellemes szövegek vannak az albumon, például: "Knie kaputt, Frisur ist Scheiße, die besten Jahre sind vorbei", szóval a térdemnek annyi, szar a hajam, a legjobb évek már mögöttem vannak; de rögtön az első dalban van már olyan sor, amin sírni lehet kicsit: "Wenn du willst, mal ich dir ein Bild, wenn du willst sind wir drauf", magyarul, ha akarod, festek neked egy képet, ha akarod, rajta leszünk.

Zeneileg is olyan bátorságot mutat az album, ami szerintem csak a Bilderbuchhoz fogható, még ha nagyon más is a két zenekar hangzása, mert azért ez mégis egy indie-hagyományból kinövő zene, sokkal kevésbé pop, mint kedvenc osztrák zenekarom dalainak nagy része. Az a krautrock, ami az International Music, borzasztóan önreflexív és vicces, mégis meghagyja a lehetőséget arra, hogy sírjunk dalokon, akár tudunk németül, akár nem. Kedvencek: Im Sommer Bin Ich Dein König, Lass Es Ziehen, Mont St. Michel (és az átmenet az utóbbi két dal között, te jó ég).

Bilderbuch – Softpower (Deluxe)

SOHA nem fogok írni egyetlen listát sem, amin nem szerepel ez a zenekar. Tavaly jött ki a nem-deluxe, nem-live Softpower EP, életem legjobb koncertélményét adta a Bilderbuch akkor, és nagyon fáj, hogy idén a saját EP-nk felvétele akadályozta meg az újabb Bilderbuch-látogatásomat (pedig volt jegyem is meg minden). Ez az EP megmutatja, hogy milyen erős élő zenekarról van szó: az Aber Airbags című dal 15 perces élő verziója lehengerlő, érdemes figyelmet szentelni neki, nem csak úgy mellékesen meghallgatni. Májusban játszanak a Dürerben, nagyon kevés dolgot várok annyira, mint hogy végre újra láthassam őket élőben, mindenkinek nagyon-nagyon ajánlom!

Tomi:

Bright Eyes: Five Dice, All Threes

A Bright Eyes-t még csak egy pár éve ismerem, de ha lenne egy „kedvenc zenekaraim” listám (van), akkor biztosan rajta lennének. Ez okból kifolyólag az idei évben talán nem is vártam más megjelenést annyira, mint a szeptemberben Five Dice, All Threes címmel megjelent lemezüket. Sok más zenekarral ellentétben az ő dalaikat csak lemezenként, egyben szoktam hallgatni, mert mindegyik eltérő hangszereléssel és megközelítéssel mutatja be Conor Oberst dalszerzésének amúgy könnyen felismerhető mintáit. Habár egyelőre nem érzem azt, hogy az új album megfosztja a „kedvenc Bright Eyes-albumom” címkével ideiglenesen megjelölt 2020-as Down in the Weeds, Where the World Once Was lemezt, biztos vagyok benne, hogy idővel közelebb fogok kerülni az új világukhoz is. Kedvencek: Bells and Whistles, Tiny Suicides, All Threes.

Juhász Zoli: Csillagszemű

Tavaly annyi számomra izgalmas hazai megjelenés volt (gondolok itt: Stone Sober Freaky Lo-Fi Hits, Lenkke_ Törik a beton, Sorbonne Sexual TAGADÁS.TILTÁS.TÖRLÉS és sorolhatnám), hogy nem is igazán tudom, hogy tudnék egyet választani, de legutóbb például Juhász Zoli Csillagszemű albumának a lemezbemutató koncertjén voltam. Zolival idén ismerkedtünk meg és kötöttünk barátságot, játszottunk több közös koncertet is, mutatott részleteket a felvételekből, ezért izgatottan vártam milyen lesz a kész lemez. Úgy emlékszem, hogy megünnepeltük.

Olcsa:

King Gizzard and the Lizard Wizard: Flight b741

Szeretem a jelentőséggel bíró hagyományokat. Így, hogy idén is részesülhettem ebben a tiszteletteljes feladatban, úgy gondoltam, akkor a múltkorihoz hűen ismét egy King Gizzard-lemezt ajánlok. Meglepő és szerencsés módon ebben az évben is kihoztak egy újat. Teljesen véletlenül és előzetes tájékozódás nélkül hallgattam elsőre, megérzésem se volt, hogy mire számítsak. Valójában ezt javaslom mindenkinek, aki meri. Aki nem, annak kedvcsinálóként a saját érzés: pontosan olyan, mint a borítója. Valószínűleg már elfogult vagyok, de számomra a tökös lazaság, kigondolt szerkesztettség és szabad önmegvalósítás tökéletes keveréke. Valahogy kifolyik a hangokból, hogy imádják ezt csinálni, megy is nekik, sőt bevállalják azt is, hogy látszólag teljesen más zenei stílusokban jelentetnek meg egymás után anyagokat. Persze, többszöri hallgatásra azért bőven felfedezhetők a saját „márkajegyek”, de ettől függetlenül is egy jó kaland végighallgatni, nem nehéz. Egyszerűen jó kedvem lesz, ha szól. Meglehetősen inspirálóan hat rám az önfeledt (bár szerintem azért sokszor gondosan lektorált), bátor tébolyuk. Nem mellesleg, pont jókor jött ez a Gyíkvarázsló-ízesítésű blues-rock agybaj, hajrá!

„Amikor épp elbírom, hallgatni fogom életem végéig” – Beck Zaza és boebeck kedvenc 2023-as zenéi

Domi:

The Smile: Wall Of Eyes

Egész pontosan emlékszem az élményre, amikor 2022-ben egy újbuda-központi buszmegállóban a Spotify bedobta a The Smoke című dalukat. Egy darabig csak zakatolt a groove, viszont az ének beszállás után rengeteg kérdés merült fel bennem, hogy mi is ez tulajdonképpen? Így volt csak igazán nagy a rácsodálkozás, amikor olvastam a zenekarról, a 2024-ben megjelent Wall Of Eyest pedig már mondhatni rajongóként vártam. Mivel eddigi életem során nem faltam úgy a Radioheadet, így azt hiszem, tudom magáért szeretni a Smile-t. Az a kacskaringózás, ami megfogott a debütáló lemezen, csodálatosan folytatódik a Wall Of Eyeson, és fel sem tűnik, hogy a dalok hossza általában több mint 5 perc. Remekül építik fel és súlyozzák a 8 dalt, valamint annak az örömét is meghagyják, hogy nyakig elmerüljünk egy-egy riffben. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne lebegni egy kicsit, viszont a Bending Hectic című dalnál azért fogjon meg valamit, nehogy elrepüljön. Lemezkritikánk.

zenekari +1:

I Love You Honey Bunny

Tavaly tavasszal volt szerencsénk játszani pár koncertet egy cseh zenekarral, akiket nem igazán hallgattunk vagy ismertünk, mielőtt megosztottuk volna velük a színpadot. Mégsem barátságból kerülnek a listára, hanem azért, mert ahogy a fiúk mondanák, nagyon sokrétűen „megkraftolt” dalokról van szó, amik rengeteg ötletet és szép pillanatot adtak nekünk. Ha mondjuk megyek egy nehéz órára, vagy találkozni valakivel, akivel nem igazán szeretnék, szóval szükségem van valami erősre, kivétel nélkül a tavalyi We Just Had A Wonderful Time című albumukat hallgatom. Az idei kiadványaik közül a kedvencünk a Kintsugi című single, de valójában az előbb említett anyagot pörgettük mind rongyosra. Megint csak egy olyan zenekarról van szó, akiket nagyon érdemes meghallgatni élőben, mert vannak dalok, mint például a Lose Control, amik koncerten leviszik az ember fejét, ahogy ezt az idei BUSH-on is hallhattuk tőlük. Kedvencek: Madness, Trying To Get There, Waiting Game.